Charles szemellenzőt képzett a kezéből és elnézett kelet felé. Ma is dög meleg lesz, állapította meg rezignáltan. Noha reggel fél hetet ütött az utca végén a toronyóra, a hátára máris nedvesen tapadt ruha. Jöhetett volna kabát nélkül, szandálban, de nem tagadhatta meg önmagát. Bár tudta némiképp nevetségesen fest a hullámzó macskakővel burkolt utcában hajnali fél hétkor vasalt nadrágban, és felöltőben, mégsem fordult vissza, hogy a szállodában könnyítsen az öltözékén. Úriember lenvászon öltönyben, és világos puhakalapban megy lánykérőbe.

A lánykérés gondolatától elöntötte a jól ismert, tehetetlen düh, mely kellemetlen érzésben az utóbbi napokban inkább meghatározóvá vált a tehetetlenség, mint a düh. Mérge kezdett elpárologni a mexikói sivatag forróságában, csupán a tehetetlenség maradt olyan fojtogató, amilyen kezdettől volt.

Púposra megrakott szamárkordé zörgött el mellette, a kocsison és szamarán kívül más halandó nem zavarta az utca nyugalmát. A halászok pitymallatkor kifutottak az öbölből, az asszonyok és a gyerekek pedig a magas kőfalak mögött ébredeztek. Charles hallotta az anyák kárpálását, ahogy életet lehelnek álmos csemetéikbe, az élelemért remegő kutyák izgatott vakkantásait, az ajtócsapkodást és a gyereksírást.

Az órájára nézett. Hatóra negyven. Talán még sincs olyan korán, mint feltételezi, a képtelen tetthez, hogy ma reggel megkérje Isabell Bross kezét.

Isabell. Nem tetszett neki a neve sem, és semmi, amit gondol, vagyis inkább hisz róla. Biztosan fekete, mármint a haja és a szeme, az apja is bogárszemű volt, és ősz hajszálai erős fekete szálakkal keveredtek. Isabell örökölhette apja sötét bőrét, és hajlamát a szőrösödésre, ahogy a fekete nők általában, akiknek tarkóján a pihe is erőteljes, és jól látható szálakat ölt a lapockák között. Biztosan a mellbimbója körül is hosszú szőrszálak lengedeznek, futott át Charles fején a lehetőség, és összerázkódott a gondolatra. Aztán alig észrevehetően vállat vont. Ezzel fölösleges aggasztania magát. Ha sikerül is feleségül vennie Isabell Brosst, a mellbimbóit akkor se fogja látni soha. Annál benne több a becsület, és remélhetőleg a nőben a büszkeség.

Charles sejtette, hogy nagyjából abban a magasságban jár, ahol a keresett ház található. Megállt a kocsiútból néhány hüvelykkel kiemelkedő járdán, és körülnézett, hátha talál valamit, ami útbaigazíthatná. Házszámban nem is reménykedett itt, aztán mégis talált egyet. A nyolcvannégyest.

Ez lesz az.

Átvágott az úton, és nem siette el a dolgát.

Lecövekelt a meszelt vályogfalba vágott bejárat előtt, és mint ha ez jelentőséggel bírna, alaposan szemügyre vette az ajtót. Arasznyi széles deszkákból rakták össze két keresztpánttal. Valaha zöldre festették, de a több réteg festék, mint a kiszikkadt folyómeder, pikkelyesre száradt, és a pikkelyek a széleken felkunkorodtak. Alacsony is volt ez az ajtó, és Charles tudta, le kell majd hajtania a fejét, amikor átlép a szemöldökfa alatt.

Mégpedig hamarosan átlép, nincs más választása.

Aranyozott végű sétapálcájának fejével megkocogtatta az ajtó vetemedett deszkáját.

Maga is érezte, ez a bátortalan, és halasztó jellegű kaparászás nem illik hozzá, ráadásul nem vezet sehová. Határozottabban zörgette meg a bejáratot. Aztán várakozón hátralépett, mert tudta, aligha számíthat néhány percen belül bebocsátásra. A forró égövön élő emberek megfontolják, mielőtt dolgukra mozdulnak, vagy olyan hirtelen cselekszenek, hogy nincs benne se logika, se köszönet.

Mikor eleget várt, elnézegetett az utcán jobbra, amerre az út az öböl irányába lejtett, majd balra, ahol a szálloda felé emelkedett, még egyszer zörgetett.

Meglepődött, amikor az ajtó túloldalán megcsikordult a retesz. Még átvillant rajta a csodálkozás, hogy nem hallotta a közeledő léptek zaját, majd kitárult az ajtó, és egy fiatal cselédlány jelent meg a szűk ajtókeretben.

Jó fejjel alacsonyabb volt Charlesnál, göndör, fekete haja csapzottan és rendezetlenül omlott a hátára, mint akit az ágyból ugrasztottak ki ajtót nyitni. A feltételezést hiányos öltözéke is alátámasztotta. Hálóruhát viselt ugyanis egy hosszú köténnyel. A kötényen koromfoltok éktelenkedtek, ahogy a nő jobb szemhéján, orrán és kezén is.

Charles illedelmesen levette a kalapját, majd hogy lelapult, izzadt haját valamilyen formába igazítsa, öt ujjával végigszántott a fején. Azonnal meg is bánta a mozdulatot. Se a szépítkezés, se a fölösleges mozdulatok nem voltak jellemzőek rá. Csakhogy először fordul elő vele, hogy házassági ajánlattal keressen fel egy idegen nőt.

– Jó reggelt – mondta kimérten a szurtos szolgálónak spanyolul, némileg rossz kiejtéssel és mereven. – A nevem Charles Krilov. Az asszonyával, Miss. Isabell Brossal szeretnék beszélni.

A nő csak nézett rá megkövülten, nagy fekete szeme kitágult a meglepetéstől, és ez bosszantotta Charles. Tudta, hogy furcsa lehet hajnali felbukkanása itt, Mexikó közepén, ebben a nevenincs városban. Egy fehér emberé, vajszínű öltönyben, aranygombos sétapálcával, de mégsem ennyire letaglózó, ahogy ez a fehércseléd megrökönyödik a látványtól. Türelmesen várt néhány pillanatig, majd a behatolás mozdulatát mintegy megkezdve, lehajtotta a fejét, hogy átférjen az alul méretezett szemöldökfa alatt, és hangját felemelve, szinte szótagolva mondta.

– Miss. Brosst keresem. Bemehetek?

A lány mukk nélkül sarkon fordult, és szinte futólépésben indult befelé az udvarra. Charles lassabb, de hosszabb lépésekkel, komótosan követte.

Fallal övezett udvaron haladtak az egyszerű vályogház felé a lépőkövekkel kirakott ösvényen. Köröttük az udvar a gondos művelés és az elhanyagoltság vegyes képét mutatta, konyhakerti növények pompázatos virágokkal keveredtek dúsan és zabolátlanul, ahogy csak a trópusokon burjánzanak a növények, és a férfi tekintete mind az elgondolás, mind a gondos ápolás nyomait hiába kereste.

Charles a kertről az előtte haladó nőre nézett. Meztelen talpán nesztelenül szedte a lábát előtte. Ezért nem hallottam hát közeledni, állapította meg Charles, és tekintete a nő bokájáról önkéntelenül a fenekére siklott. A kötényt masnira kötötte a derekán, a vékony szalagok ingerlően billegtek a telt hátsók fölött a szapora lépések ütemére. A mexikói nők sokkal bujábbak a mi finom testű asszonyainknál, futott át Charles fején. Az államokban vagy a csípők domborodnak kevésbé a derekak alatt, vagy még a cselédek sem futkároznak egy szál alsóingben a férfinép előtt.

A nő beért a házba, és eltűnt a szárazbabból fűzött függöny mögött.

Charles a lépcső tetején megtorpant, udvariasan koppantott kettőt az ajtófélfán, majd követte a cselédlányt.

Tapasztott falú konyhába lépett, hátul terjedelmes kemence foglalta el a helyiség mintegy harmadát, mellette tárva, nyitva állt a kémény tisztítónyílása. A kémény előtt lapát hevert és korommal félig telt vödör várakozott.

Kormozott tehát a nő, azért lett mindene szurtos, állapította meg Charles, és körbesiklott a helyiségen a tekintete.

A helyiség közepére kisebb asztalkát helyeztek, mellé két széket. Az asztal tetején két tányér árválkodott. A tányérokra száradt ételmaradék tanulsága szerint jó ideje várakoztak elmosatlanul. Charles kedvetlenül kapta el tekintetét az asztalról, és folytatta a szemlét.

Kopott tálalószekrény, egy szövőszék félig kész rongyszőnyeggel, vizes vödrök, mosdó állvány.

A szegényes konyha meglepte. Eduard Bross lánya itt él? Az apja vagyonát milliókban mérik, a lánya meg nincstelen? A bútorok alapos felújításra szorultak, az edények többségét fából készítették, az evőeszközökről lesírt a kor és a számtalan használat, a függöny foltozottan lógott a keskeny ablak mellett.

Mivel a konyhában nem tartózkodott senki, és a cseléd is eltűnt, Charles kihúzta az egyik széket, úgy igazította, hogy mind a bejáratot, mind a szobába vezető ajtót egyaránt lássa és leült.

Szinte abban a pillanatban kinyílt a ház másik részébe – Charles feltételezése szerint a hálószobába – vezető ajtó, és egy kislány lépett a konyhába.

Meglepően szép gyerek, állapította meg megkönnyebbülten Charles, mert ennek a lánynak – most tudta csak meg, hogy Isabell gyermeke leány –, ő lesz a mostohaapja. Nyolc, kilenc éves lehetett a kicsi, alacsony termetű, vékony és rózsás bőrű. Dús, világos barna haját két szoros copfba fonta az anyja, és térdig érő, apró mintás ruhát adott rá.

A gyerek mélyre ható és megfontolt pillantással üdvözölte Charlest, csödesen a másik székhez sétált, elhelyezkedett rajta, eltolta maga elől a piszkos tányérokat, majd felkönyökölt az asztalra, és rezzenéstelen tekintetével tovább bámulta a férfi.

Charles kissé összeráncolta a szemöldökét, helytelenítve a néma bevonulást az illedelmes köszönés helyett, de a gyerek nem látszott megijedni tőle.

Szemmel láthatóan várt valakire.

Ismét kinyílt a szobaajtó, és a szolgáló jött ki rajta, immár felöltözve, megfésülködve és cipőben. Hajviselete, arckifejezése, még a ruhája is szakasztott mása volt a gyerekének. Megállt vagy kétlépésnyire az ajtótól, kezét maga mögött összefonta, és várakozásteljesen a férfira nézett.

Charles ismét érezte magában az ingerültség halovány fodrozódását.

– Miss. Isabell Brossal szeretnék beszélni – mondta türelmesnek tettetett hangon, melyből csak a süket nem hallotta a figyelmeztetést, hogy eleget váratták, most már tegyenek az óhajára. – Eltávozott itthonról netán?

A nő egy sóhajtásnyi ideig késett csak a felelettel, mialatt Charlesban felmerült, hogy a nő talán még spanyolul sem beszél, vagyis semmilyen emberi nyelven, talán gügye is, amikor végre megszólalt.

– Én vagyok Isabell Bross – mondta tisztán, s jól érhetően, valamint tökéletes angolsággal. – Miben lehetek a szolgálatára, Mr. Krilov?

– Maga? – szaladt ki Charlesből az oktalan kérdés, és beletelt vagy tized másodpercbe, mire visszanyerte megszokott nyugalmát. E töredék idő alatt felsőteste a meglepetéstől kissé előre lendült, szeme kitágult, és keze odébb rebbent a combján. Ez a nő jövendőbeli hitvese, akit szolgálónak nézett a külleme és a viselkedése alapján? Őt kell feleségül vennie Laura helyett?

Igyekezett palástolni a csalódását, hogy ne sértse a nőt, a széktámlához dőlt, arcát közömbösre igazította, és a kezét a térdére helyezte.

Némi tűnődés után pedig hagyta az arcára ülni jogos bosszúságát, hogy nincs ínyére a játszadozás, hogy bolondot csináltak belőle.

– Miért nem mondta azonnal, hogy maga Miss. Bross? – kérdezte számonkérőn?

Mert nem tudtam megszólalni, gondolta Isabell, és dacosan hallgatott magyarázat helyett.