/Tami/

Csipogásra lettem figyelmes. Lassan kinyitottam a szemeimet. Egy vakítóan fehér szobában ébredtem. Nem voltam egyedül. Egy fiú állt az ajtóban. A fejét kapucni takarta. Visszanézett rám, majd odarohant hozzám.
- Végre felkeltél - ölelt szorosan az idegen. Az illata valahonnan ismerős volt.
- Öhm, igen, de te kivagy? - kérdeztem a szorosan ölelő sráctól. Eltolt magától, és levette a kapucniját. Az arca is ismerős volt, de nem emlékeztem honnan.
- Nem bírtam ki, hogy ne lássalak. Mikor hallottam, hogy az orvosok... Jaj! Szólok egynek - rohant ki a srác. Ebben az időben egy fiatal lány jött be.
- Úristen, Tami - ölelt meg ő is. A meglepettségtől meg se bírtam szólalni. Ebben a pillanatban bejött a srác mögötte egy orvossal.
- Jó napot, Dr. Vágó Róbert vagyok. Megkérném önöket, hogy fáradjanak ki - nézett a fiúra és a lányra.
- Rendben - mentek ki.

/Félix/

- Annyira boldog vagyok, hogy végre felkelt!
- Én is! Jaj, szólnom kell a szüleinek - kapta elő a telefonját Fanni.
- Tulajdonképpen ők miért nincsenek most itt?
- A kiadó miatt. Tudom, ők a főnökeim, de annyira rossz nézni, hogy számukra Tami elsősorban az előadójuk másodsorban a lányuk.
- Egyszer úgy képen törölném az apját!
- Meg is lenne rá az okod - tette le egy pillanatra a készüléket.
- Miért? - szorult ökölbe a kezem.
- Miatta van itt.
- Hogy?!
- Éppen veszekedtek amikor Tami elhagyta a kiadót. Az apja utána ment. Tami lelépett az útra, de az apja szólt neki, visszafordult és bumm! Elütötte a buszsofőr.
- Jézusom - fogtam a fejem.
- Ha nem akarod, hogy itt találjanak akkor menj el. Mindjárt itt lesznek - tette el a telefonját.
- Rendben - sóhajtottam. Feltettem a kapucnimat, és elhagytam a kórházat. Épp a parkban sétáltam mikor jött egy üzenetem. Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem ki írt.
Fanni: Nem emlékszik senkire!!!