Kitartást a sulihoz! 💗💗

Tartalma: Min Sugát, a BTS egyik meghatározó tagját egy csúnya influenza sajnos az ágynak nyomja, ami nem engedi, hogy a fiúkkal együtt tovább dolgozzon, ameddig az egészsége nem lesz a legmegfelelőbb. Ez az alkalom pedig nagyszerű lehetőséget ad a BTS többi tagjának, hogy "kényszer szabadságra" menjenek - mert hát, a nagypapit nem hagyhatják felügyelet nélkül. Taehyung pedig a kis furfangos eszével ezt a kis szabadidőt meg is szerzi magának...
Figyelmeztetések: yaoi, trágár beszéd, idegen nyelvi elemek, férfiak közti szerelem
Hossz: 1/5
Szerepek:
Kuti: Yoongi
Aoi: Taehyung

Yoongi:

- Mi a rák van?! - förmedek rá. Mi a jó büdös baja van ennek? Nyugodtan alszom, a legszebb álmom élem -nem emlékszem már rá -, erre jön és tönkre tesz mindent. Felkelt, de mégha kedvesen tette volna, azt mondom jólvan. De így?!

- Miért nem vetted be a gyógyszert? - mutat dühösen a fiókra. Remek, észrevette. Most aztán, ha eljár a szája magyarázkodhatok hyungnak.

- Mert nem akartam! Menj innen ki!

- Nem! - ül le mellém az ágyra. - Vedd be vagy különben esküszöm az Istenre, a szádba tömöm!

- Kifelé! - emelem meg a hangom. Meg is ijedt, egy pillanatra mintha még meg is remegett volna teste.

- Kimegyek, de ne hidd, hogy feladtam! - áll fel. Dühös, nagyon, ökölbe van szorulva a keze. Ha neki úgy jobb, nyugodtan megüthet. Komolyan. Nem szeretem, mikor ilyen. Kissé ijesztő.

Kitrappol a helyiségből és már csak azt hallom, ahogy kint telefonál. Hangosan beszél, bizonyára a dühe miatt. Nem tudom, kit hívott, de beárult neki, és hogy szerinte gyerekes vagyok. Ja, persze, pont én.

Taehyung:

Hevesen magyarázok Namjoon hyungnak arról, hogy Yoongi micsoda gyerekes és csökönyös, de szimplán kinevet. Te leaderök leaderje...

- Hyung már! - kezdek nyavajogni. - Hogyan adjam be neki a gyógyszert? Eszméletlen magas a láza... - szomorodom el a gondolatra is. Nem akarom, hogy a kezeim alatt égjenek le a belső szervei.

- Tömd bele a szájába - kuncog fel a háttérből Hoseok hyung.

- De hogyan? - lepődöm meg. Könnyű azt mondani... Szerintem leharapná a kezemet, rosszabb mint egy krokodil.

- Szerintem menj, kérd meg szépen - mondja Jin, kis naivan. - Ha meg ez sem használ, keress rá a neten, hogyan kell valaki szájába betömni a gyógyszert - fejezi be Namjoon a mondatot. Pfff, kis perverz az összes!

- Rendben, sziasztok - nyomom ki, egy gondterhelt sóhajjal együtt. Óvatosan visszamegyek a szobájába: a takarója alatt van, bizonyára alszik. A fiókjából kiveszek egy pirulát, majd az ajkaihoz illesztem, amik szerencsémre el vannak nyitódva. Ráhelyezem a nyelvére, majd hátra döntöm a fejét. Erre azonnal kipattannak a szemei, köhögni kezd, előre hajol, szinte fuldokol. Ijedtségembe rácsapok a hátára, ezáltal kiköpi, amit azt akartam, hogy lenyelje... Remek!

- Meg akarsz ölni?! - akad ki, talán kicsit jogosan. De na, a kényszer akarta!

- Be kell valahogyan venned azt a gyógyszert! - emelem meg én is a hangomat. - Most én vagyok a hyung, szóval hallgass rám!

- Pfff, TaeTae, ez volt az év poénja, hahahaaa - játszik rá egy kicsit. - Nem fogom! Keserű az íze!

Érzem ahogyan a dühtől az arcomba kúszik a vér, vörössé varázsolva fejemet. Ami biztos nagyon jól megy a vörös hajamhoz, heh. Hirtelen eszembe villan, hogy az egyik animébe szájból szájba adták a gyógyszert mert a lány ugyanilyen makacs volt mint Suga. Mielőtt meggondolnám magam, bekapom a gyógyszert, ráfogok Yoongi tarkójára, fejét hátra döntöm, majd úgy helyezem ajkaim az övéjére. Meglepettségtől elnyílt ajkai közt átdugom a nyelvem az ő szájába, és úgy küldöm le a torkán.

Yoongi:

Megmozdulni sincs időm. Ez a tökkel-fávval ütött idióta megcsókolt! Érzem, ahogy nyelve már rég bejutott szájüregembe, valami keserű ízt varázsolva vele. Mi ez? A gyógyszer? De még ez sem ébreszt fel a puha párnák mármorából. Lassan hunyodik le szemhélyam és adom át magam neki, hagyom, had érjen le az a pirula a torkomon, had érintsék egymást ajkaink. Majd nem sokkal később végre reagálni is tudnék, mozdítanám a szám, mikor egy győzelemittas mosollyal a száján elválik tőlem. A kedvem, az idill azonnal alább hagy. Szórakozik velem?!

- Mit csináltál, te idióta? - szidom meg, meglepően nem kiabálok, inkább dörmögöm ezt a mondatot. Annyira hihetetlen, ami történt, vissza akartam csókolni. Talán jobb is, hogy elhúzódott.

- Mondtam már, hogy le fogom nyomni a torkodba! - kacag fel.

- Megcsókoltál te Istenverte...

- Nem! Ez csak szájból szájba volt, a szükség hozta.

- A szükség mindjárt azt hozza, hogy agyon verlek! Háromig számolok, addig elfuthatsz! Egy, kettő... - kezdek bele a számolásba.

- Nem megyek, kíváncsi vagyok, mi történik, ha elérsz háromig, még sose próbáltam ki! - válaszol pimaszul. Egyszer tényleg agyon fogom verni, csak vegyem rá magam. A baj, hogyha megvárja míg elérek háromig, nem fog történni semmi. Ez mind üres fenyegetés.

- Kettő és negyed, kettő és fél, kettő és háromnegyed - emelkedem meg hozzá kéz lendítéssel együtt -, mondom kettő és háromnegyed! - csapom meg arcát gyengén, de épp elég ahhoz, hogy megijedjen és kifusson. Végre. Egyedül vagyok. Emészthetem magam az egészen. Ujjaimmal végig simítok ajkam peremén, még mindig nem hiszem el, hogy képes volt ilyesmire. Elmondom Monnak. A telefonom elővéve tárcsázni kezdem, de kisípol. Kikapcsolta a szemétje. Hah! Azt hiszi, megszabadult tőlem, igaz? Na persze, arra nem gondolt, hogy
Jint is fel tudom hívni? Ő fel is veszi, de nem óhajtok vele sokat beszélni, kérem, adja át Namjoonnak, amit meg is tesz.

- Komolyan mondom, ha Taehyung valaha is itthon szeretne maradni, hogy vigyázzon rám, utasítsd el! Megértetted?! - akadok ki rá a kelleténél is jobban.

- Már megint mit csinált?

- Semmit! - szorítom össze a szám, mégsem mondhatok neki el ilyesmit, hülyeség volt felhívnom. - Csak küld haza Hoseokot, vele rendesen tudnék pihenni!

- Ja, persze, miért gondolom azt, hogy végig hülyéskednétek a napot?

- Nem tudom! - válaszol helyettem nevetve a háttérbe az említett. - Talán túl jól ismersz? Mindegy, jóbbulást cica! - kiált bele a készülékbe.

Idióta barom. Tudom, poénnak veszi ezeket a becézéseket és lassan kezdek is hozzászokni. Egyszer Cukorka, olykor pedig cica. Mind szörnyen férfias jelző.

Taehyung:

Örülve győzelmemnek terülök el a kanapén, hogy elkezdjek kényelmesen Attack on titánt nézni. Bedugom a fülesem, majd elindítom a következő részt. De nem tudok rendesen odafigyelni, sajnos azon kezd el járni az eszem, hogy vajon miért akadt ki ennyire. Ha ily módon ellenne lett a dolognak el is lökhetett volna, de nem tette, aminek örülök is. Titkon bevallom, hogy eszméletlen édesek voltak a kicserepesedett ajkai, mézízűek. Imádom a mézet... És talán, ha nem lettem volna ekkora nyúl még csókoltam volna, amíg bírom. Isteneeem - temetem az arcom a tenyerembe, a telefonom félretéve. Mégcsak nem is volt igazi csók, de akarok tőle még egyet, majd kettőt, de a harmadik ellen sincs semmi kifogásom. Uuuuh - simítom meg az alsó ajkam. Vajon milyen szenvedéllyel tudna csókolni, ha szeretne, ha vonzódna hozzám? Bele sem merek gondolni.
Ekkor a bejárati ajtó kicsapódik, és belépnek rajta a fiúk, hangzavart csapva.

- Megjöttünk! - kiáltja el magát Namjoon hyung.

- Sziasztok - ülök fel rendesen, hogy láthassam őket.

- Cicám, élsz még? - szalad be Hoseok Yoongi szobájába. Csak el ne járjon az a lepcses szája... Akkor biztos, hogy nagyon-nagyon sokáig fogjuk hallgatni a szekálódást.

Yoongi:

- Aha! - sóhajtok megingatva a fejem. - Na gyere, mesélj, mi volt a cégnél!

Lehet furcsának tűnők, de szeretem tudni, hogy körülöttem mégis mi folyik. Ki, mit csinál és hogyan. Lehet ezt túlzott kíváncsiságnak is mondani, de nem érdekel.

- Hajtás! - kacag fel leülve mellém az ágyra. - Csak gyakoroltunk. A régi koreokat, azt mondta a tánc tanár, amíg egyikünk is hiányzik, nem tanítja meg a z új táncunk lépéseit. Ugyan, miért is tenné? Ő nem mutatja meg többször. Na és itthon?

- Semmi! - ülök fel rendesen a hideg falnak vetve hátam, miközben térdeim is mellkasom vonaláig húzom. - Csak Taehyung, állandóan anyáskodott felettem... Képzeld, nem akaratam bevenni a gyógyszert és tudod, mit talált ki? - Megvárom, míg valami visszajelzést kapok tőle. Meg is kapom, nemet int fejével. - Azt hogy szépen a nyelve hegyére helyezi és avval a torkomon lenyomja.

- Azt mondod, hogy megcsókolt? - hajol egy aprót közelebb, nagy szemekkel nézve rám.

- Valami olyasmi!

- Jesszus, ejh ha! - dől hátra, nevetve az ágyamon. - Biztos jó napod volt akkor, na és még milyen heted lesz!

Perverz! Nem is kell kimondania, tudom, hogy olyan dologra gondolt. Ismerem, mint a rossz pénzt, sokszor még Rap Monnál is perverzebb. Gyakorlati évek alatt annyi hülyeséggel tömte a fejem, hogy kiismertem. Ilyen jól néz ki az a csaj, olyan jól néz ki, ezt csinálnám vele, azt. Ráadásul lerészletezve az egész képzeleteit.

- Nem lesz semmi, nem azért csókolt meg. Csak makacs voltam, nem vettem be a gyógyszert.

Taehyung:

Azt figyelem, ahogyan körülöttem mindenki el van: Jin és Namjoon hyung egymással nevetnek, Jungkook és Jimin pedig valamit játszanak a telefonukon. Én pedig itt ülök a pultnál, paranóiásan, hogy esetleg valaki megtudta, mit tettem és esetleg elítél. Ahj Istenem! - próbálom lehúzni a bőrt az arcomról. Nem tudhatja meg senki, soha! Nem, nem, nem, nem. Yoongit megcsókoltam, ez alól a bűn alól senki sem oltalmaz. Isten ezért egyszer megver. Azonban... Nem is bánom a tettem. Ha újra tehetném, nem csinálnám másképpen. Egy őrült vagyok - ingatom meg a fejem. Ekkor Hoseok kilép a szobából, egy sejtelmes mosolyt villantva felém. Tudjaaaa!

- Nem! - kiáltom el magam, ijedten felpattanva. - Nem hiszem el! Fogd be, ne merj mondani semmit! - mutatok J-hope-ra.

- Hahahahahaha - kezd közeledni felém. Idióta.

Yoongi:

Nem kellett volna neki elmondanom, már most hallom, ahogy J-hope szekálja szegényt. Hiába mondtam neki, hogy nem úgy történt, ahogy ő mondja, hanem ahogy én. De nekem nem hisz. Azt hiszi, védeni akarom, na persze, mindjárt. Hahahaha. Poénkodjon mással, méghogy megvédeném. Miért tenném? Hülye gyerekek nem érdemlik meg a védelmem. Na jó, talán egy kicsit.

- Ez igaz? - hallatszik be a maknae döbbent kiáltása, majd nem sokkal később egy hülye szekálodós dal, amit még asszem' ő maga írt vagy mi. Pontosabban átírt. Sose értettem, mi értelme van piszkálódni, de ha egyszer jól esik neki...

Nagy nehezen felállva az ágyból kikecmergek ebből a helyiségből, a többiekhez sétálva. Ahogy a nappaliba érek, és Jungkook meglát a nyakamba is ugrik. Nos igen, ő szörnyen gyerekes. Elvárja, hogy ölelgessem és babusgassam. Könnyű is lenne, ha én lennék a nagyobb. Komolyan már, Chimchimen kívül egy olyan donsangem sincs, aki kisebb nálam. Létra az összes.

- Hogy érzed magad? - enged el percekkel később Kook. - Jobban vagy?

- Aha - bólintok, és most az egyszer nem is hazudok ezzel kapcsolatban, mióta "bevettem" azt a gyógyszert rohamosan jobban érzem magam.

Ha már itt tartunk, talán meg kéne köszönnöm neki. Biztos nem volt ínyére ez az egész csókos mízéria, mégis megtette. Egyre jobban úgy gondolom, hogy rettenetesen félre ismertem. Azok alapján ítéltem, amit beszéltünk. Hah! Sose beszéltünk. Na jó, nagyon ritka esetekben tudtunk rendesen elbeszélgetni, legtöbbször vagy ő vagy én kezdeményeztem a vitákat. Általában én.

Taehyung:

Zavartan figyelem a kis akciót, ami a donsengem és a hyungom közt lefolyik. Eddig észre sem vettem, hogy micsoda aranyos pár lennének együtt. Hm, legalább Jungkookot megnevelné valaki. De... akkor is! Nincs tíz perce, hogy velem csókolózott, ne ölelgesse ilyen lazán Jungkookot. Vagyis na. Nem csók volt, csak beadtam neki a gyógyszert. Igen, ez pontosabb megnevezés. Egy ideig még nézem, ahogyan a kis Kookie aggódik érte, mindenféle kérdéseket tesz fel neki, akárcsak én, neki mégis örömmel válaszol, mesél. Sóhajtva megingatom a fejem, majd inkább leülök a kanapéra Hoseok mellé. Inkább az ő mindenttudó pillantásai, mint Jungkook hülyesége. Brrr, az a dal...

- Így jár, mi? - helyezi a kezét a mellkasára, majd lejátsza a szív dobogását, de úgy, mintha egy rajzfilm szereplőnek ugranak ki a szíve.

- Hahahaha - nézek rá unottan, majd bedurcázva mellkasom előtt összevonom a karomat.

Yoongi:

Még utoljára megborzolom Jungkook barna haját, majd ezzel otthagyva indulok meg a második legfiatalabb felé. A kanapén üldögél Hopival, valamiről nagyon beszélgetve. Próbálok minden nyüg ellenére, ami ma történt mosolyt erőltetni az arcomra.

- Sziasztok! - köszönök úgy, mintha mi sem lenne természetesebb, mintha épp csak az imént jöttem volna meg Hongkongból vagy egyéb külföldi helyről. - Helyzet?

- Taehyung szíve így jár! - mozgatja hevesen ez az idióta mellkasa előtt a kezét. - Csak a látványod kellett neki!

- Ez nem igaz! - kap egy ütést a mellette lévőtől.

Szegény, tiszta vörös az arca. Ha nem ismerném, el is hinném, de így nem. Megingatva fejem ülök Taehyung mellé, jelezve tekintetemmel a kis szeka gépnek, hogy lépjen le. De csak nem érti meg. Felkacagva temeti tenyerébe állát. Kis rohadék, ezt még visszakapja.

- Ne is hallgass rá! - legyintek kezemmel, próbálva laza srác szerepét játszani. - Egy idióta!

- Ezt csak azért mondod, mert neked is oly' hevesen ver! - dől nevetve Tae ülébe. Hülye barom.

Taehyung:

- Hoseok! - csapok rá a fejére, nem tudva hová rejtve a vörösödő arcomat. Nem hiszem el, hogy nem veszi észre magát; egyáltalán nem vicces, amit tesz. Sőt, elég idegesítő.

- Mi van? Nem tudhatod, hogy Yoongiban mi játszódik le - kacsint egyet, mire lerúgom magamról.

- Tapló... - trappolok be égő fejjel a szobámba. Nem akartam megvárni az egészre hyung reakcióját. Nem akartam hallani, ahogy kimondja, hogy ez nem igaz. Mitöbb, lefújjolná az egész helyzetet. Hiszen ha úgy vesszük tökre ki volt akadva. Márcsak a jelenlétemtől felidegesítette magát. Pfff, mintha itthon tudnék úgy lenni, hogy nem nézem meg, él- e vagy hal. Idióta, mind, mind, MIND!

---------------

#HappyJungkookDay