Tartalma: Kim Taehyung egy kém ügynökségnél dolgozik, és éppen egy megbízatást hajt végre az iskolájában. Azt állítják, az egyik osztálytársa, Minho, a maffia fia, akire már évek óta vadásznak. De egyedül valahogy nem képes egyről a kettőre jutni, főleg úgy, hogy a közeledő iskolabálra nem mehet be kísérő nélkül. Őt pedig valamiért elkerülik a nők, ezért kérvényez egy női bajtársat, akit meg is kap YoonJi formájában.
Figyelmeztetés: Idegen nyelvi elemek, yaoi, trágár beszéd, erotikus tartalom
Hossz: 4/?
Szerepek: Taehyung - Aoi, Yoongi - Kuti

Yoongi:

Felnevetve megyek tovább, furcsa módon most nem tesz semmi fajta megjegyzést. Talán mindig férfiként kéne vele beszélgetnem, így sokkal normálisabb. Mosolyogva oldalra pillantva vallom be magamnak, hogy talán, ha mindig így viselkedne, még tetszene is. Bár nem tudom, mikor nyomul, valami oknál fogva zavarba ejt. Nem hiszem, hogy olyan ember vagyok, akinek az jön be, ha nyomulnak rá, de ezek szerint igen. De mindegy. Ugyanis a törvénykönyvünk első szabályzata kimondja, hogy senkivel nem létesíthetünk érzelmes kapcsolatot. Állítólag elveszi az ember figyelmét. Ha jól tudom, a szabályok tapasztalatokból lettek megírva. Én tényleg kíváncsi volnék, hogy a főnök úr, kit szeretet, aki ennyire elárulta. Akiben ekkorát csalódott. Tizenegy éves korom óta ismerem, de még egyszer sem láttam nővel, se férfival.

Tae házához érve az anyukája azonnal beljebb tessékkel minket, mondván, hogy kész a vacsora. És mivel már én is éhes vagyok, leülök közéjük. Ők tényleg olyan, mint egy család. Az anyja kezdeményez általában egy témát, amit Taehyung folytat, majd az apja szakítja meg egyfajta cukkolásával. Őszintén aranyosak.
Sajnos nem maradok ott velük a vacsora végéig, túl álmos vagyok, ezért hát felérve a szobájába, elalszom.

Hol vagyok? Mindenhol sötétség, nem látok az orrom hegyéig. Lábamhoz kapok, hátha ott van a fegyverem, azonban nincs itt. Most mi lesz...? Körbe tekintek, de teljesen feleslegesen, továbbra sem látok semmit, majd hirtelen felvillannak a fények. Az iskolában vagyok, a bálon. Férfiként! Mindenki rám néz, nincsenek megdöbbenve, de várnak valamire. De mire?! Arra, hogy csinálj valamit! De mit? Nem tudom, hogyan kell viselkedni egy sulis bálon. Istenem, ments meg!

- Yoongi - rángassa meg a vállam hirtelen Taehyung, felkeltve az álmomból -, minden rendben van?

Ijedten tekint rám. Pislogva figyelem az arcát, túl közel van. Nem csak az arca, a teste is. Vajon magához húzhatott?

- Csak rosszat álmodtam, vagy mi... - sóhajtok, egy kicsit közelebb csúszva hozzá. Nem érdekel, ha kínos neki, kellemetlem volt számomra ez az álom, és ilyenkor nekem egy kis törődés kell. Mellkasára hajtva fejem csukom vissza a szemem, próbálva egyenletesen aludni. Hallom a szíve dobogását, annyira ütemes. Bár milyen lenne?

Taehyung:

Átkarolva simogatom nyugtatóan a hátát, néha-néha megpiszkálva az egyik tincsét. Túl aranyos. Ahogy most viselkedik olyan, mintha mi tényleg együtt lennénk, és valamiféle vígaszra várna. Mondjuk egy csókra vagy hasonló.

- Semmi baj, csak álom volt - puszilok a homlokára, mire azokkal az édes szemeivel felnéz rám.

- De annyira életszerű volt... - dünnyögi gyerekesen, amin muszáj elmosolyodnom.

- Mit álmodtál? Mondd el, úgy biztosan jobb lesz - győzködöm, abbahagyva a háta simogatását, és csak a tincseivel játszom tovább.

- Hát... - fészkeli magát jobban hozzám. - Az iskolai bálon voltam, férfiként, és gőzöm nem volt, hogy mit tegyek, pedig mindenki azt várta, hogy cselekedjek. De mit? Mégis mit kellett volna tennem? - néz fel rám kétségbeesett szemekkel, amik még engem is megijesztenek, majd elmosolyodom. Ez aztán a rémálom.

- Mondjuk lehet, mindenki táncolni akart veled, nem? De nem tudtál sorrendet alakítani - tippelek a lehetséges esetek közül.

- Táncolni? Dehogy is. Biztosan kinéztek, mert nem voltam még soha iskolai bálon - fúrja a fejét még jobban a mellkasomba. Komolyan mondom, mindjárt egyesülünk, ha ennyire közel van.

- Nem voltál? - lepődöm meg. - Hogyhogy?

Yoongi:

- Egyszerű, én az akadémia iskolájába jártam, ott meg nincs effajta szórakozás. Komolyan a főnök a céges partikat is csak azért szervezi meg, mert páran már fellázadtak miatta. Különbe nem tenné. "Amíg az ember buliba jár, addig simán meghalhat bárki!"

- El is felejtettem ezt a mondatát - piszkálja továbbra is a hajam. - De mondd csak, mióta van a cégnél suli?!

-Régóta! - forgatom meg szemem tudatlanságán, szerencsére nem látja. - Namjoon, Jin, Hoseok és még jó egypáran odajártunk. Körülbelül ötszázan.

- Mióta vagytok ti ott? Ráadásul hol fér el ötszáz kölyök? - hallom ámulatba esett hangját. Kis idióta, sose gondolkodik.

- Egy másik épületben? Tizenegy voltam mikor oda kerültem, Jinen kívül mindenki fiatalabb volt. Ők még szinte kölykök. Komolyan nem értem, mostanában miért tizenöt feletti tiniket hoz... - ingatom meg a fejem. - Hiszen mire kiképzi őket, meg minden, ami kell, lesznek húsz évesek.

- Ez nem igaz! Én tizenhárom évesen kerültem be! Akkor sem önszántamból, apám akarta! - durcázik, nem pont ráértettem az előzőket. Mindent magára vesz.

- Jól van na, bocsánat! - karolom át, hátha így megbocsát, már jobban érzem magam, azonban olyan jó meleg a teste, hogy muszáj itt maradnom.

Taehyung:

- Semmi baj - kuncogom. Így már komolyan olyanok vagyunk, mint egy pár. - Most pedig aludj, korán van még - hajtom a fejemet a nyakhajlatába, míg a kezem kivezetem a hajából, egyenesen a derekára, hogy ott cirogassam most.

- Jól van, ne parancsolgass állandóan - morogja, azonban ő is szinte már hozzám simul mindenhol, jó szorosan ölelve. Már értem szegény ölelőpárnák sorsát.

***

Másnap reggel sajnos későn ébredek fel - anya nem keltett!

- Hé, Yoonie! - kelteném, de még mindig úgy bújik belém, akár egy koala. - Yoongi! - nyalok bele a fülébe, mire megugrik, csak rossz irányba: felém. - Kelj már fel, elkésünk! - csipek bele a hátába.

- Mi?! - pattanak ki a szemei, azonnal elválik tőlem, kipattan az ágyból és öltözni kezd. Ennyi volt a jó világ. Én is hasonlóan cselekszem, mint ő. Gyorsan magamra kapom az egyenruhámat, beletúrok a hajamba, mondván, leszarom, hogy most kocós, és már indulnék is, ha YoonJi nem szarakodna a parókával. Sóhajtva aggatom rá, így már futva mehetünk is. Amint kilépünk drága társam összébb húzza magát, és dideregni kezd. Szegényemnek még mindig csak a nyári egyenruhája van meg.

- Tessék! - kapom le magamról a zakómat, ráterítve a hátára. - Vedd fel, aztán siessünk - mosolygok rá.

Yoongi:

Elkönyvelem magamban, hogy nagyon jó illata van a zakójának. Tetszik. Hihetetlen, hogy pár napja ismerem, úgy Isten igazából, és már tetszik. Sose gondoltam volna, hogy egyszer tetszeni fog. Igazából nem tudom, lehet a túlon-túli nyomulása az, ami kihozza ezt belőlem, hiszen mielőtt nem ismertem azt hittem, hogy egy idióta. Most is azt gondolom, annyi különbséggel, hogy egy aranyos idióta. Zakóját összébb húzva megyek tovább. Nem is olyan rossz ez a küldetés.

Az iskolába érve Minhot meglátva elköszönök tőle, nem szabad elfelejtenem az igazi célom. Tegnap délelőtt voltunk nála, de nem voltak otthon a szülei. De majd ma, azt ígérte, hogy bemutat nekik. Egy külső szemlélő szerint gyors lehet ez a kapcsolat. Szerintem is. De őt ez nem zavarja.

- Szia, miújság? - puszil köszönésképp szájon, majd végigmér. - Klassz a zakód, vagy mid. Nem pulóvert szoktak a lányok kapni?

- Nem tudom - vonok vállat -, ez Taehyungé, otthon hagytam a sajátom.

- Várj, odaadom az enyém! - venné le a sajátját, ha le nem inteném.

- Jó ez! - mosolyodom el büszkén a ruhám szélét gyürögetve. Nem kell nekem az ő ruhája, tartsa meg magának! Nem rossz indulatból mondom, amit, csupán most így érzek. Nekem Taejé kell.

Taehyung:

- Nézzenek oda, csak nem elcsábítottad YoonJit? - érek oda Baekhez, aki a többi fiúval együtt engem figyelt, és Yoongit, ahogy ketten érkezünk. Az pedig, hogy rajta van a zakóm csak dob a lanton.

- Lehet - harapom be az alsó ajkam, az említett felé nézve. Minho minden áron azt akarja, hogy az ő zakóját viselje, de Yoonie folyamatosan visszautasítja, jobban belebújva az én ruhadarabomba. Most ismét sokkal jobban hasonlít egy nőre. Nem bírom, komolyan. Egyszer ez tetszik nekem, máskor az, hogy fiú.

- Gratulálunk, drága! - veregetnek vállba, amin csak nevetnem kell. Valamilyen szinten most nőtt az egóm, hiszen Yoongi engem választott. Vagy mi.

- Köszi - vigyorgom.

***

Nagy sajnálatomra Minho egész nap Yoongin lóg, ő pedig még teszi alá a lovat. Egyik szünetben még bele is ült az ölébe, úgy csókolóztak! Kezd túlzásba esni.

- Hé, Yoonji! - húzom be a wc-be, mielőtt menne cipőt cserélni. - Bízom benned, remélem, a cél lebbeg a szemed előtt.

Yoongi:

- Mi más lebbegne?! - teszem csípőre a kezem. Miért von ő engem kérdőre? Álljon már meg a menet! Mégis csak én vagyok a régebbi dolgozó! - Nem szoktam játszadozni!

- Akkor mivel magyarázod, hogy egyfolytában csókolozgatsz? Úgy érzem, nem teszel meg mindent a cél érdekében! - ingatja a fejét rosszallóan.

- Én nem teszek meg mindent?! - Mérges vagyok. Még hogy nem! Chh. - Mondd csak, kettőnk közül ki az, aki nőnek van öltözve, egy olyan fiúval kell csókoloznia, aki nem tetszik neki, ráadásul ribanc módjára kell vele viselkednie, hogy elcsábuljon? És te mit csinálsz? Semmit! Könnyű volt egy nőt kérni, hogy elintézze a dolgokat. Te is barátkozhattál volna vele! - dobbantok mondandóm végére, ki is száradt a szám. Remek.

- Minek barátkozak vele, hogy alá kerüljek? - kérdezi meg ingerülten, amitől csak még idegesebb leszek.
De nem mutatom ki, meg kell nyugodom, ezért az arcát két tenyerem közé véve lejjebb húzom, hogy kellőképp bele tudjak nézni a szemébe. - Nem fog vele lefeküdni senki, se te, sem én. Értetted?

Bólint, látszólag meg is nyugodott egy kicsit. Felegyenesedve méregetni kezd. Mint egy kibaszott skizófrén. Komolyan egyszer ilyen, máskor pedig olyan. Mintha két külön személyisége lenne. Tudhattam volna, hogy nem csak ennyi miatt hozott ide. Az a rohadt perverz mindenit.

- Szerintem meg de - húz közelebb magához, hogy szoknyámhoz érjen, már nem ellenkezem. Felesleges, nem hagy addig békén. - Nézzük meg, milyen alsóban akarsz megjelenni Minho előtt.

Hiába mondja, amit, tudom, hogy ez csak indok, egyszerűen látni akarja. Sóhajtva segítek neki. Felemelem épp annyira, hogy lássa.

- Sima fehér? - forgat meg gyorsan. - Ahj. Nem baj. Ez is nagyon csinosan áll neked! - harapja be az alsó ajkát vágyakozva. Hülye barom. Miért hoz mindig ilyen helyzetbe?

Taehyung:

- Hülye perverz - vörösödik el, és már engedné is vissza a szoknyáját, de nem engedem neki.

- Egyszer elfelejthetnél felvenni szoknyát, nem gondolod? - húzom közelebb magamhoz, a derekánál fogva, de mielőtt még azon részünk összeérne, megállítom. Nem akarom itt helyben megdugni, annyira köcsög én sem vagyok. Na meg, ő fiú... Valójában nem lány, hiába gondolja azt az idióta farkam.

- Taehyung... fejezd már be! - üti meg ismét a mellkasomat, de most nem olyan erősen, mint előzőleg. Csak kéreti magát.

- Nem fogom. Ha Minhonak szabad, akkor nekem is - simítok rá a fenekére, hogy a bugyiját kicsit félre húzva a belső combjára vándorolhasson a kezem. Érzem, ahogyan megremeg a kezeim közt, ami jó érzéssel tölt el, és hogy szívjam az agyát egyszerre el is engedem.

- Most mi van? - kérdi kitágult szemekkel.

- Menned kellene. A pasid már biztosan vár - tolom ki a nyelvem, majd ismét magamhoz húzom, egészen közel. Egy poloskát akasztok a zakómra, a hangszórót pedig a fülébe helyezem. - A kamera is a zakómon van, szóval azt hagyd magadon - súgom a fülébe, picit ráhapva a cimpájára.

Yoongi:

- Ne szórakozz velem, te hülye köcsög! - lököm el magamtól, olyan erővel, hogy a földön landol. - Soha többet nem érhetsz hozzám! - Megérdemli. De még ezt sem érti, nevét. Orrom felhúzva trappolok ki. Ez a nem is tudom mi... képes volt azt tenni velem. Közelebb húzott magához, majd simogatni kezdett, én hülye meg majdnem felnyögtem. Még szerencse, hogy nem tettem! Pedig, ha őszintén kéne beszélnem, azt mondanám bárcsak ne hagyta volna abba. Bárcsak tovább simogatott volna, egy-egy csókkal kiegészítve az egészet... Vágytam rá. Azt akartam, hogy ott nyomban csókoljon meg, hogy aztán olyat tehessünk, amit nem illő vécébe. Ahj már - borzolom össze hajam Minho felé menve. Hozzá megyünk, bemutatja nekem a szüleit. Persze mindez ellenére én leálltam volna Taehyunggal a wc-be. Igen, szörnyen a cél lebeg a szemem előtt. A kérdés, hogy melyik cél. Annyira idegesít, hogy szórakozik velem, hogy az csak na. Nem is tudom, mit vártam. Én igazából férfi vagyok, ő meg nem bukik azokra, csupán a női énem tetszik neki, ahogy a főnök is mondta.

A "pasim" házáig meg sem mukkanok, végig morgom magamban az utat, különféle átkokat szórva arra a baromra. Azonban a célhoz érve megembererem magam, és bemutatkozom az anyjának, majd az apjának is. Kedvesnek tűnnek, de nem dőlhetek be. Hamar le is lépnek, amit nem hagyhatok, ezért Minhotól elköszönve eredek utánuk.

Sajnos autóba szállnak, így nekem is a legközelebbi járgányt ellopva kell követnem őket.

Taehyung:

Hazamenve azonnal felmegyek a laptopomról a zakókamerámra, hogy láthassam azt, amit Yoongi is. A fülembe bedugom a hangszórót, a számhoz pedig már emelem is a mikrofont, mivel nem látok semmit. Csak a szép kis kezeit.

- Mit művelsz? - kérdem. Ha jobban megnézem a képen mintha egy kormány volna.

- Követem a szüleit. Valahova tartanak - válaszolja. Aham, szóval egy kocsiban van.

- Tapadj rájuk rendesen - utasítom.

- Azt teszem! Idióta. Inkább indulj, itt vagyunk egy erdőnél - emeli feljebb a zakómat, hogy lássam a környéket. Ismerem: általában nyáron azon a részen szoktam futni, amikor szabadnapokat kapok, és így tartom magam edzésbe.

- Jól van na! - nevetek fel zavartan, majd ki is nyomom. A szekrényem mögül azonnal kiszedem a fegyvereimet, az övemre szerelve, felvéve egy golyóállómellényt, és már futok is. Szó nélkül veszem el apa kocsijának a kulcsát, és abba beszállva amilyen gyorsan csak tudok, hajtok. Nem akarom, hogy észrevégyek úgy Yoongit, hogy nem vagyok ott. Minden bizonnyal nincs nála semmilyen fegyver, így védtelen.