éneklés

'Ez az álmunk, a vágyunk, az életünk, a munkánk. Összehozza, összeköti egymással az embereket. Sok szenvedélyem van a világon, de kétségtelen, hogy a két legnagyobb, az éneklés és Te vagytok.'

Ma reggel éppen a telefonomat nyomkodtam serényen, azon gondolkodva, hogy mégis mit adhatnék majd neked a holnapi születésnapodra - rossz szokásom a fontos dolgokat mindig az utolsó pillanatra hagyni -, mikor kivágódott a szobám ajtaja, s te jelentél meg előttem széles, levakarhatatlan vigyorral a képeden. Ennek igazán örültem a mostani jó pár - szó szerint és átvitt értelemben is - viharos nap után. Ezek szerint, talán tényleg jót tett neked, mikor együtt aludtunk el a Nappaliban.
- Minek köszönhetem a látogatásodat Hyung? - kérdeztem kedvesen, de belül még mindig borzasztóan nyomasztott a tény, hogy nem tudom, mit is adhatnék neked születésed napjára.
- Végre sikerült Monie Hyungot kikergetnem a stúdióból, így egész napra a miénk. Arra gondoltam, lemehetnénk és felvehetnénk együtt néhány számot. - felelted lelkesen és láttam, hogy gondolatokban már a stúdióban jársz és nagyban nyomatod a Cypher pt.4 szövegét.
- Na, végre! Már kezdtem azt hinni, hogy Hyung úgy döntött oda költözik. Még a kajájàt is bevitette Jin Hyunggal! De ha már végre kijött, akkod persze, menjünk gyorsan, nehogy meggondolja magát! - nevettem el magam, majd kezedet megragadva kezdtelek el húzni a kis stúdiónk irányába, még mielőtt szemet szúrhatott volna neked ez a kis füzetecske, amit véletlen az íróasztalomon felejtettem. Még csak az kellett volna, hogy rákérdezz, mi az!
- Mivel szeretnéd kezdeni Kookie? - kérdezted izgatottan csillogó szemekkel.
- Legyen az Eyes, Nose, Lips! Azt már rég énekeltük, pedig mindketten nagyon imádjuk! - feleltem, mire te lelkes bólogatások közepette indítottad el az alapot a szöveggel együtt, majd mellém állva, el is kezdtük az éneklést.
Rengeteg dalt énekeltünk el a nap folyamán, sokat hülyéskedtünk, de úgy éreztem, valami megváltozott közöttünk. Voltak olyan percek, amikor csak álltunk egymással szemben és énekeltünk, de miután a zene elhallgatott, mi nem mozdultunk, ugyanúgy meredtünk egymás íriszeibe, mint azelőtt. Vagy például egyszer véletlen meglöktelek a vállammal, mire te összerezzentél és a kezedben tartott telefont is leejtetted, mire le akartam hajolni, hogy felvegyem, de összefejeltünk. Azonban a nevetés - ami általában az ilyen történéseket szokta követni - , most elmaradt, ehelyett csak vörös fejjel meredtél magad elé és sokáig utána még a pillantásomat is kerülted.
- Készen van a vacsora! Jöttök, ugye? Előtte menjetek fel kezet mosni. - nyitott be egyszer csak Jin Hyung, mikor mi még éppen nagyban az előbb elénekelt nóta hatása alatt voltunk. A dal szövege határozottan a romantikus, szerelmes kategóriába volt sorolható, és az egész egy szerelmi vallomás volt, amiben az énekes színt vall kedvesének. Azt hiszem, talán túlságosan beleélhettük magunkat, ugyanis mikor feleszméltünk - Jin Hyung hangjának és az idő közben elhallgatott dallamnak köszönhetően - , közvetlenül egymás előtt álltunk, a te homlokod pedig a vállamon pihent.
- Hahó! Khm, bocsánat, hogy megszakítom a pillanatot, de a kaja elmászik, mire megmozdultok, szóval légyszíves! - kuncogta el magát Jinie Hyung, mire mindketten összeszedtük magunkat és piruló fejjel léptünk el egymástól, hogy az ebédlő felé vegyük az irányt.
Vacsora után már nem mentünk vissza a stúdióba, és te látványosan kerültél is, ám engem ez most kivételesen egyáltalán nem bántott, mert eszembe ötlött, mit adok neked majd a szülinapodra, így szobámba bevackolva magamat álltam neki ajándékom kipofozásának.

Talán minden megváltozik,
Talán minden más lesz így.
De egy dolog van, ami nem változik.
Íriszeink csillogása, mikor együtt énekelünk,
Mikor egymásnak énekelünk.

A bújtatott spoilerezést még nagyon gyakorolnom kell, úgy látszik!😅
Na mindegy, most szeretnék kérni tőletek egy perc néma csöndet, mindazon emberekért - többek között értem is -, akik tragikus szívrohamban hunytak el a mai nap folyamán, a Cloud9-es íróknak köszönhetően!😅
Köszönöm❤️