Isabell a három vég kartont rendezgette a cséza hátuljában, amikor a doktor ráköszönt.

– Kicseréli a ruhatárát, Mrs. Krilov? – kérdezte kedélyesen.

– Mire gondol? – egyenesedett föl Isabell.

A doktor ugyanazt a föld barna nadrágot és könnyű zakót viselte, mint egy hete az ebédnél, és ugyanolyan furcsa volt, mint akkor.

– Erre a rengeteg szövetre – intett a férfi a cséza felé.

Isabell szeme végigfutott a vastag lenvászon szöveten, amivel a munkások barakkjában szándékozott kicserélni a foszlott ágytakarót, és megvonta a vállát.

– Furán festenék piros, fehér csíkos ruhába, nem gondolja?

– Magán minden tökéletesen állna Mrs. Krilov, hisz olyan jó az alakja.

Isabell kissé oldalra döntötte a fejét, és érdeklődve nézett a férfi kissé kipirult arcába. Részeg, tűnődött. Délelőtt tízkor? Aligha. Hasonlót érzett, mint az évtized vihara után, ami benyomta az ablakot, és ő az üvegtörmeléket takarította össze. Úgy csikorgott a lába alatt, ahogy a doktor hangja most.

A férfi csak néhány pillanatig állta a tekintetét, még inkább elvörösödött, és a lóra siklott a tekintete.

– Csinos kis jószág – mondta.

Isabellből kipukkant a nevetés. Az ő alakja tökéletes, a lova meg csinos. Mi baja van ennek az embernek? Esme részletesen beszámolt a múltkori látogatás után, amikor a macskakölyköket ment megnézni. Igaz, a kölykökről jóval többet mesélt, hogy melyiknek hol a foltja, mint a doktorról, de az kiderült, hogy egyedül él, nincs feleség, és hogy adott nekik a boltban vásárolt sütit és engedte szétnézni a rendelőjében is. Esmét elborzasztották a fogók, tűk és szikék. Később Charles faggatta ki Esmét, hogy ölelgette–e a doktor? Nem olyannak néz, ki, mint aki gyereket ölelget, méregette a férfit Isabell. Még inkább karót nyeltnek látta, mint Charlest, mintha nem tudná, hogy viszonyuljon az emberekhez. Ez a bók is az előbb, milyen sután hangzott már.

– Tudom, hogy szólnom kellett volna, amikor elhívtam magamhoz a lányát, Mrs. Krilov – fordult vissza a férfi figyelme az utca gyér forgalmáról ismét Isabell felé. – Elnézését kérem. Nem gondoltam rá, hogy ön aggódik, de Miss Natasa tegnap nálam járt, és... – Gondolkodott kicsit hogy fejezze ki magát, és megjelent egy tétova mosoly a szája szögletében –, azt hiszem, úgy a legegyszerűbb, ha ledorongolásnak nevezem, ami történt. Hisz ismeri Miss Krilovt.

– Ó. hogyne – nevetett Isabell, és a váratlan cinkosság oldotta köztük a feszélyezettséget. – Én is félek tőle. Natasa jóindulatú, de szigorú. Pont, mint a bátyja, a.. – itt Isabell akadt meg a szót keresve –, a férjem. Pont, mint a férjem. – mondta és lehajtotta a fejét.

- Boldogtalan mellette Isabell? – kérdezte a férfi. – Ugye szólíthatom Isabellnek. – A tenyerét rásimította Isabell szöveteken nyugvó kezére.

Isabell meghökkenten nézte a nagy férfikezet, ami beborított az övét. Jó meleg volt, puha, bőrkeményedések nélküli, nem úgy, mint Charlesé, aki minden munkában részt vett, most is az istálló újraépítésén dolgozott.

Mit akar tőle ez az ember, nézett végig rajta kíváncsian.

Van olyan jóképű. mint a férje, valamivel alacsonyabb, és talán néhány évvel idősebb is. A szeme zöld, a haja barna, és bár fogja a kezét, és úgy tesz, mintha kedvelné, de ez nem tükröződik a tekintetében. Charles szemében mindig lát valamit, haragot, bosszúságot, néha sóvárgást. Olyankor kapja félre rendszerint a tekintetét, hogy Isabell meg ne lássa. Még azt is szégyelli, hogy néha kedvtelve rám néz, gondolta Isabell, és kihúzta a kezét a férfi tenyere alól.

– Mennem kell – mondta, és szándékosan nem felelt a bizalmaskodó kérdésre. Soha nem fogja kibeszélni Charlest, főleg nem ezzel a fura alakkal. Legföljebb Mariannal, ha átjön holnap, ahogy megígérte.

– Nem tartom fel – lépett azonnal hátra a férfi. – Örülök, hogy láttam, Mrs. Krilov.

Isabell erre megint elnevette magát, és tudta, hogy annyit vihog, mint egy csitri, de képtelen volt komolyan venni ezt az embert a nehézkes kedveskedésével. Nem csoda, hogy magányos. Melyik nőt érdekelnék ezek a kínnal született bókok.

Felpattant a csézára, eligazgatta a bőrszíjakat, csettintett a lónak, hogy indulhatnak. Néhány méter után visszanézett a férfira, aki azóta elfordult, és elindult felfelé, a rendelője irányába. Erről az emberről is mesél majd Mariannak. Jót kacarászhatnak rajta, ahogy a barátnők között szokás. Mert Mariann Kendall talán a barátnője, gondolta Isabell, szélesen elmosolyodott, és nekidőlt az ülés vékony deszkatámlájának.