Tartalma: Kim Taehyung egy kém ügynökségnél dolgozik, és éppen egy megbízatást hajt végre az iskolájában. Azt állítják, az egyik osztálytársa, Minho a maffia fia, akire már évek óta vadásznak. De egyedül valahogy nem képes egyről a kettőre jutni, főleg úgy, hogy a közeledő iskolabálra nem mehet be kísérő nélkül. Őt pedig valamiért elkerülik a nők, ezért kérvényez egy női bajtársat, akit meg is kap YoonJi formájában.
Figyelmeztetés: Idegen nyelvi elemek, yaoi, trágár beszéd, erotikus tartalom
Hossz: 2/?
Szerepek: Taehyung - Aoi, Yoongi - Kuti

Yoongi:

Nyelnem kell mondandóján, azonnal megfordulva nézek vele farkasszemet. Nem, én ezt nem akartam, nem direkt volt!

- Nem néztem a feliratokat! Csak lekaptam pár bugyit és fizettem!

- Hiszi a piszi! - harapja be alsó ajkát. Hülye perverz, nem akarom tudni, mire gondol, annyira, de annyira idióta!

- Tényleg!- csapom meg mellkasát, jelezve, hogy álljon le. - A legolcsóbbakból vettem, le voltak árazva, gondoltam, ehhez az akcióra nem költök sokat. Főleg nem bugyikra, amit csak most fogok használni.

Át kell néznem az összeset, és ha netán tényleg mind ilyen lenne, újakat venni. Én meg a hülye sporolásom! Na tessék, meg lett az eredménye! Leégtem az egyik kollégám előtt.

- Szóval az olcsók a ribanc alsók? - vonja fel kételkedve szemöldökét.

- Nem tudom - ingatom meg fejem. - Lehet ezért hívják őket olcsó ribinek, vagy mi.

Bólint, végre megértett. Ám, ki kéne menni innen, nem érünk rá egész nap a bugyimon lovagolni. Küldetést kell teljesítenünk! Otthagyva őt sietek vissza az osztályterembe, ahol meg is találom Minho-t, aki szintúgy észrevéve engem, közelít meg.

- Van kedved délután lógni egy kicsit? - teszi fel a kérdést a padomon támaszkodva. Ki mondana nemet? Itt a lehetőség, hogy a bizalmába férkőzzek!

Taehyung:

Miután ő kimegy, rendezgetem magam egy kicsit, hogy ne látszódjon annyira, mennyire fel vagyok izgulva; majd én is kilépek. A farkam oldja meg egyedül a problémáit, nekem küldetést kell végbe vinnem. Amint odaérek a teremhez látom, ahogyan Yoongi és Minho bájosan beszélgetnek. Milyen kis aranyos, mindjárt elolvadok.

- Nézzenek oda - megyek oda a fiúkhoz nevetve -, Minho becsajozik.

- Ja - ért egyet velem az az idióta haverom. - Még féltékeny is vagyok. YoonJi olyan szép, nekem kell!

- Nekem kell! - szól egy másik.

- Nem, mert nekem! - szólal meg a harmadik.

- Höhöhö, fiúkák! - állítom le őket mielőtt itt egymásnak esnek. Úristen. Ha tudnák, hogy igazábók egy swag boy, aki csöpög a gúnytól, akkor szerintem nem így reagálnák le. - Nem tudom, tudjátok- e, de Yoonji az én szomszédom, én sokkal régebb óta ismerem. Szóval lestoppolom.

- De akkor Minho miért fűzőgetheti? - értetlenkednek.

- Hadd legyen egy jó napja, hahaha - nevetek fel gonoszan.

- Már ne is haragudj, de szerintem Minho sokkal jobban néz ki nálad - mondja a mellettem ülő. Szúrós pillantást lövelek felé, majd megütöm. Ez nem igaz.

Yoongi:

Az iskola végeztével az épület mögött kapok Taehyungtól egy felvevő készüléket, hogy vissza tudja majd hallgatni a beszélgetésünk. Mintha szükségem lenne ilyesmire, enélkül is jól elboldogultam eddigi munkáim miatt. Kész computer az agyam. De mivel nem akarom veszekedéssel hátráltatni a küldetést, elfogadom tőle, és már megyek is Minho-hoz. Egy ideje a főbejáratnál vár. Aranyos, hogy képes várni rám, talán ha nem kéne most dolgoznom, el is gondolkodnék rajt, hogy tetszen-e. De nem teszem. Helyette neki állunk sétálni. Szerinte a park lenne a legjobb hely, ha mennénk, ilyenkor sokan szoktak ott lenni. Beleegyezve direkt egy kicsit nyomulva rá, csipaszkodok karjába. Mint egy idióta kis csaj. Láthatóan neki tetszik, ezért bele is kezdek a kutatásba.

- Milyen ez a suli? Mármint érted, nekem ez az első napom, én nem tudhatom még. Nagyon szigorúak a tanárok?

- Nem annyira, csakmint a többi iskolában - bólint mondandóját megerősítve.

Nem ilyen dologgal kellett volna kezdenem a nyomozást, de úgy gondolom, kell egy kis bevezetés, "kertelés." Így hát ezután is effajta üres beszélgetéseket kezdeményezek, mindaddig, míg nem érzem úgy, hogy végre belekezdhetek a lényegbe.

- A szüleid mivel foglalkoznak?

- Vállalkozásuk van! - néz rám mosolyogva. Bárcsak lenne hazugság-vizsgálom!

- Milyen?

- Építészeti... - néz fel az égre mondandója közben. Azt tanultam a kiképzésen, hogy vannak olyan emberek, akik ilyenkor hazudnak, szégyellnek valamit, esetleg vágyakoznak valami iránt.

- És te majd öröklöd a céget?

- Hát... - sóhajt egyet. - Nem akarom. Én inkább mást csinálnék.

- Akkor ne fogadd el! - eresztem el, egy tobozt rúgdosva a földön, amit találtam. - Úgy gondolom, mindenkinek azt kéne csinálnia, amit szeretne. Akkor boldogan dolgozna, meg hasonló dolog.

- Aranyos vagy! - borzol hajamba.

Ezután már nem kérdezősködöm, helyette viccelődni kezdek, hogy azért figyeljen, mit mond a szüleinek, hátha olyan szervezet ez, mint a maffia, amin csak felkacag. Csakhogy ebben az egyfajta nevetésben van egy árulkodó él.

Taehyung:

Amióta hazajöttem a ház előtti bokorban bújok meg. Direkt mondtam Yoonginak, hogy ide kísértesse magát haza, mert beszélni akarok vele. Sajnos sokat kell várnom őfelségére, de nem baj. Minden várakozást felül fog múlni, amikor sikerül ez az akciónk, és a főnöktől kapunk dícséretet.
Már feladnám, hogy soha nem jönnek, sőt az is megfordul a fejemben hogy Minho megerőszakolja szegényemet, de nem. Hála a jó Istennek feltűnnek. A házunk előtt megállnak, egymással szembe. Yoongi jóval alacsonyabb Minhonál, így ő lehajol hozzá, egy tincsét a füle mögé tűrve.

- Köszönöm a délutánt - mosolyog rá, aztán... ÚRISTEN. Hát, ez lesmárolja. Alig bírom ki, hogy ne nevessek fel hangosan, még a számat is be kell fognom. Nem bírom, komolyan. Szegény kis Yoongi, mit el nem kell viselnie az akció miatt. Minho hamar lelép, YoonJi pedig a bokrom felé fordulva csípőre teszi a kezét, akár egy nő.

- Taehyung! Gyere elő!

- Igenis, hős szerelmes - bukkanok fel a levelek takarásából.

Yoongi:

- Pofa be! - morgom a nem létező bajszom alatt, miközben a táskámban kutatni kezdek. Hamar meg is találom a felvevőkészüléket. Szerencsére ő sem folytatja tovább ezt a témát. Elvéve kezemből a készüléket nyomja meg a piros gombot. Mindketten közelebb hajolunk a tárgyhoz, hogy kellő képpen hallgassunk mindent, bár feleslegesen, teljesen átlagos dolgokról beszélgetünk. Pár másodperc eltelik, majd megszólal egyfajta zörgés, ricsákolás, nem hallatszik ki egyetlen egy szó sem, olyan, mint amikor elromlik egy gép.

- Yoongi, te egy kibaszott démonnal beszéltél, vagy mi? - néz rám csúnyán, amit persze nem hagyhatok szó nélkül. Mégiscsak én vagyok kettőnk közül az idősebb!

- Nem, bazdmeg. Nem tudom, miért ilyen. Én csak megnyomtam ezt a gombot, aztán kész, ennyi. Hogy miért ad ki ilyen hülye hangot, azt nem tudom. Biztos rossz! - rántok vállat nemtörődve.

- Te ezt a gombot nyomtad meg? - csap a fejére gondterhelten a második gombra célozva.

Válaszul bólintok. Mire elkezdünk veszekedni, mert szerinte béna vagyok. Ja, persze, én. Nem is ő. Á, ugyan! Az ő helyében nekem nem kellett volna segítség.

Taehyung:

Ez hihetetlen! Az ember azt hinné, ha idősebb társat kap, akkor talán több mindenre megy, mint egyedül, erre tessék. Yoongi annyira "tapasztalt" hogy még a jó gombot sem hajlandó megnyomni. Az eszem eldobom. De persze csókolózni volt ideje, meg jól érezni magát. Ahw, mindjárt felrobbanok!

- Most akkor mi legyen? - nézek rá számonkérőn.

- Az, ami eddig is. Beszélgetek vele, és direkt kereszt kérdésekkel fogom bombázni, hogy egyszer megtörjön - von vállat.

- Mert ez a legfelütnésmentesebb. Hát, persze - forgatom meg a szememet, majd inkább megindulok a ház felé. - Bejössz, Cica?

- Ne hívj így! - trappol után felfújt arccal. Ilyenkor még édes is. Úriember módjára magam elé engedem a hölgyet, jól megnézve magamnak a ringatozó seggét. Jobb, mint bátmelyik nőé, komolyan mondom. A látványra ismét kiszárad a szám, és ha csak eszembe jut a wc-ben történtek, megint szűkülni kezd a gatyám. Istenem már!

- Kaját vagy valami? - megyek utána.

Yoongi:

- Nem kérek! Merre van a szobád? Át akarok öltözni!

- Arra!- mutat egy irányba, majd arra is veszem az irányt. Elég volt már a lányból, akit alakítok, eljött az idő, hogy Yoongi visszatérjen. A ruhát viszonylag gyorsan át tudom venni, egyedül a parókával bajlódom, olyan jól lett rögzítve a fejemhez, hogy nehezen tudom csak levenni. Leszedve a fejemről, keresek a táskámban tükör után. Ha ruhát hoztam magammal, akkor azt is! Meg is találom a kézitükröm. Tudom, lehet, azt hiszi mindenki, hogy ilyen csak nőknek lehet, de nem. Nekem is. Személy szerint nem szégyellem. Arcom magasságába emelve nézem meg a hajam. Az egykor élénk szőkén virágzó hajam mostanra fakult. Biztosan az a rohadt paróka tehet róla. Ha végeztünk ezzel a küldetéssel első dolgom lesz elmenni egy fodrászhoz. Vagy vissza festettem, vagy más színű lesz, talán ezüst, vörös, még nem döntöttem el.

Szerencsére csak ilyenkor lép be utánam a saját szobájába, kezembe tartott tükörről nem tesz megjegyzést. Sóhajtva még utoljára túrok fáradt, meggyötört tincseim közé, majd az éjjelire helyezem zsebtükröm.

- Itt alszom, amíg folyik az akció, ha nem baj! - indulok meg a puhának tűnő ágya felé. Annyira fáradt vagyok már, olyan rég aludtam. Kikészít engem ez az iskola, ilyenkor általában végig alszom a napot.

- Nem, a pizsamádat látva gondoltam, hogy ez lesz! - hallom mögüllem a hangját, bizonyára mosolyog, valahogy az jön le a hanglejtéséből. Csakhogy én már olyan álmos vagyok, hogy befejezve a társalgást, lefekszem. Aludni akarok!

Taehyung:

Prüszkölve nézek rá, és nem tudom elképzelni, hogy hogyan tudtam felizgulni egy ilyen FIÚRA. Csessze, némi paróka meg szoknya csodákra képes. És a bugyiját ki ne hagyjuk - harapok alsó ajkamba. Én is gyorsan átvedlek, majd letusolok és befekszem mellé, direkt kiterülve, hogy idegesítsem. Hahaha, remélem elfekszi a nyakát.

Másnap reggel arra kelek, ahogyan anyu betöri a szobámnak az ajtaját.

- Kicsi TaeTae, iskola! -kiáltja, mint veszedelem, én pedig szokásomhoz méltóan annyira megijedek, hogy legurulok az ágyról. Jajgatva tápaszkodom meg, és értetlenül nézem, ahogyan Yoongi kis álmosan felül és dörzsölgeti a szemét. Jaj, egyem meg.

- Ő ki? - pislog nagyokat anyu.

- Tudod, bajtárs - vonok vállat, otthagyva őket kettesben. Éhen halok.
Konyhába leérve találkozom apával, aki a szájába tömve a reggelijét nézi a híradót.

- Ohayo! - köszönök neki japán, mire ő csak biccent. A hűtőt támadom meg, de sajnos apa a finomakat mind elvette előllem. Brrr, hogy mindig háborúzik velem!

Yoongi:

Alig látok, olyan álmos vagyok, de azért nem kerülöm el az illedelmességet és köszönök az anyjának. Ahogy ez megtörténik kimegy, gondolom, hogy tovább fagassa a fiát, ezt pedig kihasználva neki kezdek öltözni. A bugyikat meglesve melyiket vegyem fel, és sajnos rá kell jönnöm, hogy tényleg mocskosabbnál mocskosabb dolgok vannak rajtuk, ám találok köztük egy egyszerű, hagyományos fehéret! Teli találat! Elmosolyodva kényszerítem magam ismételten női ruhába. Kész vicc, mit meg nem kell tennem. Ráadásul már rendes ruhám sincs. Előveszem a telefonom, és írok egy SMS -t a főnöknek.

Küldjön nekem pár ruhát, a csomagot rakja csak le a ház előtt vagy adja oda a szüleinek, nekem édes mindegy.

Lezárva a telefont nézem meg mennyi az idő, itt az ideje menni. Annyira nincs kedvem, érzem, hogy hív az ágy. Ahj már... Miért nem lehet ezt este elintézni? Álmos vagyok. Leballagva a nappaliba, látom, ahogy Tae a kis családjával reggelizik, nekem is megterítve.

- Gyere, egyél! - int felém az apja meg sem lepődve rajta, hogy nő vagyok, ezek szerint elmondott már mindent.

- Nem vagyok éhes! - vágom kezem a szoknyám zsebébe. - Taehyung, edd meg gyorsan, el fogunk késni.

Taehyung:

Bólintok egyet, gyorsan magamba tömöm a kajam, és már szaladok is öltözni. Magamra kapom az egyenruhámat, belövöm a hajamat, és már futok is vissza YoonJihoz, hogy induljunk a suliba. Mondjuk én minden nap sprintelve megyek iskolába, de kétlem, hogy a kis drága a szandijában tudna futni. Hehehee, lebegne a szoknyája is.

- Mehetünk! - ragadom meg a kezét, magam után húzva. Vállára felkapja a kis női táskáját, míg én a hátizsákom. Végig fogom a csuklóját, vonszolom magam után, kicsit zavarba hozva saját magamat. Annyira kínos ez így, de nem akarom elereszteni. Olyan rossz volna, lehet, hogy itt hagyna, és menne egyedül az útjára.

- Hová viszel? - kérdi, amikor letérek az eredeti útról.

- Várj meg itt! - eresztem el mosolyogva a kezét a pékség előtt. Bemassírozom oda, veszek magunknak kaját - legalább is olyat, amit remélem, hogy szeret. Ahj... vajon mit eszik meg az a nádszáll teste? Ezen azonban nem filózhatok sokáig, ezért választok pogácsákat, két személyre - na meg neki egy rózsaszín mázos fánkot is. Hadd hízzon egy kicsit.

- Tessék! - adom oda neki, amikor kiérek.

Yoongi:

- Köszönöm! - nézek a kezembe tartott péksüteményekre. Rendes tőle, már a látványtól megkordult a gyomrom. Éhes szemekkel, szinte már mohón veszem ki a pogácsát a zacskóből. Bele se gondolva, hogy az utcán vagyok - igazából pont, hogy leszarom -, neki állok enni. Hmm. Ez nagyon finom. El is felejtettem enni, ha küldetést teljesítek általában mindig elfelejtek, és miután hazaérek, kieszem a hűtőt.

- Nincs mit - dobja át kezét a vállamon ezzel is jelezve nekem, hogy menjünk tovább. Csámcsogva indulok meg vele. Egész úton nem szól hozzám, ami jó, legalább nem kell hülyeségeken kiakadnom. Csak egy valami a gond, megállás nélkül bámul, de nem teszem szóvá, talán egyszer meg is kínáltam, azonban nem kért.

Az épület elé érve azonnal eleresztett, ha jól láttam, egy kicsit elpirulva. Ehj ha. Csak nem zavarba jöttünk?

- Minden rendben van, Taehyung? - játszom neki az aggódó nőt gúnyolodva. - Csak nem túlságosan tetszett a tapizásom, hogy észrevedd, mit teszel? Chh. Persze, most, hogy tudod, már pipacs is vagy.

- Ez nem igaz! - néz el a másik irányba, durcás hangon, körbe less, mintha keresne valakit.

- Dehogynem! - nevetek fel, majd felnyúlva hozzá magam felé fordítom. - Tiszta vörös az arcot, na barátocskám, csak nem lázas vagy?

Taehyung:

- Fejezd be! - keményítem meg a hangom. - Inkább menj Minhohoz, és csábítsd el! Ne itt idegesíts! - ütöm el durcásan a kezét.

- Hol van egyáltalán? - néz körbe, csípőre tett kézzel, akár egy igazi nő. Komolyan mondom, szerintem rossz testbe született. Ám pont ekkor, mint aki meghallotta a nevét, feltűnik a távolba és közeledni kezd. Egy kibaszott széles mosollyal az arcán. Pff, csak tudnám minek örül ennyire a hülye feje. Egyszer úgyis elkapjuk a családját és őt is, aztán akkor vigyorogjon majd így.

- YoonJi-ah! - ér ide hozzánk, Yoongit magához vonva egy csókra. Azt a rohadt! Mit ne mondjak, elég nyomulós ez a Minho gyerek. Milyen kis gyors.

- Azt hiszem, nem zavarok - zakarom meg zavartan a tarkóm, mivel úgy tűnik, hyungom is viszonozza a nyálcserét. Ezek szerint nem vagyok itt kívánatos személy. Nagyszerű. Szemem megforgatva arra, hogy még erre sem reagálnak inkább otthagyom őket, bemenve az osztályterembe.

- Sziasztok - ülök le a srácok mellé, mire Baekhyun maga felé fordítja az arcomat.

- Nézzenek oda: ilyen az arca annak, akit visszautasítottak.

Yoongi:

Ahogy látótávolságomból eltűnik az a barom félbe hagyom a csókot. Csak addig kell követnem az utasításait, amíg a közelembe van. De mivel nem lát, ezért eltolva magamtól Minho-t mosolygom rá. Nagyon lassan halad ez az egész ügy, azt hiszem meg kell gyorsítanom.

- Mi lenne, ha ma délután nálatok tanulnánk?

Szerencsémre beleegyezik, mire eldöntsük, hogy órára kéne mennünk. Így hát azt teszük. A terembe beérve ismételten Tae mögé ülök, és ahogy vártam, azonnal hátrafordul.

- Valamire kíváncsi vagyok veled kapcsolatban! - jelenti ki mosolyogva. Intve neki jelzem, hogy nyugodtan mondja, hallgatom. - Edzéseknél arról szoktak beszélni a fiúk, hogy hát na... - hajol közelebb, és szinte suttogva folytatja mondandóját. - Igaz, hogy nem veted meg a férfiakkal való kapcsolatot?

- Miért? - vonakodik meg a hangom. - Miből gondolják ezt rólam?! - leszek ideges, rájöttem, mire célzott. Mit érdekli az ügynököket ez az ügy?

- Hát, például, hogy úgy rázod a segged, mint egy rossz ribanc? - továbbra is suttog, mégis kínosá válik a pillanat.

- Ha legközelebb edzésre mész, mondd meg azoknak a barmoknak hogy semmi közük a nemi indetitásomhoz! - Ideges vagyok, és a dolgon nem segít, hogy felnevet egy "Szóval igaz" megjegyzéssel. Annyira, de annyira bunkó. Ó, hogy menne a jó büdös... Bántani akarom emiatt. - Én meg tudom, miért nem kellesz egy nőnek sem! Mert egy retardált bunkó vagy, aki minden nőre rámozdul, aki csak él ezen a Földön. Csakhogy a dumád szörnyű, és ezt személyes tapasztalatokból mondom. Alig várom már, hogy vége legyen ennek az akciónak!

- Én is - húzza fel az orrát. - Legalább nem kell majd elviselnem a buzis személyiséged! - fordul előre dühöngve.

Na jó, ez most övön aluli volt. Mindig is utáltam, ha emiatt szólnak be. Nyelve egyet nyitom szólásra a számat.

- Rendben van. - Nem mondok többet, ha fáj neki elviselni a személyiségem hát legyen, szünetben az első dolgom lesz beszélni a főnökkel, haza akarok menni.