Reggel az ébresztőm hétkor szólt, mellettem Pierre nyögdécselve fordult az oldalára, de nem ébredt fel rá. Én összekészültem egy AlphaTauri felsőt vettem fel rövidnadrággal és a hajamat a fejem tetejére fogtam egy konytba. Később majd még kisminkelem magamat, de egyenlőre még csak reggelit fogok készíteni.

A nappaliban Charles és Lando továbbra is szuszogva aludtak, én pedig halkan próbáltam elővenni a serpenyőt és a gofrisütőt és nekiálltam a tésztának. Amíg az első adag sülni kezdett, egy nagy adag rántottának való tojást vertem fel és a felhevült serpenyőbe öntöttem. A tojás és a gofri szinte egyszerre készült el, így a tojást csak félre raktam a főzőlapon, a sütőbe pedig egy újabb adag masszát lapátoltam. Ami eddig kész lett külön tálakra raktam és bacont terítettem a serpenyőbe, mert tudom hogy Daniel és Charles nagyon szereti. Egy üveg Nutellát raktam az édes gofri mellé, a tojáshoz pedig szószokat tettem a pultra és pirítottam pár szelet kenyeret.

– Jó reggelt – csoszog kifelé Carmen és végig néz az ételeken. – Te jó ég, mikor keltél?

– Valahogy háromnegyed órája. De le kell tusolnom, szóval ha valamelyik jómadár felkel csak mondd nekik, hogy nyugodtan egyenek.

– Félicité, te egy csoda vagy – ölel át oldalasan a lány és egy adag gofrit tesz a táljára gyümölcsökkel és mogyorókrémmel, majd az étkezőbe megy.

A fürdőszobába megyek, megmosom a hajam és visszaveszem a reggel csak a szekrényből elővett ruháimat, s kimegyek.
Már többen is fent vannak, Daniel egy jó nagy pohárnyi vizet szürcsöl, George pedig a barátnője mellett fogyasztja a reggelijét.

– Jó reggelt! – köszönök a fiúknak, akik ugyan így tesznek, George pedig folytatja a lakmározást. Daniel viszont elég rosszul néz ki, a fejét az asztalra hajtva próbál visszaaludni. – Kisfiam, tegnap mondtam nem kell annyi bort inni.

– Úristen, mit tettem? – marad továbbra is ugyan abban a pozícióban, s nyöszörögve kérdi.

– Anyunak hívtál.

– Jó, az nem vészes.

– Daniel! – emelem fel a hangom mire rázkódni kezd a válla. Kinevet.

– Jó, bocsánat. De most segíts valahogy, hogy elmúljon a fejfájásom – emeli rám a szemeit, én pedig a nappali felé bökök, hogy jöjjön velem.

– Kapsz egy fincsi turmixot, fájdalomcsillapítóval és kávéval. Mit szólsz hozzá?

– Azt, hogy légyszi anyu siess – mondja, de egyből húzza is odébb a fejét, mert a kezem majdnem a homlokán csattan.

– Mit mondtam neked erről? – nézek rá mérgesen, de a turmixgépbe gyümölcsöket szelek. Amire egy kis vizet öntök és az ausztrál felé nyújtom egy gyógyszerrel. – Előbb a turmixot idd, hogy legyen valami a gyomrodban, utána pedig beveszed a gyógyszert és mielőtt elmegyünk adok neked kávét. Nem lenne ajánlatos együtt inni a kávét a dzsúzzal, mert az még rosszabbhoz vezetne – magyarázom neki, miközben én is reggelizni kezdek.

– Phu, baszki – fogja a fejét Pierre és egyből kávét készít magának. – Fel, többet mi nem iszunk. Legalábbis én nem – néz felém, miközben a kapszulás kávé összes cseppje a poharába nem csöppen. – Ú, ez jól néz ki – vesz fel egy kis darab édes tésztát és a szájába teszi.

– Piers, tányér – szólok rá, majd egy tálra teszi őket Nutellával és eperrel.

– Ez egész finom – mutat Danny a turmixra és ismét nagyot kortyol belőle. – Nem darabos – csillan fel a szeme én pedig nevetve egy koktélparadicsomot teszek a számba.

– Sziasztok – jön ki Charles a konyhába egy szál törölközőben, ezzel rálátást hagyva a mellkasára, nekem pedig a látványtól félre megy pár paradicsommag a torkomon. Daniel erősen ütögetni kezdi a hátam, s csak krákogva annyit próbálok vele közölni, hogy adja már oda a vizét. Charles kajánul elvigyorodik, míg én felé csak azt tátogom, hogy 'rohadj meg', amitől el is tűnik az arcáról a mosoly.

– Megmutattam a többieknek hol a fürdő, mindjárt kezd mindenki készülődni – Pierre hátulról karol át és a fejemre teszi az állát. – Kicsim nagyon piros vagy, minden rendben? – hajol felém oldalról míg én a fejemet fogva hevesen bólogatok. Daniel mellettem a kezét a szája elé emeli, így próbálja elrejteni a vigyorát, Charles pedig éppen egy pohár vizet tölt magának. – Látom haver, te meg is találtad a zuhanyzót – röhögve belepakolja a tányérjainkat a mosogatógépbe és összepacsiznak.

– Tudod, ő már járatos itt – dörmögöm az orrom alatt, mire mind a három férfi rám néz.

– Micsoda? – kérdezi Pierre.

– Bocsánat, csak hangosan próbálok kitalálni egy párbeszédet – erőltetek magamra egy mosolyt, majd Daniel és ő mit sem gyanakodva tovább végzik a dolgukat. Csak a monacói bámul továbbra is, de pár pillanattal később már eltűnik a konyhából.

Charles és én négy évig alkottunk egy párt. Valahogy az emberek mindig is tökéletesnek látták a kapcsolatunkat, ami tényleg az is volt. Maga a mennyország. Szinte össze voltunk nőve, minden mozdulatát követtük a másiknak. A legtöbbször én is versenyekre kísértem, láttam az összes valaha lerótt körét ez idő alatt, most pedig, hogy Pierre és ő egy versenyszámban vannak, ha mondható így, ez teljesen elkerülhetetlen.
Ott voltam vele, miután megtörtént a suzukai baleset, amikor az apukájához mentünk be a kórházba és folyamatosan csak azt kérlelte még ne menjünk el. Ezt kérte, hisz érezte egyre kevesebb ideje maradt az édesapjával. Charles Leclerc az az ember, akit a legjobban ismerek az életemben, akiről mindent tudok négy éves korom óta. A szüleink jóban lettek ebben az időszakban, így mi szinte együtt nevelkedtünk a Leclerc testvérekkel. Most pedig, azok után, hogy Charles már nem a barátom, ugyan úgy sok időt tölt együtt a családom az övével, így csak egyre kínosabb lesz, amikor Pascallal megérkeznek anyuékhoz egy közös vacsorára. Mindig szembe jön egy ilyen estén a kapcsolatunk, ahogy Charles minden egyes alkalommal elismétli mi történt. Mi pedig hallgatjuk, s reméljük, hogy segít neki túllépni ha elmondhatja valakinek. Majd ezekre a vacsorára egyre kevesebbszer kerül sor. Leginkább már csak a szüleink vacsoráznak együtt, vagy éppen úgy tartanak ilyen lakomákat, hogy csak egyikünket hívják meg. A mindennapos családi összejövetelekből, egy semmitmondó, már utálattal teli kapcsolat alakult ki köztem és közte.
Azért azt be kell vallanom, hogy a mai napig megrengeti a szívem, ha meglátom. Igazából lehet nem is a szerelme az, ami hiányzik, nem az, hogy vele legyek együtt. Egyszerűen már nem vágyom erre. Leginkább az hiányzik, hogy velem legyen az az ember, aki tizennyolc évig a legfontosabb volt nekem. Igen a legjobb barátom, a volt szerelmem, az, akivel azt hittem együtt öregszem majd meg. Természetesen ezt én rontottam el, amikor a legjobb barátjába lettem szerelmes, mert rajta kívűl Pierre volt az első olyan fiú, aki felé bármiféle érzelmeket tápláltam. Ez pedig odáig vezetett, hogy ahol egykor Charlessal laktam, azóta már Pierre kuckózta be magát, szinte teljesen.

────── ·  ·  ·  · ✦

Közösen indultunk meg kifelé a lakásból miután mindenki összeszedte a cuccát. Pierre az autónk csomagtartójába dobta a négy napra elegendő holminkat és egyszerre kanyarodtunk ki a ház elől. Mivel mindenki a reptérről érkezett, a csomagjaikért nem kellett sehova sem menniük, így együtt haladtunk a pálya felé, ahol valószínűleg majd az egész napunkat töltjük. Pierre azt ecsetelte melyik étterembe megyünk majd el a tájékozatók végén, én pedig mosolyogva hallgattam a terveit. A kezet a sebességváltót tartotta, de amikor erre nem volt szükség a combomom pihentette a kezét és fél füllel a sorozatomat hallgatta.

– Ez a rész megvan – mondja mikor elindítom a következő Jóbarátok epizódot, majd a főcímdalt minda ketten hangosan énekelni kezdjük. – Ezt annyiszor láttam, hogy szerintem angolul és franciául is el tudom neked mondani.

– Mert igazi megszállott vagy!

– Vagy, mert hetedjére látom egy év alatt – sandít rám.

– Ne szóld le a sorozatomat – biggyesztem le az ajkaim, mire mosolyogva felém pillant.

– Manó, nézd nyugodtan tovább – szorítja meg a combomat, majd a kezemet megfogva csókot ad rá. – Ha minden igaz ez az utolsó rész, amit nézel, utána pedig odaérünk.

– Majd befejezem később, most annyira nincs kedvem hozzá – dőlök hátra a székben és lehunyom a szememet.

– Manó, nem aludtál jól? – kérdi. Ha azt alvásnak nevezhetjük, ahogy éppen az álmomban sem tudok dönteni aközött a két fiú között, akiket mindennél jobban szeretek, nem, nem aludtam jól. Esküszöm még álmomban is azon vacilláltam mi lenne a helyes döntés, amit hozhatnék, de ott sem jutottam semmire.

– Későn feküdtem le és korán keltem, ennyi az egész – nézek rá, s ő megbizonyosodva erről felém pillant.

– Nem kell ám velem jönnöd, gyorsan letudok majd mindent és együtt töltjük az estét. Mostanában mindketten elfoglaltak vagyunk – mered az útra, mire én elhúzom a számat.

– De ha visszakerülök a régi állásomba, egész sokat találkozunk. Sőt együtt is utazhatunk!

– Örülnék, ha azt csinálnád, amit szeretnél. – Érzem rajta, hogy őszintén mondja, s én csak megfogom a szabad kezét és összekulcsolom az ujjainkat.

– Igen, én is örülnék ha végre újra ezt csinálhatnám. Tudod, amikor elkezdődött a kapcsolatunk, mindenki árgus szemekkel figyelt és úgy éreztem, hogy nem tudom ezt a média előtt végigcsinálni. Mármint tudod... – szünetet tartok, hogy megfelelő szavakat találjak – az ahogyan kiderült, hogy összejöttünk körülbelül senkinek nem tetszett. Ki szimpatizálna olyannal, aki megcsalta a pasiját a legjobb barátjával? Pontosan, senki.

– Nekem erről nem is meséltél, hogy emiatt hagytad ott – fogja továbbra is a kezemet, míg a hüvelykujjával a kézfejemet simogatja.

– Szerintem magamnak sem akartam bevallani. Utáltam magam amiatt is, ami történt, hogy én csináltam és ezt most nem a hírekben olvasom. Konkrétan elértem, hogy én magam legyek egy ilyen ocsmány hír – egy könnycseppet törlök le a jobb szemem sarkából, amit Piers nem vesz észre, s pár pillanatig felfelé pislogok.

– Igen, tettél egy rossz lépést, amit már sokan elfelejtettek. Mindenki tesz ilyeneket, mindenki elrontja valahol, csak a többi tette kompenzálja. Ez ilyen, szívem – ismét puszit ad a kezemre, s én úgy iszom minden egyes szavát, mint egy szerelmes tinilány. – Hidd el, Charles most kivan, de ő neki is találunk valakit, akivel olyannyira jól fogja érezni magát akárcsak veled.

– Azt szeretném, ha nálam ezerszer jobbat találna. Olyat, akit ténylegesen megérdemel és nem bassza el az életét még jobban. Annyi nehézség érte, erre jöttem én. Tudod, nagyon utálom magam, minden egyes nap. Mert igenis szerettem, amit tettem az pedig megbocsájthatatlan. Érted, ki tesz ilyet? – Érzem, hogy teljesen előtör belőlem a sok sérelem, amit eddig igyekeztem eltakarni egy sebtapasszal, s hagytam, hogy idővel majd begyógyuljon. Úgy látszik még elég heges.

– Félicité, szerelmem, egyszer fogom elmondani, kérlek ne vágj közbe – pillant felém, miközben a mutatóujját szája előtt tartja és továbbra is fogja a kezemet. – Te egyszerre szerettél mindkettőnket. Baromi rosszul jött, ki, mert tudtad, hogy a dolog komoly Charlessal. De te megtetted, mert rajta kívűl én voltam az, aki bármit is kiváltott belőled. Ne nézz így rám, mindig is tudtam – néz továbbra is egyenesen. – Éreztem, hogy más vagy vele, velem és a többi emberrel. Három személyiségedet láttuk és mindegyik csodálatos volt – kanyarodik a pályához vezető útra, amelyet kordonok vesznek körül. – Megtisztelő, hogy én vagyok az, aki életedben másodszorra váltotta ki ezt az érzést. Évek óta csak vele érezted mi az a szerelem és, amikor jobban megismerkedtünk akkor egy másik fajtáját ismerted meg. Ez valószínűleg jobban tetszett neked és amiatt tetted azt, amit. Nem vagy rossz ember, ha életedben egyszer azt teszed, amit te szeretnél – mondja, majd a szemeimből folynak a könnyek. Még mindig nem tudom mit szeretnék, és utálom, hogy emiatt megint valamelyik fiú fog szívni, vagy pedig én. Pierre így nem húzza le az ablakot, hogy a rajongókkal képet készítsen vagy csak köszönjön nekik egyszerűen továbbhajt.

A paddock bejáratánál leparkolta az autót és pedig a tükörben csinosítottam ki magam egy kicsit. Pierre összeszedte a cuccait a hátsó ülésről, a kinyitotta nekem az ajtót. Mielőtt kivettem volna a táskámat, felé fordulok és egy hatalmas csókot nyomok a szájára. A kezet a fenekemre vezeti, majd engedélyt kér arra, hogy a nyelveinek összetalálkozzanak, s közös táncot járjanak. Levegőt kapkodva válunk el egymástól és a homlokunkat egymásnak döntve mélyen egymás szemébe nézünk. A kék íriszei, akárcsak az óceán, amelyekben legszívesebben elvesznék, az arcom minden egyes pontját átkutatják. Közel húz magához és gyengéden átkarol én pedig lábujjhegyen ölelem át izmos hátát. Hamar szétválunk, mert utánunk lassan érkezni kezdenek a többiek. A táskámat kiveszem az anyósülésről és a hátamra rakom, s megfogom Pierre kezét. A kártyáinkat a leolvasóhoz érintve belépünk a paddock területére és egyből a garázs felé indulunk, ahonnan hamarosan indul a pálya körbejárása. A csapat nagy része már az előtérnél várta, hogy megérkezzünk, így csak pár gyors üdvözlés után az irányt a boxutca, majd pedig a pálya felé vettük. Leginkább csak Pierre kezét fogva sétáltam mellette, pár videót és képet készítettem emlékbe. Természetesen nem csak a pályáról és a csodás kilátásról, hanem róla is, mert valljuk be, valami szívdöglesztő volt, ahogy angolul beszélt a mérnökével és Yukival, és egyszer ha valami nem jutott eszébe, franciául tőlem kérdezett.

– Tetszik a franciád – mondom neki, amint lemaradtunk egy kicsit a többiektől, ő pedig a derekamat átkarolva megpuszilja a fejemet.

– Nekem is a tiéd – fordít magával szemben és csókot ad, ami szintén franciára sikeredik.

– Lehet, hogy ez a francia jobban bejön – fordítom meg a fején a sapkát, hogy hátrafelé nézzen az ellenzője. Kajánul elvigyorodik, majd maga után húzva elindul a többiek után.

────── ·  ·  ·  · ✦

A napunk továbbra is a pályán folytatódott. Én leginkább Pierre szobájában töltöttem az időmet, amíg ő a csapattal stratégiai megbeszélést tartott és átnézték az eddigi versenyek eredményeit. Annyi időt töltöttünk összesen együtt, amíg ebédelni mentünk, azalatt leginkább azon agyalt mi is lenne a megfelelő körszám a boxkiállásra, hogyha a lapon megírt beállításokat használja.

Este hat környékén indultunk kifelé a paddockból, egy-egy gőzölgő kávéval, miközben a filmet beszéltük ki, amit ő ajánlott nekem, amíg távol van.

– Aranyos volt, de még mindig nem értem, miért nézel ilyen filmeket – nevetem el magam és nagyot kortyolok a kávéból.

– Mert néha jó cuki dolgokat nézni.

– Szívem, akkor nézz kiskutyákról videót, de most komolyan. A Gyerekjáték?

– Igenis aranyos, ahogy idő közben rájön mennyire fontos neki a lánya. Minderre pár hét alatt. Eddig pedig nem is tudta, hogy lánya van. Manó, ez az igaz szeretetről szól! – magyarázza hevesen, mire én csak nevetek azon, ahogy beleéli magát.

– És, mára mik a tervek? – kérdezem, amint ő is bepattan mellém az autóba és gyújtást ad.

– Van egy pár – vigyorog felém. – Ha akarod az egyiknek több módja is.

– Pierre Gasly, mostanában igen élénk a fantáziád! – meredek rá, mire ő kihajt a parkolóhelyről.

A hotelhez érkezve, csodálkozva nézek fel a hatalmas, gyönyörű épületre és Piers kezét fogva indulok el befelé. Éppen a hatalmas hallban nézek körbe, ami teljesen középkori kinézettel tanúskodott, amikor ismerős hangokat hallottam. Megfordulva a Leclerc testvéreket láttam, legalábbis Arthur és Charles közeledett felénk, miközben valamin éppen nagyon nevetgéltek.

– Arthurito! – kiáltok felé, mire egy hatalmas mosollyal az arcán felém siet. Elengedtem Pierre kezét és szorosan átkarolom a nálam jóval magasabb Formula 3-as pilótát.

– De jó látni téged, Fefe – eltol egy kicsit magától, hogy jobban szemügyre vegyen én pedig mosolyogva nézem a legkisebb Leclerct.

– Olyan jó, hogy versenyetek lesz, várom már, hogy élőben is lássam, ne csak a tévében.

– Tudod, többször jöhetnél a versenyeimre. Hiányzik a nővérem, aki támogatna – mondja mire én csak összekócolom a haját majd engem sértegetve igyekszik visszaállítani.

– Manó, mehetünk? – kérdezi Pierre ahogyan megfordul, de szembetalálja magát a két fivérrel, s mind a kettőt egy pacsival üdvözli. – Miénk a 217 – adja a kezembe a saját kártyámat, majd még pár szót vált a fiúkkal.

– Az enyém veletek szemben van akkor – mutat a kulcsra Arthur. – 216 – mutatja fel a karóráját, ami valószínűleg az ő kulcsként szolgáló eszköze.

– Az enyém pedig mellettetek – feleli Charles zsebre dugott kézzel.

– Én bevallom fiúk, eléggé elfáradtam, úgyhogy ha nem bánjátok felmennék – mutatok a liftek felé.

– Várj, megyek veled – fogja meg Pierre a bőröndjét és elköszön a két pirosba öltözött testvértől.

– Azt hiszem ezennel lőttek a terveidnek, amit több módon is kivitelezni lehetne. Egy falunk van a volt pasimmal, és két ajtó választ el minket a kisöccsétől – nevetem el magam kínosan, mire ő csak benyomja az ötödik emelet gombját és felmegyünk a felvonóval.

Egy vörös szőnyeggel telerakott folyosón megyünk végig egyenesen a szobánkig, majd a kártyát az ajtóba helyezve kinyitom. A szemem elé egy hatalmas szoba tárul, gyönyőrű kilátással, egy gardróbbal és egy csomó olyan dologgal van telerakva, amit hirtelen fel sem fog az agyam. Az ajtótól jobbra egy fürdőszoba van, ami szép, letisztult és leginkább a szürke különböző árnyalatai tűnnek fel benne. Az ajtótól egyenesen a szoba közepén egy hatalmas franciaágy fekszik, mind a két oldalán éjjeliszekrény és azokon egy kisebb üdvözlő-csomag. Ezzel szemben egy beépített szekrény, az ágy előtt egy televízió majd a soron végig polcok vannak és egy akasztós rész, amibe hosszabb ruhákat lehet rakni. Mindent kinyitogatok, amíg Pierre az ágyra fekszik és a tévét kezdi nyomkodni. Találok köntösöket, több törölközőt és egy kisebb varrókészletet a vészhelyzetekre. A minibár dugig van túlárazott édességekkel, amiből az egyik Skittles cukorkát Pierre felé dobom, akinek ez a kedvence.

– Elég pazar a hely – dőlök le mellé miközben ő autósportot néz a tévében.

– Aha, nekem is tetszik – válaszol, de a szemét le se veszi a képernyőről.

– Persze, hogy tetszik, mert tudsz tévét nézni és van nasi. Amiben vagy ötszáz kalória van – olvasom el a zacskó hátulját és ismét belemarkol a tasakba. Pierre nem válaszol, csak egy lila cukrot hajít felém, amit a számba teszek és közelebb csúszok mellé.

– Ha ezért utaztunk két óráig, akkor én nem tudom mit csinálok veled – nézek rá mérgesen, de meg mindig nem figyel rám. – Akkor én most elmegyek zuhanyozni, ha nem baj – mászok le az ágyról és egy törölközőt veszek ki a szekrényből. Pierre hosszasan néz utánam, de várhatnék rá ezer évig, nem jön utánam, kibújok a nadrágomból és elveszem a felsőmet, és a legjobbakat remélve kikiáltok neki. – Hozz nekem egy pólót légyszi!

Hamarosan megjelenik az ajtóban egy pólóval, amit a saját bőröndjéből vett elő és végignéz rajtam fehérneműben.

– Köszi – próbálom becsukni utána az ajtót, de kitámasztja a lábával.

– Csak nem érnek vissza egyhamar, hisz vacsorázni mentek – löki be, majd miután bejön nagy lendülettel csapja be maga után és a számra tapad. Hamar megszabadítom a pólójától, ő pedig a fehérneműm felső részét kapcsolja ki majd együtt lépünk be a tus alá, úgy, ahogy vagyunk.

────── ·  ·  ·  · ✦

Reggel egész korán indulunk a pályára, nyolckor már a reggelinket fogyasztjuk a hotel étterem részében, Piers egy kiadós adagot pakolt a tányérjára míg én egy adag müzlit kanalazok a számba és a tegnapi Instagram történeteket pörgetem át.

– Hozok két szendvicset magamnak meg egy palack vizet. Neked csomagoljak valamit? – kérdezem és összerendezem a tányéromat. Nemlegesen megrázza a fejét és egy újabb adag salátát bök fel a villájára.

Egy lekváros és egy szalámis szendvicset csinálok, amiket szalvétába csomagolok és a táskámban lévő nejlonba teszem.

– Gyere, mire én áttérek a hotel előtti rajongókon, elkésünk – fogja meg a kezemet, amint visszaérek az asztalhoz és kifelé indulunk. Tudom, hogy szeretne mindenkivel képeket készíteni, de ezt most nem igazán tudjuk megengedni magunknak. Szorosan maga mellett tartva lépünk ki, sok szurkoló pedig egyből a nevét kiáltja és tollakat nyújtanak felé. Hosszasan aláír mindenfélét, amit elé emelnek, képeket is sokáig készít. Hirtelen engem keres a tömegben, amikor pedig megtalál én lábujjhegyen állva ránézek és a telefonom kijelzőjét mutatom felé, ezzel jelezve, hogy kicsit kezdünk késésben lenni. Sűrű elnézést kérve jön oda hozzám, majd az út másik felén álló autójához megyünk és gyorsan el is hajtunk. Hozzátenném, nem az erősségünk a pontosság.

A paddock elé tizenegyhez közelítve értünk oda, és gyors léptekkel próbáltunk odaérni a garázsig.

– Bocsánat a késésért – mondja Pierre majd egyből a szobájába megyünk, ahol felhúzza magára az uniformist és az aláöltözetet. Az egyik cipőjét én kötöm be a másikkal pedig ő babrál, majd kitárja előttem az ajtót, s megfogja a kezem és maga előtt vezetni kezd.

– Gyere, gyere – cserél velem helyet, és odaérünk a garázsba, ahol egyből a mérnökeihez lép, nekem pedig egy fejhallgatót adnak és így foglalok helyet a hátsó vendég részen. Egy pár képet készítek róla, ahogyan éppen értekezletet tart azokkal, akik a stratégiájáért felelnek, majd pedig átnézni az autót és beállításokat mutatnak neki. Hamarosan eljön az első szabadedzés ideje, éppen nagyot kortyolok az előttem lévő kulacsából, amikor elém lép.

– Most egy kicsit izgulok – mondja, miközben felveszi magára az overáll felső részét, és bedugja a fülébe a rádiós-rendszert.

– Nem kell, most ez csak egy teszt, hogy holnapra minden tökéletesen menjen. Ne aggódj, rendben? – simítom végig az arcát és puszit adok neki.

– Csak ez tudod hazai futam, és ilyenkor az ember annyira meg akarja mutatni, hogy mire képes – húzza fel magára a tűzálló maszkot csak még egy kicsit lejjebb húzza, hogy lássam a száját. – Azt szeretném, hogy minden köröm ezer százalékos legyen és úgy sikerüljön minden, ahogyan én szeretném.

– Hidd el, szívem minden rendben lesz – apró csókot lehel a számra és felhúzza magára a sisakot. Bekötni magának, és felcsatolja a sisakra a HANS-rendszert. Mint ilyenkor mindig, lehajol, hogy pontosan a sisakja közepére adjak egy csókot és csak így sétál oda az autóhoz. Most pedig egy hatvan perces tesztelés veszi kezdetét.

Egy részén a pályának szinte mindenki szenvedett, itt Pierre is gyakran vétett hibákat, de ennek ellenére az első szabadedzésen a nyolcadik leggyorsabbként intik le.
Miután visszaállítják az autóját a garázsba leveszi a fejéről a sisakot és a tűzálló maszkot majd egyből beszélni kezd a versenymérnökével.

– Nekünk most beszélnünk kell arról, hogy hogyan viselkedett az autó, addig megleszel?

– Persze – simítom ki az arcából a kissé összeállt tincsét. – A pihenődben van a laptopod? – kérdezem tőle, mire ő csak bólogat én pedig elmegyek a szobájáig. A gépen előhívom a Word-öt és letölltök egy önéletrajz sablont, amit lassan ki is töltök. Mire megkezdődik a második szabadedzés én már elküldtem a régi munkahelyemre a kész példányt, lezártam Pierre gépét és vissza is mentem a garázsába. Már az autóban ül, így semmi esélye, hogy beszélni tudjak vele, így csak a kivetítőn bámulom, ahogy az autók sorra kihajtanak a pályára. A szektoridőket figyeltem mikor őt mutatták, a kör egész jó volt, a második szabadedzésen is jónak tűnt az AlphaTauri teljesítménye. Természetesen Charles és a többi fiú köridejeit is néztem, amikor pedig Esteban miatt Charles kisodródott nagyot szisszentem, mert ez igazán elrontotta a körét. Végül Piers a hetedik helyen lett leintve, ami eddig teljesen konzisztensnek mondható.

– Ügyes vagy! – jött oda hozzám, amint a mérnökével pár percet tárgyalva letette a sisakját.

– Eddig tényleg egész jó, remélem így marad holnapra – rázza meg a haját és a kezét fésűként használva beletúr. – Interjúzok majd, utána pedig át kell beszélnem pár dolgot a srácokkal, úgyhogy lehet sokáig maradunk.

– Nem baj, tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy majd sikerüljön az időmérő és majd a verseny is úgy alakuljon ahogyan szeretnétek – közel húz magához és puszit nyom a homlokom közepére.

– Biztos megleszel?

– Biztos – mosolygok rá és elveszem tőle a sisakját.

────── ·  ·  ·  · ✦

Két órával később még mindig Pierre pihenőjében üldögélek és pár e-mail-re válaszolok. A legtöbb pár reklám miatt jött, sok kisebb vállalkozás kért fel arra, hogy egy-egy terméküket mutassam be a közösségi oldalaimon. Amelyek a leginkább tetszettek, azoknak a márkáknak vissza is írtam, a többit pedig egyszerűen a kukába helyeztem. A telefonom csörgése miatt hagytam abba a tevékenységet, hívóként pedig Pierre neve díszelgett a telefonom képernyőjén.

– Hogy bírod? – kérdi köszönés nélkül.

– Egyre jobban unatkozom, de azt hiszem megleszek – tartom a fülemhez a telefont és mosollyal az arcomon válaszolok.

– Charles már végzett, mindjárt megy vissza a hotelbe, írtam neki, hogy vigyen el téged is.

– De erre semmi szükség, megvárlak – csukom le a laptop tetejét.

– Manó, sokáig maradunk, valami nem megy úgy, ahogy akartuk és erre megoldást kell találni. Menj vissza vele és majd ott találkozunk.

– Rendben, akkor majd a hotelben.

– Szeretlek kicsim – mondja zárásul és leteszi a telefont.

Percekkel később már a paddockon sétálok kifelé, hogy Charles fuvarjával eljussak a szállásig és ott unatkozzak tovább. Végülis eddig sem csináltam mást, merthogy a laptop felett görnyedve sokáig nem jutott eszembe semmi, amit a könyvembe írhatnék.

– Szia – köszönök az autóhoz dőlt fiúnak, ő pedig kinyitja nekem az ajtót.

– Akkor mehetünk a hitelbe, igaz? – gyújtást ad az autóra és kérdőn néz rám én pedig bólogatva válaszolok neki. Be kell vallani, az út eszméletlenül kínos volt. Semmit nem szóltunk egymáshoz, a szálláson pedig a mélygarázsba ahogy beparkolt némán sétáltunk a liftig. Az ajtó előtt csak intettünk egymásnak és én gyorsan be is húztam magam mögött a nyílászárót, hogy véget vessek az egész szituációnak.

Félicité
láttalak, ügyes voltál!!
a nővéred büszke rád

Arthur
Én magamra annyira nem vagyok, csalódtam.

Félicité
figyelj, újonc vagy, majd megmutatod nekik a versenyen milyen baromi tehetséges vagy. hiszek benned, és tudnod kell, hogy mindannyian támogatunk ❤️

Arthur
Remélem holnap is jössz, megmutatom majd mire képes ez a Leclerc 😎

Mosolyogva teszem le a telefonomat az ágyra és a fürdő felé megyek, mert jobb dolgom nincs, minthogy tusoljak. A zuhany alatt elgondolkoztam azon, hogy a Charlessal való szakításom nem csak nekünk volt baromi fájdalmas, hanem ezt az egész családunk is átélte. Például itt van Arthur, akinek mindig nagyon szívesen néztem az alsóbb kategóriákban a versenyeit, most pedig annyira rossz embernek érzem magam, hogy idén még egyet sem láttam élőben. Most kezdte el ezt a kategóriát és bemutatta, hogy nagyon jó versenyző és nem hiába van itt. Igazán megérdemelné, hogy félretegyem a bátyával való vitáikat és vele foglalkozzak.

Sokáig nem tudtam, mit kezdjek magammal ezért olvasni kezdtem egy könyvet, amit sietve csak bevágtam a táskámba mielőtt elindultunk otthonról. Az óra kis mutatója már a kilenc felé közelített én pedig üzenetet küldtem Pierre-nek, hogy hol van. Nem jött válasz tehát nincs telefon közelben, ezt lenyugtázva magamban ismét felemeltem a könyvet, hogy folytassam. Az agyam nem igazán fogta fel az elolvasott lapokat ezért visszakerestem a fejezet elejét és újból nekivágtam. Az olvasásom egy kopogás zavarta meg én pedig komótosan lemásztam az ágyról és az ajtó felé mentem.

– Szia, Fifi – köszön rám Charles miközben feszengve igazgatja a pólója végét.

– Charlie – nézek rá, majd pedig a kezére nézek és újból rá, hogy ezt hagyja abba, mert kinyújtja a pólót.

– Pierre írt, hogy még bent lesz egy ideig és mondta, hogy nézzek rád – keresztbe teszi maga előtt a kezét és ajkát harapdálva néz rám.

– Hát, mint látod, megvagyok – mutatok magamon végig és elmosolyodom.

– Igen, látom. – Mind a ketten lemerevedve állunk egymás előtt és egyikünk sem töri meg a csendet.

– Szeretnél bejönni? Azt hiszem még van egy kis kajánk a minibárban – nevetem el magam mire a fejét fogva csak mosolyogva bólint és bejön az ajtón, amit kitárok előtte. Sokáig ismét nem szólunk egymáshoz, ő a hűtőben kutat és pedig a telefonomon nézek végig az Instagramon.

– Charlie, szerintem ezt az egészet meg kellene beszélnünk – töröm meg a roppant kínos csendet és rá szegezem a szemeimet.

– Igen, szerintem is épp itt az ideje – ül le az ágy végébe és rám néz.

– Figyelj, én nagyon szeretném, hogyha te is boldog lennél és azt látni, amin keresztül mész, szörnyű. Főleg úgy, hogy mindezt én tettem veled. – A hangom nem remeg meg, ezt a beszélgetést már párszor eljátszottam a fejemben és tisztán tudom mit szeretnék neki mondani. – Én jól érzem magam Pierre mellett, és szeretném ha te is találnál olyat, aki ismét mosolyt csak az arcodra, mert egy nagyon jó ember vagy, aki megérdemli a boldogságot – nyújtom ki az eddig mellkasomhoz felhúzott lábaim. Ő csak az ágyneműn húzza szét a gyűrődéseket, de tudom, hogy figyel rám. – Elcsesztem ezt az egészet és szeretném helyrehozni. Segítek neked olyat találni, aki mellett annyira boldog leszel, mint még soha.

Felhúzott szemöldökkel fordul felé és nevetve feláll. Azt várja, hogy belőlem is kitörjön a kacagás, de én komolyan nézem a monacóit.

– Ja, hogy te ezt komolyan gondoltad – tárja szét a karjait és a kék szemeit rám vezeti.

– Figyelj, tudom mennyi bánatot hoztam neked és mit tettem. Tisztában vagyok vele – nagyot nyelek és az ágy végéhez csúszva folytatom. – Charlie, tudom, hogy nincs minden rendben és én segíteni szeretnék.

– Te is tudod, hogy nekem mi lenne a legnagyobb segítség, de nem akarok akkora bunkó lenni, hogy ki is mondjam – mélyen a barna szemeimbe néz és pontosan tudom mit szeretne mondani. Próbáljuk meg újra.

– Nem, arra semmi szükség – keserű ízt érzek a számban és megpaskolom mellettem az ágyat, hogy üljön le. Féloldalasan teszi le magát a jobb lábát behajtva ül velem szemben és végignéz rajtam.

– Tudod – tart egy kis szünetet –, gyönyörű vagy – állapodik meg az arcomon mire aggodalmas mosolyt küldök felé.

– Ez az, amit nem szabad – szegezem rá a mutatóujjam.

– Most miért? Csak azt mondtam szép vagy.

– Figyelj, ez nekem is baromi nehéz, ne próbáld meg még jobban azzá tenni – idegesen felállok az ágyról és előtte fel-alá járkálok. – Tudod itt van ez az egész esküvő dolog, ami miatt kivagyok. Az, hogy rohadtul nem tudok mit kezdeni magammal eszméletlenül felidegesít, és most várom, hogy visszajelezzenek a régi állásomról. Mindenen stresszelek, itt van a hétvégi verseny, Arthur futama, amit végre élőben láthatok és itt vagy te is – állok meg egy pillanatra és szúrósan ránézek. – Itt vagy te, aki mindent megnehezít, és itt vannak a hülye érzelmeim, amik annyira eszelősen váltakoznak egymással, hogy nem bírom tartani a tempót velük – fogom a fejemet. – Azt hiszem megőrültem – nézek rá, miközben továbbra is a fejemen tartom a tenyeremet.

– Nem hiszem, hogy bajod lenne. Csak az a bajod, hogy egyszerre szereted mindkettőnket – áll velem szembe és zsebre dugott kézzel folytatja. – Szerintem ezzel ő, és én is tisztában vagyunk. Kerültél, én is ezt tettem és mindenki próbálta elkerülni a kínos szitukat. Erre itt van az esküvőtök és azt kéritek tőlem, hogy álljak Pierre mellett és bíztassam. Legszívesebben kifogásolnám az egészet, de nem teszem, mert tudom, hogy szeretsz vele lenni – mondja komolyan.

– Szerintem menned kellene – egyikünk sem mozdul csak egymást vizslatjuk.

– Ha azt hiszed, hogy ez megkönnyíti a helyzetet, akkor megyek.

– Nem hiszem, de azt tudom, hogy ideje kimenned, mielőtt valamelyikünk rosszul cselekszik – könnyes szemmel nézem, ahogy azon vacillál, hogy közelebb jöjjön-e hozzám vagy kimenjen.

– Engem nem zavarna, téged? – közelít felém és végigsimítja az arcom, s a szeme az én íriszeimről a számra téved.

– Nem tudom – mondom halkan és hátrébb lépek, hogy ne történjen semmi köztünk. – Ne tegyük ezt vele – sírom el magam ő pedig átölel és a hajamat simogatja.

Utálom, hogy igaza van és utálom, hogy nem tudok dönteni. Ha ennyire megremeg a lábam, amikor meglátom, annak sosincs jó kimenetele. Tudom, hogy éppen a tiltott gyümölccsel állok szemben, de valahogy a szívemnek mégsem tudok megálljt parancsolni. Itt van két férfi, aki bármit megtenne értem és én ezt nagyon jól tudom, mert eddig is mindig ezt az volt a fő céljuk, hogy örömöt okozzanak nekem.

Pierre, aki saját magát marcangolja azóta, hogy mit tettünk a legjobb barátjával. Akivel először éreztem meg milyen a friss szerelem, akivel egy hónap múlva összekötöm az életem. Ő az, akivel másfél éve kelek és fekszem, akivel bármikor tudok nevetni.
És itt van Charles. A legjobb barátom, az, aki felé ténylegesen először tápláltam erős érzelmeket. Akinek minden lépését tudom, amióta ismerem, akivel együtt jártam az összes versenyére, akinek bármelyik mondatát képes lennék befejezni.

És ilyenkor döntsön jól az ember. Esküszöm a világ legnagyobb lotyójának érzem magam ebben a pillanatban és fogalmam sincs mit kezdjek magammal.