A birtokon tett rövid körút után Charles nem a haza vezető dűlőútra vezette lovát, hanem a kisebbik húga, Mariann birtoka felé fordult.

Enyhe szél hűtötte izzadt testét, tücsök szólt és madárdal, és a néhány későn virágzó bokor édes illata  csitította a férfi zaklatott lelkét.

Olyan egyszerűek voltak az álmai. Mezőgazdásznak tanult, mint oly sok fiatalember körülötte, és választott magának egy külsejében elfogadható, rendes, simulékony lányt, aki szereti, és akit ő tisztel. Laura mellett az élet a fennsíkot átszelő folyó, lassú hömpölygés. Erre vadvízi patakon hánykolódik, hol fenn, hol mély örvénybe zuhanva, az elégedettség és a harag hullámvasútként váltogatják egymást a szívében. Isabell szórakoztatja és kihozza a sodrából. Kívánja a nőt és megveti. Isabell ártatlan szűz, aki a zabigyerekét vezeti kézen fogva. Gyermeteg, ugyanakkor kedves és odaadó. Milyen elragadtatva fogadta a csókját! Szinte elveszett a gyönyörűségben. Laura is belepirult a hosszabbra sikeredett csókokba, de Isabell öröme lefegyverezte a férfit. A tekintete. Ahogy utána ránézett. A legtöbb nő, akit Charles ismert, a végső gyönyört is józanabbul élte meg. Milyen bájos lenne Isabell a teljes elragadtatás pillanatában. Milyen volt? Furakodott az undok gondolat máris az agyába. Milyen volt az alatt a James alatt, amikor Esmét a testébe plántálta!

Mariann a házuk előtt üldögélt két másik nő társaságában az öreg fűz lelógó ágai alá húzódva a nap elől. Bentről kihordott karosszékeken ültek, és borsót fejtettek.

Charles szertartásosan üdvözölte a húga társnőt, akikről tudta, hogy az idősebb a helyi tiszteletes felesége, a fiatalabb pedig Mariann sógornője. Néhány őszintétlen mondattal kimentette magát, hogy megint otthon hagyta a feleségét, majd megkérte Mariannt, hogy szánjon rá egy kis időt.

Mariann csodálkozott, hogy bátyja négyszemközti beszélgetésre hívja, mégis engedelmesen letette a borsóval félig telt tálat a földre, és követte Charlest a házba.

A konyhába lépve a férfi futólag körülnézett, elhessegette magától a zavaró gondolatot, hogy a húga ennél jobbat érdemelne, majd az egyszerű faszékre ereszkedett, lábát az asztal alatt kényelmesen kinyújtotta, kezét az asztalon összekulcsolta, és azonnal belevágott.

– A segítségedet szeretném kérni, Mariann.

A húga a kezét mosta a konyhai mosogató alatt, és Charles szavain megdöbbenve hátrafordult, törülközni is elfelejtett, két apró kezéről ráérősen csöpögött a frissen gyalult padlódeszkákra a víz.

– Az enyémet? – kérdezte döbbenten. – Három fiútestvére közül Charles állt tőle a legtávolabb, és segítséget legfeljebb Mariann kért a bátyjától, azt is régen, legutoljára akkor, amikor a negyedik elemiben a haszonnövények betegségeiről írt dolgozatához a búza kártevőit lusta volt a lexikonból kikeresni. – Az én segítségemet kéred? Nem az Ivanét, vagy Natasáét? – Huncutul elmosolyodott. – Szása persze szóba se jöhet. Mit tudna Szása, amit te nem?

Charles lagymatag mosollyal nyugtázta az élcet. Valóban eszébe jutott, hogy inkább Natasához fordul a bajával, aki idősebb és tapasztaltabb, mint Mariann, de úgy érezte, Natasa megijesztené Isabellt. Natasa távolságtartó és hűvös, rendkívül elfoglalt, ráadásul magas termetű. Isabell nagyobb bizalommal lesz egy hozzá hasonlóan alacsony nővel – a testvérek közül egyedül Mariann nem örökölte a szálfa Krilov termetet –, aki széllel bélelt, és félig még gyerek.

– Isabellről van szó. Vagyis neki lenne szüksége a segítségedre – magyarázta. – Járatlan az..., az... – Már megint keresgélte a szavakat, mert Isabell miatt olyan dolgokról kényszerült beszélni, amikről régebben nem is gondolkodott. – Mondjuk úgy, Isabell járatlan az élet dolgaiban.

Mariann csengőn felnevetett. Égszínkék szeme ragyogott, és feje tetejére tűzött aranyhaja vidám táncot lejtett.

– Az élet dolgaiban? – ismételte még mindig kuncogva Charles szavait. – Mióta vagyok én járatos az élet dolgaiban. Ha jól sejtem, a házasság gondjairól beszélsz. Ezekben bírhatok én több tapasztalattal Natasánál, noha négy hét alatt gyűjtött tömérdek tapasztalattal.

– Isabellnek a viselkedés legalapvetőbb szabályairól sincs fogalma – mondta Charles, és savanyúan mosolyogott.

– Kézzel eszi a pörköltet? – kérdezte Mariann, mert nem vette komolyan a bátyját.

Charles szeme hidegen villant. Nem volt ínyére a tréfa.

– Ma hálóingben ment le a konyhába, ahová bármikor, bárki beléphet. És amikor felelősségre vontam, nem is érette, miről beszélek.

– Hálóingben? Milyen hálóingben? Nekem is van olyan hálóingem, amit nyugodtan...

– Ez nem olyan volt. Kilátszott belőle mindene – vágta rá a férfi ingerülten. – Anyánk vette neki a minap, amikor megálltunk bemutatkozni New Orleasban. Tudod, milyen anya. A romantikus túlkapásai.

Mariann elpirult.

– Tudom. Én is kaptam nászajándékként egy hasonlót tőle. Taylor kifejezetten örült neki.

Charles bosszús pillantást vetett a húgára.

– Én nem. Amikor behozta a reggelimet, és megláttam rajta, majd szétvetett a méreg. Hogy képzeli, hogy ebben kijön a szobájából...

Mariann csitítóan felemelte a kezét.

– Várj! Várj! Csak sorjában. Hagyjuk kicsit a hálóinget. Azt akarod mondani, hogy...? Szóval azt akarod mondani...? Hogy ti nem...? Hogy te nem...?

Charles kurtán felnevetett.

– Mariann! Ne hebegj, habogj már. Igen. Külön alszunk.

A lány arcán óvatos kifejezés jelent meg.

– Külön alszotok, vagy még el se háltátok a házasságot?

Charles nem felelt, mert ezt eddig egyetlen embernek se mondta ki ilyen nyíltan. Jellemző, hogy Mariann az első, akinek kénytelen lesz.

– Nem feküdtem le vele – bökte ki kényszeredetten, majd magyarázkodni kezdett. – Tulajdonképpen kényszerből jött hozzám. Vagy a házasság, vagy a nyomor. A kettő közül választhatott. Tíz napja ismerjük egymást. Mégis, hogy képzeled? Vadállatnak nézel.

– Értem – mondta megfontoltan Mariann, és szánalom költözött a tekintetébe. – Olyan ronda?

Charles most először, mióta belépett a húga konyhájába, őszintén elmosolyodott. A húga – korából adódóan, hisz' épp csak betöltötte tizenkilencet – meglehetős leegyszerűsítve szemlélte a világot.

– Nem ronda. Idegenek vagyunk egymásnak.

– Aha – mondta fensőbbséggel a lány, noha nem látott be semmit. Ő abban a pillanatban beleszeretett a férjébe, amiben megismerte. Nem biztos, hogy ha a férfi akarja, még aznap az övé lett volna, de még ezt sem tartotta elképzelhetetlennek. Tíz nap együttélés után viszont biztosan.

– Mit kívánsz tőlem? – kérdezte komolyan Charlest.

– Hogy okítsd ki. Mond meg neki, hogy mit érez egy férfi, ha egy csinos fiatal nő csaknem meztelenül forgolódik előtte. Figyelmeztesd, hogy ne kedveskedjen minden jöttmenttel, hogy ne járkáljon például kibontott hajjal, és meztelen lábbal – tekintette önkéntelenül a húga pucér bokájára siklott, és Mariann megszeppenve húzta lábát a szoknyája alá –, és öltözzön fel tisztességesen.

– Amiről beszélsz, Charles, minden kislány tudja – jegyezte meg Mariann. – Isabell szült egy gyereket.

– Mégsem tud semmit. Kilenc éve egy apácazárdában él. És előtte? Ki tudja, milyen élete volt előtte.

– Egy darabig itt lakott Somsettownban. Nem rossz környék, de a fiatalok gyakran lejárnak a folyópartra fürödni, és kicsit csókolózni.

Charles vállat vont.

– Talán Isabell nem tud úszni.

Mariann még mindig nem értette pontosan, mit kíván a bátyja, és elvégezetlen teendői is foglalkoztatták. Az udvarról beszűrődő zajokból kikövetkeztette, hogy hazatért a férje, és ő még bele sem kezdett az ebédfőzésbe.

– Mit szeretnél? Mit tegyek? – kérdezte enyhe türelmetlenséggel a hangjában.

Charles meghökkenten nézett vissza rá. Hiszen mondta. Azt szeretné, ha Isabell úgy viselkedne, ahogy a tisztességes nők szoktak.

– Látogasd meg. Legyetek barátnők. És abban, amit nem tud, segíts neki.

– Legyünk barátnők? – kérdezett vissza Mariann elképedten. – Ezt nem lehet parancsba adni. Lehetséges, hogy utálni fog engem.

– Miért tenné. A fiatal nők egyfolytában súgnak búgnak. Isabell is örülne egy másik nő társaságának.

– Vak vezet világtalant – mondta Mariann, és közben a ház előtt felhangzó léptekre figyelt.

Taylor Kendall robosztus alakja jelent meg az ajtónyílásban. Fáradt volt, izzadt és koszos. A búzát csépelték egész délelőtt, haját, szemöldökét törek lepte, ingét sötét izzadtságfoltok tarkították.

Mariann abban a minutumban megfeledkezett a bátyjáról, kitárt karokkal röpült a férje nyakába. A férfi jobb kezével kénytelen volt az ajtófélfába kapaszkodni, hogy hanyatt ne essen a viharos üdvözléstől, bal keze azonban az asszony karcsú derekára simult, és arcát a nyakába temette.

– Látom, vendéged van – figyelmeztette a férfi a nejét Charlesra, amikor felemelte a fejét.

– Ó, igen – nevetett Mariann. – A bátyám az imént érkezett egy kis tereferére.

Charles felemelkedett a székből, és kezet rázott a sógorával. Noha módosabb embert képzelt a húga mellé, valójában kedvelte Kendallt. Gyakorlatias gondolkodást, és higgadtságot hozott a családba.

– Veled is szeretnék beszélni, Taylor – mondta. – A gazdaság dolgairól, hogy mindkettőnk előnyére válna, ha megosztanánk a munkát.

Kendall bólintott.

– Rendben. Azonnal jövök. Csak előbb megmosakodom. Mindenem viszket.

Mariann visszaült iménti helyére, és vonakodva elengedte Kendall bal kezét, amit eddig fogva tartott.

Charles nézte a húga ragyogó arcát, és enyhe fájdalmat érzett. Mariann olyan sóvár pillantást vetett a fürdőszoba ajtajában eltűnő férje után, ahogy nő rá még soha nem nézett. Ha nem lennék itt, bizonyára követné Taylort, és a délutánt nem érdektelen tereferével töltenék, gondolta irigyen a férfi. Nekem bezzeg ennyi jut. Munka, felelősség és keserűség.

Mariann végre visszafordult a bátyja felé, és álmatag tekintetet vetett rá.

– Miről is beszéltünk? – kérdezte vontatottan.

Charles hangosan felnevetett.

– Hagyjuk. Mindegy. Láss az ebédhez! Taylor bizonyára éhes.