Sziasztok!
Emlékeztek még a Fehérben a fekete c. Taegi fanfictionre? Nos, ez annak a mellék története.

Tartalma:
Park Ji Min és Kim Seok Jin szülei összeházasodtak, ezáltal Jinnek lett egy öccse; Jimin. Itt kezdődik minden, úgyanis nem csak egy bátyust kapott, hanem hozzá egy barátot is, aki a későbbiekben az irodalom tanárja lesz.
Figyelmeztetés: Nem bandás, férfiak közti szerelem.
Hossz: 3/1
Szerepek:
Jimin: Aoi
Hoseok: Kuti

Jimin:

Otthon a szobámban éppen a kottázástan házifeladatomat írom, amikor hallom, hogy egy kocsi érkezik a házunkhoz. Kilesek az ablakon, és éppen ekkor száll ki a járgányból Hoseok, a mostoha bátyám nagy spanja és az én irodalom tanárom. Már régóta ismerem, talán már azóta, hogy Jin anyukája összeházasodott az én apukámmal. Az volt ám az időszak! Akkor akartam felvételezni abba az iskolába, ahol ő éppen tanított és mindvégig azzal szekált, piszkált, hogy nekem soha a büdös életben nem fog sikerülni, mert hülye vagyok. Én pedig, mint a kis fiatalok többsége, bedőltem viccelődő szavainak és harcba szálltam vele, ami azóta is folyik. Akárhányszor meglátjuk egymást szúró, csipkelődő megjegyzést teszünk a másikra, hogy az visszakontrázzon, mi pedig vissza, ebből kialakulva egy jó kis vita, amin egész nap akár lovagolhatunk. Vagy akár heteken, tök mindegy, a lényeg az, hogy bírom a vén fószer hülye fejét. De most nem jókor jött. Kottáznom kell, hogy majd órán ezt a dalt helyesen el tudjam majd énekelni. Ha pedig most kezdek el gyakorolni, akkor meghallja ott lent, felszalad, hogy kioktasson a hibáimról. Azt pedig nem fogom hagyni, a-a, inkább addig csendben meghúzom magam, hogy halljam, ha esetleg olyan téma akadna ott lent, amibe szerény kis személyem beleszólhat valami csípőset.

Hoseok:

- Megjöttem! - kiáltom el magam a házba, mintha csak hazaértem volna. Jin elém is siet mosolyogva, egy konyharuhába törölgetve kezeit, ezek szerint mosogathatott.

- Kaját? - kérdi bedugva a ruha sarkát nadrágja zsebébe.

- Nem, kösz - nézek körbe egy töpszlit keresve, de nem találom. Ahj már, pedig jórészt miatta jöttem ide. A suliba nem tudok vele beszélni, nem akarom, hogy rájöjjenek, milyen baráti is a kapcsolatunk. Félreértenék. Mióta Yoongi kis titka kiderült, és kicsapták mindenki szeme kiéleződött. Igazából örülök, hogy fel merték vállalni, mellesleg én sejtettem, de őszintén, ki nem? Mindegy is, a lényeg, hogy miatta márcsak itt cukkolhatom azt az édes fejét. - Jimin?

- Gondolom fenn - rántja meg a vállát, majd zavartan gyürögetni kezdi a rongy kilógó részét -, nem mennél fel hozzá? Nemsokára kész vagyok a sütéssel, de ha itt vagy körülöttem csak lelassítasz. Ne haragudj!

- Semmi baj! - nevetem ki hülyeségét. Ugyan. Minden álmom Jiminnel egy szobában lenni.

Boldogan felsietek, majd kopogás nélkül be is nyitok. Aranyosan, gyerek módjára ül az ágyon törökülésbe.

- Mit csinálsz, drága? - lépkedek felé érdeklődve.

- Tanulok! - szorítja meg kezében lévő füzet szélét. - Drágázza a nem létező feleségét, azt!

Nem bírom, muszáj felnevetnem rajt. Minden egyes alkalommal szóvá teszi nőtlenségem, ahogy ilyen jelzőkkel illetem. Szinte már direkt csinálom, élvezem.

Jimin;

Puffogva nézek vissza a kottafüzetembe, és folytatom a hangok kiéneklését, de természetesen magamban. Jó, igazából ez a legidiótább gyakorlási módszer hiszen ekkor nem hallom, hogy sikerül- e, de hogy most feljött, nem tehetek másképpen.

- Mit akarsz? - nézek rá szúrósan, csücsörítve, ezzel is jelezve, hogy nem kívánatos személy a szobámba. Igazából élvezném, hogy itt van, mert szekálnám, meg mi egyéb, de most tanulnom kéne a vizsgámra.

- Jin felküldött, hogy ne zavarjam - forgatja meg a szemét, majd lehuppan mellém az ágyra. - Mit tanulsz, szépségem?

Unottan fordítom felé a füzetem: utálom, ha becézget, de ezt ő is nagyon jól tudja, de azért csak csinálja, hogy idegesítsen. De adok majd én neki, csak legyen meg a sikeres vizsgám! Vigyázz magadra, Hoseok, Jiminie bosszúja egyszer utolér!

- Segítsek? - mosolyog rám kedvesen. Automatikusan válaszolnám, hogy nem, de most nem tehetem. Talán tudja, hogy ez most fontos, és komolyan segítene szépen kiénekelni a hangokat. Főleg, hogy tőlem nem a basszust várják, hanem a legmagasabb szólamot. Faszom kivan! Jó, ezzel csak segítenek, mert a basszust nehezebben énekelném ki. De akkor is!

- Kérlek - sóhajtok egy nagyot, megadva magam a gonoszok gonoszának. De ha esetleg szekálna rádobom magam, és addig verem, amíg nevetni bír. Sajnos nem vagyok jó hangulatomban.

Hoseok:

- Akkor kezdjük! - veszem ki kezéből kottáját.

Elkezdem magamban olvasni, és nem bírok rájönni melyik dal lehet ez. Na jó, a szöveg itt van felette, de valahogy nem jó. Más ütemet írt rá. Csak egy irodalom tanár vagyok, de azért ezt még én is észreveszem. Főleg, hogy eredetileg zene tanárnak készültem. Sóhajtok egyet, majd visszarakom a lábaira. Morcosan nézek, de ő még mindig nem bír rájönni, miért. Könyörgöm, négy éve ezt tanulja, nem lehet benne ilyen béna!

- Rossz a kottázásod! - ingatom fejem tolltartójához nyúlva. Kiveszek belőle egy tollat, majd át nyújtom neki. - Javísd ki. Még jó hogy jöttem... Ha a vizsgabiztos meghallotta volna így a hangod, még pótvizsgára sem engedne.

- Ez hülyeség! - keresi szemével a hibát. - Hol rontottam el? Nem látom! Szerintem valamit nagyon félrenézett!

- Nem akarsz egy nyaklevest, igaz? - nevetek fel gonoszan, és mutatok arra az egy sorra, amit elcseszett. Igen, egy egész sort. - Túl mély hangokat adtál meg. Könyörgöm, ott van az alap, nem üthetsz a hasadra, hogy márpedig itt a la helyet ré -t raksz vagy egyebet. Kedvesem, hol jár az eszed?

Jimin;

Automatikusan oda kapom a fejem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy komolyan egy ilyen alapdolgot rontottam- e el. Bazdmeg, mennyire amatőr vagyok!

- Ne már! - firkálom át gyorsan, helyesen átírva a hangokat. Égő fejjel javítgatom, nem merve ránézni irodalom tanáromra. Elvileg ebből én kapok képesítést és nem ő, de legalap dolgot is képes voltam elrontani, mert azon filóztam, vajon mikor jön fel. Több fiktív kép is lejátszódott az elmémben, mint például az, hogy lovagi ruhában beront ide, és szavalva elmondja, mennyire tehetséges vagyok. Pff, vágyálmok, Jimin, fejezd be! Miért nem tudsz száz százalékig oda figyelni arra, amiből az ezer százalékot kéne kihoznod?! Borzalmas vagyok...

- Így jó? - nyújtom át neki, magamat is meglepve félénkségemmel. Elmondhatatlanul szégyellem magam emiatt, sőt még annál is jobban.

- Hadd nézzem! - veszi el tőlem, kíváncsiskodva. Látom, ahogy a szemgolyója el-vissza mozog, olvasva a kottámat. Ha ez is rossz lesz, akkor fogom magam, és lemegyek a kertbe, azzal a céllal, hogy jó mélyre elássam magam. Úgy, hogy ne tudjak véletlenül sem kijönni onnan, ha esetleg akarnék.
Tovább figyelem, ahogy ellenőrzi a feladatomat, és a másodpercek percekké, a percek pedig már szinte órákká nyúlnak nekem.

- Mi van már?! - akadok ki. Türelmetlen tipus vagyok, nem tehetek róla. Ő, aki mintha meg sem hallotta volna, olvassa tovább, majd csak percekkel később intéz felém egy elégedett bólintást.

Hoseok:

- Ügyes vagy! - borzolom össze haját. - Na gyerünk, most pedig énekeld fel!

Bólintva szemeit a lapra szegezi és már neki is kezd. Olyan szép hangja van, vékony, de pont ezért gyönyörű. Jimines. Az ember pont ilyet képzel el neki. Egyszer sikeres lesz, az már biztos. Nem elég, hogy jól énekel, de a külseje sem az utolsó. Egy idő után unni kezdem magam, és úgy gondolom, itt az ideje piszkálni egy kicsit.

- Egy oktávval feljebb, ha kérhetem! - parancsolom játszott haraggal a hangomba.

Félénken bólint, és kérésem teljesítve feljebb viszi édes hangját.

- A-a! - ingatom fejem, mosolyom visszafogva. - Lejjebb! Olyan, mintha egy nőt hallanék!

Megvárom, míg ezt is megteszi nekem, majd kitörik belőlem a kacagás. Sajnálom, nem tehetek róla, annyira idióta ábrázata van, mikor rászólok. Ráadásul ugyan olyan tónusban énekel, mint ezelőtt!

- Hülye köcsög! - üt meg duzzogva. - Gyakorolni sem lehet, szörnyen segítőkéz. Menjen ki!

- Dehogy megyek! - nevetek továbbra is, de úgy látszik túlzásba estem, mert az arca vörösödni kezd. Megragadja a karom és kitessékel a helyiségből. Ne már!

Hagynom kéne, had nyugodjon meg. Megtörölve kibuggyant könnyeim sétálok le Jinhez. Bánatomra még mindig süt.

- Jöttem zavarni! - lépek barátom mögé mosolyogva.- Bocsesz, az öcséd nem enged be!

- Majd beszélek a fejével! - sóhajt felém fordulva. - Kérsz majd? Nemsokára kész!

- Aha!

- Akkor addig segíts! - utasít a mosogató felé. - Mosogass el, kérlek!

Jimin;

A kulcsot elfordítom a zárba, hogyha akarna se tudjon visszajönni a szobába. Sóhajtva visszaülök az ágyra. Beénekléssel kezdem, majd neki is kezdek az éneklésnek. Rájövök, hogy a legmagasabb hang nem igazán jön ki tisztán, ezért felállok, kihúzva magam. Mélyen szippantok a levegőbe, az oxigént a hasamba veszem, úgy kezdem énekelni a szöveget. Teljesen beleélem magam, még a szemem is lehunyom. Sikerült - gondolom magamban, amikor átlépem a magas hangokat.

- Sikerüült! - szaladok le a konyhába boldogan, azzal a céllal, hogy elújságoljam Jinnek a nagy hírt.

- Ügyes vagy! - dícsér meg Hoseok. Remek, ez is itt van.

- Mi sikerült? - értetlenkedik Jin, mire megforgatom a szemem. Sose figyel rám eléggé.

- A vizsga anyagom - magyarázom büszkén kihúzva magam.

- Na, hadd halljuk - vigyorog rám irodalom tanárom. Heh, azt hiszi kifog rajtam, de hatalmasat téved! Gyorsan lehozom a szobámból a kottámat, majd neki is kezdek. Elámulva figyel mind a kettő, én pedig csak úszva a siker tengerében éneklem ki a legmagasabb hangot is, kristály tisztán.

- Váó! - kezd tapsba testvérem. - Nem hiába az én öcsém vagy, az ilyet kirázod a kisujjadból!

- Igen! - ujjongok. Meg lesz az ötösöm, nincs mese. És akkor... akkor talán valóra válhat az álmom, miszerint én sikeres énekes leszek.

Hoseok:

Büszke vagyok, ennek ellenére nem gratulálok neki. Nem engedhetem, hogy elszálljon magától. Láthatólag megnyugodott, így csak mosolyogva folytatom tovább az edények tisztítását. Hallgatom, ahogy bátyával beszélget az imént lezajlott dalról. Igazából, örülök, hogy van kivel megbeszélnie az ilyeneket. Jin tapasztalt, mármint ő az egyedüli az egyetemről, aki főcímdalok feléneklésével foglalkozik.

Hamar végzek, és a kis töpszlit ki is viszem a konyhából. Ne zavarjuk már a séf úrt. Leülünk a nappaliba és tévézni kezdünk. De olyan unalmas, ő csak nézi a televíziót. Szórakozni akarok. Ujjaimmal combjára araszolok megsimítva azt. Érezhető, ahogy megfeszül. Olyan édes... Ezután már nem csak a combját fogdosom, hanem derekára araszolok. Nem ellenkezik, helyette zavartan makog, amitől csak az önbizalmam nő.

- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? - veszem hangom lágyabb tónusra, hívogatóra.

- Ne szórakozzon velem! - szorítja össze öklét. Aranyos, ahogy zavarba esik.

- Nem szórakozom, tényleg tetszesz - simogatom továbbra is gyengéden derekát.

- Hát de... hát - dadog, és már hajolnék dús ajkait megkóstolni, mikor Jin boldogan kirohan a konyhából.

- Ti meg mit csináltok? - néz ránk zavartan. Elengedem, és nevetve leintem. Mindig rosszkor jön.

- Kész van a süti vagy mi? - érdeklődőm témát váltva. Fürkésző tekintetét leveszi rólunk, és már siet is vissza a birodalmába.

Jimin;

- Mit képzel?! Megint csak szórakozik velem - rovom meg teljesen vörös arccal, kalapáló szívvel.

- Ugyan, Jimin, ez csak játék, drága - kacsint rám incselkedve, mire én automatikusan leütöm azt a rohadt perverz fejét.

- Inkább keressen magának egy nőt! - vágom a fejéhez a szokásos szövegemet, amin csak aranyosan felnevet, és már én sem tudok morcos lenni. Szeretek vele kötekedni, ahogyan ő is velem. Ez a mi kis érdekes kapcsolatunk: tépjük egymás idegeit, de ha kell, akkor tud is segíteni nekem mindenben, hogy én neki, az már kérdéses. Mindenesetre nem hánytorgatta ezt fel nekem soha, amiért hálás vagyok neki.

- Majd keresek, ha feláll majd a nőkre - tolja ki rám a nyelvét.

Hoseok:

- Itt van a süti! - hozza ki Jin a készítményét, mielőtt valami frappánsat válaszolhatott volna az öccse.

- Ugye nem mérgezted meg? - veszem el tőle megkóstolva. Ehj ha! Nagyon finom, mindig meglep, mennyire jól ért az ilyen dolgokhoz. - Tökéletes! - dícsérem meg teli szájjal.

Ahw, annyira édes és finom, hogy elolvad a számba. Gyorsan magamba tömöm, és elismerően megpaskolom vállát. Nem hiába, az én haverom!

- Meg kell tanítanod erre! - húzom le a kanapéra a kis séfünket.

- Hát a titka a tésztában van... - kezd mesélésbe csillogó szemekkel. Próbálom az agyamba vésni minden egyes szavát. Ilyenkor ő is olyan csodálatos. Látszik, hogy olyan dologról beszél, amit szeret, mint mikor Namról mesél. Végigvezetem a szemem rajta, és rá kellek jöjjek, hogy ő is nagyon jóképű. Még ha Jiminnel nem is igazi testvérek, úgy gondolom, a sors direkt egymás mellé tette őket. Hiszen két ilyen szép embernek muszáj együtt élnie. És ha nem is néznének ki úgy ahogy, akkor is egymás mellett kéne lennie a helyük. Mindketten nagyon jó és kedves emberek.

- Le tudnád nekem írni ezt egy papírra? - nevetek fel hülyeségemen. Nem bírom megjegyezni, olyan gyorsan tud beszélni.

- Aha - bólint, fel akar állni, de megállítom.

- Ne most, nem olyan sürgős.

- Oké - ül vissza elővéve a telefonját -, ismered Park Ha Ni-t? - néz fel fél szemmel, mint aki egy titkot akarna elújságolni. Bólintok, hogy ne ismerném? Namjoonnal kavargatott pár éve! - Terhes, már a negyedik hónapba van! - mutatja felém mobilját. A képernyőn a lány áll az alig gömbölyödő hasával. Az arca kitisztult, az alakja is szebb így. Üdébbnek tűnik, boldognak.

- Szép! - vallom be az igazat.