Tartalma: Min Sugát, a BTS egyik meghatározó tagját egy csúnya influenza sajnos az ágynak nyomja, ami nem engedi, hogy a fiúkkal együtt tovább dolgozzon, ameddig az egészsége nem lesz a legmegfelelőbb. Ez az alkalom pedig nagyszerű lehetőséget ad a BTS többi tagjának, hogy "kényszer szabadságra" menjenek - mert hát, a nagypapit nem hagyhatják felügyelet nélkül. Taehyung pedig a kis furfangos eszével ezt a kis szabadidőt meg is szerzi magának...
Figyelmeztetések: yaoi, trágár beszéd, idegen nyelvi elemek, férfiak közti szerelem
Hossz: 4/5
Szerepek:
Kuti: Yoongi
Aoi: Taehyung

Taehyung:

Az éjjeli szekrényen matatva hamar megtalálja a mobilját, amin rögvest kutatni kezd az ezer meg ezer telefonszám közül. Nézzenek oda, valaki nagyon népszerű. Nekem minimum húsz telefonszám van meg, az is a banda, a család és a cég. Semmi több. Nem is értem, minek ennél több. Végig pásztázom a listát, amit sebesen görget és rá kell jöjjek, egy csomót nem ismerek. Jó, talán nem is baj. De miért olyan fontos most neki, hogy felhívja? Persze, könnyű mindig a fiatalabbikra adni az útat. Méghogy a kíváncsiságom miatt, pff. Csak udvarias akartam lenni az érdeklődés terén. De ha neki ilyen fontos... Hát akkor hajrá: hívja fel, menjen el vele randizni, jöjjenek ismét össze. Nem mintha most majd több ideje lesz rá, szóval ne is reménykedjen. Ekkor hirtelen a képernyő görgetésével abbahagy, majd rányom egy Jihyun nevezetű akárkire. Pfff, Jihyun, hűhű. Igazán jó név - vagy mi. Vajon én hogy vagyok bent neki? Kullancs? Vakarcs? Ugyan már, kis naiv vagyok, minden bizonnyal SEHOGY.

- Én hogy vagyok bent a telefonodba? - pislogok rá nagy szemekkel.

- Taehyung-ah - válaszolja, mit sem törődve velem, majd fel is hívja az exét. Vagy kijét. Hiszen ő Jihyun, én meg csak Taehyung-ah. Minden bizonnyal ő idősebb, hűhaaa. Valakinek a hyungok tetszenek.

Yoongi:

- Hallo - hallom meg a vonal másik végén Jihyun hangját. Semmit sem változott, ugyan olyan, mint öt vagy négy éve.

- Szia, mi a helyzet? - szólalok meg, hallgat, nem válaszol, gondolom, gondolkodik, ki is lehetek.

- Yoongi-ssi?

- Aha, én, gondoltam, felhívlak, unatkozom.

- Semmi, éppen dolgozom. Őszintén meglepődtem, hogy felhívtál, tudod...

- Hol dolgozol? - vágok szavába, nincs kedvem felesleges dumát hallgatni.

- A McCaféban, miért? Csak nem meglátogatsz? - Még így telefonon keresztül is hallom az izgalmat a hangján. Végülis, miért ne? Kíváncsi vagyok, hogy néz ki mostanra, hogy mihez kezdett úgy Isten igazából az életével. Elvégre mi egyszer barátok is voltunk.

- De igen, miért ne? Akkor megyek is! Szia! - bontom azonnal a vonalat, majd lököm meg egy aprót Tae lábát. - Gyerünk, öltözz, kávézóba megyünk!

Taehyung:

- Mi? Miért? - lepődöm meg, nagyokat pislogva rá. - Nem megyünk sehová, hiszen beteg vagy!

- Ugyan már - kel ki melőlem meglepő gyorsasággal, és már a szekrényéhez is áll ruhákat válogatni. Pff, mintha randira menne - minden bizonnyal így is van, de nem fogok neki mondani semmit. Ha azt hiszi, most lesz ideje arra az isten verte kapcsolatra Jihyunnal, akkor hatalmasat téved! Ugyanúgy elfognak hidegülni egymástól, de nem fogok szólni. Nem-nem.

- Te tudod - vonok vállat és én is kikelek az ágyból. Erre nem válaszol, hanem a választott ruháiba kezd el öltözni. Végig figyelem minden mozdulatát, és rögvest kiszárad a szám. Olyan szép fehér a bőre, sima, puhának tűnik... Meg akarom érinteni. Gondolkodás nélkül állok mögé, végig simítva a hátán. Igazam volt, eszméletlen selymes a bőre.

- Mit művelsz?! - ugrik meg ijedtében, mire makogni kezdek zavaromban. Azt nem terveztem, hogy ezt is észreveszi. De miért ne venné? Hiszen ember, sok az érzékelőszerve.

- Izééé... Csak volt ott valami és leszedtem - kontrázok hirtelen, hogy legalább valami hihető legyen és ne nézzen egy vén perverznek, aki egyik nap szájon keresztül ad neki gyógyszert, másnap meg simogatja úgy random. Magam sem hiszem már el magamat.

Yoongi:

Morgolódva öltözök tovább, ez a barom. Nem hiszem el, egyre többet fogdoz. Oké, megszokhattam volna a Fanmeetengek és a koncertek alatt kötelező olyanokat csinálnunk, de itthon kicsit furcsa. Dolgom végeztével megvárom, míg ő is elkészül, majd elindulunk. Tudom, merre van az a kávézó, pár utcányira van tőlünk. Egyszer, mikor anya jött látogatóba oda mentünk be kajálni.
Az út némán telik. Nem azért mert kínos lenne, nem nagyon szeretek beszélgetni. Sőt, szerintem kellemes így. Ketten, együtt sétálgatva. Bár kicsit fázok, de attól eltekintve jó érzés. Ennél már csak az lenne jobb, ha a többiek is itt lennének. Valahogy jól érzem magam mind a hatuk társaságában. Még ha néha kikészítenek, a pokolba kívánom őket és legszívesebben puszta kézzel fojtogatnék - főleg ezt itt mellettem -, akkor is jó velük. Mintha a családom lennének, ők elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Vézna, halálsápadt, szótlan, bunkó, barom. De legalább bírnak. Én is őket.

- Kérsz valamit inni vagy enni, hyung meghív! - ülök le, miután beértünk az épületbe.

- Egy kávét! - mosolyog a kabátját levéve magáról.

- Rendben - intek egy pincér felé. Körbe nézek, nem látom azt a srácot, akire emlékszem.

Taehyung:

A pincér a mutatóujját felemelve jelzi, hogy nemsokára idejön hozzánk, csak még annak az asztal rendelését felveszi. Kicsit fusztráltan nézek körbe, próbálva nem feltűnést kelteni. Nem szeretném, hogy valaki felismerjen: egy rajongó, vagy ami rosszabb: egy riporter, akinek meg kéne magyaráznunk mit keresünk itt. Szabadnapunk van, így gondoltuk, hogy eljövünk egyet kajálni - hallom már a fejemben a magyarázatunkat.
Ekkor a pincér mellénk ér, mosolyogva tekint fel a jegyzetfüzetéből. Nem ronda, sőt kifejezetten szép arca van. Fekete haja két oldalt fel van nyírva, ami felül maradt pedig fel van neki zselézve. Egy fehér inget visel, amin keresztül tisztán kirajzolódnak az izmai, ehhez pedig egy fekete nadrágot visel, rajta csüngő ugyanilyen színű köténnyel.

- Jó napot kívánok, uraim! Mit hozhatok? - néz hol rám, hol Yoongira. De én nem tudok válaszolni, egyszerűen bennem reked a levegő, amikor meglátom a Jihyun feliratú névtábláját.

- Kérünk egy kávét, feketén, és... és kettő néger kockát. Szereted, ugye? - pillant rám mosolyogva Yoongi, az étlap mögül. Egy aprót bólintok, mire hyung csak megerősíti a kérését.

- Rendben, akkor nemsokára hozom is - írja fel magának a pincér, majd el is szalad, hogy ne kelljen annyit várnunk.

Yoongi:

A rendelésünket kihozva látom meg névtábláját a pincér ingjén. Meglepődöm, hiszen nem ilyen fiúra emlékeztem. Akkoriban egy kicsit nyeszlettebb volt, kissé patanásos és talán még egy kicsit gyerekes arca. Most pedig izmos, felnőtt és férfias. Khmm, mit ne mondjak, sose gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Én miért nem változtam ennyire? Kicsivel sem vagyok izmosabb.

- Yoongi, igaz? - dugja zsebébe a jegyzettömböt, majd kérdezés nélkül a mellettünk lévő asztaltól húz el egy széket, hogy ráülhessen. - Szünetet tartok!

- Igen én vagyok. Jihyun? - emelem magasba szemöldököm. Bólint, aztán közelebb hajolva hozzám végigméri testem.

- Lefogytál - húzza el egy aprót száját. - Nagyon vézna vagy!

Nem szeretem, mikor ezt mondják, mi több. Idegesít, de mivel ő egy rég látott ismerősöm, ezért nem szólok be neki. Visszafogom magam és inkább Taehyunghoz fordulva bemutatom őket egymásnak.

- Jihyun, ő az egyik barátom, Taehyung - mutatok az említetre, aki üdvözlésül csak bólint. - Fordítva is igaz!

- Örülök, hogy találkoztunk! - biccent Jihyun is. - Honnan ismeritek egymást?

- A bandatársa vagyok! - mereszt rá nagy szemeket TaeTae, összeszorított fogakkal. Nos igen, nem vártam volna el tőle, hogy szakításunk után kövesse életpályám, de azért jól esett volna, ha legalább annyit tudna, hogy milyen bandába vagyok s kikkel. Látom szegény Taehyungon, mennyire felidegesítette ez a dolog. Ő tipikusan az a személy, aki megsértődik, ha nem tud valaki a Bangtanról semmit. Azt hiszem, ő a legnagyobb rajongónk.

- Na, de most mennünk kell! Taehyung, edd meg gyorsan. Aztán húzzunk.

Taehyung:

Bólintok, és gyorsan be is kanalazom a sütim. Nem hiszem el, ki ez az ember. Még hogy nem tudni, hogy én ki vagyok. Oké, hogy valaki nem járatos a mai zenében, de Isten szerelmére! A buszmegállóban is kint van a plakátunk, akarata ellenére is ismernie kéne! Pff, nem szeretem. Nagyon nem. De ezt Yoongi észre sem veszi, el van vakulva az izmaitól -, ami nekem is van, szóval nem értem, miért olyan nagy cucc -, és csorgatja utána a nyálát. Mégcsak arra sem reagált, hogy azt mondta neki, hogy vézna! Engem már megölt volna! Erre ennek a bájgúnárnak csak kedvesen és mosolyogva tűri. Hát csessze meg.

- Megettem! - jelentem be még teli szájjal. Gyorsan ráhúzom a kávémat is, ami éget rendesen, de nem foglalkozom vele: sikeresen lenyelek mindent.

- Ilyen hamar mentek is? - kérdi meglepődve Jihyun.

- Aham, sok dolgunk van - válaszolom Yoongi helyett, majd hiába mondta, hogy fizet, előveszek némi pénzt, az asztalra helyezem, és felállok, jelezvén hyungomnak, hogy menjünk.

- Ó, értem - erőltet magára egy szomorú mosolyt. - Akkor remélem, többször is fogunk még találkozni - fordul Yoongi felé.

- Igen, biztosan - áll fel hyung is, egy aprót meghajolva. - További jó munkát!

- További jó munkát! - utánzom le cselekedetem, mielőtt bunkón távoznék.

Yoongi:

Még mielőtt távoznánk megemlítem neki, hogy nyugodtan írjon, ha szeretne, nem fog zavarni. Bár megváltozott - nem is kicsit - és talán haragszom rá pár mondata miatt, de úgy gondolom, most már tartanom kell vele a kapcsolatot. Nem is értem, miért távolódtunk annyira el, hogy beszélni, ne beszéljünk. Végülis mi egyszer barátok voltunk. És a barátokat nem hagyhatom csak úgy ott mert másmilyenek, mint hittem. Majd ha legközelebb találkozom vele megmagyarázom a mostani helyzetállást. Hogy utálom, ha a testsúlyomra tesznek megjegyzést, vagy ha számon kérnek. Harmadszorra pedig, hogy legyen annyi tisztelet benne, hogy nem szól be a barátaimnak. Direkt mondtam, hogy az, de őt ez nem érdekelte, csak azért az egyért is rá kellett kérdeznie, hogy honnan ismerem. Jaj, könyörgöm. A gyakorlati éveim elején még találkozott is vele, meg is jegyezte, milyen furcsa egy fiú.

- Vélemény? - kérdem nem messze a dormtól.

- Elmegy, nem néz ki a legjobban, de elmegy! - bólint és mondja ezeket úgy, mint akit egyáltalán nem érdekel az egész. - A helyedben én nem jönnék vele újra össze.

- Nem is akarok! - engedem előre, ugyanis az otthonunk elé értük. Előre megy, de nem mond semmit. Az ég világon nem reagál semmit. Huh! Akkor baszodjon meg. Boszankodva megyek utána a lépcsőházba, majd a sok lépcső után végre a dormba lépek. Otthon, édes otthon. Hmm, milyen jó illat keveredik a levegőben. Mintha valaki főzne. Jin hyung itthon van?

- Megjöttek! - látom meg magam előtt Namjoont, mosolyog, kézen ragad mindkettőnket és egyenesen a konyhába ráncigál.

Taehyung:

Lehajtott fejjel állok meg Jin hyung előtt. Tudom, mi következik most: szidás.

- Hol voltatok? - vonja fel a szemöldökét, csípőre tett kézzel.

- Kávéztunk egyet - von vállat Yoongi, nem törődve hyung fenyegető nézésével.

- Ugyan miért?! - emeli meg egy kicsit a hangját, mire összerezdülök. Ilyenkor félek tőle, de nagyon. Rosszabb, mint egy anyós.

- Mert találkozni akart a volt szerelmével - forgatom meg a szemem. Pff, méghogy volt. Még most is odáig van érte, nem mindhiába ment el hozzá még betegen is. Nevetséges.

- Taehyung! - szól rám, de én mint aki meg sem hallotta, folytatom.

- Ezért makacs módon megindult, és nem tudtam itthon marasztalni. Így gondoltam, megyek vele, hátha baja esik - vonok vállat, majd ártatlanul eommára mosolygok. Én nem tettem semmit, csak a jót szolgáltam.

- Aham, persze - bólogat hitetlenkedve. - Na, ide figyeljetek, mind a ketten! Betegen nem csavargunk, mert ha még egyszer megtudom, akkor nagy baj lesz! Értve vagyok? - lendít egyet felénk a fakanalával, mire bólintunk. El tudom képzelni, ahogy sodrófával kerget. Ezután kiheseget minket a szenthelyéről, de én nem vagyok hajlandó a nap további részében Sugát babusgatni. Aki pasizni tud, az tudjon magára vigyázni is - ezt gondolva kuporodom be a szobába, bedugva a fülesem, hogy max hangerőn hallgassak zenét. Big Banget kezdem el nyomatni, de most valahogy az sem tud felrázni. Yoongi teljesen elcseszte az egész kedvemet. Kellett neki bemutatnia az exét. Most az engem hol érdekel, hogy kivel kufircolt? Én sem kötöm az orrára a múltam. Jó, mondjuk ha volna mit, akkor megtenném, de nincs. Reménytelen vagyok. Jihyun bizonyára viccesebb, kedvesebb, aranyosabb... Ja, és idősebb, ami eggyel egyenlő: tapasztalt. Egy olyan dolgot biztos nem bénáz el.

Yoongi:

Nem tudom, mihez kezdjek. Unatkozom. Elterelhetném a gondolataim, hogy Taen morgok, amiért teljesen rámhárít mindent, de felesleges. Nem érek el vele semmit. Láthatólag olyan, mintha haragudna rám. Nem is csodálom. Tagadni sem tudná, hogy nem bírja Jihyunt. Csak tudnám, miért.

A nappaliba körbe nézve észreveszem, hogy a kanapé üres. Szabad hely nekem, nem is tétlenkedem, azonnal elfekszem rajt. Oldalra fordulok és amennyira csak tudom felhúzom a térdeim. Furcsa, semmit nem mozgatott meg bennem ez a találkozó, pedig azt hittem, fog. Részben ezért is mentem el. Kíváncsi voltam, érzek e iránta még valamit. De most már biztos vagyok benne, hogy semmit. Nem is baj. Teljesen megváltozott. Nekem az ilyen emberek nem jönnek be, nekem azok a férfiak tetszenek, akik először is édesek, nem olyan hű de férfiasak, ne legyen mindig komoly, csupán ha kell, és talán jó lenne ha fel tudná vidítani a társaságot pár idióta dolgával. Félreértés ne essék, engem nem zavar, hogy Jihyun megizmosodott, örülök, gratulálok neki. De nem tetszik, szerény véleményem szerint egy közepes méretű izom is kellően elegendő. Akár csak Taehyungnak, ami van. Neki nincs olyan nagy bicepsze - na jó Jihyunnak sem volt, csak régebben hajszál vékony volt -, és talán ő még meg is felelne a kritériumomnak. Kivéve egyet: ne legyen idegesítő. Ám, eltekintve efelett ő lenne a tökéletes választás. Még most is jó érzéssel tölt el, ahogy a ma reggelre gondolok, ahogy cirógatta a bőröm. Nos, nem tudom, mitől lehetnek ilyen gondolataim, de este gondolkodtam rajt. S rá kellett jönnöm, hogy nem érdekel, ezeket gondolom és érzem. Esetleg ha valaha is tudomást szerezne róla, bocsánatot kérek. Úgyis kedvesebb lett.

Taehyung:

A szobából szinte egész nap nem jövök ki, bebugozom, és zenét hallgatok, videóklippeket nézek, na meg, bangtan bomb videókat. Amit már egy ideje nem csináltunk. Erre azonnal előkapom a kamerát, megkapcsolva, hogy csináljak valami vlogfélét a rajongóknak.

- Hello! - köszönök bele mosolyogva. - Itt V, a BTS-ből. Miújság? Én éppenséggel unatkozom, sajnos jelenleg nincs semmi tennivalóm, a többiek meg nem tudom, hol vannak - nézek körbe, közben elfekszem az ágyon, a fejem felé tartva a kamerát. Viccesen nézek ki, ahogy a vörös hajam szétterül körülöttem. - Nos... igazából nem tudom, mit mondhatnék, nincs témám... - harapok bele az alsó ajkamba, amin azonnal végig is simítok. - A minap megcsókoltam Sugát... Pontosabban gyógyszert adtam be neki, mert a kis makacs nem volt hajlandó máshogy bevenni. Szóval így mi... csókolóztunk, vagy mi. Nem tudom - próbálom lenyúzni az arcomról a bőrt. - Borzalmas, komolyan mondom. Nem tudom, miért, de valamit megmozgatott ez bennem... Valami rosszat. Legalábbis azért rossz, mert ez csak nálam következett be. Vicces, nem? - kuncogok fel kínosan. - Velem smárolt tegnap, ma meg az expasijával enyelgett. Ahj - kapcsolom ki a kamerát. Ezt nem tehetem fel, hülye vagyok. De most legalább kiadtam magamból.

- Kész a kaja? - megyek ki a nappaliba, a pulcsim ujját gyűrve, körbe nézve. Sehol senki.

-----------------------------------------

Bocsika, hogy eddig tartott ez is! :( reméljük, azért tetszett!:)
További szép őszt!:D