Kedves Pierre!
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is egy papírlap segítségét kell kérnem, hogy kifejezzem az érzéseim. Mindig is ki tudtam mondani neked, ami bennem volt, vagy éppenséggel tettek beszéltek helyettem. Most pedig egy szó sem jön ki a számon, s nem is láttalak, érintettelek úgy, mint egykor. Szeretném neked leírni, miért fogok úgy cselekedni ahogy, de tudd, ez lesz életem legrosszabb pár perce, míg leírom. Sőt, lehet napok fognak eltelni azzal, hogy megfelelő szavakat körmöljek le. Viszont azt hiszem ebben az esetben az összes szó csak egy illúzió, ami éppen le fogja rombolni a legszebb Paradicsomot a világon. A szerelmünket.

Sosem tudtam igazából ki vagy. A mai napig vannak olyan pillanatok, amikor nem ismerlek ki, és biztosan én is keltettem benned ilyen érzéseket. Tudtunk volna többet tanulni egymásról, s egymástól, de azt hiszem itt az idő, hogy mindezt megállítsam, még mielőtt baj lenne.

Fiatalabb koromban ismertelek meg, amikor még Charles veled együtt versenyzett. Tizenéves voltál, akárcsak én. Gyakran töltöttél a Leclerc házban időt, ahogy én is. Míg ti mindenféle stratégiát beszéltetek, vagy éppen egymással versenyeztetek az udvaron, én leginkább főztem és anyáékkal festettem. Mindent megadtam volna azért, hogy egyszer végignézzem a tréningeteket, de a szüleim mindig azt mondták, hogy ez határozza meg a teljesítményeteket, így ha lehet, ne zavarjak közbe. Tehát kihagytam az összes edzést, csak a futamokra mentem, s így a képzéseken kívűl minden időt együtt töltöttünk. Vagyis én leginkább Charlessal voltam, ami minket közel is hozott egymáshoz. Nem csoda, hogy hamar jobban kezdtük kedvelni egymást és járni kezdtünk. Veled nem igazán beszéltem, teljesen eltávolodtunk. Egészen két évvel ezelőttig semmit nem beszéltünk, majd a baráti összejöveteleken rájöttünk mennyire is hiányzik nekünk az az idő, amikor mi hárman a legjobb barátok voltunk. Charles elfoglalt volt, éppen feszegette a határait és meg akarta mutatni az egész világnak mennyire is érdemli meg a vörösöknél az ülést. Veled egyre többet beszéltem, jól éreztem magam a társaságodban, s a versenyek alatt pedig mind a két garázsba bejárásom volt. A két legfontosabb ember számomra egymás ellen versenyzett, testközelből. Majd csattant minden, nem rajtam, rajtad. A lefokozásod, a hirtelen rossz teljesítményed miatt... kész csapásként élte meg a három család és próbáltunk kitartani egymás mellett. Sokszor mentem el veled szórakozóhelyekre, mert ezektől kicsit felszabadultabb voltál. Boldogabbnak látszottál miután már volt benned ital, önfeledten táncoltál a parketten mindenkivel és pár órára is, de elfelejtetted a sok bajt az életedben. Azon kívűl sokat jártunk ki a monacóival is, gyakran ültünk be éttermekbe, vagy tartottunk társas esteket. Szépen lassan pedig rájöttem ezidő alatt, te sokkal jobban figyeltél rám, mint a saját barátom. Akivel a nap minden egyes percét együtt töltöttem, mégis azt éreztem fogalmam sincs kivel alszom egy ágyban. Mintha egy idegen mellett töltöttem volna a mindennapjaim, akinek még mindig adtam a szavára és számítottam rá önfeledten. Annyira keveset kommunikáltam vele, hogy a gondolataim szépen lassan átszegeződtek rád. Te nevetettél meg a legtöbbször, veled beszéltem a legtöbbet és rá kellett jönnöm szívesebben vagyok veled, mint a saját barátommal. Még a szülinapomon is veled táncoltam át az estét, mert ő nem tudta saját magát elképzelni egy szórakozóhelyen, sok ember között. Az aznap esti csók pedig először rettenetes haragot táplált bennem feléd, pedig igenis élveztem minden pillanatát. Ahogyan a tenyeredbe fogtad az arcomat és a pulzusodat éreztem még a pulzáló hangulatban is. Csak úgy gondoltam hiba lenne saját magamnak is bevallani. Hisz barátom van, aki egy csodálatos ember! Nem érdemli ezt. Igen, most éppen jobbnak látja, hogyha nem több száz ember között ugrál, de egy ilyen napon nem a legjobb barátjának kellene velem lennie. Abban a pillanatban erre gondoltam majd a vele való hosszas veszekedés után mindent átértékeltem. Simán otthagytam azt az embert, akiért amúgy mindenemet megadtam volna, csakis azért, hogy az őrült francia barátját kórházba vigyem.
Utáltam kórházba menni, minden egyes pillanatát elfelejteném ha lehetne. A piszkosszürke várókat, a fertőtlenítő maró szagát, a köpenyben járkáló orvosokat. Minden ilyesmi rossz emlékeket hozott fel, a pár évvel ezelőtti eseményekről, s csak szabadulni akartam a fojtogató érzéstől. Mindenkire haragudtam abban a minutumban. A páromra, aki megütötte a legjobb barátját, rád, aki mindenféle gondolkozás nélkül megcsókolt. Magamat, hogy nem tudtam kettészakadni, hogy ott legyek mind a kettőtök mellett.

"– Nem kellett volna maradnod, vele kellene beszélned – le sem ültem melléd, de te máris az ő oldalát védted.
– Nem, pontosan itt kell lennem. Nem akarom látni őt – egy tincset igazítottam arrébb, amely éppen a tengerkék szemeidbe hullott, te pedig látszólagos fájdalommal próbáltál felülni.
Visszafogtalak, s hagytam hogy szorosan belém kapaszkodj, de egy kicsit intimebbé alakult a kettőnk közti táv, s hosszasan bámultad a számat. Én is így tettem, mert megbabonázott az érzés, amit akkor éreztem.
– Megcsókolnálak, ha nem lenne barátod.
– Fogalmam sincs, hogy van-e még barátom – zavartam beszéltem és a hangom megremegett minden egyes kiejtett szónál. A szívem hevesen vert, majdnem kiszakadt a helyéről, s megtörtént. Gyengéden felém hajoltál, és hosszú csókba hívtál, s hagytad hogy nyelveink egymással táncot vessenek."

Az ő cuccait lassan felváltotta a tiéd a lakásomban, mindenhol valami veled kapcsolatos dolog hevert, nem pedig a megszokott piros uniformis és Ferrari kiegészítők. Boldog voltam veled, az újdonság érzete pedig mámorban tartott és csak úgy habzsoltam a különféle ízeit. Élveztem a közös életünket, a már megszokott vacsorákat a kanapén, a csúnya Toro Rosso színeket, amit lassan felváltott a sima fehér AlphaTauri szín. Megszerettem az állam alatti sebhelyet, a puszikat, amiket ráleheltél, minden egyes érintésed. A kusza hajad, ami minden alkalommal szuper gyorsasággal nőtt, amibe mindig belefűztem az ujjaim és órákig babráltam vele. Szerettem minden egyes éjszakát a lakásodban, ahol lassan már én is külön szekrényt kaptam, ahol már mindent megjegyeztem, hogy hol találok. Mindaddig a mennyországban jártam, amíg be nem toppant ő, az eljegyzésünk bejelentésekor. Azt hittem jegyben járni veled szenzációs lesz, minél előbb csak egy szóval akartam pecsételni a szeretetem. De szerencse a volt barátomnak, rájöttem, hogy a legnagyobb hibát szeretném elkövetni az életemben. Szeretlek, mert hülye lennék, ha nem tenném. Mindig is szeretni fogom azt az embert, aki elfogadtatta velem saját magamat és megmutatta milyen is a rózsaszín köd fénye. De amikor megjelent a lakásunknál minden megváltozott az érzéseim szempontjából. Azt éreztem, hogy a biztonsági tervemet szeretném valóra váltani, miközben csak nem vagyok elég bátor az eredeti újrakezdéséhez. És te, Pierre Gasly nem azt érdemled, hogy bárkinek is a második opciója legyél. Nem olyan ember vagy, hogy félre kelljen állítani téged a középpontból, akire csak másodopcióként lehet számítani. Köszönöm, hogy segítettél rámutatni arra, aki vagyok, hogy mit szeretnék elérni az életemben. Köszönöm, hogy segítettél nekem megízlelni a friss szerelmet, mindent, ami ezzel jár. Köszönöm neked az elmúlt másfél évet, a sok új, természetfeletti érzést, a sok nevetést és a szavakban kifejezhetetlen szeretetet.
Pierre, remélem más mellett ezerszer boldogabb leszel és nem érzed majd úgy, hogy csak egy biztonsági lépés vagy. Szeretnék kilépni at életedből, mert a pályán épp eléggé zűrös az életed, nem kell hogy azon kívűl is egy cirkuszban érezd magad.
Félicité

utóirat: a gyűrűt személyesen visszaadom, de valószínűleg ha ezt olvasod már régen a tulajdonodban van. add oda egy olyan lánynak, aki bármit megtenne érted, s vele úgy érzed, hogy a felhők felett jársz három méterrel.

.·:*¨༺ ༻¨*:·.

Kedves Charles!
Szerettem volna neked elmagyarázni, miért is kerültelek mostanában, s miért nem akartam neked az érzelmeimről beszélni. Viszont úgy érzem ideje feltépni a ragtapaszt és pontot tenni a végére. Nem is tudom, hol kezdjem, mert annyi mindent tudsz már, olyan sok gondolatomat be tudnád fejezni, annyira ismerjük már egymást.
A szüleim kis vállalkozást vezettek mielőtt a te szüleid támogatták volna őket, s ebből az üzleti kapcsolatból hirtelen jó barátság alakult köztük. Együtt nőttünk fel, hisz a szüleink folyamatosan együtt terveztek nyaralásokat és számukra evidens volt, hogy a gyerekeik ugyan olyan jóban lesznek, akárcsak ők. Mindig is szerettem veletek lenni. Szerettem amikor Enzo éppen leszidott minket nagytestvér módjára amikor ketten valamivel kiakasztottuk, vagy éppen amikor már Arthur is kellőképpen nagy volt a csínytevésekhez és együtt bosszatottuk a Leclerc-Moulin családot.
A legelső emlékem veled kapcsolatban az, amikor úriember módjára a sípcsontomhoz vágtál egy követ, mert anyukád éppen megdicsért, hogy mindig is olyan kislányt akart, mint én. Rettentően megsértődtél és amíg a szüleink a part közeli étteremben beszélgettek, te mérgesen elrohantál, hogy folytattad a kövek hajigálását, csak most éppen a tengerbe. Én egy csomag cukorkával indultam ki hozzád te pedig csak összehúzott szemöldökkel bámultál, hogy mit akarok tőled. Miután megláttad, hogy békés szándékkal mentem, vettél az édességből és megtanítottál kacsázni.
Bárhová is mentünk azok után, ahol tengerpart és kő volt egyből versenyezni kezdtünk, kinek hányat pattan a kavics a a víz tükrén. Egy ilyen alkalommal mondtad el, hogy elkezdesz gokartozni, mert annyira érdekel téged az a világ, ami a mi kis otthonukban is megrendezésre kerül. Monaco a száguldó cirkusz egyik ékköve, a tűzpiros autó pedig egyenesen lélegzetelállító volt számodra ahányszor láttad a televízióban.
Innentől kezdve pedig elszakíthatatlanok lettünk. Te lettél a legjobb barátom, a fő bizalmasom, a másik felem. Ha versenyed volt, egyből mentem veled, emiatt pedig én is magántanulóvá váltam és amíg te éppen gyakoroltál én bemagoltam az anyagot, hogy utána neked is el tudjam magyarázni és sikeresen levizsgázz belőle. Sok estét töltöttünk együtt, többször is egy szobában szálltunk meg a futamok során, míg te stratégiákat én az anyagot tanulmányoztam, utána pedig felmondtuk a másiknak. Valamelyik versenyedről a mai napig megvan a stratégia összes lépése, ha kellene fejből el tudnám mondani mind a három előkészített futamtervet. Számunkra tényleg nem volt sosem furcsa, hogyha egy ágyban kellett aludnunk, vagy éppen automatikusan egy szobát kértünk a versenyek alatt. Annyira egyértelmű volt, hogy ahol te vagy ott én is, vagy ahol én vagyok ott éppen te is. Az életem egyik legmeghatározóbb embere vagy, akivel kimondottan mindenki szerint egymásnak lettünk teremtve. Így az sem volt senkinek hatalmas meglepetés, amikor kézen fogva léptünk be a pálya területére, mert másoknak már az, hogy együtt vagyunk teljesen egyértelmű volt.

"– Annyira sok minden van a fejemben, nem emlékszem mit mondtam fel az előbb. – A halántékomat masszírozva fordulok feléd, míg te szövegkiemelővel húzod ki a fontos adatokat.

– Franciaország gazdasága – vágod rá egyből és körmölni kezdesz a papírra.

– Szerintem én azt mára abbahagyom – le fekszem melléd a franciaágyra és figyelem ahogy a szemüvegedben tükröződik a telefonod kijelzője és a fogaid közé helyezed a narancs színű kiemelőt. – Neked is itt lenne az ideje, hogy lepihenj. Hallod? Charles, neked beszélek – gyengéden nyúlok a kezed felé te pedig elemeled a tekinteted az adatokról.

– Igen, tudom. De nekem ezzel ma végeznem kell, holnapra már tudnom kell az összeset – idegesen csapsz a nagy halomra és mellém helyezkedve te is hanyatt dőlsz a matracon és a plafont kezded bámulni. – Mostanában annyira sokat tanulunk, alig beszélünk másról, csak az anyagokról és a taktikákról.

– Mostanában sok a feszkó, de megcsináljuk együtt, tudod, mint mindig – összekulcsolom az ujjainkat, te pedig felkönyökölve a szemeimet vizslatod.

– Köszönöm.

– Ne butáskodj! Mégis mit? – értetlenül nézek rád, s a tekintetemet a tiédbe fúrom, de a szemeid gyakran az ajkaimra vándorolnak.

– Mindent. – Egy percig sem gondolkozva, fölém hajolsz és az ajkaidat az enyémre tapasztod."

Ahogy felsőbb kategóriákba kerültél elhatároztuk, hogy nagyon jó lenne egy helyre költöznünk. Már mind a ketten érettségivel rendelkeztünk én pedig még az egyetemnek is nekikezdtem, hogy újságíróként dolgozhassak. Így került a választásunk a mostani kis lakásomra, amit jó pár hónap alatt, de sikerült belaknunk. Mivel én a szüleimtől költöztem a lakásba, te pedig a saját kis apartmanodból cuccoltál át, sok minden maradt még abban a házban is, így végül nem adtuk el, csak számlákat fizettünk és oda pakoltunk minden olyasmit, amire nem volt szükségünk. Szerintem a mai napig találnék ott valami olyan holmit, ami az enyém, de már valószínűleg soha nem üti a markomat. De tudod, annyira nem is zavar, szeretném ha mindaz, ami a mai napig ott hever ott is maradna, valahol a régi, közös múltunkban.
A körülbelül nyolcvan négyzetméternyi lakásom pedig hamar magára öltötte a stílusunkat, a zöld és a piros szín szinte minden szobában megtalálható volt. Mindenhol volt valami ágaskodó Lovas embléma, vagy éppen szétszórva stratégiai-tervekkel ellátott mappa. Esetleg tőlem pár beosztás, hogy merre kell mennem a héten a munkám miatt, de végtére is a szörnyű kupi ellenére teljesen jól ki tudtunk igazodni.

A hétvégéink tökéletesen megszokottak voltak már, bármerre kellett mennünk megvolt a protokoll, a megfelelően kidolgozott rutin. És egyszer csak minden úgy döntött, hogy elromlik. Az a buli, az a szörnyű este, amit nem tudom, hogy legszívesebben
elfelejtenék-e vagy éppen a legfontosabbak közé tűzzék ki az életemben. Aznap elvesztettem a lelki társamat, a legjobb barátomat viszont megtaláltam a szerelmemet. Nem tudom, hogy mindez áldás vagy átok, ezért vannak kettős érzelmeim arról az estéről. Nem szeretnék szabadkozni, s tőled sem kérem, mert tudom, hogy akkor a pillanat heve varázsolt minket olyanná, amilyenné.

"– Csak a cuccaimért jöttem, veled nem igen szeretnék beszélni – hangosan kicsapom az ajtót és rád egy pillanatig sem hederítek csak tudomásul veszem, hogy jelen vagy."

– Jaj, nemár, Fel – hirtelen felpattantál az és a karom után nyúlnál, de ezt megelőzve inkább megfordulok és mélyen a szemedbe nézek.

– Nem, nem érdekel, amit mondani akarsz. Tudod, múltkor nem neki kellett volna ott lennie. Nem neki kellett volna vigyáznia rám és akkor nem lenne semmi baj. Más a prioritásod, megértem. Neked nem olyan fontos a bulizás, neked másképp kell levezetned a feszültséget, de akkor ezt kellett volna mondanod. Nem megvárnod, hogy történjen  egy ilyen és mindezt leírni egy üzenetben – könnyezve emelem fel a telefonomat és reakciót várok tőled, de csak a tarkódat masszírozva figyeled a padlót. – Egyből gondoltam – ciccegem és a háló fele megyek. Mindenemet zacskókba pakolom és sietve nézem át mi kellhet nekem az elkövetkező pár hétre.

– Nem mondod, komolyan, hogy tényleg elmész?

– Nem, Charles éppen hazaszaladtam szanálni – jegyzem meg cinikusan és a neszeszeremet egy bőröndbe hajítom.

– Vedd azt ki onnan és beszéljük meg! – az ajtókeretnek dőlve erélyesen szólsz rám én pedig egy pólót vágok neked.

– Frászkarikát. Nem fogok veled erről beszélni, szerintem beszélnek helyettem a cselekedeteim.

– Mármint a hülyeséged?

– Na ide figyelj, Leclerc – idegesen eléd topogok és a smaragdzöld szemeidbe nézek. – Gondolj bele én akkor mit éltem át, hogy nekem az abban a pillanatban milyen megalázó volt, ami történt. El akartam süllyedni, amiatt, hogy kisfiú módjára egyből fent akadtál valami olyanon, amiről semmit nem tudtál. Nem is kérdezted, a mai napig nem tudod miért történt – már érzem, hogy lefelé veszik az irányt a könnycseppeim, de nem zavar, hagyom, hogy nézd, hogyan gördülnek lefelé. – Most pedig mondasz, amit akarsz, nem érdekel, felőlem fejen is állhatsz, én összepakolok és, amikor megyünk a téli tesztekre te egy kulcsot fogsz nekem adni, semmi mást. Ideje lenne belátnunk, hogy ennek semmi értelme."

Amit pedig azóta sem tudsz az nem más, mint egy undorító, nyomuló férfi bepróbálkozása. Táncolni akart velem és erőszakosan húzott a táncparkettre. Olyan helyeken fogdosott, ahol eddig kizárólag, te tapintottál meg, teljesen intim volt a szituáció. Az érintésétől kirázott a hideg, fájt az egész helyzet, legszívesebben ordítottam volna, a tömegben az arcodat kerestem. De mind hiába, mert akkor nem voltál ott. Vagyis, olyan volt, mintha egy egész földrész választott volna el minket egymástól nem csak pár méter. Ekkor pedig jött a szárny nélküli angyalom, Pierre Gasly.
Így tehát elvesztettem a szerelmemet, és mégis jött helyette egy másik, aki tudtam, hogy ugyan úgy védeni fog. Ső talán jobban is, mint azt ahogy már bizonyította is. De rólad soha nem fogok elfeledkezni. Hogy a fenébe is tehetném ezt azzal az emberrel, aki az eddigi életem legmeghatározóbb alakja? Ha valaki kényszerítene akkor sem menne ki a fejemből az első barátom, az első csókom a mólónál, az első együtt töltött esténk. Te vagy az én elsőm, ami igazán maradandó lesz nekem, örökre.
Köszönöm, Charles, hogy egy olyan ember az elsőm, akire mindig is büszkén fogok visszatekinteni.
búcsúzóul, Fefe