Tartalma: Kim Taehyung egy kém ügynökségnél dolgozik, és éppen egy megbízatást hajt végre az iskolájában. Azt állítják, az egyik osztálytársa, Minho, a maffia fia, akire már évek óta vadásznak. De egyedül valahogy nem képes egyről a kettőre jutni, főleg úgy, hogy a közeledő iskolabálra nem mehet be kísérő nélkül. Őt pedig valamiért elkerülik a nők, ezért kérvényez egy női bajtársat, akit meg is kap YoonJi formájában.
Figyelmeztetés: Idegen nyelvi elemek, yaoi, trágár beszéd, erotikus tartalom
Hossz: 6/9
Szerepek: Taehyung - Aoi, Yoongi - Kuti

Yoongi:

- Köszönöm! - mosolyodom el, kivéve kezéből a cipellőt. Szép kis darab és ami a legfontosabb, hogy lapos! Magam elé rakva a földre lépek bele a topánkába. Jól áll, ahhoz képest, hogy mindig is utáltam a nőies lábaim, ez a darab kifejezetten előnyös számomra. És direkt a kedvemért hozta ezt. Néha komolyan megpuszilnám, de nem tudom. Azt csak lányok szokták és Hoseok. De valahogy a tudtára kéne adnom, hogy tetszik nekem, mégha neki csak nőként is jövök be. Legalább kiadnám magamból. Hogy hogyan az kérdéses.

Felé fordulva várom a reakcióját, de csak nem mond semmit. Csak less. Talán tetszem neki. Lehetséges, hogy most nekem kéne kezdeményeznem, ne csak ő. Mindig ő perverzkedik. Én miért ne tehetném? Magamban eldöntve, hogy bizony most eljött az én időm, karon ragadom és behúzom a fülkébe. Meglepett, amit nem is csodállok, amit egy cinkos mosollyal ajándékozom. Közelebb húzva magamhoz karolom át a nyakát. Ha nemrégiben ő szórakozhatott velem, akkor én is vele.

- Mondták már, hogy milyen aranyos tudsz lenni? - döntöm fejemet nyakhajlatába. Érzem, ahogyan szaporábban kezdi venni a levegőt, amitől csak nő a már így is nagy egom. Rápuszilok bőrére, végig a kulcscsontján, direkt gyengéden, hogy élvezze, majd elválva tőle rákacsintok és kitolom a nyelvem. Haha.

Taehyung:

Amikor ajkaival cirógatni kezdi a kulcscsontomat, azt hiszem, hogy meg akar csókolni. Vagy minimum letapizni, de nem. Semmi. Egyszerűen kilők, kacsintva, amolyan ezt visszakaptad stílussal. A kis szemétláda! - esik le a tantusz, miszerint ő most ugyanúgy szórakozott velem, mint én legutóbb a wc-ben. Kis rohadék. Oké, megérdemeltem, de ha így akar játszani, akkor játszunk így. Már csak azért is megveszem neki azt a bugyit, és kényszeríteni fogom a hordására - ha csak maga, önszántából nem teszi. Hehehe.
Amikor ő visszalép, hogy levegye magáról a női ruhákat, én azonnal szaladok is ahhoz a bugyihoz, majd a pénztárhoz, hogy kifizessem. Pfff, ilyen olcsó egy darabot. Igaz, drágább volt, mint a többi mocskos feliratú, de nem annyi, mint a normális. Pont elfogadható.

- Kész vagy? - rejtem el a pulcsim belső zsebébe dugva, megállva a próbafülke előtt.

- Aham - lép ki most már férfiként, ugyanolyan menőn, mint amilyen eddig is volt. Skizófrén, komolyan mondom.

Yoongi:

Másnap reggelre sikeresen a kezeim közé kerül ismét YoonJi öltözéke és haja. Azt felvéve indulunk meg a suliba, ahol aztán megérkezve Minho azonnal felénk igyekszik. Azt hiszem, az anyukája beárult. Hülye tyúk. Dühösnek látszik. Ki ne lenne az? Nem elég, hogy megtudta, hogy egy férfiba zúgott bele, de még az a férfi át is verte, csakhogy elkaphassa az apját. Igen, én is dühös lennék. A helyébe meg is verném magam. Csakhogy Taehyung azt nem fogja megengedni, attól eltekintve, hogy egy mozdulattal le tudnám nyomni a földre. Jobb vagyok a harcművészetben, mint bárki más.

- Beszélhetnénk? - kérdezi ingerülten előttem. Bólintok, majd követem őt egy eldugott kis helyre - természetesen Tae nem tud leszállni rólam -, nem fedeztem még fel ezt a helyet, de nem rossz. Senki nem fog itt megzavarni minket. - Figyelj - sóhajt gondterhelten -, engem nem érdekel, hogy kihasználtál, csupán azt akarom, hogy megmond, hol van az apám!

- Nálunk, ne aggódj, minden rendben van vele! - simítok kezére nyugtatásképp. Kicsit megsajnáltam, nem tudom, milyen lehet elveszteni egy apát, de el tudom képzelni.

Taehyung:

- Annyira aggódtam! - borul a nyakába, Yoongi pedig vigasztalni kezdi. Pfff, ne játsza meg már magát ennyire.

- Jó-jó, nyugi van már - húzom el tőle Yoonie-t. - Nálunk van és él. De csak ha úgy ugrál, ahogyan mi fütyülünk neki - eresztek meg egy mosolyt az arcomon, mire egyetértően bólint.

- Megértem, és ezer hálám, amiért életben hagytátok. Köszönöm! - hajol meg jó mélyen. Megforgatva a szemem nézek társamra, aki ezen csak mosolyog. Minden bizonnyal aranyosnak találja, azon gondolkodik, hogy az akció után megdugatja magát vele, engem lerázva, mint pókot a ruháról.

- Ha akarsz, akkor találkozhatsz vele - ajánlja fel neki ez az idióta.

- Na, nem! - csattanok fel, felé fordulva, teljesen kiakadva. Hát már el is felejtette a szabálykönyvet?! Ilyen gyorsan képes felejteni egy kis... Kis fasztól?!? Chh. Csak azért Minho kell neki, mert engem még nem ismer igazán. De ha egyszer megfog akkor térden állva fog könyörögni, hogy hozzáérjek. Én pedig nevetve teszem meg, mert szánalmas vagyok. Súlyosan.

Yoongi:

- Mert, miért ne? - szökik magasba a szemöldököm. Már miért ne?! Ha én oda akarom kísérni, akkor azt fogom! Persze, ő ezt nem értheti, neki van apja. Sose vesztette el, vagy hagyta el. Nem is tudom, hogy mit csinálna ezekben az esetekben.

Ilyenkor olyan önfejű. Mérges szemekkel méregeti Minhót. Nem tudom, mi baja vele. Ő nem rossz. Csak a családja volt az, és talán megérdemeli, hogy láthassa a saját édesapját épségben.

- Mert nem! - makacsolja meg magát.

- Hát pedig most azonnal megyünk is! - indulok meg magam után húzva mindkettőt. Nem szívesen gondolom ezt, de mind balfékek. Ellenségesen viselkednek, s hogy miért? Azt inkább ne firtassuk.

- De amúgy meg - vakargatja meg a tarkóját zavartan Minho fél úton megállva egy közlekedés lámpánál -, hogy is kezdjem... Mit szeretnétek tőle?

- Van a városban egy másik maffia család rajtatok kívül, terveznek valamit. A bálon akarnak tömeggyilkosságot rendezni. Vérfürdőt. Meg kell akadályoznunk, és ebben segít nekünk. Vagy mi.

Taehyung:

- Azta - képed el Minho, elmosolyodva. - Akkor apa mégsem olyan rosszfiú, mint hittem. Ez megnyugtat - nevet fel. Erre csak megforgatom a szemem, és egészen addig tudomást sem veszek a világról, amíg oda nem érünk. Nem hiszem el. Minho rossz, a maffia, a gonosz, minden, erre Yoongi az ő pártját fogja. Az apja sem különb, és a vér nem válik vizzé.

- Gyere, megmutatom, melyik szobában van. Taehyung, te addig maradj itt - utasít Yoongi, amire csak bólintok. Nem akarok ellenkezni: ha ő szabad utat ad a maffiának akkor csak hadd tegye. Ő hibája lesz, senki másé. Kicsit furcsállva tekint rám, hogy ilyen engedékeny lettem, de nem érdekel. Majd rájön magától, mert én nem fogom elmondani neki. Pfff. Leülve az egyik folyosón lévő padra figyelem, ahogy Yoongi elindul, közvetlen mögötte Minhóval, aki látványosan élvezkedik társam seggére. Ó, hogy rohadna ki a szeme...

Yoongi:

Az ajtón túl megpillantom a maffiavezért és a főnököt, ahogy kártyáznak. Tudom, hogy minden egyes "rabbal" ezt a játékot szokták játszani, aki vigyáz rá, de valamiért úgy érzem ebbe a játékban több van, mint hinné az ember. Van köztük egyfajta hangulat. Hiába ellenszenves a főnök és vet rá gyilkoló szemeket, én belül tudom, hogy magában azt kívánja, hogy teperje le a földre, hogy aztán jó alaposan... Nos na, értitek.

- Apa! - ölelte meg Minho az apját, aki csak kínosan nézelődik jobbra-balra. - Jól vagy? Minden rendben van? Úgy értem, ugye nem bántottak vagy valami?

- Nem - tolta el magától mosolyogva. - Minden rendben van, még meg kell tennem nekik egy -két dolgot, de ha minden igaz, akkor azután elengednek. Remélem - néz ránk, egyikünk sem válaszol neki, de talán nem is várja, hiszen pár másodperccel később folytatja mondandóját -, és ti jól vagytok? Anyád?

- Minden rendben van, hiányol. Sokat sírt, azt hiszi, bántanak.

- Mondd meg neki, hogy nemsokára hazamegyek! - húzza ismét magához fiát. Először elmosolyodom ezen az aranyos jeleneten, majd látom, ahogy az apja keze lejjebb halad, mindaddig míg a zsebéhez érve egy apró fehér lapot nem bújtatott volna el. Ez ennyire hülyének néz minket, hogy nem látjuk? Feltűnő volt, nem is kicsit. Másrészt így belegondolva Minho még csak meg sem rezzent ettől a mozdulattól, minden bizonnyal előre el volt tervezve ez a jelenet. Nem kellett volna idehoznom, néha hallgathatnék Taehyungra. El tudom képzelni, hogy nem egyszer beszélték meg, mi lesz, ha egyszer "bebörtönzik." De mindez igazából nem aggaszt. Inkább az, hogy ennyire kiképzetlennek gondolnak minket és hogy bedőltem neki. Már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, mikor nem akadt ki férfiasságomon.

Otthagyva őket térünk vissza Taehyunghoz, aki csak unottan várakozik. De mielőtt oda érnénk hozzá magam felé fordítom.

- Add ide a lapot, amit apukádtól kaptál!

- Nem kaptam semmit! - lesz zavart a hangja a farzsebét tapogatva. Ennél átlátszóbb sem lehetne. Majd mintha magában levert volna egy hisztit szorítja össze szemeit, kihúzva zsebéből a kért dolgot. Könnyen ment. Túlságosan is. Azt hiszem, mától figyelni fogom.

"Szólj a fiúknak, hogy az este folyamán jöjjenek és vigyenek el!"

Rövid és lényegre törő, én sem írnék rá többet. Kérdőn nézek rá, mire bocsánatot kér, mi több egy olyan dolgot kérdez, ami számomra érthetetlen.

- Hogy lehet ide jelentkezni, mármint na... Mindig is titkos ügynök akartam lenni kiskoromban - vakargatja meg tarkóját zavartan. Miért akar a város legnagyobb maffia családnak a elkövetkezendő örököse ügynök lenni? Nem tudom. De meg kell figyelnem.

- A főnöktől kell jelentkezési lapot kérni, de nem hiszem, hogy valaha is fel fog téged venni! - nézek a szemébe hidegen és kimérten, pont akkor mikor Tae ideér hozzánk.

Taehyung:

Odaérve hozzájuk kikapom Yoongi kezéből a kis lapot, és elolvasom a csúnya írást: egy segélykérés? Komolyan? Ennyire amatőrnek nézünk ki?

- Ha fel is venné, a saját fegyveremmel vetnék véget az életednek. Természetesen teljesen véletlenül.

- Hé! - néz rám szúrósan Yoongi. - Ennyire durvának azért nem kell lenni. Lehet felveszi, az ő döntése, és akkor akár tetszik, akár nem, a bajtársunk, őrájuk meg nem támadhatunk - magyarázza nekem úgy, mintha zöldfülü lennék.

- Akkor tudod mit? - kapom fel a vizet. - Elegem van belőled! Menj, ápolgasd őt, meg mit tudom én, engem meg oktass ki állandóan, mert olyan szar vagyok úgyis mindenben. Na csá - fordulok meg a tengelyem körül, meg sem várva válaszát megyek az öltözőbe. Igen, nekem ma még edzésem is lesz, és nem mentség, hogy a maffiával küzdöttem tegnap.

Yoongi:

Döbbenve nézem távolodó alakját, az évek során -amit megéltem - nem egy ember szólt be, mondta meg nekem a tutit, amin a szívén volt az a száján, mégis mindközül talán Taehyung érdekel egyedül. Így látva elszomorodom s egyben megszaporázódik mellkasom környékén a lüktetés. Aggódom. Aggódom, hogy talán most tényleg megsértődött rám, úgy Isten igazából. Bár alig egy hete ha ismerem, mégis sok dolgot mozgatott meg bennem, mint bármelyik másik partnerem... utána kéne mennem. De nem teszem, a könnyebb utat választva köszönök el Minhótól. Taehyungnak most edzése lesz, talán kifutja a dühét. Remélem. Addig is haza megyek hozzájuk.

Egész úton is csak azokra tudok gondolni, amiket a fejemhez vágott. Én sose mondtam neki, hogy béna vagy ehhez hasonló. Legalább is nem emlékszem rá, ha valaha is mondtam valamit, az azért volt, hogy piszkáljam. Ahj már. Megborzolva szőke hajam nyitok be a családi házba. Nincs más itthon csak az anyja.
- Mi jót csinál? - lépkedek oda az idősebb nőhöz. Nem ijed meg, hogyan is tenné. Úgy hallottam, hogy Tae szülei valami ügynök félék voltak.

- Főzöm! - mosolyog rám lágyan, amit azonnal viszonzok is.

- Segítek! - lépek beljebb a konyhába.

Taehyung:

Belépve az öltözőbe azonnal átveszem a fehér, nagyon bő pólómat és a fekete, lógós melegítő nadrágomat, amibe a legkényelemesebb az edzés. Belebújok a már agyon használt, ámde jól kitaposott cipőmbe, ami szinte már olyan, mintha a lábamon sem volna. A szekrényembe kezdek kutakodni egy hajgumi után, hogy felkössem a már nyakamig leérő hajamat, de sajnos csak egy piros fejpántot találok. Teszek rá, úgysem lát majd senki fontos - teszem bele a hajamba, így a frufrum nem lóg a szemembe.
Felpillantok a falon kattogó órára: ideje indulnom, egy perc múlva kezdődik az edzés. Egy nagy, gondterhelt sóhajt elersztve megyek be az edzőtermünkbe, majd elhúzom a számat. Fel van állítva a főnök kedvenc kis akadály-pályája, ami csak annyit jelent, hogy ma meghalok. De talán nem is baj - legalább nem azon fogok bánkodni, hogy Yoongi nem bír engemet. Mondjuk nem is értem, miért vagyok meglepődve: sok ember tart idegesítőnek vagy éppen furcsának, de... De ez tőle mégis rosszabbul esik. Régóta figyelem, meg is akartam szólítani párszor, azonban természetfeletti szépsége és menősége ezt sosem hagyta. De mindegy is - gondolom, amikor nekilódulok a futásnak, mindegyik társamat kikerülve. Nem fogom velük tartani a tempót: ha megteszem, akkor sosem leszek kiemelkedőbb náluk, és ugyanúgy le fognak nézni.
Az első akadály a kötél: a legroszabb, mind közül. Ha ezen túl van az ember, utána sima liba minden. Nekifutásból ugrom rá, elkapom az egyik kezemmel a közepe tájékán, majd így húzom fel magam, a lábam segítsége nélkül. Csak a kezdők használhatják azt a testrészüket. Így csimpaszkodom át a másik kötélre, majd a harmadikra, ahonnan pedig ráugrok a mászófalra. Vagyis csak tenném: sajnos már annyiszor belevertem a pofámat, amikor megpróbáltam elkapni az egyik fogantyút, hogy rendesen félek tőle.
Magamban elszámolok háromig, és minden mindegy alapon lendíteni kezdem a lábam, hogy legyen lendületem az ugráshoz. Elrugaszkodom, keményen nézve a két fogantyút, amit el kell kapnom a fal tetején, ha jó idő alatt akarom befejezni ezt az egész pályát.
Kezemet kinyújtom, megragadom a kettő, citromsárga kis dolgot, de sajnos megcsúszik a lábam.

- Taehyung! Küzdj vagy leesel a szakadékról! - kiált rám a főnök, mire erősebben tartom magamat, felhúzva magamat, jó helyre téve a lábamat. Fent vaaagyok!