Taehyung;

Ahogy ezeket a varázsszavakat kimondja, azonnal szédelegni kezdek. Nem hiszek a fülemnek, Mr. Min szeret! Te atya úr Isten! De vajon miért? Vagyis hát... miért vallotta be most nekem? Lehet, amiatt, mert az a gyökér bántott engem? Ó, Istenem, érzem, ahogyan lángom az arcom. Itt áll előttem, édesen mosolyogva, igézően nézve a szemeibe, miközben karjával tart a derekamnál fogva, nehogy összeesek itt a nagy hitetlenkedésbe. Ez olyan mint egy álom.

- Felfogtad, ugye? Hagyd a sunbae-ra az ilyesmi dolgokat - kacsint rám, közelebb hajolva hozzám, majd puszit nyom az orromra.

- Igen... - pirulok el jobban, már ha ez lehetséges. Ajkai érintése után erős bizsergésbe kezd a nozim, majd az alhasamba felélednek azok a tapló pillangók. Nem hiszem el, komolyan? Ne már!

- És te szeretsz? - Erre azonnal felkapom a fejem, és heves bólogatásba kezdek.

- Hogy kérdezhet ilyet, Mr. Min? Maga a legfantasztikusabb ember, akit valaha ismertem; nem elég, hogy rendkívül tehetséges, de még kedves is velem, és maga az egyetlen, aki eddig nem vágta a fejemhez, bizonyára a Marsról érkeztem. És... ezek nekem sokat jelentenek - kezdek álmuldozásba, teljesen belefeletkezve abba, hogy itt van, így elmondva minden érzelmemet neki.

Yoongi:

A vallomása zavarba hoz. Ő tényleg nagyon szerethet és csodálhat. Túlságosan is. Lassan bólintok elengedve őt. Nem is vagyok ilyen nagyszerű ember, mint hiszi. Csalódni fog.

- Nem vagyok én olyan eszméletlen, mint hiszed! -ingatom meg égő fejem -Meg aztán ha megkérhetlek ne magázz, nem vagyok én annyira idősebb nálad. Nemrég fejeztem be az egyetemet.

Igazából majd kiugrik a szívem, hogy viszonozza az érzelmeim, bár sejtettem. Ugyanakkor aggódom, jól tettem-e, hogy bevallottam, nem siettem el? Alsó ajkamba harapva figyelem a csöpséget -hiába nagyobb -, ő is ugyan úgy, mint én, engem néz. Talán ő sem tudja, hogyan tovább. Ahj.

- Akkor ha ezt így megbeszéltük... - vakargatom meg tarkóm, nem tudom hogyan kezdjek bele a témába, annyira kínos. Ahj már, mért kell nekem ilyeneket csinálnom? Nem érdekel, gyorsan elhadarom. - Délután van kedved beülni valahová egy kávéra vagy csak úgy kajálni?

- Persze! - vigyorodik el elkapva engem magához rántva szorosan - Add meg a számod, fel akarlak majd hívni!

- Mihelyst elengedsz!

- Elnézést! - nevet fel kínosan elengedve. Nem törődve hülyeségével előveszem a mobilom, megkeresem a saját számom, majd felé nyújtom. Azonnal ki is kapja kezemből, lemásolva saját névjegyzékében. Hogy milyen kis türelmetlen.

Taehyung;

- Akkor majd hívlak! - vigyorgok rá, majd ezzel egyidőben be is csengetnek. Szemeim kipattan a helyükről, hiszen tudatosul bennem a tény, hogy elkések következő óráról, és megint én leszek a téma. - Mennem kell, szia - szaladok ki sebesen a teremből, fel az emeletre, ahol éppen akkor mennek be a terembe az osztálytársaim. Gyorsan hozzájuk csapódom, úgy, mintha én már hat éve ott álltam volna, sehol máshol.
Legelől ülök, egyedül, a tanári asztal előtt: kilencedikben ez volt az utolsó szabad hely, azóta pedig ide vagyok kényszerítve. De nem bánom, így legalább tudok figyelni. Pontosabban figyelnék ha nem Yoongiról álmodzonék.

A suli borzalmasan lassan telik el, de amikor utolsó óráról is kicsengetnek, én vagyok az első aki kilép az iskola kapuján.

- Szabadság! - kiáltom el magam, és már futnék is haza, de meglátom Yoongit, ahogy beül a kocsijába. - Yo... vagyis, Tanárúr! - kezdek vadul integetni, nem törődve a fürkésző szemekkel.
Szerencsére meghallja, és amint megpillant, édesen elmosolyodik. Ahw, spontán halál.

Yoongi;

Biccentek fejemmel, érti és mint egy kisgyerek úgy kezd el futni felém. Szívesen megölelném, de a körülményeket tekintve egyszerűen csak nyitva hagyom az ajtót. Látom, pár kollégám felénk pillant, nem foglalkozom velük. Törődjenek a saját dolgukkal. Megvárom, míg beül, becsukom rá az ajtót, majd a kormány mögé ülve elinditom az autóm. Tudom is hová viszem, a kedvenc helyemre. A Cafecup-ba.

- Mi volt a suliban? - fordulok ki a kereszteződésnél, oldalasan ránézek és érdeklődve látom csillogó szemeit a műszerfalon. - Ennyire tetszik?

- Igen - simit végig a kárpiton is -, szeretem az autókat. Rajongók értük. Sőt, játékautókat is gyűjtők. Ez egyfajta hobbi.

- Minden fajta autót gyűjtesz?

- Persze, külön van mind csoportosítva. Márkák szerint, azon belül pedig az évjaratuk szerint.

- Aha - bólintok helyeslően, miközben bekapcsolom a jobb oldali indexet -, egyszer majd megmutatod? Kíváncsi vagyok Kim Taehyung nagyszabású gyűjteményére - nevetek fel leállítva a kocsit.

- Igenis király, majd meglátod! - fújja fel az arcát durcizva, amit kezemmel készségesen kipukkasztok - Várjál csak - morog a bajsza alatt miközben kiszál a járműből -, leszel te még nálam.

Taehyung;

Igen is nagyon menők azok az autók. Még egy kicsit morgok magamban, majd követni kezdem Yoongit a kávézóba. A helyiség elég családias, sok vendéggel, akik legtöbben diákok, szerelmek, barátok. Az egész épületben sok ablak van, ezért világos a terem, a falak szinte csillognak, a kiszolgálóknak pedig messziről hallani csillingelő, lágy hangjukat.

- Ahw - nézek körbe csillogó szemmel, majd a pultban megpillantom a világ legédesebb süteményét. Egy szelet torta, de úgy van kialakítva, mintha egy zongora volna. - Elnézést! Én azt kérem! - mondom a kiszolgálónak mosolyogva.

- Rendben - válaszolja a lány, feljegyzetelve, megigazítva hullámos, lágy haját. Elég szép arca van, akár egy anime szereplő. - És az úr mit kér? - pillant Yoongira, aki csak megvonja a vállát.

- Legyen meglepetés - mondja. Erre felé nézve felvonom a szemöldököm: meglepetés? Enyje, tanár úr, nagyon veszélyesen él - mondom magamban gúnyosan.

Yoongi:

Leülve várom, hogy a pincérnő kihozza a sütink. Tae előttem foglal helyet továbbra is a lányt nézve. Ahj, talán tényleg elsiettem ezt az egészet. Azt gondoltam nem lesz gond ez a három év korkülónbség erre tessék, az ő korába a srácok nem bírnak nem lesni egy csinos csajt. Kanosok, csak arra gondolnak. Tudom, én is ilyen voltam, csak én a fiúkat lestem állandóan, természetesen titokba. Sóhajtva előveszem a telefonom, közben látom, ahogy a kis hölgy kihozza rendeléseinket. Nem tehetek róla, rá se nézek, nem akarok. Megköszönöm a puncsoskockám, majd a mellette lévő kiskanállal enni kezdem.

- És hogy hívnak? - hallom meg újdonsült barátom hangját. Szóval akkor most beszélgetni fog vele? Hát rendben... Fejem elfordítva nézek ki a tájon, nem szeretném megzavarni a fiatalokat. Legyenek boldogok.

- Tanár úr! - érzek meg hirtelen a vállamon egy erős kezét, előre kapom fejem. Ja, ez csak Taehyung. Érdeklődve, felvont szemöldökkel figyelem, mit szeretne - Van valami baj?

- Igen! - tolom magamtól messze az édességet. Nem olyan fából faragtak, aki elnyomja magában az ilyeneket. Igaz, magamba tartom, de ha rá kérdeznek, elmondom. - Először is mondtam már, Yoonginak hívj, másodszorra nem szeretem ha a párom más nőket nézeget, flörtöget velük, én nem olyan vagyok aki ezt eltüri. Kérlek dönts; Kibirod mellettem vagy csajozgatni szeretnél még?

Taehyung;

Egyáltalán nem értem a kérdését: mi van? Miért szeretnék csajozni? Az Isten szerelmére, csak barátkoztam! Ő egy olyan embernek tűnt, akivel ellehet beszélgetni, nem volt emögött semmi perverz gondolat. Ez is a baj az öregekkel: ha egy fiú és egy lány beszélgetnek, akkor annak mindenféleképpen dugással kezd, hogy végződjön. Csak azt nem tudom, ez az elmélet milyen kutatáson alapszik...

- Yoongi, már ne is haragudj meg, de hülye vagy - rendezem le ennyivel, megfogva a villám, lopva az ő sütijéből. - Nincs hat órája sem, hogy megbeszéltük azt, amit, erre pedig rögtön az első randinkon kételkedsz bennem. Ne aggódj, nem vagyok olyan jó pasi, mint látszódom - poénkodom el a végét, perverzen megforgatva a szemem. Látom, ahogy Yoongi agytekervényei dolgozni kezdenek, annak érdekében, hogy megértse az én elmém érdekes gondolkodását, de mivel nem sikerül neki, csak megingatja a fejét.

- Ez nem válasz - lop ő is a zongorámból egy fekete billentyűt. Jobb is, azokat nem szeretem, sosincsenek jókor az ujjam alatt.

- Nem csajozom! - sóhajtok nagyot, elkezdve enni a saját ételem. Én meg a csajozás... Ha ezt most az osztálytársaim hallanák majd' meghalnának a nevetéstől.

Yoongi:

- Nem érdekes - legyintem le, mielőtt tovább magyarázkodna.

Most már biztos, elcsesztem. Várnom kellett volna még a vallomással. Hátra dőlve a székbe elveszem az asztalra lerakot mobilom. Kezdenem kéne vele valamit, de mit? Ránézve észreveszem mérges arcát. Ajkait egyvonallá összeszorítja, szemöldöke ráncolva. Nyelek egyet, olyan mintha azt sugalná, tettem valami rosszat. Érzem, hogy robbani fog, de még egy ideig fortyog magában. Nem idegesítem tovább -a tudom is én mimmel -, felnyítva telefonom lecsekkolom, kaptam e valakitől valamilyen sms-t, de csak Hoseok írt. Már kíváncsiskodik, tudni akarja hova vittem Taehyungot. Megírom neki, hogy később elmondom, majd újra felnézek.

- Minden oké? - zárom le készülékem.

Taehyung;

- Persze... - motyogom, rá se nézve. Nem is tudom. Talán én értek valamit félre, vagy... Lehet, hogy Yoongi ilyen hamar rájört arra, hogy furcsa vagyok és idegesítő - hiszen a suliban is ezért közösítenek ki. Azt állította, hogy kedvel, pedig valójában nem is ismer. Megutált... francba is már - lesznek könnyesek a szemeim, de nem hagyom, hogy kibuggyanjanak. Nem adom meg neki azt az örömöt.

- Haza kell mennem - motyogom, majd előkotrom a pénzt, amit az asztalra elhelyezve el is megyek. Drága tortámat nem tudtam megenni, ahj. Rámarkolva táskám pántjára kezdek hazafele cammogni, miközben belülről magamat őrlőm azzal, hogy hol ronthattam el. Vagy éppen, engem miért nem lehet elviselni.

- Helló, Drága - jelenik meg előttem BamBam. Kicsit hátrahökkölök: nem is tudtam, hogy egy kibaszott szellem. Látom és érzem is rajta, hogy sokat ivott, pedig csak délután van, ezért próbálom szónélkül kikerülni, de nem hagyja, elgáncsol.

Yoongi:

Mi van?! Nem értem mért lépet le ilyen hirtelen. De had menjen csak ha akar durcizom be egy pillanatra, majd meggondolva magam a pincérlánynak szólok, csomagolja el a süteményeket, nemsokára vissza jövök érte. Utánna megyek, nem lehet olyan messze. Meg is találom, a földön fekszik. Miért? Azonnal megijedek és rohanni kezdek felé.

- Jól vagy? - ráncigálom meg kétségbeesetten, vajon mi lehet a baj. Elájult vagy mi?

- Persze - ül fel leporolva tenyerét -, csak elgáncsoltak.

- Ki? - érzem, egyre idegesebb leszek és ezen nem segít, hogy Bambamot látom meg messze tőlünk sétálni. Biztos vagyok benne, hogy ő. Most megölöm. Felállok és sietnék felé, de Tae keze megakadályoz.

- Kérlek hagyd, szerencsém volt, csak elgáncsolt.

- Ez nem mehet így tovább értsd meg! - ingatom meg fejem mellette leguggolva - Egyszer megverem, ha tetszik, ha nem.

Kézenragadom és magam után kezdem el rángatni. Nem szól egész úton semmit, lehajtott fejjel ballag utánnam. A kávézóba érve elkérem sütijeink és már indulunk is az autóba. Legközelebb már csak ott kezdünk beszélgetésbe.

- Minek jöttél utánnam? - rám sem nézett, táskája pántját tanulmányozta.

- Mondtam már nem? - simítom meg arcát. Nem indítom el az autót, előtte ezt meg kell beszélnünk. - Szeretlek. Attól hogy volt egy kis nézeteltérésünk nem változik meg a véleményem! - magam felé fordítom, majd odahajolva hozzá végre megkóstolom hívogató ajkait. Nem sokáig érintem sajátjaimat az ővéhez, talán pár másodperc lehet.
- Én is szeretlek! - mosolyodik el zavartan. Aranyos.

Taehyung;

Van olyan kedves, hogy egészen a házunkig elvisz kocsival, majd még ott is kapok tőle egy érzelmekkel teli csókot, amelytől rendesen elkocsonyásodom. Szerencsémre nincs itthon senki, eltudom magam sikítani örömömben. YOONGI SZERET! - forgok összevissza, táncikolni kezdve.

- Mit művelsz? - hallom meg anya hangját a fotel felől. Erre azonnal abbahagyom, lefagyok, és leülök mellé. Elmondom neki, hogy lett valakim, de persze nem mondom el, hogy az a valaki a tanárom is egyben.

Másnap első órám zongora elmélet - amire eddig csak még jobb kedvvel megyek be, mint valaha. Széles mosollyal az arcomon ülök le a helyemre. Yoongi ismét zenefelismeréssel kezdi az órát, amit egyenesen imádok. Amikor befejezi a darabnak a részletét már csapnám is fel a kezem, de mögöttem ülő ribanc megelőz.

- Mozart IX. Szinfóniája - mondja, nyávagos hangon. Teljesen meglepődöm a jó válaszon, de ahogy látom Yoongi már attól csappang az örömtől, hogy rajtam kívül valaki más is figyelt rá. Ez nem fair, engem nem becsül meg eléggé.

- Pontosan! Nagyon ügyes vagy - dicséri meg ŐT, és nem ENGEM. Gyilkos pillantással nézek hátra a ribancra, aki ezt észrevéve csak kitolja rám a nyelvét. A kis merész!

Yoongi:

Hihetetlen. Más is tudta a választ rajta kívül. Nem hiszek a fülemnek, olyan jó érzés. Mitha ezzel kissé nőne az egom, talán mégsem vagyok olyan rossz tanár, mint gondoltam. Dicséret után Taere nézek, aki csak morog magában. Kis édes, csak nem féltékeny lenne?
- Most akkor mindenki vegye elő a Zeneművészeti könyvét! - mondom monoton hangon, próbálom jókedvem visszafogni - Ma egész órán azzal leszünk elfoglalva, hogy Bach életéről csevegünk, de először is mindenki olvassa el.

Szinte azonnal kezdenek lapozásba, ajkamba harapva stírülöm a kis csöpséget. Szorgosan olvassa, amit kell, csakhogy lenyűgözzőn. Pedig nagyon jól tudom, hogy nem szeret zongorázni, és ez egy kicsit imponál. Ő inkább énekelni szeret, egyszer hallottam őt, egy másik terem mellett sétálva. Két barátjával volt benn, Jungkookkal és Jiminnel. Ők is daloltak, de hármuk közül az ő mély, orgánhangja kiemelkedett. Akkor történt életemben először, hogy megdobbant valaki iránt a szívem. Talán túl drámainak hangzik, de ez az igazság. Ő sokkal jobb lenne énekesnek, mondani is fogom neki.

- Tanár úr - szólal meg a tegnap felszólított lány -, maga szerint minden zene szerző életében létezett szerelem?

- Nem tudom - rántom meg a vállam -, de gondolom igen. A szerelmes szonettek nem a semmiből születtek! - pillantok Taehyungra egy apró észrevétlen puszit küldve felé. Remélem ezt a gesztusom tényleg nem vette észre senki.