- James,  te Baziliszkusz mérge! Ha nem kelsz fel azonnal odaadlak a dementoroknak! Tíz óra van és te még mindig az ágyban fetrengsz! Nézd meg! Sirius már régen elkészült te pedig még mindig Lilyről álmodozol! Egyébként is miért nem udvarolsz még neki? Elsős korod óta bele vagy bolondulva abba a lányba!- kelt ki magából Euphemia Potter és közben  átkarolta Sirius vállát, mintha ők ketten valamilyen titkos kapcsolatban állnának egymással. James csak pislogott és nem tudta kire haragudjon jobban. Az anyjára,  hogy nem hagyja pihenni, vagy Blackre amiért elmondta neki, hogy hogyan érez Lily iránt?
- Jó,  készülök.- mondta és megfordult az ágyban.
Az anyja már kezdett volna újabb dobhártyaszaggató parancsolgatásban kitörni mikor férje kinyitotta hálószobájuk ajtaját és mamuszában kicsoszogott a folyosóra.
- Ephy kedvesem, miért kiabálsz? Szegény Sirius nézd, hogy meg van ijedve!
- Szegény Sirius?! Nem vele kiabál!- tolakodott ki James a szobából anyja és barátja között.
- Ha anyád veled kiabál bizonyára megérdemled.  Sirius viszont vendég és előttük nem illik ezt a fajta nevelési módszert alkalmazni. 
- Nem illik a vendég előtt? Ugyan kérlék, Sirius már lassan itt lakik! Igaz, kincsem? - mosolygott rá Ephy.- Na, de! Nekünk erre nincs időnk,  Potterek,  Blackek készülődjetek,  a vonat egy órán belül indul és ha lekésitek, akkor nem jön pótszerelvény!-
Ezután mindenki pakolni kezdett.  Elhatalmasodott a ház felett a kapkodás és senki sem találta a helyét,  se a dolgainak,  se saját magának. Sirius hamar elkészült és leült Mr. Potter mellé az asztalhoz. Hallgatta, ahogy Ephy és James veszekszik és arra gondolt, hogy hiába szokott ő is veszekedni a családjával,  itt még ebben is találni szeretet, nem úgy mint náluk a jéghideg emberi szívek palotájában.

~

Mr. és Mrs. Potter egymást árkarolva integettek fiuknak és barátainak mikor lassan elindult a vonat és kikanyarodott a 9 és 3/4 vágányról. A sors valahogy úgy hozta, hogy ebben a pillanatban Jamesnek megkordult a gyomra. Elindult arra amerre Siriust látta eltűnni és reménykedett,  hogy az anyja nem felejetett el neki szendvicset pakolni, tojással. Imádta a tojást. Valahogy mindig úgy képzelte,  hogy ez a mániája azért van,  mert egyszer hamradik... harmadik... Te jó Isten.  Lily Evans.  Nem, az nem lehet. Sok vörös hajú van a Roxfort... Ez Lily Evans. Ahogy közelebb ért a lányhoz a szíve egyszerre gyorsabban kezdett dobogni. A lány épp ekkor ért elé és James megállt.
-Heló, Evans.-villantott rá egy mosolyt James és úgy érezte, ma szerencséje lesz.
-Fulladj meg, Potter.- szólt ki egy hang a mellettük lévő fülkéből, ahonnan Piton nézett ki undorodó arccal.
-Szeretnéd, mi Persike? De tudod mit? Fulladj meg te.- és ezzel a mellkasánál fogva belökte Perselust a fülkébe, aki elvesztette az egyensúlyát a még fel nem rakott bőröndben és hátraesett. James kihasználva az alkalmat gyorsan berántotta a fülke ajtaját és megbűvölte azt egy egyszerű zárbűbájjal, majd mint aki jól végezte dolgát továbbindult a folyosón.
-A nagy úriember, minden lány egyetlen álma.- hallotta még maga mögül, de már nem érdekelte annyira,  hogy visszanézzen és megkeresse a hang forrását. Ideges volt,  hogy a sárkányba ne lett volna az. Az a hülye Piton mindig megjelenik és elcseszi a dolgokat közte és Lily között. Nem is érti miért foglalkozik egy ilyen semmirekellővel bárki is.
Ebben a pillanatban kinyílt egy fülkeajtó és Sirius dugta ki rajta a fejét, majd abban a pillanatban vissza is húzta.
- Megtaláltam!- ordította a bent lévők nagy örömére és berángatta Jamest az ajtón.
- Mondjátok már meg- kezdett bele a nyavajgásba- hogy egy olyan lány,  mint a mi drága Lily Evansunk, mi a jó Merlinért foglalkozik azzal a vérszívó Pitonnal?!
-Mert ők már a Roxfort előtt is barátok voltak,  te pedig csak egy nagyszájú fogó vagy,  aki ugyanazzal a dumával hódít már első óta.- közölte rezzenéstelen arccal Lupin,  James legnagyobb elkeseredésére.
-De én próbálkozok!- nyögött fel és színpadiasan hátradőlt Sirius ölébe.
-Igen. Más lányoknál. Ezenkívül nem hiszem,  hogy egy "olyan lány,  mint a mi drága Lily Evansunk" érdeklődne a magadfajta bunkók iránt. És nem tudom feltűnt-e, de az a "vérszívó Piton" egyenlőre még mindig a legjobb bájitaltanból és SVK-ból.
-Szerinted bunkó vagyok? Amúgy meg a jegyek nem számítanak.- duzzogott továbbra is Potter.
-Ohohohó! Ezt melyik lány suttogta neked félálomban?- szólt közbe Sirius és rákönyökölt James mellkasára, majd igencsak érdeklődő fejet vágva belenézett barátja szemébe.
-Ezt kérlek szépen, Lupin mondta egy romantikusan eltöltött éjszaka után.- vigyorgott fel és lelökte Sirius kezét,  ami már lassan az összes levegőt kiszorította a tüdejéből.
-Ugyan, kérlek. Az a nagyon romantikus éjszaka abból állt, hogy megcsináltam helyetted a mugliismeret beadandót,  amit te úgy háláltál meg,  hogy elaludtál a hátamon.- húzta fel egyik szemöldökét és várakozóan nézett,  hátha most megkapja az akkor elmaradt köszönetet.
-Ne tereljetek!- mondta James, Lupin pedig felsóhajtott. Néha igazán vágyott rá, hogy valaki meghálálja azt a sok segítséget, amit ad. Bár, ha jobban belegondol, akkor a fiúk mégiscsak köszönetet mondanak, ha nem is olyan formában, ahogyan ő gondolja.
-Mondjátok meg mit csináljak Lilyvel?- sóhajtott James és felcsillant a szemében valami, ami korábban sohasem. Reményvesztettség,  gondolta Sirius és nem tudva mit válaszoljon, odadobott egy csokibékát barátjának, hátha ez jobb kedvre deríti.
-Talán el kéne hívnod randizni.-szólalt meg vékony hangon Peter. A többieknek felcsillant a szemük és mintha egy százéves régi toronyórát indítottak volna el újra az agyukban. A fogaskerekek lassan megcsikordultak és fél órán belül már egy teljes "Hogyan hívja el James randizni Lily Evansot"  haditervvel álltak elő.
-Tehát az első közös óránk előtt odamész és kedvesen megszólítod. Játsszuk el! Én leszek Lily. Gyerünk James. Csábíts el.- rebegtette meg a szempilláit Sirius, mire mindenkiből kitört a nevetés. Mikor pár pillanat múlva alábbhagyott a lelkesedés James megszólalt.
-Szia, Lily.-mosolygott rá kedvesen az Evansá kinevezett Black fiúra.-Tudunk beszélni egy kicsit?
-Nem, Potter. Hagyj békén.-húzta fel az orrát Sirius.
-Mi van? Mi az, hogy nem?! Igent fog mondani és...
-Ki fog igent mondani?- jelent meg egy vigyorgó fej az ajtóban.
-Semmi közöd hozzá kuzin.- nézett Sirius a házimanójukat - Siport- megszégyenítő undorral a fekete üstökre.
-Jaj, Bátyó! Ne legyél ilyen ellenszenves. Egész nyáron nem láttalak és így fogadsz! Tényleg amúgy merre voltál?- kíváncsiskodott Bellatrix.
Már megint túljátssza a szerepét, gondolta Sirius.
-Semmi közöd hozzá, Bella. Tűnj innen, senki nem kíváncsi rád.- morogta a fiú és elfordította a fejét.
-Nekem nem úgy tűnik- kacsintott rá a lány Lupinra, aki zavarában nem tudta mit reagáljon, ezért inkább lehajtotta a fejét- de persze, ha ennyire nem szeretnél itt látni akkor megyek. Viszlát, fiúk!- mosolygott még egy utolsót Remusra és kifordult az ajtóból, minek következtében felcsapódott a szoknyája, ezzel remek kilátást nyújtva formás fenekére. Lupin és Peter kicsit előrébb hajolt a széken, hogy láthassák a lány tökéletes idomait, mire Sirius kétoldalról összecsapta a fejüket.
-Srácok nem lehettek ennyire elkeseredettek! Miért pont Bella?!- nyögött fel olyan hangosan ahogy csak tudott, de a két nyivákoló fiú hangját ezzel sem tudta túlhaladni.
-Csinos lány!- dörzsölte meg fájó fejét bűnbánóan Pettigrew és lesütötte a tekintetét.
-Meg egy szajha.- morogta Potter. Remusnak észrevehetetlenül megrándult a szája sarka. Az út hátralévő részében az ablakon bámult kifelé, teljesen kizárva a körülötte viháncoló fiúkat. A vonat sípja zökkentette ki éber álmából, mire komótosan körbenézett. Sirius és James most ébredeztek, Peter pedig nem volt a kabinban. Nem különösebben izgatta merre mehetett a fiú, amúgy sem szerette ha körülöttük van, de el kellett viselni barátai miatt. Ők szerették Petert még akkor is, ha nem sokszor szóltak hozzá.
- Aludtál, Holdsáp?- ásított egy nagyot Sirius és közben beletúrt a hajába. A kabin előtt elsétáló lányok hangosan felsóhajtottak, mire ő elmosolyodott és kiintegetett a lányoknak. A boszorkányok elpirultak és suttogva továbbhaladtak.
-Hogy csinálod?- kérdezte Lupin mosolyogva.
-Hülyének tettetem magam és érzelmesnek. Imádják. Persze nem árt az imidzsemnek az sem, hogy nekem vannak a legkirályabb barátaim a suliban.- bokszolt bele Lupin karjába vigyorogva.

~

Már sötét volt mikor leszállt a vonatról. A levegő ködös volt, a tízméterenként kiállított lámpákból jövő fénysugarak pedig nem voltak elég erősek, hogy felvegyék a harcot ezzel a szeszélyes időjárással, így csak nehezen lehetett tájékozódni a végtelennek tűnő állomáson. A vonatból két alak bukkant elő és egymásba karolva eltűntek a fiákerek irányába. Remus elgondolkodva bámult utánuk. A fiúknak azt mondta, hogy beszélnie kell Hagriddal és hogy majd a vacsorán találkoznak. Bárcsak igazat mondhatott volna nekik. Gyűlölte magát ezért, de nem tehetett mást. Lassan elindult az utolsó kocsi felé. Küzdött magában és kétszer is visszafordult, de aztán belegondolt, hogy mennyi minden megváltozna az életében, ha most az egyszer nem a helyes utat követi és újra elindult.
Farkasüvöltést hallott és megszaporázta lépteit. Hirtelen behúzódott két épület közé. Cipők halk kopogását hallotta a macskaköveken és nem akart lebukni. Szuszogást hallott és hirtelen két piros folt villant fel lábszármagasságban pár méterre tőle a levegőben.
-Mit látsz kiscicám?- hallotta meg Friccs hangját. A macska nyávogott egyet, mintha válaszolna a gazdájának, mire a gondnok közelebb lépett pár lépést Remus búvóhelyéhez és rikácsoló hangján megkérdezte, hogy van-e ott valaki.
-Kit keres?-hasított a levegőbe egy boszorkány hangja, mire a kvibli ordítva felugrott és szidni kezdte Merlin becses testtáját.
-Jólvan, jólvan nyugodjon meg! Csak a ládámat keresem. Nem látta véletlenül?-trillázta a lány heves karcsapások közepette.
-Hülyének nézel?! Tudom, hogy McGalagony professzor minden ládát felvarázsol a szobátokba! Mars innen buta lány! Nem vagyok kíváncsi rád és jobb ha nem kevered magadnak a bajt, különben elmondalak az igazgatónak- hessegetett a kezével a férfi és fáradtság ült ki az arcára.
-Nos, nem tudom, tudja-e ki vagyok -valószínűleg nem- de ha tudná, akkor nem merne így beszélni velem. Vingardium Leviosa!- húzta elő a pálcáját és a magasba emelte a gondnok macskáját -Mrs.Norrist- mire Friccs visítani kezdett.

-Tedd le a macskámat, te haszontalan boszorkány! Te Merlin átka! Hagyd őt békén! Miért mindig engem találtok meg?! Azt hiszitek, hogy azért mert kvibli vagyok nem tehetek semmit! De ne aggódj az igazgató hallani fog erről! Hallani, bizony!- erre a szóra Bellatrix egy mozdulattal lerakta a macskát a tetőre és nevetve nézett a gondnok után aki nyugtató szavakat kiabált a drága, kedves kiscicájának, aki viszont ijedten a magasságtól visszafelé kezdett szaladni a vonat eleje felé éktelen nyávogás közepette. 
-Ez nem volt szép.- bújt elő Remus a sötétből és mosolyogva nézett a Black lányra.
-Mert elbújni és megvárni amíg megmentenek szebb?- húzta fel egyik szemöldökét Bella.
-Nem elbújtam. Élveztem a műsort. De nem ezért jöttem. Hol a könyv?- váltotta komolyra a szót és kissé idegesen a boszorkány szemébe nézett.
-Milyen könyv?- tettetett értetlenséget Bellatrix. Belenézett Remus szemébe, látta a fiún, hogy gondolkodik, hogy azt hiszi csak viccel és mindjárt elébűvöli a könyvet a semmiből. Erre a gondolatra sötéten elmosolyodott.

Nem is létezik. Ez volt az egyetlen gondolat ami átfutott az agyán. Összeráncolta szemöldökét és lesütötte a szemeit, hogy a lány ne lássa mennyire bántja a dolog. Lassan megfordult és elindult a fiákerek felé. Nem tudja elhinni. Elhitte neki, hogy van megoldás. Hogy van ellenszer, hogy nem kell örökké így élnie, rettegve a teliholdtól és attól, hogy valaki felfedezi a titkát.
-Komolyan elhitted, Lupin? Én azt hittem te okosabb vagy!- kiáltott utána Black.
-Én is, Bella. Én is.- suttogta bele az éjszakába miközben egy könnycsepp gördült le az arcán.

Ennyi lett volna az első fejezet, ha tetszett akkor csillagozz vagy írj kommentet! Köszi! :)