Két új artista érkezett a cirkuszba. Ilyen nem túl gyakran fordult elő. Főleg az nem, hogy új embereket alkalmazzon a cirkusz. Családként működtek, teljesen megbíztak egymásban, több száz éves vérvonal, múlt és titkok kötötték össze őket. Ha nem lett volna a két fiatal valamilyen távoli rokona az artista bagázsnak, akkor meg sem fontolták volna a kérésüket. Pár hétről szólt, amíg el nem érnek Gothamig és ott újra elválnak útjaik egymástól. Az igazgató alkalmazni sem akarta őket, csak plusz csomagként jönnek velük, az ágyért meg az ételért meg munkával fizetnek majd, mint pl. az állatok ketreceinek kitakarítása vagy a sátor felállítása. De amikor nem volt rájuk szükség mégis felszöktek a magasba, végiglépkedtek a kötélen és leugrottak, elkapták egymást a levegőben. Magabiztosan, erős kezekkel, mint a profik.

Jerome Valeska egy lakóautónak támaszkodva figyelte a kis "mutatványukat". Annyit tudott meg róluk ő is, mint akárki más. Tizenévesek, testvérek, egy lány és egy fiú és Gothamig jönnek velük, ami még négy állomást jelent. Biztosra vette, hogy előtte is dolgoztak cirkuszban vagy az utcán próbálták ki magukat, mert ilyen szaltókat nem sokan mernének vállalni csak merő szórakozásból. A végén mindketten egymás után leestek a hálóba és messzire elhallatszódott a nevetésük. A fiú hamarabb kimászott a háló szélére majd amikor a lába földet ért a kezét nyújtotta a hugának, ő még mindig nevetve rámarkolt majd hagyta, hogy kisegítse őt is. Sötétbarna haját felcsatolva, kontyban hordta a feje tetején. A játék után pár rakoncátlan tincs máris kiszabadult és az orrát csikizte. A bátyja kezeit a nadrágja zsebébe dugva haladt előre, míg a lány mindkét kezét felemelve próbálta visszasímitani a hajszálakat a többihez. Amikor leengedte a kezeit azok újra az arcába omlottak. Kissé elhúzta a száját majd ajkain újra az a pajkos, vidám vigyor jelent meg és játékosan fújni kezdte felfelé a kiszabadult tincset. Így haladt a testvére után egyenesen a lakókocsi felé.

Jerome tizenhat éves volt, sok csalódáson és verésen túl. Csak az anyját ismerte, az apjáról még képet sem látott. Az anyja azt mesélte neki, hogy hajós kapitány volt, de a hajója elsüllyedt, vele együtt ő is, így többet sose láthatják viszont. Jerome sokáig reménykedett abban gyerekként, hogy mégis visszatér az apja. Talán ő jobban odafigyelt volna rá, nevelte, oktatta volna vagy legalább mesélt volna neki az utazásairól aztán együtt felfedezték volna a világot. Ehelyett kénytelen volt elviselni az édesanyja szeszélyeit. Sokszor csak kiabált vele, mintha útban lett volna. Mindig más férfival hált, mivel este felléptek általában, ezért napközben látogatták meg az anyját, aztán az előadás után elment kocsmázni a nő. Gyerekként csak a lakókocsi körül játszott, de amikor a férfiak maradtak még, akkor a sörösüveget lóbálva tőlük is kapott egy maflást. Az anyjának piálnia sem kellett hozzá, hogy eljárjon a keze. Felpofozta, néha szíjjal elverte a fenekét. Nehezen tudta kezelni őt. Amikor kicsit idősebb lett már bőven besegített a házimunkában és hajnali akciókból is úgy próbált kimaradni, hogy a cirkusz többi tagjával beszélgetett. Nappal meg elment könyvtárba, ahol legalább mindig csend volt és nem ez a megszokott nyüzsgés. Az idegen emberek közt kipróbálhatta magát. Nem tudták róla, hogy kicsoda, hogy mi várja otthon, így szabadon kitalált történeteket arról, hogy honnan jött. Negédes szavaival manipulálta a lányokat és mindig volt egy-kettő , akinek bejött és kiélhette rajtuk a vágyait. Aztán visszasétált a cirkuszba és maradt minden a régi.

Mindig úton voltak a cirkusszal. Alig két napott töltöttek az adott városban. Gyorsan felhúzták a sátrat, plakátokkal hirdették, hogy megérkeztek majd az előadás után máris bontani kezdték, így szinte reggelre már hűlt helyüket találhatták. Voltak alkalmak, amikor mégis ez tovább húzódott a célállomásokkal való egyeztetés vagy kisebb balhék miatt. Utóbbiaknak sokszor volt fő mozgatórugója Jerome anyja. A férfiakat valamiért nagyon könnyen be tudta hálózni, elvesztették miatta a fejüket. Verekedtek egymással akár józanon akár részegen, de inkább részegen. A nő meg csak mosolyogva figyelte az egészet.

Most is egy kisebb balhé után voltak, amikor a két artista megérkezett közéjük. Szerencsére a két napos út alatt mindenki kellően lenyugodott, Jerome addig nem is találkozott a fiatalokkal. Kíváncsi volt rájuk, ahogy a többiek is, hisz szokatlan volt, hogy újakat befogadjanak maguk közé. Aztán a trapézon pillantotta meg a lányt. Ezt követően az esti előadás alatt is őt kereste a szemeivel és már nem is csodálkozott a lány folyamatos derűjén. Le sem lehetett volna vakarni az arcáról a vigyort. Ők is nézték a produkciókat, sokszor tátott szájjal, csodálkozással és ugyanúgy, ugyanolyan hevesen, izgatottan tapsoltak és éljeneztek, mint az összegyűlt nézők. Jerome le sem tudta venni a szemét a lányról. Pedig nem volt túl magas és átlagos külseje miatt cseppet sem tűnt ki a tömegből. Csak a zöld, csillogó szemek és határtalan boldogság az arcán vonzotta a fiút. Ezt akarta ő is megkaparintani.

Jerome-nak nem volt könnyű dolga. A testvérek állandóan egymáson csüngtek. Nem is látta őket szinte sosem külön, ha másokkal beszélgettek, akkor is egymáson tartották a szemeiket. A fiú nem értette, hogy mire fel ez a nagy óvatosság, ha valaki meg akar tenni valamit úgyis meg fogja tenni. Ezesetben most ő , a harmadik fél jelentette azt az személyt, aki meg akart valamit tenni és ebben semmi sem akadályozhatta meg. Elképzelése csak akkor változott a dolgot illetően, amikor kedd hajnalban az állatidomár, Robertot látta kisunnyogni a testvérek lakókocsijából. A lány testét egy apró short és spagettipántos top fedte, barackszinű pongyolát igyekezett összevonni magán a törékeny ujjaival. Roberto még mintha habozott volna, egy lépést tett vissza a lány felé. Pár halk szó hagyta el az ajkait és Jerome hiába fülelt oly' nagyon nem hallotta, hogy mit mondhatott neki. Viszont a lány pipacsba boruló arcát így is tisztán láthatta. Halkan felkuncogott és egyik kezével még intett a távozó férfi felé.

A fiú szíve hevesebben dobogott ahogy magára zárta a lakókocsi ajtaját. Fejében követték egymást az őrültebbnél is őrültebb gondolatok, szemeit lehunyva halkan fújta ki a levegőt. Nem akarta ugyanazt, mint múltkor. Egy kiborulása után annyira dühös lett, hogy törni-zúzni kezdett az autóban. A bútorok nagy részét helyre tudták hozni, de sok poharat, díszt már nem lehetett pótolni. A fiú úgy érezte, hogy ez határozottan igaz az ő sérült gyerekkorára is.

Mérges volt a lányra és önmagára is, hogy egy hirtelen fellángolás miatt már nehezen tudja fékezni az indulatait. Az anyjával is naponta meg kellett küzdenie. Szemet hunynia az alkoholizmusa, az elkurvulása felett, tűrnie a kicsapongó életmódját, hogy kezet emelt rá nem egyszer és csak arra volt jó neki, hogy feltakarítson utána. Úgy érezte, hogy ennek sosem lesz vége. Hiába feleselt már vissza, kiabáltak egymással, de nem volt hová mennie. Rosszabb napokon az anyja szeretői is beletörölték a talpukat, csak kinevették őt. Most amikor megpillantott végre némi fényt az alagút végén, még az is hamisnak bizonyult. Úgy tűnt a lány sem különb. Ha a bátyja nincs jelen, akkor szórakozik a férfiakkal, akiket csak pár órája ismert meg. Jerome-nak sok erejébe került, hogy leküzdje magában a vágyat arra, hogy átmenjen azonnal a lányhoz és dörömbölni kezdjen az ajtaján s hajánál fogva húzza ki a kocsiból.

Nem volt értelme, hisz semmi köze nem volt hozzá. Nem is ismerték egymást.

" De ami késik nem múlik. " - határozta el magában a fiú, majd egy gonosz mosoly rajzolódott ki a szája vonalán.

2017-03-18