Tartalom: A Bangtant egy különleges showba hívták, aminek az eheti témája a szerelem, emiatt csak két taguk szerepelhet a műsorba, ahol aztán át kell esniük egy szerelmi kísérleten. 
Hossz:1/1

Nyerte: 

Hoseok:

A mai nap különleges dolgot talált ki nekünk a cég, egy tévé műsorba vagyunk hivatalosak. A gond csupán, hogy a show eheti témája a szerelem. És hogy még cukibb legyen az egész egy kísérletet fognak végezni rajtunk. Pontosabban két tagunkon. Nem szeretnék én lenni az a bizonyos egyik, aki elmegy oda, így magamba imádkozva nyúlok a menedzser kezében lévő pálcikákért. Egyszerre húzunk mind a héten.

- Egy, kettő, három! - kiáltja Namjoon és ebben a pillanatban húzza ki mindenki a maga kis pálcáját, személy szerint a legmagasabbért nyúlok. Ám miután már a tenyerem közé kerül nem örülök: én vagyok az egyik.

- Ne már! - vetem hátra a fejem, míg a Yoongi körbeugrálva nevet rajtam, Namjoon örömébe beszélni kezd a kamerának a három maknae meg a szokásos kis dalocskájukat éneklik. "Addig jó, ameddig nem én vagyok." Egyedül Jin hyung guggolt le lehajtva a fejét. Van egy tippem, ki lesz a párom.

Jin:

Nem hiszem el. Nem... Ez nem lehet igaz! Ez valami olcsó vicc, amit a fiúk játszanak velem! Semmi kedvem ehhez az egészhez!

- Ki a párom? - nézek fel félve, amikor is meglátom, hogy Hoseokie ugyanolyan sápadtan bámul rám, ahogyan én rá.

- Hopi! - nevet jóízűen Yoongi. - Pedig százszázalékig biztos voltam benne, hogy én leszek az egyik! De neeeem! Hahahaa! A balszerencse végre leszállt rólam! - kezd el ugrálni Jungkookékkal, amin akaratlanul is elmosolyodom. Talán érte megtehetem: mindig mindenben ő szívja meg, kicsit átvehetem tőle ezt a feladatot.

- Ahj, rendben - állok fel, leporolva a nadrágomat, majd elszántan vigyorogva Napsugaramra nézek. - Bizonyítsuk be, hogy akkora kamu az egész teszt, ahogyan van!

Hoseok:

A műsorba érve gyorsan megkapjuk a sminkünket és megigazítják a hajunkat, majd kezdődik is az adás.

- Sziasztok! J-Hope vagyok a BTS-ből! - hajolok meg.

- Sziasztok! Jin vagyok a BTS-ből - hajol meg ő is.

A két műsorvezető egy ideig elbeszélget velük több dologról, amit mostanában hallani a bandáról, a közelgő CameBackről meg persze a nemrég kiadott mixtape-ről. Végül aztán elmagyarázták, miről is fog szólni ez a kísérlet. Ennél hülyébb dolgot nem is hallhattam volna, de azért bele megyek. Egyrészt nincs más választásom, másrészt kíváncsi vagyok, mi fog történni.

Leülünk a stúdió közepén lévő kanapéra, míg az MC-k elénk ülnek, egy-egy fotelbe.

- És most ez hogyan is lesz? - vakargatom meg a tarkóm mosolyogva.

- Várunk egy picikét! - dől hátra Hiyori Noona kuncogva.
Megkérdezném, hogy mégis mire, de nem teszem, mert lekapcsolódik a villany, és azzal egyidőben kapcsolódik fel felettünk egyfajta hangulat lámpa, pirosos-rózsaszínos árnyalatot vetve ránk. Hangulatos, ha nem egy műsorban lennénk, még romantikusnak is gondolnám.

- Akkor az első kérdés - hallom meg Noona hangját, nem kicsit ijedek meg, még egy apró kislányos sikolyban is részesítem a rajongókat. - Minden renden van?

- Igen... - engedem el Jinie vállait. - Khmm... Akkor kezdjük is el.

Minél előbb válaszolunk a kérdésekre, annál előbb végzünk.

- Ha a világon bárkit választhatnál, kit hívnál meg vacsoravendégnek?

- Jay-z! - nevetek fel, nem lenne rossz vele vacsorázni. Persze, nem őt választanám, de nem hiszem, hogy komolyan kéne rá válaszolnom. - És te? - nézek rá hyungomra, aki bőszen gondolkodik. Rendesen látszik, ahogyan forognak a kerekei.

- Hmmm. Nem tudom. Talán a világ legsikeresebb emberét, hogy elmondja nekem, hogyan is lett azzá, aki.- Természetesen ő komolyan veszi ezt, mint mindig, néha tényleg lenyűgöző hogy mennyire fontosnak tartja a munkáját.

Jin:

Kicsit kellemetlenül érzem magam, amiért komolyan pont minket hívtak meg egy ilyen baromságra, de ha már egyszer itt vagyunk, akkor bebizonyítom mindenkinek, hogy ez akkora marhaság, hogy csak na.

- Szeretnél híres lenni? Hogyan? - hallatszik az újabb kérdés.

- Már az vagyok, de ha nem lennék akkor igen, szeretnék. Táncollással és rappeléssel keresném a kenyerem. - Hoseok lazán válaszol, vigyorogva, úgy, ahogyan ő azt szokta. Terpeszbe ül mellettem, egyik térdén megtámaszkodva, úgy kommunikál a műsorvezetőkkel.

- Ez szép - bólint az egyik elismerősen, majd felém néz. - És te?

- Persze. Már, ahogyan Hoseok is említette, megtapasztalhattuk azt az élményt, hogy debütálhattunk, és azóta mindig azt gondolom, hogy nem elég. Lehet, telhetetlen vagyok, de ez az igazság. Azt akarom, hogy a nevünket mindenhol ismerjék, már csak hallásból is, és mosolyogva mondják, "ja, hogy ők, igen, hallottam róluk."
De persze tudom, hogy ennek az ára a rengeteg gyakorlás és álmatlan éjszakák - mondom, magamat is meglepve. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan fogom venni ezt az egészet, és hogy nincs előre megírt forgatókönyv, csak úgy áradni fognak belőlem az igaz szavak.

Hoseok:

- Ne aggódj hyung - csapok nevetve a combjára -, te már most Worldwidehandsome vagy!
- Tehát a következő kérdés - szakít félbe ismételten a műsorvezető. Talán még elvezném is ezt az egész adást, ha csak úgy beszélgetnénk és nem kérdéssekkel bombáznának. - Volt már olyan, hogy egy telefonbeszélgetés előtt elpróbáltad, hogy mit fogsz mondani? Miért?

Fura egy kérdés, visszagondolok és rájövök, hogy igen, próbáltam már el, de nem hiszem, hogy ezekre a kérdésekre ország-világ előtt válaszolnom kéne. De mivel nem tehetek mást, válaszolok ezekre a bugyuta kérdésekre, legfeljebb próbálok nem olyan személy dolgokat mondani.

- Igen, már többször is - bólintok és mielőtt tényleg válaszolnék, ismét átgondolok mindent. - Például egyszer rendeltem egy pizzát. Ne nevess ki - löktem meg egy picit Jiniet -, életemben akkor rendeltem először. Tizenkét éves voltam és egész nap egyedül voltam. Na, hát eldöntöttem, hogy rendelek, de előtte nehogy beégjek egy nyelvbotlással leírtam egy papírra, amit mondani akarok, majd ismételgetve bemagoltam - mesélem el és mivel nem kapok semmilyen visszajelzést, ezért inkább csönbe várom társam, mit fog mondani.

- Nem, velem soha nem történt ilyen - ingatja meg a fejét, amiért amolyan "nekem ezt nem tudod bemesélni" nézéssel illetem. - Jó... Ne nézz így rám, persze, hogy volt! - nevet fel, mintha valamilyen hihetetlen viccet mondott volna, majd hirtelen abbahagyja a nevetést, és folytatja a mesélést. Jin olyan fura. - Amikor tizenöt évesen a barátnőmnél aludtam úgy, hogy a szüleim nem is tudtak róla. Másnap reggel vagy hatszor elmondtam a kis szövegem, hogy egyik haveromnál aludtam, csakhogy ne legyek olyan átlátszó.

Nem is tudtam, hogy volt barátnője. Ha másért nem is, de ezért érdemes volt eljönnöm. Talán jobban megismerhetem.

Jin:

Kicsit kényelmetlenül érzem magamat, amiért egy ilyen személyes emlékemet kellett elmesélnem ennyi ember előtt. Az pedig csak jobban zavar, ahogyan Hoseok néz rám. Tiszta zavarbaejtő.

- Azta, BTS Jinének volt már barátnője? - vigyorog az egyik MC, azt hidve, most talált egy témát, amit kicsócsálhat élőadásban. De heh, ebben téved.

- Összesen két hónapig jártunk. De semmi komoly nem volt. Amikor ott aludtam nála, akkor is én a kanapéra kerültem - kuncogok fel az emlékre, mire a műsorvezetők csak egy fanyarú mosollyal bólintanak, és nem is fírtatják tovább ezt a témát. Inkább újra kérdezősködni kezdenek.

- Számodra miből állna egy „tökéletes" nap? - olvassák fel a következő kérdést. Érdeklődve fordulok Hoseok felé, hiszen erről még soha nem beszélt. Érzékeli ő is, hogy mindenki őt figyeli, ezért széles vigyorral az arcán válaszol.

- Reggel akkor kelnék fel, amikor csak én szeretnék, egész nap, tehát reggelinél sem kéne figyelnem a diétára. Már ez nagyszerű lenne! - Itt halkan felkuncogok, és helyeslően bólogatok. Mindenki utálja a diétát. - Majd a barátaimmal töltenem az időt, mindenfajta kötöttség nélkül. Tudod, úgy igazán szabadon! - mondja az MC-nek, teljesen őszinte mosollyal, aranyos gyermeteg csillogással a szemében. - Ezután meglátogatnám az otthonom és találkoznék pár ARMY-val. De sajnos ilyen tökéletesen biztos nem jönne össze - zárja le az egészet egy vállrándítással. Erről akaratlanul is eszembe jut a Hope Word azon része, amikor arról rappel, hogy milyen életre vágyik, amiket soha nem tehet majd meg, de talán nem is zavarja. Azonban nagy gondolkodásom közepette társam meglök a lábával, így észbe kapok, hogy nekem is válaszolnom kéne.

- Talán én is vágyom arra, hogy délutánig aludjak, majd a srácokkal elmenjek egyet csak ide-oda. Mondjuk piknikezni - jut eszembe az ötlet, majd ahogyan ezt elképzelem fel is nevetek. - Igen, az nagyon vicces lenne.

Hoseok

- Az - helyeselek mosolyogva mondandójára -, képzeld csak el, míg Namjoon egy könyvet olvasna a fa árnyékában, és Suga aludna egyet, te addig szedhetnél össze minket, többieket - nevetek fel elképzelésemen, de sajnos a kedvem nem tarthat sokáig, ugyanis az Mc-k ismét egy kérdéssel állnak elő.

- Mikor énekeltél utoljára magadnak? És mikor valaki másnak?

Egyre hülyébb kérdéseket tesznek fel, őszintén nem tudom, mit várnak ettől a tesztől.

- Magamnak tegnap este a zuhanykabinba, másnak is tegnap este, a koncerten.

Jin:

- Ugyanaz a válaszom. Tegnap este.

Kezdem unni ezt az egészet. Semmi értelmét nem látom, csak az időnket vesztegetjük. Oldalra nézek Hoseokra, majd vissza az MC-kre. Éhes vagyok...

- Ha 90 évig élhetnél, és életed utolsó 60 évére megőrizhetnéd egy 30 éves szellemi képességeit vagy testét, melyiket választanád? - hallatszódik a következő kérdés.

Hoseok:

Érdekes egy kérdés, elgondolkodtató, bár tudom, mit fogok válaszként adni, mégis úgy teszek, mintha eltűnődnék.

- Harminc éves szellemi képességét! - bökök a saját kobakomra, ezzel is jelezve Jininek, hogy okosabb vagyok, nem mintha különösebben mozgátná a dolog. Hiszen, a válaszában is elmondja, hogy mivel a külsejéből él, ezért ő ezt választotta. Ezután egy ideig nem szólal meg senki - Öhm... - nézek értetlenkedve körbe, nem tudom, mi történik. - Van még kérdés?

- Hát persze, ne aggódj - kacag fel Noona -, sok van még!

Remek. Legalább ha mást nem, vicces kérdéseket szedtek volna össze, amit a rajongók is élvezhetnek. Nem hiszem, hogy ezekre a mostani kérdésekre kíváncsiak volnának.

- Van valami titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?

Csettintve egyet a nyelvemmel, majd hátra dőlök. Nekem kéne rá először reagálnom, így megy ez az első kérdés óta. De azt hiszem, hogyha a rajongók képesek eljönni ide, a nemzetközi ARMY-ról nem is beszélve. Ki tudja, hány óra lehet ott, fentmaradtak-e csak azért, hogy meg tudját nézni. Emiatt nekem is keményebben kéne ebben a műsorban dolgoznom. Talán lehetek velük egy kicsit őszinte.

- Nincs, de ha már arról kell beszélnem, hogy szeretnék, akkor azt mondom, hogy idős koromba szeretnék, mikor már annyi erőm sem lesz hogy lábra álljak, a születésnapomon - mosolyodom el halványan, majd azonnal társam reagálására koncentrálok. Látszólag mondandómon egy aprót megrökönyödött, több reakciót nem engedett látni. Ezután alsó ajkát megrágcsálva gondolkozni kezd. Szép ajka van. Csókolni való.

Jin:

Nem kicsit lep meg az, amit Hoseokie mond. Mindig kis vidám embernek ismertem meg, akinek semmi gondja nincsen az életben, erre pedig kiderül, hogy ilyeneken szokott gondolkodni. Durva... Néha lehet, hogy sokkal többet kéne vele komolyabban beszélgetnem. De persze nincs időm rajta elmélkedni most, hanem valami frappáns választ kicsikarok magamból. Ah, kezdek éhes lenni.

- Juj, én tuti valami csúnya karambolba fogok. Valamiért, ha én vezetem a kocsit mindig akkor téved az utakra valami őrült - nevetem el magamat a végére, és ez még igaz is. Hiába vagyok én a normális, szabálykövető, mintapolgár, ha vannak olyan elmebetegek, akik mondjuk bódult állapotban is kormány mögé ülnek.

- Ez kissé morbid, hyung - kezd el halkan kuncogni mellettem társam. Beharapva alsó ajkamat próbálom én is visszafogni a vigyorom, és inkább figyelni a munkámra. Minél hamarabb válaszolgatunk a kérdésekre annál hamarabb vége. De mondjuk ez a kis hangulatvilágítás nagyon tetszik. Elfogadnám a szobámba is.

- Ööö, oké - néz ránk furcsán az MC, majd inkább olvassa is a következő kérdést. - Mondj három dolgot, amiről úgy tűnik, hogy közös benned és a partneredben! - kúszik egy amolyan "na, ez jó lesz" mosoly az arcára. Közös? Bennem és Hoseokban? Hm... - nézek rá, ő pedig ugyanígy tesz. Tekintetünk találkozik, és nem tudom, miért, de egy pillanatra, mintha ettől egy ütemet kihagyott volna a szívem.

Hoseok;

Nyelnem kell egyet ettől a hirtelen impulzustól. Mintha Jin lélektükrei tőlem várná a megoldást, holott mindketten nagyon jól tudjuk, hogy bennünk van a legkevesebb közös dolog. Még a Maknaeval is több közös dolga van, mint velem... Amiért egy apró kis féltékeny gombócot érzek feltápászkodni a torkomban.

- Nos? - sietett a műsorvezető. Gondolom, ha nem válaszolok minél előbb, kiszaladunk a műsoradásból. A francba! Miért nem kaptunk ehhez a showhoz is forgatókönyvet, ahogyan azt eddig mindenhol megkaptuk? Á, az nem elég "spontán. "

- Közös dolog - vakargatom meg az orromat -, olyan sok van, hogy nem tudjam melyiket mondjam el nektek. - Muszáj hazudnom, ha nem tenném holnapra már botrány lenne, hogy nem is állunk olyan közel egymáshoz, mint ahogyan eddig azt hangsúlyoztuk. - Jóképűek vagyunk - kezdek el számolni az ujjaimon, hogy tudjam, mennyit kell még mondanom. - Én is szeretek néha főzni és talán az, hogy verhetetlen a játékokban.

- Azért élünk, hogy zenét csináljunk az ARMY-nak - kezd bele, mielőtt megkérdezném, ő mit is gondol -, szexik vagyunk és nem legutolsó sorban a jó Isten mindkettőnket remek tánctudással áldott meg! - Ezen fel kell nevetnem és ahogyan hallom velem együtt a közönség is nevet, ugyanis mi mind tudjuk, hogy Jinie meg a tánc két univerzum. - Ne nevess!

Tovább nevetek, még akkor is mikorra már a következő kérdésre várják a választ.

- "Miért vagy a leghálásabb az életben?"

Azonban miután felfogom a kérdés jelentését megkomolyodok. Hála. Sok mindenért vagyok hálás. Szerencsére az élet eléggé jó utat adott, ahhoz hogy teljesítsem minden álmom. El kéne mondanom, miért vagyok a világon a leghálásabb? Jin és az egész világ előtt...?

- Hogy élek - válaszolom tömören, majd mivel látom, hogy hyung magyarázatot vár tőlem, folytatnom.- Örökre hálás leszek Istennek, hogy megannyi ember közül engedett megszületni és ha már itt tartunk nem kerültem rossz helyre.

Végülis, nincs abba semmi, ha az ilyesfajta gondolataim megosztom az emberekkel, igaz?

Jin:

Hoseok a mai nap már sokadjára lep meg. Olyan őszinte, komoly, és... Baszki már, még férfias is, ahogy így mellettem ül egy terpeszben.

- Umm... Azta - nevetek fel, kínosan megvakargatva a tarkómat. - Nem vagy semmi Hoseokie... Ezt szárnyaljam túl? - mosolygok rá, mire neki megint megjelenik az arcán az az édes mosolya, és megingatja a fejét.

- Nem kell. Szimplán azt is válaszolhatod, hogy hálás vagy azért, amiért a mai nap kerek két órán keresztül személyem mellett ülhetsz - húzza ki magát büszkén, nagyképűen megütögetve a mellkasát. Ezen persze a közönség felnevet, én pedig téve az agyamat megütöm a vállát, és kontrázok.

- Még mit nem! Inkább akkor olyat mondok, ami fedi a valóságot is - húzom az agyát, ARMY-k pedig erre csak erős hú-zásba kezdenek. - Azért vagyok hálás, drága barátom, mert ott lehetek, ahol vagyok - hagyom lógva ezt a mondatot, hiszen ezt akár értheti úgy is, hogy azért vagyok hálás, mert mellette tölthetem az időmet. Ami mondjuk egy kicsit igaz is, rengeteg új dolgot tudok meg róla. - Ha újra kezdhetném mindent ugyanígy csinálnék, és rendkívül hálás vagyok azért, hogy volt lehetőségem erre. Arra, hogy megismerhettem a fiúkat, a rajongókat, és természetesen - fordulok az engem vevő kamerába - Bang PD-nimet - dobok egy csókot a tévé előtt ülőknek. Erre még nagyobb nevetésbe bontakozik az egész stúdió, látom, ahogyan a staffosok is a könnyüket törölgetik a nevetéstől, Hopiről nem is beszélek. Rám dőlve úgy vihog, mint akinek elmentek otthonról, ámde ezzel engem is ugyanerre késztet. Mégse olyan rossz ez a kis műsor.

Hoseok:

Hyung mint mindig most is megnevetett, nem bírom ki, hogy ne dőljek rá. Nagyon remélem, hogy a PD nézi az adást! Mert ha nem akkor kénytelen leszek magam megmutatni neki ezt a jelenetet, ami talán még jobb lenne... Hmm, inkább jobb, ha nem nézi.

- Ha megváltoztathatnál valamit abban, hogy hogyan neveltek fel, mit változtatnál meg? - hallom közbe a kérdést, abbahagyva minden tevékenységem ülök feljebb a kanapén, hiszen a nagy nevetésben majdnem lefolytam onnan. Megköszörülöm a torkom és egyszerűen csak azt válaszolom, ami eszembe jut. Nincs már kedvem ilyeneken agyalni, tudja meg az egész világ a gondolataimat, az érzéseim. Ha meg esetleg valami bonyodalom következne valamelyikből is, hagyom, hadd intézze el a PD, hiszen mindez miatta van.

- Talán azt hogy a saját igazukat hajtották, sose engedték, hogy az álmaimnak éljek. Bár mostanra már tudom, hogy ők csak jót akartak - engedek meg egy gyengéd mosolyt, annak reményében, hátha valamelyik ősöm épp ezt a közvetítést nézi. Közvetlenül ezután hyung válaszán meglepődök. Mindig is tudtam, hogy sok figyelmet kap mindenkitől és mindezt nemcsak a külseje miatt, hanem mert ő egy különleges ember. De azt sosem gondoltam volna, hogy vele többet törődtek a szülei és ez neki rosszul esett. Mert sajnálta a bátyát, hogy ő nem kap akkora figyelmet, mint ő. Meg szeretném vigasztalni, szomorúnak tűnik, miközben ezt meséli, ezért kezemmel lassan combjára simítok. És csak remélni tudom, hogy érti, mit szeretnék ezzel kifejezni.

- Meséld el a partnerednek életed történetét négy percben, olyan részletesen, ahogy csak belefér!

- Ez vicces lesz - nevettem fel meggyűrve az arcom. - Akkor ugorjunk neki, 1994. február 18-án Gwanjuban születtem, jó ideig együtt éltem anyámmal, apámmal és a nővéremmel, majd miután nem egy táncfesztivált nyert meg az akkori tánccsapatom, úgy döntöttem Szöulba utazom és szerencsét próbálok. Bár a szüleim ellenezték, és még össze is vesztem velük a tánc miatt az álmaimat követtem. Na, de röviden elmondva jelentkeztem a BigHit Entertraimenthez, miután egy másik cégtől kiléptem mert sokáig várattak, de mindegy is volt, mert itt is elég sok ideig voltam gyakornok, ám azzal a különbséggel hogy ennél a cégnél voltak a legjobb barátaim, mármint, akik azzá váltak. Végül, mikorra már az utolsó tagunk is csatlakozott végre és valahára debütálhattunk. Azóta is szárnyalunk előre a végtelenbe és tovább! - veszek egy jó nagy levegőt, úgy érzem, mintha ezzel a kis mondókával kiszáradt volna a tüdőm. - Te jössz hercegnő! - kacsintok rá kekeckedve. Kíváncsi vagyok, hogy milyen gyorsan sikerül neki.

- Chh! - támaszkodik már vállamra. - Csak nem versenyezni akarsz? Akkor hajrá! Kezdem, valaki mérje az időt! 1992. december 4-én születtem Anyangba, ahol én is együtt cseperedtem fel a bátyámmal a szüleim segítségével. Mindig is érdekelt a média, ezért egy filmművészeti suliba jártam, ahonnan végül jelentkeztem a Big Hit-hez, hogy teljesítsem gyermekkori vágyam, hogy énekes legyek. Végül ez sikerült is, hiszen nagy nehezen, de debütáltunk.
Aaaahj, akarva nem tudok gyorsan beszélni.

Jin:

Hozva a formámat megint nem sikerül az, amit szánt szándékkal akartam végrehajtani. De nem baj, legalább nem hagyom, hogy elkomolyodjon annyira a hangulat. Egy az, hogy unalmas lenne, kettő, ARMY-k egyből sajnálni kezdenének minket, hogy jaj, milyen rossz volt nekünk. Csak sajnos erre az előző válaszomnál nem figyeltem, csak automatikusan válaszoltam az igazságot, amivel nem csak a rajongók aggódalmát harcoltam ki magamnak, hanem Hopiét is. Azt pedig nem hagyhatom, mégis csak idősebb vagyok.

— Ez egy siralmas vereség volt — hajtom le a fejem szégyenkezve, mire társam csak együttérzően megveregeti a vállamat.

— Nem gáz, bro, nyugi. Halljuk a következő kérdést.

— Ha választhatnál, hogy holnap reggeltől legyen egy új tulajdonságod vagy képességed, mit szeretnél?

Hoseok:

— Szeretném, ha az emberek a közelségemtől jobban éreznék magukat — válaszolom őszintén és ezzel egy időben küldök remélhetőleg a közönség felé egy csókot. A baj, hogy nem látom őket, sem a reakciójukat,  de még csak a hangjukat sem hallom,  siri csendben hallgatnak.  Ellenben az Mc-kével,  őket mindig hallom,  még azt is, ahogyan kuncognak,  de sajnos minden egyes kérdésnél a felettük lévő lámpák halványodnak,  egyedül felettem és Jin felett érezhető ugyan az a erőteljes hangulat világítás. 

— Mondjuk lehetnék egy icipicit szerényebb — rántja meg a vállát csapattársam,  amin nem tudok nem nevetni. Annyira nem a kérdésre válaszolt! — Ne nevess már! — csapkod meg, ezért arrébb is ülök tőle, nem hiányzik hogy egy kiéhezett fóka kinyírjon. 

— Khmm — köszörülöm meg a torkomat —, gyorsan,  a következő kérdést, Eomma meg akar verni! 

— Lesz neked nefelejts!  — dorgál meg Jin hyung felfújt arccal. Ilyenkor mindig olyan édessé válik,  néha azon is elgondolkodom,  hogy nem e ő a legfiatalabb.

— Ha egy kristálygömbből megtudhatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél tudni?

— Most válaszoltad meg te magad — előz meg Jinnie a válaszadásban. Ehj,  ha! Ezentúl ezen is versenyeznünk kell? Ki tud előbb megszólalni? 

— Én meg azt, hogy mennyire leszek öreg húsz év múlva. 

Jin:

Hoseok válaszára kicsit furcsállva nézek rá: hát mennyire lenne öreg húsz év múlva? Mint egy negyvenes, könyörgöm. Úgy beszél, mintha már most is minimum harminc éves lenne, mint én. Jó, még én sem, de közel járok hozzá. 

- Mi az, Jin? - kérdez rá az MC, mire megingatom a fejem.

- Semmi, következő kérdés? - mosolygok rá kedvesen, mire lenéz a kis papírkájába, és már olvassa is. 

 - Van olyasmi, amiről régóta álmodozol már, hogy egyszer megcsinálod? Miért nem csináltad még meg?  - kérdi, én pedig automatikusan fiatalabb társamra nézek, hogy segítsen a válaszadásban. Mit tudom én! Olyan hülyeség ez az egész, mint a fene! Arról nem is beszélve, hogy ez a rózsaszínes világítás kezd egyre halványabbá, hangulatosabbá tenni a helyet, miközben a közönség és a műsorvezetők is egyre jobban elsötétülnek. Mintha csak ketten lennénk itt a stúdióban, mintha csak beszélgetnénk, kettesben, mindentől elzárva. 

- Sok olyan dolog van - szólal meg hosszas gondolkodás után -, bár nem tudnék egyet sem megemlíteni. Szerintem az ilyen álmok nem eléggé lényegesek ahhoz, hogy teljesítjük őket.  

Na, tessék, tipikus Hoseok. Komoly, értelmes válasz, és ezután elvárják, hogy én is megszólaljak.

- Tervben van, hogy tovább bővítem a főzési tudásomat, de sajnos időhiányban vagyok - motyogom halkan az igazságot. 

Hoseok:

- Ez igaz! - bólogatok igazat adva neki, ha van is egy kis időnk, azt is inkább pihenéssel töltsük. Még mondanék erről egy-két dolgot, de sajnos a következő kérdés ismételten felcsendül. Mennyi lesz még?

 - Mi életed legnagyobb teljesítménye? 

Erre biztosra tudom a választ, hezitálnom, esetleg gondolkodnom sem kell, hogy azt válaszoljam nekik, hogy a Bangtan, a fiúk, mi így heten. Mert mindez nélkül teljesen más lenne minden. Unalmas. Azonban Jin nem ilyen nyugodtan válaszolt, egy ideje már észrevettem, hogy ideges lett, de most ennek hangot is ad. - Ugyanazok a kérdések, máshogy feltéve, komolyan... Az, hogy híres lettem!

Nem teszek hozzá semmit, nem szidom meg az apró kirohanásáért, csupán továbbra is nyugodtan folytatom a műsort. 

  - Mi a legnagyobb érték számodra egy barátságban?  

- Hogy ott legyünk egymásnak ha szükségünk van a másikra, meg még akkor is ha nem - mosolyodom el, és jutnak eszembe a többiek. Mindig számíthatok rájuk. 

- A bizalom és az őszinteség. - Hyung nagyon fontosnak tartja ezeket, tetszik, hogy ilyen nézeteket képvisel. Ránézek és ő ugyanolyan szép mosollyal tekint vissza rám, mint eddig. Ez a rózsaszínes árnyalat feltűnően jól áll neki. Gyönyörűvé teszi. Kiemeli, mint az arcát, mint a testét. Tetszik ez a hangulat, nem lenne rossz mindig ilyennek látni őt. 

Közelebb húzódom hozzá és onnan nézek végig rajta. Olyan vitrinbe való, akár egy porcelánbaba. Legszívesebben megfognám és betenném oda, hogy onnan díszítse a nappalinkat. Végülis nem lenne rossz... Addig se hallanám, azokat a hülye favicceit.

- Mi életed legszebb emléke? 

Hallom a kérdést, ám mit sem tudok rá válaszolni, keresgélek az emlékeim közül, melyiket válasszam, mit osszak meg az ARMY-val. Sok van, amit szívesen elmesélnék, de nem hiszem, hogy egynél többet engedne a producer. 

- Pár éve, Namjoonal és Yoongival elmentünk egy Eminem koncertre - kezdek bele a mesélésbe nagy hévvel. - Eljött Koreába, ráadásul Szöulba, nem hagyhattuk ki. Elkezdett esni az eső, olyan volt, mintha dézsából öntötték volna, neki álltunk futni, hogy elérjük a koncertet - harapom el a kitörekvő nevetésem az emlék gondolatára -, de hiába való volt, mert a hosszú sor miatt még egy óráig körülbelül áztunk, de végül bementünk és jól éreztük magunkat - érek a kis mesém végére. Jin sajnálkozva néz rám, pedig nem kéne. -  Elég szarul hangzik, de nekem mégis szép nap volt, akkoriban még nem volt a legközelebbi kapcsolatom a fiúkkal, de azóta is úgy érzem, hogy ez a kis eső sokat segített.

Jin:

Nekem is mosolyognom kell a meséjén. Aranyos, hogy ők már a kezdetektől fogva ennyire jóban voltak. Mondjuk így hallgatva még egy kicsit kellemetlen is számomra, hogy nem egy olyannal jött el, akivel talán jobban érezné magát. Akivel tudna hülyéskedni, nem csak így ülni egymás mellett. Ahj már, haza akarok menni! Kezdek éhes lenni. Na meg, mit válaszoljak? 

- Ez tényleg aranyos - bólintok egyetértően, az előttem lévő kis asztalhoz nyúlva, hogy beleigyak abba a pohár vízbe, ami oda van készítve.

- Ugye, szerintem is - vigyorog rám Hoseok, egyre közelebb ülve hozzám, amit nem tudok hová tenni. Bőven elég ez a kanapé még hetünknek is, nemhogy kettőnknek, mégis majdnem rám mászik. - Neked mi volt?

- Amikor felvettek a gimibe! Ne tudd meg, mennyire örültem! - nevetek fel az emlékre. - Hazaértem suliból, az asztalomon ott volt a boríték, amiben írták, hogy felvételt nyertem, és akkor tudtam, hogy nincs megállás! - vigyorgok társamra, teljesen kizárva mindenki mást ebben a helyiségben. Jó vele csak így beszélgetni, többet meg tudni róla. 

- Mi volt életed legrosszabb emléke?  - érkezik a következő kérdés, mire látom Hoseokon, hogy nem szívesen ugyan, de elmeséli. Azt, hogy a szülei egyáltalán nem biztatták abban, hogy táncos legyen, sőt, emiatt még össze is kapott velük annyira, hogy el kellett költöznie. Emlékszem, egyszer, régen ezt már mesélte, de egyszerűen nem tudom elképzelni, micsoda fájdalmakat élhetett át akkor. Az biztos, hogy én éjjeleken át sírtam volna. Miután megemésztem a szavait én is elmesélem, hogy még gyakornoki időszakom alatt a tánctanár szinte rám volt szállva, állandóan bunkón szólt hozzám, és egyáltalán nem értékelte a valóban nem odaillő vicceimet. Nem vettem komolyan, ez pedig őt nagyon zavarta. 
Egymás mellett ültünk, mind a ketten a térdünket bámulva, elmélyedve a múltban történteken. Mindenki életének vannak árnyas oldalai, és a baj, hogy ezt más nem is tudhatja meg igazán addig, amíg közelebb nem kerül hozzá. Vagy el nem jön egy ilyen idióta műsorba. 

Hoseok:

Emlékszem arra az időszakra, amit Jin mesél, akkoriban mindig olyan frusztráltnak láttam őt. Én is sokszor úgy gondoltam, hogy nem veszi a táncot komolyan, amiért egy aprót meg orroltam rá. De így, hogy most már tudom, ő mit élt át akkor, mire gondolt és mi zajlott le benne, teljesen más a nézőpontom. Talán akkoriban jobban biztathattam volna, vagy többet foglalkozhattam volna vele. Ahj. Sóhajtok egyet és mielőtt bármit is mondana bárki is, biztatóan megcirógatom drága barátom térdkalácsát. Remélem, hogy a következő kérdés jobb lesz, mert ez elég lehangoló volt.

- Ha most megtudnád, hogy egy év múlva meghalsz, változtatnál valamit az életeden? Miért? 

- Nem, mert nem bántam meg semmit! - kezdek el dobolni Jin térdén, nem lep meg, az ő válasza is hasonló, azonban a legújabb kérdés kiidegel. Már megint a barátságról és szinte majdnem ugyan az, mint az előbb, csupán annyi különbséggel, hogy most azt kérdezi, mit jelent számomra. Khhmm... Ez nem ugyan az? Unottan megválaszoljuk, majd a fejemet hátra döntve szidom magamba Bang Sihyuk-ot. Még érdeklődnek az előző szerelmi kapcsolataimról, amire persze elmondom, hogy egyszer volt egy barátnőm, aki megcsalt. Ennyi, kész. Szép, hosszú szerelmi történet. Hyung is mond valamit, de az jelenleg nem igazán érdekel, ezért nem is figyelek oda és már csak a legközelebbi kérdést hallom. 

- Felváltva nevezzétek meg egy-egy jó tulajdonságát a másiknak! Összesen ötig jussatok el!

- Jóképű vagy - fordulok egy picit felé a testemmel, hogy ezzel is egyfajta kapcsolatba lépjek vele. 

- Kedves vagy!

- Jól főzöl!

- Hihetetlenül táncolsz - nevet fel, nagyon sokat kell gondolkodnia, hogy mondjon rólam valamit, ezért meg is lököm. 

- Ablaktörlő nevetés.

- Azt, hogy mennyire bátran viselkedsz egy idősebbel! - fenyeget meg az ujjaival. 

- Tudom - vigyorodom el -, hiszen ezért szeretsz!

- Ne feledd! - lök el a kanapé másik részébe. - Csak is a tehetséged miatt tartalak! 

Nevetnem kell, ez úgy hangzik, mintha a kis háziállata lennék. Mint Odengék. - Én meg a szépségedért!

Jin: 

- Tudooom, egyszerűen már természetfeletti a jóképűségem - nevetek, végig simítva az államon, egy csókot dobva a kamera felé. Erre nagy nevetés hallok mindenfelől, de ezt a jókedvet ismét megtöri az újabb kérdés.

- Mennyire szoros és meghitt a kapcsolatod a családoddal? Szerinted boldogabb gyerekkorod volt, mint az emberek többségének?

Már megint egy ilyen személyes kérdés.  Nem ismerik ezek azt, hogy magánügy? Sóhajtva nézek ismét fiatalabb társamra, aki ugyanúgy kedvét vesztve, mint én válaszol. 

- Szoros, bár voltak nézeteltéréseink, de kinek nem? Igen, nem éltem rosszul, mi több a szüleim mindig a legjobbat nyújtották, ami csak tőlük tellett - bólint büszkén, elismerően, hogy az ő szülei márpedig ilyenek. Én meg itt ülök mellette gazdag kölyökként, aki minden szart megkapott, amit csak akart. Annyira szégyellem magamat, amiért itt merek lenni vele egy légtérbe. Túl jó hozzám képest. 

-Remek, egyre személyesebb... - adok hangot nem tetszésemnek halkan, majd gyorsan válaszolok is. - Átlagos gyerekkorom volt, a kapcsolatunkkal pedig semmi baj. - Ránézek Hoseokra, aki csak kedvesen mosolyog felém, ismét egyre közelebb mászva hozzám, amitől kezd nem kicsit melegem lenni. Nem ártana, ha végre befejezné. 

Hoseok:

- Milyen a kapcsolatod édesanyáddal? 

- Nem túl személyes ez a kérdés? - húzom el a szám, jól tudom, hogy Jin utálja az ilyet és nem akarom ilyeneknek kitenni. 

- Kérlek válaszolj, ne akadékoskodj! - hallom az MC-k hangját. Hát jó... De csak azért az egyért sem fogom regélni, röviden és tömören lezárom a témát.

- Jóba vagyunk, napi szinten beszélünk telefonon! - Igen, ez pont jó, nem olyan kevés információ és nem is túl sok. 

- Néha régebben voltak vitánk, de ennyi. Szeretem anyát.

Ezután mosolyogva paskolom meg Jin hyung combocskáját, sikerült neki is kiválasztani az aranyközéputat. És ha már a combjánál tartunk... Elég szépen ki van dolgozva, ki gondolta volna, ha most nem érek hozzá, rá se jöttem volna. Eddig mindig a többi taggal ápoltam ilyesfajta közvetlen viszonyt. Ha belegondolok, egyáltalán nem értem, miért nem közeledtem hozzá ilyen módon. El se lök, pedig megtehetné, mindenfajta figyelem nélkül. Azt hiszem ezentúl próbálok egy kicsit többet foglalkozni vele is. De mindezt, majd ha haza érünk. Addig is válaszolgatok, egyre több kérdés érkezik és egyre személyesebbé válik. Ezután fel kell sorolnunk három olyan dolgot, ami mindkettőnket jellemez és még ehhez hasonló tömérdek érdektelen kérdés, mindaddig míg végre egy érdekes kérdést tesz fel a műsorvezető.

-  Ha ma éjszaka meghalnál úgy, hogy addig már nem is kommunikálhatsz többet egyáltalán senkivel, mivel kapcsolatban sajnálnád a legjobban, hogy nem mondtad el valakinek? És miért nem mondtad el még ezt neki sosem?

Nehéz és érdekes kérdés, ezt mindenféleképpen meg szeretném válaszolni. Nem azért, hogy tudják az ARMY-k, hanem hogy én tudjam, mit gondol erről Jin. Érdekel. Elég érdekes dolgokat tud mondani. 

- Elmondanám egy személynek mennyire kedvelem őt. Hogy miért nem mondtam el? - gondolkozom megvakarva a fejem és jövök rá, hogy talán nem kellett volna ilyen konkrétan elmondani, a rajongók akár félre is érthetik. Azt gondolhatják, hogy van olyan valaki az életemben, akit olyan értelemben kedvelek. - Félnék a választól. 

Jin: 

Én is az ARMY-val együtt lepődök meg Hoseokie válaszán. Ezek szerint kedvel valakit. Talán kavar egy lánnyal? Ilyen témában soha nem mond semmit. Még csak azt sem tudom róla, hogy pontosan milyen a zsánere. Szép és aranyos? Kedves és jófej? Szexi és nyalifali? Vagy mégis milyen? Vagy neki mindegy milyen? De ilyenkor mindig van egy "csak". "Csak legyen jó segge" - mondjuk. Ekkor a combomat cirógató kezére pillantok, és egy kicsit el is pirulok, hogy itt mindenki előtt fogdos. Miért teszi? Ráadásul miért ilyen érzékien és egyben aranyosan?! Komolyan, ez a hangulat nem tesz jót nekem. Lassan már Hoseok pillantásától is zavarba jövök. 

- Talán az általános iskolás legjobb barátnak mondanám meg, hogy sajnálom. Megígértem neki, hogy gimiben is keresni fogom, de nem tettem így. A miértjét magam sem értem - válaszolok én is, amikor visszazökkenek a valóságba. 

Ezután még jön kettő idióta kérdés, amire csakis a muszáj miatt vagyok hajlandó válaszolni, és végül elérkezik a várva várt utolsó is. 

- Mondd el egy személyes problémádat, és kérd a partnered tanácsát, hogy ő hogyan oldaná meg! Aztán kérd meg a partnered, hogy azt is mondja meg, hogy szerinte benned milyen érzések lehetnek ezzel a kiválasztott problémával kapcsolatban!

- Szeretnék jobb lenni, jobb mint eddig, fejlődni akarok és azt, hogy ezt feltűnjön másoknak is, mármint na... Érted- fogja meg mind a két kezemet, felém fordulva, mélyen a szemembe nézve. -  Szeretnék én lenni az a személy több ember életében is, aki mindig okoz egy kis meglepetést azzal, hogy jobbá válik.

- Figyelj, Hoseok. Tudom, hogy neked ez most nehéz, mitöbb. A legrosszabb érzés, amikor nem tudsz elég lenni magadnak, de jól figyelj rám. Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy. És ahogyan már említettem, egy tehetségbomba vagy, szóval ne félj. Szerintem hibátlan vagy - küldök felé egy biztató mosolyt, és teljesen belelendülve ebbe a témába még a nyakába is borulok, hogy jól megölelgessem és babusgassam. Annyira aranyos és úgy bánom, hogy ilyen dolgokat egy ilyen idióta show-ban kellett megtudnom. Ezentúl szeretnék vele sokkal többet beszélgetni, mi több, többet lógni és csak úgy együtt lenni, mint most. De persze plusz emberek nélkül. 

Hoseok: 

- Kérlek nézzetek egymás szemébe! - kér minket az MC, miután én is tanácsot adtam hyungnak az ő problémáját illetően.

Felengedve fordulok szembe vele, olyan jó érzés, hogy nincs több kérdés. Ahogy kívánják tőlem belenézek a szemébe és ezzel egy időben érzem, ahogy az egyik kamera közelítve vesz minket. Jin hyungnak szép barna szeme van, ami tökéletesen illik az arcához, és amibe most megannyi érzelmet látok. Mintha egyszerre lenne boldog, aggódó  valami miatt és szomorú. Most itt a szemébe tekintve megígérhetem némán magamnak, hogy ezentúl többet fogok vele foglalkozni, ha mást nem is, de szeretnék közelebb kerülni hozzá. Közelebb, mint eddig. 

- És kész, ennyi! - kiáltotta a rendező, majd ahogyan azt ő kiadja egy pár perces reklámot kapcsolnak be. A világítást állítják vissza az eredeti helyzetében, fura most így látni, bántja a szemem. Jobban tetszett az a gyér rózsaszínes fény. Megnyugtató volt. - Rendben srácok - intézi a Producer most hozzák a szavakat. - Nagyon ügyesek voltatok, most márcsak el kell mondanotok, hogy bár nem éreztek egymás iránt érzelmet, úgy érzitek a kapcsolatotok szorosabb lett. Oké? 

Beleegyezésül bólogatni kezdünk, gondoltam, hogy nem mondhatnám el az igazi véleményem, de nem is baj. Jó lesz ez így. Végül is, mi tényleg nem lettünk ettől szerelmesek egymásba, kedveltük meg egymást még jobban, meg ilyenek. Mi csak (legalábbis én) jobban meg akarjuk egymást ismerni, tudni akarom róla ezeket a dolgokat és mind úgy, hogy ne kérdezzen rá senki, hanem ő maga mondja. Bárcsak megbízna bennem ennyire! 

- Éhes vagy, igaz? - vigyorgok rá, mire biccent a stúdió egyik sarkára, ahol egy rakás kaja hever az asztalon. - Ha ennek vége, van kedved megenni mindazt?

- Ez nem kérdés! - nevet fel, amin persze nekem is mosolyognom kell, közben megsimítom az arcát. 

- M... Mit csinálsz? - kérdezi fülig pirulva. Aranyos így, akár egy törékeny kislány, ha nem lennénk barátok, biztos rá hajtanék. 

- Azt nézem mennyi háj jött már fel így is rád! - tolom ki rá a nyelvem kekeckedve, amiért szokás szerint kergetni is kezd. Hát nem nagyszerű a kapcsolatunk?