Ritka alkalmak egyikét élvezte a két sakkozó fiú. A klubhelyiség őket és Mrs.Norrist leszámítva üres volt. A macskát már megszokták maguk körül, hiszen az mindig a nyomukban volt és már-már lehetetlen is volt elképzelni a vörösen izzó szemek nélkül a Roxforti életet. Az a tény viszont, hogy az ocsmány állatnak sikerült bemásznia valahogy a portrélyukon, illetve hogy amióta lekászálódtak a hálóból nem vette le róluk a szemét, igencsak gyanús volt.

A nap még alig bukkant elő a látóhatár mögül. A két diák az egész vasárnap estét ébren töltötte és egy hangszigetelő bűbáj segítségével jó pár órán keresztül beszélgettek, hogy ne ébresszék fel szobatársaikat.
Aztán mikor Lupin felajánlotta, hogy sakkozzanak, úgy döntöttek sokkal kényelmesebb lenne a tűz előtti fotelekben elhelyezkedve játszani, mint kicsavarodott végtagokkal a hepehupás ágyon megpróbálkozni a lehetetlennel.

Úgy tűnt a nyertes Sirius lesz-most már harmadjára. Annak ellenére, hogy Remus nem volt rossz a varázslósakkban -a mugliban se, nem mellesleg- barátja valahogy mindig jobb lépésekkel rukkolt elő, mint ő. Talán azért, mert Mardekárosokkal van körülvéve.
-Na jó, alkut ajánlok. Ha te nyersz, kirúgom innen Mrs.Norrist. Ha én, akkor te megcsinálod a világ legdurvább szivatását Pitonon.
-Legyen-bólintott Sirius.-Amúgy is el akartam már szórakozni vele.
Tovább játszottak. Holdsáp sosem utálta Perselust, a fiú csak minden lehetséges módon szánalmasnak tűnt előtte, főleg mikor azokkal a vágyakozó, sötét szemekkel vizslatta Lily-t, aki persze erről mit sem sejtve továbbra is próbálkozott a lehetetlennel. Jó útra téríteni őt.
A játékot hamarosan befejezték és mindenki meglepetésére Lupin valahogy előnyt kovácsolt a hátrányából, olyannyira, hogy végül ő nyert.
Ennek az eredménynek valószínűleg Mrs.Norris örülhetett a legjobban, hiszen így elmaradt a kegyetlen eltávolítása a klubhelyiségből, de James sem maradt el tőle túl sokkal a boldogság létráján, hiszen mi más lenne jobb szórakozás, mint végignézni, ahogy Pipogyusz végre megkapja méltó jutalmát létezése bűnéért?

Miután összepakolták a sakk darabjait és a takarójukat magukra terítették visszamentek a szobájukba, ahol egy álmosan pislogó Petert és egy nyitott szájjal alvó Ágast találtak. A keze lelógott az ágy bal oldalán, a lába a jobbon. Ha létezik pihentető és minden problémát elsimító alvás, akkor ő most pont az ilyen ritka alkalmak egyikét élvezte. Szobatársainak pedig semmi kedvük nem volt felébreszteni őt. Miután elhúzták az ágyán a baldachint egy hangszigetelő bűbáj segítségével végre elkezdhettek készülődni.
Valamiért mostanában egyre többször hiányoztak az órákról, így már egyre rutinossabbá váltak abban, hogy kifogásokat találjanak ki.
Ma sem volt ez másképp. Peter apró, fiús betűkkel egy pergamen darabra rákanyarította, hogy:
"Megvágtad magad az új borotváddal és nem akar elállni a vérzés, még Lupin sem tudott segíteni." és letette Ágas éjjeliszekrényére.
James miután fél tizenegykor kikászálódott kényelmes ágyából, cseppet sem örült ennek. Egyrészt ez azt jelenti, hogy most valójában is meg kell vágnia magát és még Madam Pomfrey-hoz is el kell mennie, másrészt pedig kapott egy egész délelőttöt a barátai nélkül. Ez meglehetősen elkeserítette, mert egyedül sosem tudott mit kezdeni magával.
Végül úgy döntött, elolvassa az "Érdekességek az animágiáról" című könyv utolsó pár fejezetét.
A nagy olvasásból végül nem igazán lett semmi, mert rájött, hogy a seprűjére ráférne egy kis tisztogatás. Másfél óra múlva tökéletesen elégedetten úgy érezte van benne elég bátorság ahhoz, hogy szembenézzen Madam Pomfrey-val. Nem törődött azzal, hogy felöltözzön, úgyis csak összekente volna vele a talárját, így a javasasszonynál egy pizsamanadrágban és egy nyitott fürdőköpenyben jelent meg, arca jobb oldala megállás nélkül vérzett.
-Hogyan lehet ennyire figyelmetlen Mr.Potter? És mégis mivel borotválkozik maga, karddal? Ilyen sebet egy akkorka pengétől, Merlin irgalmazzon...-sopánkodott a nő, amíg ellátta a fiú arcán húzódó rövid, de mély vágást.
-Tudja milyen sietősek ezek a roxforti reggelek, Madam. Nem figyeltem-jött a légből kapott hazugság.
-Lári-fári-morogta maga elé az asszony.
-Maga a sok nem figyelése miatt fogja itt tölteni roxforti évei felét.- A fiú erre felkacagott, sikeresen felszakítva a már félig begyógyult sebet, amiből így újra folyni kezdett a vér, bár már lassabban, mint azelőtt.
Madam Pomfrey megforgatta a szemeit és újrakezdte a varázslatot, immár szabad kezével lefogva James állát, hogy az semmiképp se tudjon megmozdulni. Miután sikerült megmenteni őt az elvérzéstől, sietősen a Nagyterembe vette az irányt.
Nem túl meglepő módon ott találta Petert, akinek ilyenkor nem volt órája, Lupin és Sirius pedig jóslástanon voltak. Hogy mégis miért azt senki sem tudja. Elmondásuk szerint ők is épp annyira gyűlölték az órát, mint mindenki más, de ennek ellenére valamiért még mindig jártak rá. Talán ez is egy olyan dolog, mint Piton. Utálni utálták, de mégsem tudták magukat távol tartani tőle. Mintha lenne benne valami más is az undort keltő kisugárzása mellett. Valami ami vonz, ami sikít azért, hogy a szerencsétlen áldozatra megalázó csapást mérjenek újra és újra.
James nem is állhatott volna egyszerre közelebb és mégis távolabb az igazságtól. Hiszen végülis tényleg jól szórakoztatta őket az öreg boszorkány átverése, de az ok amiért ténylegesen felvették és nem hagyták ott az órát az egy lány. Tulajdonképpen két lány. Először Brooke miatt. Sirius amint megtudta, hogy a lány is jár, feliratkozott és Lupint nem kellett sokáig győzködnie, hogy menjen vele. Először is azért, mert így legalább elszakadhatott -ha csak egy órára is- Peter jelenlététől, a második ok a kíváncsisága. Na persze, nem a tanárra. Sirius mostanában egyre rosszabbul tűrte az otthoni dolgait és ha ez nem lenne elég, az anyja hetente leveleket is küld neki. Senki sem tudja, hogy elolvassa-e őket vagy sem, mindenesetre Remus jobbnak látta szemmel tartani őt.
Tapmancs miután szakítottak Rookyval minden órát le akart adni amire mind a ketten jártak. És így jön a képbe az a bizonyos másik lány. Egy szőke hajú kis csoda, akivel Lupin nemrég találkozott a könyvtárban és aki azóta sokkal többször jár a fejében, mint kellene. Jól tudta, hogyha nem vigyáz, még a végén szerelmes lesz belé, amit semmiképp sem akart. Mindenkinek van jobb dolga, mint az ő életét is teherként cipelni a hátán, viszont mikor Sirius megemlítette, hogy le kéne adni ezt az órát is, ő hevesen próbálta meggyőzni őt az ellenkezőjéről. Később aztán pedig magát arról, hogy belezúgni abba a lányba óriási nagy hiba lenne, így talán mégiscsak jobb lenne nem járni jóslástanra.
Most is éppen arról gondolkodott nagy mélán bámulva a kristálygömböt, hogy miért akarja megtudni, melyik szögből láthatná a lány tükröződését.
Vele szemben Siriusnak is hasonló gondolatai voltak, bár neki tökéletes rálátása nyílt Brooke-ra és az éppen mellé hajoló jóslástan professzorra, aki mintha hümmögő beszélgetést folytatott volna a csészealjban bújkáló teafűvel.
A tanárnő hirtelen az ablakhoz vágta a kezében lévő kiskanalat. Sirius körül mintha lelassult volna az idő, látta a repülő tárgy minden fordulatát a levegőben és azt is ahogy beleáll az átlátszó gumává vált nyílászáróba. Ezután egy éles sikoltás hallatszott, amire mindenki a hátsó padok felé kapta a fejét, hogy szemügyre vegye a hang forrását, ami, jobban mondva, aki történetesen Lily Evans volt, akit megtámadott a professzor fekete macskája. Barátnői mereven bámulták, ahogy az osztály többi tagja is. Hirtelen a sötét szőrű bestia a földre hanyatlott, mintha csak egy tál kocsonyát öntöttek volna ki.
Miután a többségnek sikerült lenyugodnia, Mrs. Seener elnézést kért és elbocsájtotta az osztályt. Mindenki méltatlankodva hagyta el a termet és próbáltak valami kis információt kihúzni a tanárnőből.
Lupin a Nagyterembe indult és még látta, amint Sirius elsiet Brooke irányába, de mivel lassan közeledett a telihold, nem volt ereje utána menni és megállítani őt. Ha jobban belegondolt nem is akarta. Csináljon amit akar.
Éppen abban a pillanatban, ahogy ezt elgondolta, valaki elkapta a karját. Összerezzent az ijedtségtől, de próbált egy mosolyt magára erőltetni amikor meglátta Thomast. A fiú arca egyszerre ezer dolgot tükrözött, de a kicsattanó jókedv magabiztosan uralkodott minden vonásán.
-Az oroszlánok üvöltenek, amikor a napnak vége- közölte Remussal vigyorogva és tovaszáguldott.
Körülötte páran, akik hallották Tom szavait szemöldökráncolva vizslatták őt, de Lupint ez a legkevésbé sem zavarta. Az előbb magára erőltetett mosoly lassan valódivá vált és valamennyi rá is ráragadt az alsóbb éves srác izgatottságából.
Így ment tovább a Nagyterem felé, ahol az ajtóban egy megállíthatatlanul nevető Peterbe és egy büszkén mosolygó Jamesbe ütközött.
-Mi a nagy jókedv oka?- kérdezte még mindig mosolyogva a valószínűsíthető főkolompostól.
-Menjünk be és megtudod.- Az egyetlen dolog amit, amikor bement nem tudott meg az az, hogy sírnia kellene-e vagy nevetnie? A látvány, ami fogadta igen nehezen mondható megszokottnak, tekintve hogy a máskor szürkés-barna árnyalatokban tetszelgő termet, most néhol Hagrid nagyságú szivárvány színű foltok fedték. Ehhez a képhez pedig elengedhetetlenül tartozik még egy örjöngő Bellatrix Black akinek úgy tűnik a varázspálcája csődöt mondott és ezért pompázik ma ilyen színesen az étkező.
-Mégis hogy sikerült egy másolatot csinálnod a pálcájáról? -fordult James felé, de ő csak feltartotta két kezét és tagadólag megrázta a fejét, hangtalanul közölve, hogy neki márpedig semmi köze az egészhez. Lupin ebben erősen kételkedett, de ha nem akarja elmondani, akkor nem erőltetheti.
Mire sikerült lecsitítani a kedélyeket Sirius is megérkezett, így leültek elfogyasztani az ebédjüket, hogy közben újra elmesélhessék mi történt.
-... és akkor Bella pálcája csak így bumm! - utánozta a robbanást Peter.
-Ó erről jut eszembe- vágott közbe Remus.- Az oroszlánok üvöltenek, amikor a napnak vége.- Féregfark felkiáltott örömében, Jamessel együtt. Sirius ezzel szemben, felhorkantott és gúnyosan megjegyezte, hogy mégis ki az, aki ezekkel az egyre rosszabb jelmondatokkal előjön.
-Csak oroszlánok amúgy?- kérdezte Ágas.
-Nem hiszem. Ilyenkor mindenki hívja a kis barátját meg barátnőjét más házakból, mert tudják hogy a Griffendéleseké a legjobb. Mondjuk az a múltkori Hollóhátas se volt semmi.- kortyolt bele a töklevébe Lupin- Egyébként így lehetőséged van bepróbálkozni Evans-nál.
-Nem, nincs. Gyűlöl engem.- hajtotta az asztalon keresztbe tett kezére a fejét.
-Majd meglátjuk, hogy egy-két Lángnyelv Whiskey után is így érez-e irántad-bíztatta Peter. James csak megrántotta a vállát majd, mint később kiderült, elaludt.

~

Az este mintha érezte volna, hogy mindenki csak rá vár, hamar elérkezett, sötét leplet borítva mindenre, ami aznap éjszaka készülődik.
A Griffendél klubhelysége talán még sosem volt zsúfoltabb és ez csak kisebb részben tudható be annak a ténynek, hogy kivételesen az összes prefektor beleegyezett és részt is vesz. Kitudódott ugyanis, hogy két éjszakás professzor is megbetegedett és senki sincs, aki helyettesíthetné őket, így kevesebb az esély arra, hogy lebukjanak.
A Tekergők a szobájuk biztonságában már jó ideje felbontották a Peter rokonától kapott bort, amit James és Sirius ágya tövében iszogattak, a konyháról lopott poharakból. Úgy tervezték majd csak később mennek le, amikor már nem lesz feltűnő, hogy ők is ott vannak.
Az üveg tartalma meglepően hamar kifejtette jótékony hatását. A fiúk másfél óra múlva úgy ítélték meg, hogy készen állnak lemenni a tömegbe és feledhetetlenné tenni ezt az éjszakát.
Ekkor még fogalmuk sem volt, hogy mennyire igazuk lesz, bár a lépcsőn leérve, ahogy megpillantották Piton baltával faragott vonásait, már sejtették, hogy nem minden fog a megszokott mederben folyni.
Mielőtt elfoglalták volna helyüket a kandalló előtt, Lupin félrehúzta Sirius-t.
-Ugye emlékszel még mit ígértél ma reggel?- gonosz félmosoly jelent meg máskor békés arcán. Barátja összeráncolt szemöldökökkel egy pillanatra a semmibe meredt, majd lassan az ő arca is hasonlóan ördögivé változott. Körbenézett és lassan bólintott, mikor szemével megtalálta a szánalmasan ácsorgó célpontot.
-Ma nem kegyelmezek neki.- Lupin felnevetett. Soha nem látta még, hogy Sirus valaha is visszafogta volna magát, ha Pitonról volt szó.
-Sosem szoktál- szólt hátra miközben elindult a kanapé felé.
Miután elfoglalták a helyüket, Remus valami kísérteties hasonlóságot vélt felfedezni a kandalló előtt terpeszkedő James és a parkban ülő öregasszonyok között, akik kenyérdarabokat dobálnak a galamboknak. Ez esetben a galambok a lányok voltak, a kenyérmorzsák pedig igazából bármi,  amit Potter kegyeskedett kiejteni a szájan. Az egyetlen, aki nem tűnt túl lenyűgözöttnek az Lily Evans volt, ami Jamest arra ösztönözte, hogy csáberejének minden rejtett kis tartalékát a felszínre hozza és bevesse.
Az már csak Remusnak tűnt fel, hogy az egyre erősebb próbálkozás, egyre jobban eltorzítja a vöröshajú csoda arcát, majd arra készteti, hogy bármilyen más ismerős arc után kutasson és egy hihető kis hazugsággal kikerülhessen a tömegből. Lupin kapva kapott az alkalmon, mielőtt a lány pillantása összekadhatott volna Pipogyuszéval. Meredten bámulta, míg a lánynak fel nem tűnt. Intett a szemével, hogy kövesse őt, Lily pedig az elvárásnak eleget téve felállt a helyéről, odavetette barátnőjének, hogy elmegy a mosdóba és vajsörös üvegével a kezében a fiú után indult.
Egy ideig a Tekergők szobájához vezető úton haladtak, de az utolsó jobb kanyar helyett balra fordultak és az egy szinttel feljebb vezető lépcső aljára telepedtek le.
-Hogy vagy ma, Remus?- mosolygott rá melegen Lily.
-Szívesen- kerülte ki a kérdést Holdsáp.- Pedig ezt is miattad csinálta- nézett rá szomorkás mosollyal. Annyira sajnálta James-t.-Téged akart lenyűgözni. Pedig ha csak egyszer meghallgatna... Áh, mindegy. Beszéljünk másról. Mi újság a Lumpsluck bállal?- nézett rá érdeklődve.
A lány a térde közé szorította a hideg vajsörös üveget és kimeredt az ablakon. Nem válaszolt azonnal, úgy tűnt egyáltalán nem érdekli a bál és a gondolatai teljesen máshol járnak. Egyik kezével megtámasztotta az állát és nem tartott sokáig, másik kezét is felemelte, hogy beletemethesse az arcát,  majd kétségbesetten felnyögjön.
-Tudod, hogy gyűlölöm. Soha nem láttam még embert ilyen undorítóan viselkedni. De akárhányszor ránézek, nem tudok szabadulni ettől az érzéstől, hogy valamiért félreismerem. Hogy az, akit mutat közel sem ő. Mondd, hogy nincs igazam.- Hangja több volt, mint könyörgő. Mintha ezen az egy válaszon múlott volna további élete és boldogsága.
-Nem mondok semmit. Nem az én dolgom, hogy megismertessem veled. Viszont tanácsot adhatok.
-Ki vele!  Szükségem van a bölcs szavaidra.- Oldalra fordult és nekidőlt a falnak, közben nagyot húzott a ma esti mámor forrásából.
-Adj neki egy esélyt. Mondd el neki mit akarsz. Ennél rosszabb úgysem lehet. Csak megtudod, hogy igazad volt-e vagy sem.-Lily kétkedő pillantást vetett rá.- Tudom, mire... -lépteket hallottak a klubhelyiségből felvezető folyosóról. Mivel egészen a sötétben ültek, nem mozdultak, gondolták megvárják, amíg az ismeretlenek elhaladnak előttük és aztán folytatják a gyerekmedence mélységű eszmecserét.
Nem meglepő módon a lépések zaja fokozatosan kiegészült egy egymásba gabalyodott pár sóhajaival, majd pár pillanat múlva mindezt a látvánnyal kiegészülve követhette végig a két lépcsőn ücsörgő barát.
Két alak bontakozott ki a szemük előtt, akik részben a sötétségnek is köszönhetően, egészen hasonlítottak. Gyorsan haladtak a hatodévesek szobái felé, ahelyett viszont, hogy azt a lendületet, amivel feljutottak a szobákhoz a továbbhaladásra használták volna, a magasabb fiú nekilökte a másikat a falnak, hogy kényelmesebben hozzáférhessen a nyakához.
Később Remus sokat gondolkodott azon, hogy mi lett volna, ha Sirius a folyosó másik falát választotta volna ehhez a manőverhez, mert úgy lehet nem veszi észre, hogy Pitont csókolja ilyen szenvedélyesen.
Lily-t végső soron nem igazán döbbentette meg a tény, hogy éppen két azonos nemű fiatalt lát ilyen hevesen egymásnak esni, az sem igazán hogy éppen ez a két fiú az, akit a saját nemével lát. Ami a meglepetés tárgyát képezte, az természetesen az, hogy éppen őket kettejüket együtt látja egy ilyen erotikus jelenetben kibontakozni.
Lupinnak volt valami halvány sejtése, hogy a szemük elé táruló látvány szorosan összefügg a ma reggeli fogadásukkal. Aminek semmi köze nem kellett volna, hogy legyen ehhez az egészhez, az egy érzés volt, ami ott ficánkolt a mellkasában. Az agya tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mi miért történik. Sirius tényleg nem kegyelmezett ma neki. Elképzelte a holnap másnaposan ébredő Perselust, ahogy végiggondolja az előző esti eseményeket. Látta maga előtt, ahogy az emlékek végül lassan és kitörölhetetlenül beleisszák magukat Piton agyának minden zugába, ahogy kitölti és megőrjíti a tudat, hogy intim kapcsolatot létesített élete egyik legutáltabb személyével.
Igen, ez tényleg kegyetlen lecke volt Blacktől. De az az érzés, ami ott növekedett benne szíve minden egyes dobbanásával, nem a sajnálat vagy esetleg a harag volt Sirius felé. Megfoghatatlan, minden logikus érv nélküli érzés volt. Mint egy sötét csuklyás vándor, akiről nem tudni, hogy honnan vagy miért jött, azt sem hogy meddig marad, azt pedig, hogy mit hagy maga után a világ legjobb jósa sem mondhatná meg. Mintha nem is ő érezné ezt, hanem valaki más, csak éppen nincs test amiben elhelyezze, ezért őt találta meg ehhez, ebben a lehetetlen pillanatban.
Valahol mélyen viszont mégis tudta, hogy hozzá tartozik, hogy régi barátok és nem először látogatja meg. Valahol azt is tudta, hogy ezt soha sem szabad teljesen a felszínre engednie, mert annak beláthatatlan következményei lennének.
Mikor már Lily is és Remus is azt hitte, hogy idegszálaik a végüket járják és, hogy ha ez még egy másodperccel tovább folytatódik kénytelenek lesznek leállítani az élvezkedő párocskát, újabb váratlan dolog történt.
Még az is hihetőbb lett volna, ha Dumbledore sétál éppen arra a folyosón, de helyette ők egy sötéthajú, jólfésűlt fiúcskát kaptak, aki történetesen nem volt más, mint a nagy múltú Black család fiatalabb sarja, Regulus.
A fiú a döbbenettől tágra nyílt szemmel tátogott párat és miközben a  lépcsőn megbúvók is szintén leesett állal szemlélték a történéseket, a két élvezkedő fiú valószínűleg úgy döntött, hogy eljutottak arra a pontra amikor már vízszintesben kényelmesebb és egy hangos cuppanás kíséretében elváltak egymástól és bekanyarodtak a Tekergők hálószobájának folyosójára.
Lily és Lupin arra eszméltek fel, hogy már csak Regulus rohanó lépteit hallják a lépcsőn. Mindketten felpattantak, hogy utána menjenek, de mire leértek már sehol sem találták és hiába kutatták át a klubhelyiséget és a Mardekárhoz vezető utakat, a fiút nem találták meg.
Evans levegőért kapkodva támaszkodott a térdére, mikor Lupin rátalált a Griffendélbe vezető lépcső alján.
-Megtaláltad?- nézett fel kérdőn két levegővétel között.
-Nem- préselte ki a fogai között kínkeservesen a szót.
-Mi lesz Siriusszal?- kérdezte Lily.
-Semmi jó...Ha ezt a Black szülők megtudják -és biztos vagyok benne, hogy már úton van a bagoly a levéllel- akkor Siriusnak lőttek.- Arcát a kezébe temette és összeszorított ajkai mögül egy keserves nyögés szakadt fel- Ez most kurvára nem hiányzott!- vágott bele a lépcső korlátjába összeszorított öklökkel.
Lily lassan kiegyenesedett és nyugtató szándékkal ugyan, de teljesen más hatást érve el, megsimította Lupin felkarját.
-Menjünk- sóhajtotta -szóljunk Siriusnak. Ő biztos jobban tudja mit kellene most csinálni.
Remus elmerengve fordította fejét a Kövér dáma portréja felé.
-Nem. Inkább ne. Hagyjuk, hadd legyen egy jó éjszakája, mielőtt minden a feje tetejére áll.

***

-Megint az lesz?- kérdezte Perselus, miközben elkalandozva játszadozott a kezével Sirius mellkasán.
-Mi?- súgta vissza a másik mosolyogva.
-Tudod nagyon jól mi. Holnaptól megint úgy teszünk, mintha gyűlölnénk egymást.
-Nem szeretlek, Pers. Ezt te is tudod.-ráncolta össze a homlokát Sirius.
-Igen, tudom. De nem is utálsz. Teljesen értelmetlen ezt eljátszanod James miatt.
-James miatt?- ült fel hirtelen, a hátára döntve a másik fiút.- Nem miatta csinálom!
-Hanem?-nézett fel rá Piton. A szeme nem tükrözött haragot vagy lenézést, mint máskor, csak tiszta kíváncsiságot. A válasz teljesen egyszerű. Mert ő tényleg utálja. Undorodik attól, hogy hozzá kell érnie, megcsókolnia...
Valami megmozdult benne. Egy apró kis hang, mint a távolban zakatoló vonat hangja, ami lassan majd teljes hangerővel fog elzakatolni a fülünk mellett. Ahogy lassan közeledik egyre tisztábban ki is lehet venni, ahogy a vonat kerekei minden egyes zökkenésnél azt suttogják: Nem utálom. Nem utálom. Nem utálom.
Most pedig, hogy így belegondol nem vált ki benne undort, hogy hozzá kell érnie...sőt, most ahogy a nyakát cirógatja, egyre inkább ennek az érzésnek az ellentettje uralkodik el rajta. A vágy.
De akkor mi a baj, mi a baj? A baj...az hogy ő Black. És a családja nem tűri el az olyanokat, mint ő. Mint amilyenek ők.
Megcsókolta Perselust. A fiúnak hihetetlenül puha ajkai voltak, nem is érti, miért tűnik úgy máskor mintha két kődarab feküdnie egymáson.
Egyre hevesebben csókolta, a keze öntudatlanul fogta le a másikét, hogy újra hozzáférhessen a nyakához. Perselus megfeszült alatta.
Jó volt ez így. Csak ők ketten, minden gondolat és sértő megjegyzés nélkül. Napokig el lenne így az ember. Csak ő, egy másik fiú és a lüktető testük, ahogy lassan egybe olvad. Másra nem is kell figyelni...másra nem is...

Hozzábújva aludt el. Furcsa, hiszen máskor mindig Perselus játsza a gyengébb szerepét. De most nem. Ma nem. Ma Sirius is lehet gyenge, másnap úgyis alig fog emlékezni bármire is.
Megvárta míg a másik elalszik. Ujjait többször végigfuttatta a göndör fürtök között, eljátszadozott velük és közben azon imádkozott, hogy ez a holnap legyen más. Nehéz úgy tennie mintha utálná őt. Hogy is tudná? Sirius volt az, aki miután Lily elfordult tőle, a segítségére sietett. Mondjuk ez így, nem teljesen fedi az igazságot.
Régen tényleg gyűlölték egymást. Épp egy ilyen szívatással kezdődött minden. Pont mint ahogy Lupin most is azt hiszi, hogy amit pár perce Sirius vele tett, az egy őrült játék része, hogy holnap undorral ébredjen önmaga iránt.
És lehet, hogy úgy fog ébredni. Sőt. Nem ez lenne az első. De nem Sirius miatt. Hogy is érezhetne ilyesmit iránta?
Önmaga miatt. Mert egy fiúval van. Mert nem bírja leküzdeni magában ezt az irracionális érzést. Mert csalódást okoz a családja és mindenki más számára.
De ma már felesleges erre gondolnia. Egyébként is részegebb a kelleténél.
Lassan kicsúszik Sirius alól, felkapja magára a talárját és kioson az ajtón. Mosolyogva indul vissza a saját klubhelységébe, kivételesen nem gondolva arra, hogy holnap megint kezdődik minden elölről.