/Tami/

- Honnan van meg a számom? - kérdeztem döbbenten. Fanni vigyorogva figyelt.
- Vannak ismerőseim - mondta Félix.
- Fanni? - kérdeztem mosolyogva.
- Beni.
- Ki az a Beni?
- A szőke srác.
- Jaa, értem.
- Figyelj, elkell valamit mondanom - mondta komolyan.
- Igen?
- Szerelmes lettem beléd - mondta Félix. Pislogás nélkül meredtem magam elé. Szeret? Szerelmes lett belém?
- Tudod, az van, hogy... én is beléd - mondtam halkan. A vonal túloldalán néma csend volt. Basszus, talán nem kellett volna elmondanom? Hülye, Tami! Hülye, Tami!
- Nem szeretnél eljönni velem, holnap valahova? - kérdezte Félix.
- De, persze - mondtam mosolyogva.
- Király. Hol találkozzunk?
- A Hősök terénél?
- Ott hol?
- A hét vezér lovas szobornál.
- Oké, szia - köszönt el.
- Szia - köszönt idióta vigyorral a fejemen. Leraktuk.
- IMÁDLAK! - öleltem szorosan Fannit.
- Eressz el, mindjárt megfulladok! - kérte nevetve. Elengedtem.
- Randink lesz!
- A Hősök terén?
- Nem! Talán. Lehet.
- Holnap átjövök, és segítek elkészülni, oksi?
- Okés - mondtam mosolyogva.

'Másnap'

/Tami/

Délben Fanni átjött, hogy felkészítsen a randira. Állítása szerint lélegzet elállító voltam. Gyomorgörccsel mentem a Hősök terére. Vajon komolyan gondolta? Tényleg szerelmes lett belém? Mi van, ha csak átvert? Jó ötlet volt bevallanom az érzéseimet? Jó ötlet volt belemenni ebbe a randiba? Anyáék mit szólnának ehhez?
- Gyönyörű vagy - hallottam Félix hangját mellőlem. Oldalra néztem, és megláttam őt. Egy szál rózsával fogadott.
- Ezt neked hoztam - nyújtotta át a virágot.
- Köszönöm - mondtam mosolyogva. Kinyújtotta felém a kezét. Mosolyogva fogtam meg. Az ujjait rákulcsolta az enyéimre. Elindultunk valamerre. Szabadon sétálgattunk, és beszélgettünk. Mindenről. A múltunkról, az életünkről. Este haza kísért.
- Mi lesz, ha akkor hívjuk egymást, ha a szüleinkkel vagyunk? - kérdeztem.
- Add ide a telefonodat - mondta. Elővettem a zsebemből, és a kezébe adta. Valamit írt, majd visszaadta. A sajátjába is írt valamit, majd felhívott. A telefonom kijelzőjén egy név szerepelt. Ezen elnevettem magam. Ez a név illett a mi helyzetünkre is.
- Rómeó? - kérdeztem mosolyogva.
- Te vagy az én Júliám - mondta Félix. Ismét nevetni kezdtem.
- Komolyan beszéltem - mondta, és megmutatta a telefonját. Tényleg.
- Szóval, te vagy Rómeó én pedig Júlia?
- Igen - mondta mosolyogva Félix.
- Egyet remélek - mondtam titokzatosan.
- Azt, hogy most rögtön megcsókollak? Ám, legyen - mondta, és magához rántva csókolt meg. Ugyanolyan volt ez a csók is, mint tegnap. Miután elváltak az ajkaink mosolyogva nézett rám.
- Nem ezt akartam mondani.
- Akkor?
- Nem fogom halottnak tettetni magam - mondtam.
- Köszi, akkor nekem se kell a semmiért meghalnom - mondta komolyan. Aztán mindketten elnevettük magunkat.
- Szia, Rómeó - indultam be a lépcsőházba.
- Szia, Júlia - mondta mosolyogva Félix.