Tartalma: Jungkook egy magányos ember, nincs senkije. Szülei pár éve meghaltak, bátyjának be kellett vonulnia a katonaságba, barátok pedig messziről elkerülik. Nem él szociális életet, egyedül lakik egy panel lakásban - akkor is ott szomorkodik, amikor egy kedves szomszédtól olyan ajándékot kap, ami talán nem hétköznapi
Figyelmeztetés: yaoi, enyhe erotikus tartalom
Hossz: one shot
Kérte: kira_galambos
Jungkook: Aoi
Jimin: Kuti

Reméljük, tetszeni fog! ^^ Jó olvasást! ^^

Jimin:

Már két teljes hónapja, hogy visszahoztak a menhelyre. Unalmas. Nem jó itt lenni, nem szeretek, állatokkal vagyok körülvéve. Nem mintha én nem volnék az, de na. Nem ugyanaz. Már nem is emlékszem pontosan, hogy kerültem ide, csak annyira, hogy az előző gazdám hozott ide, miután kiengedték gyógyszeres kezeléssel az elmegyógyintézetből. Azt állította, az én hibám, hogy odakerült. Álljunk meg egy pillanatra, először is, nem én mondtam, hogy zúgjon belém, hogy kételkedjen a létezésembe, harmadszor meg önszántából ment be oda, és amíg ő ott volt, addig én a szomszéd presztrálása alatt voltam. Nem volt jó, de talán még az is jobb volt, mint most.

- Itt vagyunk! - lép be az ajtón ennek a helynek a gondozója, míg itt vagyok, addig ő lát el, meg persze a többi állatot. Mögötte egy nála magasabb telivigyor pofával srác lép be. Egész kedvesnek tűnik! Kérlek, vigyél haza!- Közülük választhat!

Az idegen férfi végigfutatja szemét az összes ketrecen, majd olyan dolog történik, amit soha nem hittem volna: mintha az Istenek meghallották volna segélykérő kiáltásom, tekintete megakad rájtam. Ha lehetséges még jobban elvigyorodik, közelebb lépdelve hozzám. A ketrecem előtt megállva egy aprót megbillenti fejét.

- Azt hiszem, őt akarom! - hallom mély hangján a gyermeki csengést, mintha csak aközül kéne választania, milyen nyalókát vegyek a sarki kisboltban.

Ám szavainak súlya, értelme, jelentésüknek kellett egy kis idő míg eljutotnak hozzám. Boldog vagyok, végre lesz egy új gazdám, egy jobb, kedvesebb, aranyosabb gazdám. Négykézlábra állva tolom ki fejem a rácsok közt. Valójában ha akarnék el tudnék szökni, de én egy házi cica vagyok, nem tudnék megélni vándorlóként. Nem is figyelek arra, mit beszélnek előttem, azon jár az agyam, milyen lesz vajon nekem az új életem. Ez lesz a negyedik gazdim, remélem, most jó vége lesz.

- Biztos Uram? Tudja sokak miatta bolondultak meg, azt állítják, alakváltó! - kúszik fülembe gondozóm aggodalmas hangja.

- Biztos! - kuncog sejtelmesen a másik. Az vagyok igen, és ha ez a kedves férfi ilyen marad, őt is megjutalmazom vele, hogy láthassa emberi mivoltom.

Jungkook:

Az eső esik, szinte szakad, ami csak még jobban elszomorít. Ma van a szülinapom, de úgy, ahogy már évek óta, ma sem köszöntött fel senki sem. Még a szüleim se - hiszen tavaly meghaltak. Bátyámnak be kellett vonulnia katonának, barátaim pedig nincsenek. Egy se. A szociális kapcsolatok távol állnak tőlem, valahogy nem sikerül ismerkednek. Ha pedig mégis azt akkor sem úgy, hogy az a személy megkedveljen és a barátjának nevezzen.
Sóhajtva bámulok még mindig ki a párás ablakon, a fejem kitámasztva a kezemmel a párkányon. Igaz, hogy ma van az ősz első napja, de akkor sem kéne ennyire esnie. Mintha az idő is a születésemet gyászolná. És ha ez még mind nem volna elég, a mai napon el is bocsátottak a munkahelyemről. Megint. Három hónapon belül ez volt a hetedik állásom, de ezek szerint eddig sehol sem feleltem meg az elvárásoknak. Beharapva az alsó ajkamba állok fel, hogy főzzek magamnak egy kávét. A konyha felé menve megpillantom a kis rózsaszín tálkát, Cicka nevével ellátva. Ő volt a vörös bundájú cicám, aki a múlt héten elhunyt. Nagyon szeretem a macskákat, sokkal jobban, mint az embereket. De lehet, csak azért, mert ők is sokkal kedvesebben viszonyulnak hozzám, mint bárki más. Cicka volt az egyetlen barátom.

Ekkor egy kopogásra leszek figyelmes, a bejárati ajtóm felől érkezik. Érdeklődve sétálok oda, hogy kinyissam, de amint odaérek, megdermedek. Nem tudom, hogy jól tenném e. Lehet valamelyik szomszéd, hogy fizessem már ki a közös kölcségekből a részemet. Ez az átka annak, hogy panel lakásban lakom. De mégis miből fizessek? Éppen kirúgtak, a fent maradó fizetésem pedig csak jövő héten utalják. Most egy vasam sincs. Belenézek a kukucskálóba: az alattam lakó fiú az, Taehyung. Néha átjár hozzám kávézgatni, de semmi komoly. Talán ő bejöhet...

- Szia - nyitok ajtót mosolyogva.

- Happy Birthdaaaay, My Bunny! - vigyorog a dobozmosolyával, a kezembe nyomva egy kis piros dobozt, egy masnival a tetején. Teljesen lesokkolódom, amikor realizálom a helyzetet. Taehyung emlékezet a szülinapomra...?

- Öhm... úristen... El sem hiszem - küszködöm a könnyeimmel. - Nem kellett volna - törlöm le az arcomat, amikor a doboz teteje felemelkedik, és egy fekete cica dugja ki rajta a buksiját.

Jimin:

Ahogy fejemmel feljebb tolom a doboz, körbe tekintek. Egy lakásban vagyok, barátságosnak tűnik. Itt fogok lakni? Még feljebb emelve a doboz tetejét - egy koppanással földet is ér - tágas helynek tűnik, legalább is macska formájában igen.

- Jaj, de édes! - emel feljebb a hang tulajdonosa. Szemével egy vonalba kerülök, ha jobban megnézem ez az idegen férfi sokkal aranyosabb, mint az előző. Innen közelről egészen nagy, sűrű szempillákkal szőt ébenfekete szemmel van megállda. Lejjebb egyenes, markáns orr, majd még annál is lejebb egy aprót, ívelt ajkak.

Nyammogok kicsit, hogy még édesebbnek tűnjek, hogy ez az édes, nyuszira hasonlító fiúcska megszeressen.

- Boldog szülinapot!

- Még egyszer köszönöm! - mosolyodik el a nyuszi.

Ezután engem letéve egy rózsaszín kisállatoknak készített ágyszerűségbe, tovább beszélgetnek. Puha. Mégsem alszom el, kíváncsi vagyok, főleg, hogy azok alapján amit beszélnek az új fiú a gazdám.

Miután a kedves fiú elhagyja a lakást engem itthagyva, az új gondviselőm kezébe véve lefekszik velem az ő ágyába. Nem érzékelem méretét, mert magamhoz közel tartva ölel.

- Tudod... - kezd bele a mondandójába - nem vagyok valami szociális ember, ezért sokan nem is szeretnek. Ritka ha valakivel jóba vagyok, nekem nincs senkim. Ezért is szeretném ha te maradnál, velem, hogy a családom része vagy.

Kissé megsajnálom, és hanglejtése sem segít a helyzeten. Talán meg kéne mutatnom neki, hogy én vagyok, itt mellette, ha kell legjobb barát is, hogy tud velem beszélgetni.
Jobban odadörgölőzve hozzá hunyom le szemem, hogy aztán emberi mivoltomra gondolva a átváltozzak.

Jungkook:

Mondandóm végére lehunyom a szemem, és egy hatalmas lélegzetet veszek, hogy mindent, amit elmondtam Cicámnak, fel tudjam dolgozni. Már egy ideje így van, nincs senkim, és most, hogy ezt valakinek elmondhattam, nagyon jól esik. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy a puha bunda eltűnik cirógató tenyerem alól; helyette valami csupasz kerül. Azonnal kipattanak a szemeim: a macska helyén egy fiú fekszik, meztelenül, macska füllel és farokkal. Mi a rák?! - ugrok fel az ágyból, értetlenül nézve a törökülésbe tornázó fiúcskát.

- Na, jól van ám - válik kissé hisztérikusra a hangom. - Először kapok egy macskát, aki a kelletténél is értelmesebb, majd amikor panaszkodom neki, hirtelen egy fiúvá változik. MI A RÁK?!?! - túrok a hajamba, megtépve a tincseimet. - Ez csak valami vicc, ugye? Valami szélhámos vagy, aki elhiteti mindenkivel, hogy a macska alakváltó, aztán ők meg a pszichiátriára kerülnek... Pfff, szép játék, gyönyörű - tapsolom meg, de nem tudom nem észrevenni, hogy mindaddig, amíg beszéltem úgy nyalogatta magát, mint egy valódi cica. Nagyon jó színész, mitöbb, fantasztikus. Braviszimó!

- Nem vagyok szélhámos - ingatja meg a fejét. Hangja magas, vékony, tényleg olyan, mint egy macskájé. De én nem dőlök be ennek. Hogyan is tenném? Hiszen nem vagyok én bolond! Mitöbb, ha továbbra is az ágyamba lesz meztelenül, akkor hívom a rendőrséget. - Én tényleg egy cica vagyok - mosolyodik el felém kedvesen, amire csak elfintorodom. Chhh, ezzel engem nem tud átverni.

- Aham. Én meg vagyok a srác, aki mindjárt kihívja a rendőrséget, ha nem takadsz el a házamból! Egyáltalán hogy jöttél be? - teszem csípőre az egyik kezem, a másikkal pedig halászom is elő a zsebemből a telefonom.

- Úgy, hogy én itt feküdtem a kezed alatt, miközben hallgattam a szomorú történeted - biggyeszti le az ajkait. - De ha nem hiszel nekem, megmutatom - hunyja le a szemét, majd pillanatok alatt fényleni kezd és a helyében már ott is van a cicám.
Kitágult puppilákkal nézem a fiú hűlt helyét, pontosabban macskává vált helyét, de sokáig nem tudom csodálni: ismét fiú lesz, körülöttem pedig forogni kezd a szoba, és el is sötétül minden.

Jimin:

Elájult. Eddig egy ember sem ájult el attól, hogy megmutattam igazi valóm. Megijedve pattanok le az ágyról a srác elé sietve. Ki van ütve. Ajaj! Alsó ajkamba harapva kétségbeesetten keresek valamit, amitől felébredhet, de egyedüli ésszerű választásom csak az ajtó. Szerencsére kimenve az ajtón egy kis folyosón végigmenve megtalálom a fürdőszobát. Nincs időm keresni poharat, ezért a tenyerembe engedve a vizet araszolok vissza a szobába. Még mindig eszméletlen, felé hajolva kezdem fröcskölni a maradék vízzel - ügyetlen vagyok, mire ideértem kifolyt majdnem az összes víz a tenyerem közt -, egy idő után szempillái rebegni kezdenek. Tehát nem halt meg.

- Jól vagy, fiú? - nézek rá aggódva, a félig nyitott szemébe.

- Fiú? - túr bele gondterhelten a hajába, majd lök arrébb, hogy felülhessen.

- Igen, nem tudom, mi a neved.

- Jungkook! - húzza ála alá a térdét. - Nem hiszek neked, te szélhámos!

- Nem vagyok az! - emelem meg egy aprót a hangom. - Cica vagyok, ha nem hiszel nekem, akkor sajnálom!

Nem válaszol, hosszasan szuggerál, majd arcán egy kis pír jelenik meg, mikor végig néz a testemen. Mi baja van?

- Izé... a... Nem öltöznél fel?

- Minek? Nekem jó így is, mikor macska formában vagyok, akkor sincs rajtam ruha - mosolyodom el kedvesen. - Amúgy nem akarsz nevet adni nekem? - emelem meg mancsom arcom mellé, hogy még aranyosabbnak tűnjek, a hatás kedvéért még nyammogok is egy párat. De nem tudom abbahagyni a beszédet, ha egyszer belekezdek, nehéz megállítani. - Ha nem akarsz nevet adni nekem, akkor elmondom, hogy Jiminnek hívnak.

- Ha van neved, minek neked név? - jutalmaz meg egy flegma arccal, feláll és a szekrényhez sétál. - Na figyelj cica, vedd fel ezeket, aztán majd lesz valami... - Miután elmondja, a kiválasztott göncöket a fejemre dobja.
Sóhajtva egyet állok neki öltözni, sajnos a ruhák nagyok rám. Nem hittem volna, hogy ennyivel magasabb nálam. Cicaként nagynak tűnt, de azt hittem, hogy csak azért mert kisállat vagyok.

Felhajtva a nadrág szárát és a pólóm ujját - hosszú ujjú pólót kaptam - nézek Jungkookra, aki ezek szerint végignézte, ahogy átöltözöm. Nem tudom, miért, de furcsa érzés kerít hatalmába, életembe először, és ez az érzés nem engedi, hogy rá nézzek. Helyette a lábfejem kezdem nézegetni.

Jungkook:

Végig nézem azt, ahogyan öltözik, és nem tudom nem észrevenni szép testét. Tökéletesen ki van dolgozva a mellkasa, feneke pedig olyan kerek, hogy az ember ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy belemarkoljon. De én megálltam - nagy az önkontrolom. Na meg, valóban cica... Vagy mi... Pontosabban nem akarok hinni a szememnek, de nem tudok rá más ésszerű magyarázatot, minthogy igazat mond a fiú: ő bizony egy alakváltó cica.

- Öhm, és... Izé... Mi is a neved? - Emlékszem, hogy említette, de akkora volt rajtam a sokk, hogy nem figyeltem oda rendesen.

- Jimin - mozgatja meg a cicafüleit, farkincáját maga köré tekerve. - Legalábbis ezt a nevet adta nekem a legutóbbi gazdám.

- Én mondjuk Cirmire gondoltam - sóhajtom és el sem hiszem, hogy komolyan ilyen idiótaságról beszélek egy vadidegen fiúval. Aki azt mondja magáról, hogy egy macska. Hahahahaha!

- Az annyira elcsépelt - húzza el nem tetszően a száját, megnyalintva a kézfejét. Ezen akaratlanul is muszáj elmosolyodnom. A kis szélhámos még válogat is. De mindegy - ez minden bizonnyal csak egy rossz álom, és ha felkelek, akkor ismét szeptember elseje lesz, amit egyedül vészelek át, úgy, ahogy eddig is. Jimin-cica nem létezik.

- Akkor majd kitalálunk egy olyat, ami neked is tetszik - vonok vállat, lefeküdve az ágyamra. - Menj aludni, hogy mielőbb felkeljek, és rájöjjek, hogy mi is létezik valójában, és mi nem.

- És én hol fogok aludni? - néz rám nagy szemekkel, összevont kezekkel, lágyan rám mosolyogva. Első gondolatom az, hogy tényleg olyan ártatlan, mint egy cica, ahogy a testtartása is olyan kecses. Na meg, gyönyörű... Kicsit elpirulva a gondolatra takarom be magamat, majd nyelek egy nagyot.

- Úgy terveztem, hogy itt alszol majd velem, de nem hiszem, hogy elférünk így ketten - ingatom meg a fejem, kibúvót keresve az együtt alvás alól.

- Ne aggódj, amíg engem látsz! - vigyorodik el, hüvelykujjal magára mutatva. Ezen én is elnevetem magam, de amint ismét macska alakra vált, úgy érzem, ismét megfordul velem a világ.
Először azt hiszem, porrá vált, hiszen a ruháimból hirtelen eltűnt az ember. De még mielőtt megijedve szaladtam volna oda a ruhahalom alól kimászik Cirmi.
Érzem, hogy szemem fent akad, de ellenállok az ájulásnak, és nyugodtan hagyom, hogy nyammogva bemásszon mellém, szorosan hozzám bújva. Lehunyom a szemem, elmosolyodom, és ráhelyezem a kezemet. Olyan puha...

***

- Jó reggelt, Gazdi! - érzek meg valami nedves dolgot az arcomon. Hunyorogva nyitom ki a szememet, és amikor meglátom, hogy Jimin ül a derekamon, az arcomat nyalogatva, teljesen lefagyok.

- TE LÉTEZEL?! - akadok ki, lerúgva magamról a cicafiút. Hallom, ahogyan hatalmasat nyikkan, ahogy leesik az ágy mellé.

- Igen! Miért ne léteznék? - tápászkodik fel, összeszűkített szemekkel nézve rám. Érzem, ahogyan szívem hevesen verni kezd a meztelen teste látványától, de próbálom ezt takarni, nehogy rájöjjön. Ennyi, el kell fogadnom: Jimin létezik, és akár tetszik, akár nem, félig macska.

- Ahj! - ülök fel nyújtózkodva, meg sem hallva a nyávogását. - Most megiszom egy kávét, esetleg te is kérsz? - pillantok magam mellé, hiszen időközben magam mellé mászott.

- Én kaját kérek - nyalja meg az arcom, ami be kell valljam hogy csikiz.

- Rendben - bólintok. - De kérlek, előtte öltözz fel - mutatok a szekrényemre, utalva arra, hogy vegyen magára valamit.

- De nem akaroook! Talán így nem tetszem, Gazdi? - mászik egészen közel hozzám, mélyen a szemembe nézve. Hatalmas gombóc keletkezik a torkomba, ami nem hagy nyelni, és félek, ha tovább nézem hibátlan testét, kifolyik a nyálam.

- Együnk - tápászkodom fel mellőle, gyorsan kisprintelve a konyhába.

Jimin:

Halkan kuncogva zavartságán kelek ki az ágyból. Nem akarok felöltözni, márpedig ha itt akarok maradni, akkor bizonyára fel is kell öltöznöm. Ezért is veszek fel csak egy alsónadrágot - meglepő módon ez a ruhadarab pont jó rám -, felé egy hosszabb fehér pólót. Ennek a srácnak csak fehér pólója van... De nem baj, majd én megoldom, elviszem vásárolni. Végülis a cicája vagyok, és a cicájának illik megvenni mindent, mire szüksége van. Na jó, azért alom nem kell, nem szeretem.

- Szoktál emberi kaját enni? - hallom kérdését, mikorra elé érek. Olyan aranyos, szemmel láthatóan ahogy eddig is, most is végigmér és emiatt nem bírom visszafogni magam. Muszáj nekem is megnéznem őt, nem kell csalódnom. Jóképű egy ember, mi több, talán meg merném kockáztatni, hogy egy fél Isten áll velem szemben. Ha lentről felfelé nézem, akkor a formás lábszárak,combok után következik az a igencsak kívánatos hasfala, amit még reggel simogattam. Míg aludt volt időm minden testrészét alaposan szemügyre venni. Egy biztos, ha egyszer ő elalszik, még a bomba se robbantja fel.

- Szoktam, de ha csak macska kaját szeretnél nekem adni, azt is megeszem! - virrítom meg két oldalt lévő szemfogam, ami olyan mint a macskáké, ha átváltozom a füleken és a farkon kívül ez az egy,dolog ami megmarad nekem.

Hasfaláról feljebb vezetve tekintetem mellkasára, mire megint egy reggeli emlék jut eszembe, ahogy fülemet rátapasztva hallgattam a szíve dobogását, megnyugtató. Nagyon. Egy kis időre vissza is aludtam tőle. A nyakát és az arcát inkább meg sem említem, túl sok puszit küldtem rá, talán egy-kettő célba talált. Remélem.

- Tessék edd meg ezt! - ül le mosolyogva az asztalhoz. Helyet foglalok mellette, készített nekem szendvicset. Kedves. - De ha netán éhes lennél mikor nem vagyok itthon valami oknál fogva, és nem tudsz ennit készíteni magadnak, akkor találsz a konyhaszekrény legfelső szekrényébe macska kaját. Konzerves, kézzel felhúzható.

Bolintok, ő beleharap a szendvicsébe, ahogy én is. Egy ideig néma csend áll be közénk, nem gondolom, hogy kínos lenne. Számomra meghitt ez a pillanat, még sose volt ilyen kellemes érzés a mellkasomba.

- Inkább átpakolom őket legalulra, jó? Nem hiszem, hogy elérnéd.

Nem válaszolok, túl édesnek, figyelmesnek gondolom. Nem hiszem, hogy még ennél jobban meg tudnám kedvelni Jungkookot. Már kora reggel, mikor szemügyre vettem, rá kellett jönnöm, hogy tetszik nekem. Meg akartam csókolni - bevallom, megtettem -, azt akartam hogy felkeljen, hogy maga alá gyűrjön és még egyéb mocskosabbnál mocskosabb dolgok. És ahogy elnéztem, én is bejövök neki. Látom, az eddigi gazdáimon is láttam, csakhogy ők nekem nem tetszettek, még fele ennyire sem. Ennél a fiúnál más a helyzet, nem elég hogy ilyen jóképű, tökéletes külsővel van megáldva, de kedves, aranyos és még figyelmes is. Jól van, tudom, alig ismerem még. De őszintén: Nem lesz még rá időm? Ha tényleg bejövök neki és nekem is ő - ez nyílvánvaló -, akkor nem engedem meg soha senkinek, hogy erről az átváltozosdi témáról beszéljen. Mi több, több időt töltenék emberként.

- Jimin hahó, hallasz?! - érzékelem kezét szemem előtt ingatva el-vissza. Ide-oda.

- Persze, csak elgondolkodtam!

- Min? - érdeklődik öntve az előttem lévő üres pohárba egy pohár tejet. Nyami.

- Rajtad, hogy bejössz nekem, azt hiszem kedvellek.

Nem szokásom a hazugság, egyenes embernek - macskának - mondom magam. Nem érzem magam kínosan, mert bevallottam, mi több, kíváncsian várom a válaszát.

- Nem kedvelhetsz! - hervad le a mosoly ajkáról, szomorúan nézve - Tegnap délután óta ismersz, ennyi idő alatt nem lehet megszeretni senkit.

- Hát én meg azt hallottam, hogy az ember az első három másodpercbe meg tudja mondani, akar e valamit az adott egyéntől vagy sem. Akkor én majdnem egy nap alatt miért ne kedvelhetnélek?!

Nem hagyom magam, most pedig meg fogja érteni ezeket az újonnan jött érzelmeket, el kell őket fogadnia. Ki akarom élvezni ezeket a jól eső dolgokat, meg mindent ami a szerelemmel kapcsolatos. Vele és senkit mással.

- Hát...de...- kezd dadogásba, de aztán egy torokköszörülés után normálisan tud már beszélni - Te egy macska vagy!

- Félig ember! - kikérem magamnak, én nem csak egy macska vagyok, én félig ember vagyok, akinek kell a gazdája.

- Tökmindegy, sajnálom Jimin, de nem tudom viszonozni az érzelmeid.

- Ne hazudj! - csapok az asztalra egy picit, a felháborodásomat nyomatékosítva.- Látom, hogy állandóan megnézel magadnak, majd kiesik a szemed a helyéről és mintha nem vettem volna észre állandóan vörös vagy. Egyszerűen csak nem bírod felfogni, hogy valaki kedvel, ennyi. De tudod mit? Nem is kell, majd én segítek elhitetni veled, azzal hogy befogadtál, elérted hogy örökre a tied legyek és fordítva, nincs apelláta!

Gyorsan mondom mindegy egyes szavam, nem szeretem, ha visszautasítanak, ezért is fogok küzdeni, hogy belém szeressen. Mert belém fog, és akkor mindig boldoggá tehetném ezt a nyuszi fiút.

Ám mielőtt kontrázhatott volna a bejárati ajtó kicsapódik a tegnapi férfival a küszöbön. Olyat kiabál, hogy "Jungkook-ah, beszéltem a főnök úrral, azt üzenni, holnap reggel menj be hozzá!"

- Tényleg? - élénkül fel mosolya ismét, nem tudom, miről beszélnek, de tudni akarom.

- Mi történt? - kérdezem halkan.

- Tegnap Taevel arról beszélgettünk, hogy keresnek náluk embereket, beajánlott. Holnap megyek, nagyszerű!

- Várjunk csak! - síkit fel a másik fiú. - Megzavartam valamit? Ugye...? Ahj... Bocs, most megyek, Kook, majd holnap beszélünk. Öhm... - néz rám zavartan. - Taehyung vagyok!

- Jimin! - mosolyodom el biztatóan.

Ezután elhagyja a házat. Hmm. Taehyung, a fiú, aki Kookienak adott. Ha ő nincs én nem ismerem meg ezt a cuki bogyót. Sokkal tartozom neki, és talán a gazdim is. Bár én úgy gondolom, ők ketten barátok, hiába állítja Jungkook azt, hogy nem.

- A...Akko...Akkor megcsókolhatlak...? - szólal meg hirtelen Jungkook.

- Mi ez a hirtelen váltás? Az előbb még annyira ellenkeztél! - nevetek fel rajta. Annyira aranyos.

- Fogd be, én csak nem tudom, oké? Csak próbáljuk meg, de ne mondjuk, hogy járunk, az olyan furán hangzik.

- Rendben van, akkor csókolj meg! - hunyom le a szemhélyam, miközben ajkaimmal egy aprót csücsörítek. Nem tudom, mi az igazi oka, amiért meggondolta magát, de hihetetlenül boldog vagyok. Mintha szállnék. másodperceken belül meg is érzem sajátomén övét, amit lágyan ízlelgetni kezdek, nyalogatni, harapdálni, de épp csak annyira, hogy megtanulja hogyan kell. Ahogy érzem ez az első csókja - khhmm, második - és annak jónak kell lennie.

- Öhmm... - nyitódik ki ismét a bejárati ajtó, Taehyung fejét bedúgva tarkóját vakargassa szégyenében. - Bocs még egyszer, csak azt szerettem volna mondani, hogy klassz jelmez! - biccent felém. Pontosabban a füleimre. Nyau! Az nekem is tetszik.

- Köszi! - ölelem át Jungkookot szorosan. - Direkt cicát választottam, tudom, hogy ők a kedvencei - mondom, és mielőtt ellökhetne vagy valami ismét szájon csókolom.

💜THE END💗