Tartalom: Kim NamJoon egy elég szórakozott fiúcska, aki tudja, hogy kell élni és nem is fél megmutatni az embereknek ezt az énjét. Egy napon édesapja annyira lebetegedett, hogy őt küldi el maga helyett dolgozni. Nem akarja, hogy kirúgják és mivel NamJoon amúgy sem tanul már, úgy gondolja, jó helye lesz ott. De még milyen helye! Annál a bizonyos háznál találkozik egy gyönyörű, rosszaságra éhes férfival, aki azon nyomban
megtetszik neki.
Figyelmeztetések: 16+, trágár beszéd
Hossz:2/?
Szerepek:
Aoi - SeokJin
Kuti- NamJoon

Namjoon:

Hazafelé vezető úton miután elmondtuk egymásnak, hogy mivel is foglalkozunk, nem nagyon jött a téma. Valójában én egy nagy dumás embernek mondanám magam, azonban most mégsem megy ez az egész. SeokJin annyira más, mint akikkel általában lógni szoktam, vegyük példának a mai napot. Alig ismer pár órája mégis több jelet kaptam tőle, miszerint tetszem neki, mint eddigi életem során bárkitől is. Amit valójában nem is bánok, ugyanis eddigi ismereteim róla, hogy írózatosan dögös. Igen, ezt a szót tudom rá használni, meg a gyönyörűt. Dögös, mert figyelemre méltó, mégha szélles válakkal is van megáldva, a jóképű arca, ami olyan gyengéd vonalakkal van körbeölelve, amilyent eddig egy lányon sem láttam volna. Tehát, figyelemfelkeltő. Szeretem az ilyesfajta embereket, szeretem őket magam alá teperni. Legyen az nő vagy férfi, ha az illető ilyen hihetetlenül jól néz ki. Azonban ő a többiekkel ellentétben pont az esetem, olyan személyiség, akit eltudnék magam mellett képzelni. Kedves, ugyanakkor kicsit rossz. Legalábbis eddig.

Épp ezért nem tudom, mihez kezdjek vele, nagyon jól tudom, hogy mondhattam volna neki, hogy ő igenis hasznos meg ilyenek. De azok a szemek, amikkel mondta, az a tekintet... Olyan szinten megfacsarta a szívem, hogy megnémultam.

- Itt is vagyunk? - hallom meg kérdését mögüllem. Bólintok, miközben még mindig azt az undok kulcsot próbálom megtalálni.

- Gyere csak be, érezd jól magad! - invitálom be kedvesen, talán ha nem gondolok azokra a szép szemekre, amik ezeket a gondolatokat kihozták belőlem, olyan lehetek, mint órákkal ezelőtt. Az a nagydumás menő csávó, aki annyira tetszett Jinnek.

SeokJin:

Óvatosan lépek be a házába. Valójában egy kicsit félek, amiért egy úgymond idegennek a lakására jöttem, de közben bennem van valamiféle izgalom is, amit nem tudok hová tenni. Lehet, hogy az egész Namjoon hibája. Modelleket megszégyenítő izomzattal rendelkezik, amikről csak nagyon nehezen tudom levenni a szememet.

- Fiam, te vagy az? - hallok meg egy ismerős hangot. Namjoon erre csak elmosolyodik, leveszi a cipőjét, és ameddig ő mezitláb megy tovább, addig elém letesz egy kocka mintás szobapapucsot. Hm, micsoda figyelmes!

- Igen, apa, én vagyok! - kiáltja vissza, majd mikor feltűnik neki, hogy megrökönyödve állok még mindig a cipőknél int egyet a kezével, hogy menjek beljebb.

- Hoznál nekem egy pohár vizet? Közben mesélj, milyen volt a munkád. - Az öreg bácsi hangja egyre jobban hallhatóvá válik, mígnem megjelenik lassacskán a nappaliba is. Elég sápadt, de még így is ijesztően hasonlít a fiára. Vajon az ő apja is ilyen volt? Érdekelne.

- Nem volt semmi izgi - jön ki a fiatalabbik a konyhából. Apja kezét megfogva leülteti őt a kanapéra és a kezébe adja vizet. Az öreg szomjasan kap a pohár után, kiidva annak tartalmát az utolsó cseppig. Szegény... Nem viseli jól a betegséget.

- Ja, látom, mennyire "nem volt izgi" - biccent felém, mire valami belső késztetés miatt azonnal vigyázba vágom magamat. Hülye vagyok...

- Apa, ő SeokJin - mutat be a kertészfiú, ha én már magamtól nem voltam képes erre. - Tudod, a főnököd fia - nevet fel, miközben próbálja ezt a legkevésbé gúnyosan kiejteni.

- Te Kimnek a fiával kavarsz? - kerekednek ki az apja szemei, én pedig a nappali közepén állva egyre jobban kezdem magamat kellemetlenül érezni. Olyan, mintha egy húsnyárs lennék.

- Mondhatni - vonja meg a vállát. - De kérdezd meg tőle, biztosan szívesen mesélne!

- Mi?! - mukkanok meg akkor először. - É-é...én...vagyis mi... Izé... Csak ismerkedünk! - találom meg a szótáramban a megfelelő szavakat.

Namjoon:

Dadogása megmosolyogtat, valami szörnyen édes így. Mi több, mostanra már annyira felemelte az önbizalmam, hogy azt sem tudom mi volt az az előbbi némulásom.

- Pontosan, mi csak ismerkedünk! - szólalok meg, ezzel kihúzva őt a kínos helyzetből. Látom, hogy apának nem tetszik annyira a helyzet, mint nekem, de nem érdekel. Majd később megkérdezem a véleményét.

- Szerintetek jó dolog, ha most össze szűritek a levet? - int Seokjinnak, hogy menjen hozzá közelebb.

- Apa! - szólok rá, remélem érti, hogy ezzel azt akarom tudtára adni, hogy ne előtte.

- Mi az? - fordul felém, arca még mindig kipirult a láztól, ahogyan a szemei sem állnak jól. Betegnek néz ki, nem szoktam aggodalmaskodni, azonban az öreget sose láttam még ilyennek. Jól legyengült. Talán valami főtt kaja jót tenne neki.

- Ettél ma valamit? Süssek tojást?

- Igen, az jó lenne - helyesel azonnal, ám az újdonsült barátom közbevág.

- Nem, ne is haragudjon - hajol meg előtte -, de az ön egészségét elnézve az nem volna jó! Magának valami tápláló levesre volna szüksége.

- De én nem tudok mást készíteni... - vigyorgok zavaromban, mint egy tejbetök. Majd mint akinek száz százalékos bátorság teszt sikerült volna úgy siet elém, hogy megkérdezze, hol is találja a konyhát.
Ő most tényleg főzni akar?

És igen, a konyhámban egy olyan személy kezdett neki a főzésnek, akinek otthon még azt sem engedik, hogy egyedül vegye fel a papucsát. Az ember nem gondolná, hogy az ilyen emberek képesek főzni, de Jin olyan aprólékosan és kecsesen szeleteli fel a zöldségeket, hogy az szinte már művészet. Egy kész műalkotás. Ezért is dőlök rá az ajtófélfának és nézem onnan drágámat. Annyira szép...

SeokJin:

A ruhám tisztaságával nem foglalkozva állok neki a főzésnek. Ez az öregember beteg, nem is kicsit, tápláló főtt ételre van szüksége nem pedig holmi rántottára. Ahj, Namjoon, lenne egy kis eszed!
A fiókban találok deszkát és kést is, így segítségkérés nélkül tudok nekiállni a levesnek. A bácsika olyan finom levest fog kóstolni, hogy olyant még soha! Ráadásul még a bacijait is kiöli majd!

-Namjoon! - fordulok az ajtó felé hirtelen. Annyira tudtam, hogy onnan les. Szinte már lyukat égetett a hátamra annyira bámult. - Légyszi, segíts, nem találok pár dolgot - küldtem felé egy kedves mosolyt, hogy ne vegye egyáltalán parancsnak. Sajnos rossz szokásom az, hogy nem tudok kérni.

- Jó-jó, értettem. Kukta vagyok! - emeli fel védekezően a kezét, majd mellém sétálva a csipőjét a pultnak döntve, karba tett kézzel várja, hogy kiosszam számára a feladatokat. Alsó ajkam egy aprót, észrevétlenül megnyalom, próbálok nem hangosan felnyögi látványára. Izmai trikóján keresztül is nagyon jól kirajzolódnak, kulcscsontjáról nem is beszélve. Khmmm... Szóval a leves.

- Keresd elő nekem a sót, a leves kockát és a bele való tésztát! - adom ki a feladatát, mielőtt nagyon elméláznék a külsején. Nem lehetek olyan bugyuta, hogy a saját házában bámulom meg, miközben drága, beteg apjának készítünk gyógyírt. SeokJin, ásd el magad...

- És milyen való bele? - értetlenledik, felvonva a szemöldökét.

- Csak keress valamilyet... - sóhajtom. A világ legszexibb, de legidiótább kuktáját kaptam.

Namjoon:

Valójában fogalmam sincs, hogy milyen tészta kell bele. Azt is meg merem kockáztatni, hogy nincs is nekünk olyan. Anya sajnos dolgozni van, pedig ő biztosan tudna Jinnek segíteni.

Sóhajtva guggolok le és nyitok ki minden egyes szekrényajtót, és ugyanígy felül is, de csak nem találok. Most mihez fogunk kezdeni, tényleg olyan fontos?

- Ne haragudj Jin, de nem találok semmilyen tésztát.

Várom, hogy reagáljon valamit, hogy adja fel, úgyis ha anya haza ér akkor majd főz valamit. De nem teszi. Két kezével stabilan nekitámaszkodik a konyhapultnak, mintha gondolkozna, majd össze csapva a tenyerét megőrül valaminek.

- Lisztet tudsz adni?

- Persze - bólintok, nem értem minek neki, de oké. Legalább ezt tudom, hol van, a sarokban külön van egy polc, amin több dolog is van. Boldogan, hogy meg sikerült találnom, amit kért veszem le a polcról. Ám akkor megpillantok egy tészta csomagot. Kocka alakjuk van, ami oldalt kissé hullámos. Talán ez is jó lesz bele, igaz?

- Felsíkitasz az örömbe - fordulok felé kissé eltúlzva a dolgot.

Majdnem meg is teszi, és egy pillanatra még azt is látom, hogy meg akar ölelni, azonban nem teszi. Kis szégyenlős. Ez az énje is nagyszerű, de a bátor, kíváncsi Jinnie cukibb.

- Köszönöm, kis Kuktám! - nevet fel, mintha egy oltári poént mondott volna. Öhm... Az a nevetés... Most hallottam először ilyet, biztos vagyok benne, hogy még soha senki nem nevetett így, mint az ablaktörlő. Szinte már nyerít, bár ennek ellenére is édes, ha nem édesebb.

Seokjin:

Látom, hogy kicsit megijed a nevetésemtől, ezért próbálom magamat visszafogni. Talán túlságosan elragadtattam magamat... Szám elé téve a kezemet csitítom el hangomat, és inkább visszatérek a főztömhöz. A bácsinak szüksége van rá, szóval sietnem kell. Elvéve Namjoontól a tésztát sétálok vissza a gáztűzhelyhez, ahol a már fortyogó vizbe beleöntöm a tasak tartalmát. Hamarosan kész lesz, ez egy egyszerű, Jinféle leves. Egyszerű, mégis nagyon finom. Az egyik fiókot kihúzva találok fakanalat, azzal kezdem el kevergetni, és szinte büszke mosollyal figyelem, ahogyan a különböző zöldségek követik az áramlat útvonalát. Olyan szép!

- Mmm, micsoda jó illata van! - lép mögém Namjoon, a derekam két oldalán pihentetve meg a kezét, állát a vállgödrömre ejtve. Ah, milyen közel van! Szinte érzem a testének a melegét. Vagy lehet, hogy ez a tűzhely miatt van. De akkor is... Mnn, olyan furcsa! Érzem, ahogyan arcomba szökik a vér, és amikor az ágyékát a fenekemnek nyomja szó szerint egy apró nyögés hagyja el a számat.

- Nhamjoohn... - fordítom felé óvatosan a fejemet.

- Mondjad - mosolyog rám szelíden, mire a szívem még hevesebb verdesésbe kezd. Uram atyám, azok a gödröcskék! Beharapom az alsó ajkam, és próbálom visszafojtani a következő előtörekvő nyögésfélémet. Olyan abszurd az egész helyzet, de mégis rohadtul élvezem. Őszintén, azt se bánnám, ha most a konyhapultra felnyomva elégítené ki rajtam perverz vágyait.