puszi

'Mástól el nem viselem, tőled szinte követelem. Ahogy duzzadt ajkaid érintik felhevült bőrömet, alkalmanként pedig remegő ajkaimat, eufórikus érzet. Tökéletes. Ha szerelmes csókod nem is érezhetem sosem, puszid az én drogom, kábítószerem.'

Még a mai napig sokkal hevesebben ver a szívem, ha visszaemlékszem a két évvel ezelőtti első olyan puszidra, amit véletlen vagy sem - ezt már valószínüleg sosem tudom meg -, de nem az arcomon elterülő bőr valamely pontjára, hanem az ajkaimra kaptam tőled. Akkoriban vált szokásoddá - kár, hogy nem tartottad meg sokáig -, hogy lefekvés előtt mindenkihez odaszaladsz egy gyors puszira. Sosem vártam még azelőtt annyira az éjszakát és a lefekvést, mint akkoriban.
Emlékszem, mindig engem hagytál utoljára és jól meg is ölelgettél, mielőtt indultunk volna a saját szobáink irányába.
Azon a napon is így történt. Egy fárasztó, interjúkkal és forgatásokkal teli nap után, vánszorogtam felfelé - az akkor még Nam Hyunggal közös - szobámba, mikor utánam futottál, és megállítottál a lépcsőn. Kérdőn fordultam feléd, mire te a szokásos téglalap vigyorod kíséretében a nyakamba ugrottál és egy csontropogtató ölelésben részesítettél. Én csak élveztem közelséged, és orromat hajadba fúrva, kezeimet derekad köré fonva simultam ölelésedbe, miközben forró leheleted cirógatta nyakhajlatomat.
Fogalmam sincs, hogy meddig szorongathattuk egymást, mikor kissé elváltál tőlem, s lehunyva pilláidat, ajkaidat enyéimhez nyomtad egy röpke másodperc erejéig, egy röpke szájra puszi erejéig.
Miután végleg elhúzódtál tőlem, döbbent ábrázattal emeltem ujjaim bizsergő ajkaimhoz, de te csak egy édes nevetést hallattál, s már el is tűntél a lépcsőfordulóban.

A mai napig belebizsereg az ajkam, ha visszaemlékszem arra a röpke pillanatig tartó csókra.
A Golden Maknae első csókjára, már ha, ez annak volt mondható.