3 nappal késöbb:

A szobámban ücsörögtem az ágyamon, és unalmamban az új telefonomon játszottam, amit Jacktől kaptam. Azt mondta, az elkövetkezendő napokban sok dolga lesz, és hogy ne unatkozzak. De nem tudok senkit csak őt hívni rajta.

Életemben nem volt még játék a telefonomon, csak most. De egész szórakoztató volt. Letöltöttem egy pár képen Alecről. Annyira megfogott. Rengeteg mindent találtam róla interneten.

18 éves srác, és kedvenc elfoglaltsága focizni. Az elvesztésem miatt nem bír mas csajjal össze jönni. Naponta jár a temetőbe, és mindig visz virágot is. Ismerté vált azzal, hogy a pasim volt. Egy egy együttérzős hozzászólásra válaszolt, hogy legbelül hisz benne, hogy még újra lát. Ebből az üzenetből sajnos azt tudom kiköveztetni, hogy majd ha meghalt talán újra lát... nehogy öngyilkos legyen miattam... úristen azt nem bírnám elviselni.

Most nem ismerem személyesen. Nem ismerem a személyiségét... mégis vonz valami lathatatlan hozzá. Magam sem tudom mi az, de egyszerűen tudom, hogy ő lesz a családom után a következő, akit megkeresek miután innen elszabadultam.

Gondolataimból kiabálás szakított ki. A nappaliból jött.
Kimentem az ajtón, és elindultam a nappali felé. Az ajtó elött megálltam, mert olyan ideges volt Jack hangja, hogy féltem, ha bemegyek rám is ideges lesz, azt pedig nem akarom. Kicsit belestem, és megláttam, hogy telefonál. Háttal állt nekem, és csak egy boxer volt rajta.

-Mondtam, hogy én is szomorú vagyok! Nem! Nem megyek el a második temetésre, ahogy az elsőre se mentem. Akarhányszór akarod eltemetni, akkor sem megyek el! - Kiabálta Jack. Egy kis szünetet tartott, gondolom a telefon másik végén beszélt valaki. - Igen bazdmeg szerettem! Én is szerettem, de TE elvetted, és nem lehetett az enyém. Úgyhogy ne is álmodj róla, hogy elmegyek a temetésére, ahol te is ott vagy. - imsét egy kis szünet kövezkezett. A fülemet az ajtóra nyomtam, de csak mondat foszlányokat hallottam.

- Jane... szeretted... mindig... enyém... érted? - hallottam. Úristen... szóval rólam van szó... ez a hang... hát persze! A tvben hallottam... jesszusisten! Ez Aleccal beszél. Valamilyen láthatatlan erő vezérelt, és nem én irányítottam. Felrántottam az ajtót. Jack megfordult, és farkasszemet néuett velem. Olyan idegesség csillant a szemében, amilyen még nem láttam.

Kiabálni szerettem volna Alecnak, hogy itt vagyok, és élek, de Jack mintha csak a gondolataimban olvasott volna, elöttem termett, és kezét a számra tapasztotta, de olyan erősen, hogy levegőt sem kaptam.

-Most le kell tennem! - mondta, majd kinyomta a telefont. -Hallgatóztál?! - kérdezte idegesen, és levette a kezét a számról. Miután nem válaszoltam, kaptam egy pofont. A fájó pontot szorongatva néztem a szemébe.

-Nem- suttogtam, és a könnyek elhonályosították a tekintetem. Jack megkönnyebülten sóhajtott egyet, majd magához ólelt, a fejemnél fogva. Illata beleférkőzött orromba, és arra késztetett, hogy szippantsak egy nagyot. Arcomat a melkasába furtam, és ujjaim dereka köré fontam. Ha valaki kívülről lát minket, akkor azt hiszi, hogy fiatal szerelmesek vagyunk, akik fél napig nem taltáltkoztak, és egy olyan meghitt pillanatot élnek át az öleléssel... részben igaz is volt. Meghitt volt ez az ölelés, és megnyugtató.

Azonban nem teljesen értettem. Ki akartam szabadulni az ölelésből, ám Jack úgy szorított, mintha attol tartana, ha elenged eltűnök. Kissé megmosolyogtatott ez a gondolat. Hiszen annál nincs jobb, ha valakit szeretnek.

-Jack... kérdezhetek valamit? - néztem fel rá, félve a reakciójától. Jack aprót bólintott, azonban arcáról semmiféle érzelem nem volt leolvasható. - Miért emlékszem egyes apró dolgokra? Például a nevemre? Meg amikor előszőr mondtad Alec nevét... akkor is halványan derengett. Ez hogy lehetséges? - Jack egy pillanatra elgondolkozott, aztán szemembe nézett, és fellcsillant a szeme.

-Rám is emlékeztél? - kérdezte végül. Muszáj volt egyet kuncognom, magam sem tudom miért.

-Amikor még nem láttalak, akkor a hangodat felismertem. De nem tudtam, hogy kivagy, csak ismerősnek tűnt a hangod. De válaszolj mááár légysziiii! - nyafogtam el a végét. Jack szemében öröm csillant, aztán ismét semmienre varázsolta arcát... bár én is tudnék ilyet...

- Hát... igazából nem tudom. Talán csak a leges legfontosabb emlékek maradtak meg. A családodtól nagyon eltávolodtál abban az időben. Lehet, hogy ezért nem emlékszel rájuk, rám meg igen. - elkerekedett a szemem.

- Nem voltam jóban a családommal? - könny szökött a szememben. Ha nem voltam jóban a családommal, akkor most mit gondolhatnak? Nekik címezte Jack a levelet, amit a "halálom" elött írt. Lehet, hogy őkis hiájuknak érzik? Lehet, hogy ha kiszabadulok innen, akkor nem is akarnak majd látni? - Matt... Mattel sem voltam jóban? Ő volt az, aki a képek láttán nagyon megérintett. Nem tudom miért. - a könnyek legördültek az arcomon. Ezekután nem tudom újra kezdeni az életemet. Itt fogok ragadni örökre, és soha többet nem látom a családomat. Ha innen ki is jutnék, és vissza is akarnék menni, akkor sem mehetnék ismerősökhöz. Hiszen utálnának, mert engem hibáztatnának. Az a kurva papir mindennek a hibája. Ha oda figyelek, átolvasom, és nem csak aláírom, akkor talán most tudnák, hogy elraboltak engem, és keresnének. De nem. Áh dehogy! Alá kellett írnom azt a kurva papírt...

-Matt? Nem tudom. Vagy várjcsak! Mielött még Alec képbe jött rengeteget meséltél, hogy csak ő ért meg téged. Meg régi sztorikat. De már nem igazán emlékszem.

Szasztok!
Nemsokára hozom a következő részeket. Már el vannak kezdve. Viszont hondoltam egy-egy helyen kijavítom a hibákat. Lehet addig nem fog új rész érkezni. De ha nagyon szeretnétek a folytatást, pls kommenteljetek.
Puszi!