Jimin;

- Nem! - ingatom hevesen a fejemet. Biztos, hogy csak szívat engem. Semmi pénzért nem kezdene fiatalabbal, főleg nem a diákjával. Tudom, hogy ő nem ilyen, csak járatja a száját. De mint mindig, most is teljesen túlzásba esik. - Legyen kedves, hagyja abba ezt az egészet, nekem nincs energiám ehhez.

- Jaj, ne játszd már magad itt meg! Tudom, hogy akarsz, egyszerűen most valamit az eszedbe vettél, és ezért ellenkezel. De különben tetszem neked, ezt le sem tagadhatnád - vágja a fejemhez gúnyosan vigyorogva.

- Hagyja abba! - vágom fejbe, rák vörös arccal. - Ha nem vette volna észre ez már jóval átment a viccesnek a határán, ez már sértő - pufogok, majd a szobám felé veszem az irányt, hogy otthagyjam, elaludjak ő meg azt tegyen, amihez kedve van. De nem ezt teszi: követ, akár egy hűséges kutya.

- Mi az? - sóhajtom a szobám ajtajában megállva.

- Bocsánatot akarok kérni, a világért sem akartalak megbántani, drága - mosolyog rám csábító mosolyával, megsimítva az arcomat. Na nem, ennek nem dőlök be még egyszer.

- Oké. Most hazamennél? - dobbangatok párat a lábammal, érzékeltetve hogy nem kívánatos személlyé vált ebben a házban. Pontosabban az én szememben. De akármennyire próbálok kemény lenni nem bírom megállni, hogy simogatásai alatt a bőröm ne bizseregjen, majd az arcom ne boruljon lángba.

Hoseok:

Látszik rajta, hogy nagyon ideges rám. Túlzásba estem, ahj. Pedig csak szórakoztam! Bólintok, kezem leveszem róla és még utoljára elsusmorgok egy bocsánatot. Nem is tudom, mit képzeltem. Szórakozni akartam, ő pont kéznél volt. És bármennyire is gáz, de kihasználtam az érzéseit irántam. Jaj már! A bejárati ajtót gondosan becsukva magam után szállok be az autóba. Nem indítom el a kocsit, a kormánynak döntve fejem átkozom magam egy darabig, majd elővéve mobilom tárgyázni kezdem Yoongit. Hogy mért pont őt? Jinnek nem mondhatok el ilyen dolgokat, Namjoon jelenleg vele van, ezért ő is kihúzva. Yoongi az egyedüli, akihez fordulhatok, főleg hogy majdnem egy cipőbe járunk.

- Hallo, itt Yoongi! - veszi fel pár csörgés után.

- Hoseok - válaszolom rögvest -, figyelj a segítségedre lenne szükségem.

- Mond csak.

- Jiminről van szó, tudod Jin öccséről. Megcsókoltam, majd azt mondtam neki hogy járnék vele. Vagy előtte? Tök mindegy! - rázom meg fejem - A lényeg, hogy nem akarok össze jönni vele, több oka is van, hogy mért te is tudod. Tanárja vagyok, és ha nem is lennék az ott van Jin! - hadarom el neki, szóhoz sem jutattva szegényt.
- Egy kérdésem van. - hallom, ahogy egy reszketeg sóhaj hagyja el torkát - Szereted őt?

- Igen - suttogom, mintha valami szörnyű titkot mondanék a vonal másik végében lévőnek.

Egy ideig nem mond semmit, már azt hiszem megszakadt a vonal - még a tárcsázot is megnézem -, majd szólógatni kezdem.

- Bocsi - nevet fel -, szerintük ne foglalkozz Jinnel, egyszer majd megbékél. A lényeg hogyha tényleg szereted, akkor tenned kell érte!

Mondandója elgondolkodtat. Igaza lehet. Talán minden erőmmel harcolnom kéne kettőnkért. De aztán eszembe jut, hogy én nem tudnám feladni a munkám miatta. Nekem az az álmom.

- Sajnálom, de nem tehetem! - ingatom fejem a sötétbe továbbra is a telefonba beszélve. - Nem veszthetem el az állásom!

- Na, ide figyelj te gyáva nyúl - hallok meg hírtelen másfajta mérges férfihangot -, senki nem mondta hogy el fogod veszteni. Titokban is lehet járni, másrészt ha össze mered törni az én Chimchimem szívét, akkor ide vagy oda Yoongi haverja, kinyírlak! Az sem érdekel, hogy egyszer még az irodalom tanárom volt! - Aha! Már tudom, kié ez a hang: Taehyung. - Hahó! Itt vagy még?

- Igen, Taehyung, mondjad. Gyerünk légy csak tiszteletlen.

- Leszarom - mondja és mintha a hátérből Yoongi fejezd már be morgását hallanám -, most szépen visszamegy hozzá és bevallja neki, mit érez. Értve vagyok?!

Nem tudom, mit tegyek. Egészen eddig biztos voltam saját igazamba. Mégsem kellett volna felhívnom Sugát, tudhattam volna, hogy a szerelmével van. A kis vakarcs... teljesen elbizonytalanított. Ráadásul arra ösztönöz, hogy valljak neki, amit ezek után biztos hogy meg fogok tenni.

- Értve! - szakítom meg a hívást. Most komolyan, mindent amit eddig gondoltam dobjam el, és rohanjak vissza hozzá. Végülis egyedül van.

Magamba helyeselve össze szedem minden erőm és vissza sietek hozzá a szobájáig meg sem állva, ami még mindig tárva nyitva van.

Jimin;

Amint elmegy azonnal rávetődöm az ágyamra, és morogni kezdek a párnámba. Miért? Miért?! MIÉRT?! Miért pont most kellett ezt tennie? Nem értem. Szeretem, ha szórakozik velem, de ezt most tényleg nagyon túlzásba vitte. Még hogy tetszem neki... legalább ne hazudott volna a képembe!

- Nem bíroooom! - kiáltok bele a párnámba, amikor megérzek a hátamon egy kezet.

- Sajnálom - hallom meg Hoseok hangját. Remek, már képzelődök is. Nyümmögve oldalra fordítom a fejem, mert hát azért elég élethűen érzem keze érintését, így meglátom a bűnbánó arcát. Olyan szép... A legborzalmasabb talán mindenben az, hogy azt akarom, komolyan gondolja az egészet, de nincs így. Visszajött, mert nem bír a bűntudatával, és bocsánatot akar kérni, semmi másért.

- Semmi baj - ülök fel mellette, lehajtva a fejemet.

- De bánt, látom rajtad - emeli meg a fejemet az államtól fogva, hogy egyenesen a szemébe nézzek. Fáj...

- Ha azt mondom, nincs semmi, akkor nincs semmi! - ütöm le magamról a kezeit.

Hoseok:

Hazudik. Reli roha, hogy kamuzik. Szomorú, és én azt nem szeretem. Magamba bólintva még utoljára össze szorítom az ajkaim mellé ülve, nem nézek rá, helyette a padlód bámulom. Mégis hogy kezdjek bele ebbe az egészbe?

- Figyelj - kezdek bele oldalasan rápillantva -, be kell vallanom valamit.

- Mit? - Sajnálatomra a hangja még kíváncsi sem, csupán elfogadó, csalódott.

- Csak azt hogy van egy tyúkszemem! - nevettem fel, hogy oldjam a feszültséget.

Beijedtem! Ahj már! Annak a gyereknek igaza van, egy kibaszott gyáva nyúl vagyok. Hogy lehetek ilyen beszari? De talán így lesz a legjobb.

Egy ideig még így ülünk egymás mellett, majd hogy ne legyen ilyen kínos a helyzet kitalálom, hogy építsünk bunkert. Tudtam, hogy belemegy. Szeret játszani.

- A takarót is használjuk fel! - terítem rá az egyik párnára.

- Igen! - csap egyik kezével a másikba - Várj meg, hozok még!

Kiszalad az ajtón. Nem tudom, mit csináljak. Eldőlök a földön, a plédre és nézem a plafont, mindaddig míg meg nem hallom Jimin telefonjának a csengőhangját. Közel van, az ajtó előtt. A kilincs lenyomodik, de félben is marad, gondolom felvette a telefont, ugyanis meghallom szép hangját köszönni.

- Hülyeskedsz! - nevet fel, majd másodpercek sem kellenek és elhalgat. A vonal másik végében lévő nagyon sokat beszélhet, alig hallom a válaszait. Csupán "hmm, aha, értem " részleteket tudok kivenni.

Aztán olyan történik, amire soha nem számítottam. Visszatérve a helyiségbe közeledni kezd felém, de előttem állva nem áll meg. Fogja magát és a csípőmre ül, kezeit gondosan nyakamra szorítva.

- Mond meg őszintén, azért jöttél vissza, mert szeretsz?

- Igen... - nyöszörgöm alatta. Szadista. Ennek is megvannak a vallató eszközei, az már szent.

Jimin;

Önbizalom teljes mosollyal az arcomon bólintok egyet. Ha Taehyung mondja, hogy így van, és ezt Hoseok is megerősíti, akkor hiszek neki. Incselkedve elengedem a nyakát, majd az ajkaira hajolok. Pontosabban hajolnék, de a szája előtt megállok.

- És akarsz engem? - lehelem ajakira, közben egy aprót megmozdulok rajta, hogy ingerelejem gyengébbik végtagját. Nem válaszol, csak nyög egy hatalmasat, mire bennem felrobban a szajha, és tovább kínzom szegényemet.

- Na, elég ám a szemtelenkedésből! - teper maga alá, de hangjában egyáltalán nincs semmi megróvó él. Mitöbb, még mosolyog is.

- Mi lesz, ha nem fogadok szót? - öltök rá nyelvet. Felnevet, édesen megcirogatja az arcomat, és méregetni kezd akár egy perverz vén ember. Mondjuk az is.

- Nem tudom, nem szoktam előre elárulni a büntetéseket - vigyorog. Nevetve megragadom ingje gallérját, illetve lehúzom magamhoz egy szenvedélyes csókra. Mmn, annyira finomak! - falom őket úgy, mintha az életem múlna rajta. Ahw, talán ez így is van.

Hoseok:

Jimint mintha ki fordították volna. Elő jött a perverz énje. Nem tud ki hívhatta, bár sejtem. Köszönöm is neki, biztos vagyok benne, hogy beárult. De ez csak nekem jó, élvezem. Igaza volt, gyáva voltam. Nem kellett volna, ez az érzés mindent megér. Azok az édes ajkai, az hogy miattam vigyorog, csillog a szeme. Miattam ilyen heves.

- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? - nézem végig, miután elváltak ajkaitól.

Lassan, mosolyogva bólint, majd újra ajkaim után kap. De nem. Most nem engedem neki, felülve magammal húzom. Beszélgetni akarok. Ráérünk máskor is a testi élvezetben fürdeni.

- Most mi lesz? - kérdi aggodalmasan. Nicsak, hová tűnt a magabiztos Jimin?

- Hát ha akarod, akkor együtt leszünk. Ha nem, akkor elfelejtjük ezt az egészet és senkinek nem beszélünk róla! - szállok le róla - Bár úgy is tudom, mi a válaszod.

- Szeretném - húz le maga mellé -, lehetne hogy most csak feküdjünk egymás mellett?

- Persze, de csak akkor ha előtte levetközöl egy szexi táncot lejtve - mondom halál nyugodtsággal, csak sajnos a végére elnevetem magam.

- Hülye barom! - csap meg ő is felnevetve.

- Nem csapkodjuk az idősebbeket! - róvom meg játszva a főnököt - Csak csókolni szabad! Hát ezt sem tudtad?

- De igen - kacag továbbra is, ez az édes hang. Igen, ez az ami miatt már négy éve járok ebbe a házba.

- Jimin, fent vagy még? - kiált fel Jin a földszintről. Várjunk csak... Jin? Ő meg mit keres itt? Ijedten felugrok és lesietek.

- Hát te? - tágulnak ki puppiláim, bizonyulva, ő bizony tényleg itt van.
- Pizsiért jöttünk! - vigyorog mellette Namjoon.

Mi fene?! Mit kéne csinálnom? Na jó - fújom ki magam - csak természetesen. Nem fog feltűnni senkinek semmi!

- Hyung - rohan el mellettem Jimin. Mi ez a család? Mindig olyan hírtelen érkeznek -, képzeld, Hoseokkal összejöttünk! - öleli meg boldogan báttyát.

Remek! Most vállalhatom én a felelősséget. Miért kell ezt tenni velem?

Jimin;

- Tényleg? - néz elképedve Jin hol rám, hol irodalom tanáromra. Én csak hevesen, boldogan bólogatok, ránézve a kicsit meghökkent Hoseokra. Hm, lehet, hogy neki ez gyors.

- Jin, én... - kezdene magyarázkodásba, de Jinie hyung félbeszakítja, felemelve a kezét.

- Nem kell semmit megmagyaráznod - mosolyog rá nyugtatóan. - Jimin mindent elmond nekem, szóval már beszélt nekem az irántad érzett érzelmeiről. Arra kérlek, ne bántsd meg és az iskolába ugyanolyan diákként kezeld, ahogyan eddig is.

- Igenis! - tiszteleg rögvest a hülye gyerek, bugyután mosolyogva.

- Akkor mi megyünk is - kulcsolja össze Namjoon a bátyámmal az ujjaikat, úgy távoznak otthonról. Furcsállva nézek utánuk, nem értve az utolsó jelenetet. Hyung jól mondta, mindent elárulok neki, de van egy olyan érzésem, hogy ő valamit titkol. Mindegy, a lényeg számomra annyi, hogy nem Hoseokkal jár. Nekem csak az a fontos.

- Nos? - fordulok a poéngyár felé, átkarolva, úgy nézve fel rá. - Tudod, tanulnom kéne irodalmat, mert a hülye tanár pont erre a hétre tette a témazárót. - húzom el a szám, játszva a kétségbeesett diákot. - Segítesz? - hajolok közelebb, a leheletem az ajkait surolja.

- Segítek, mert különben megbuksz - kacsint egyet, majd jó alaposan homlokon pöcköl, és felmegy a szobámba. Feljajdúlva kapok a homlokomhoz, dörzsölgetve a sértet felületet.

- Keresett volna magának inkább egy nőt - mormogom a bajszom alatt, majd nevetve utána eredek.

💜THE END💗