Natasa a táncolókat figyelte, pontosabban Isabellt és Müllert. Az éves Mihálynapi bálon, amit Somsettownban a polgármester rendezett a hivatal földszinti termében. Az esemény a német bevándorlók hálaadás napjaként is szolgált, batyusbálként, mindenki hozott enni, inni valót, és mára a háziasszonyok versengésének színterévé vált. Natasa mint jelentős személyiség a városban, a süteményzsűri alelnöke volt, és Gertrud VanDerbrock elnökölt. Nem véletlenül. Gertrud vitte a legjobb konyhát a városban, mindenkit legyőzött volna, talán ezért tették meg zsűrinek.

Natasa hiába igyekezett küzdeni ellene, az est folyamán szívében fészket rakott a keserűség. Készült erre a bálra. A legszebb, hófehér ruháját vette fel, kibontotta a haját, és az arcát bepúderozta. Míg készülődött, pirulva ismerte be önmaga előtt, hogy évek óta nem érzett ilyet, ilyen várakozást, hogy találkozni és tetszeni szeretne egy férfinek. Valójában hat éve, akkor, amikor Vaszilijt várta a bál után a kötelező vizitre. S, lám, mi lett abból a szerelemből.

Délután még elhessegette a lehúzó gondolatokat, de most kénytelen volt utat engedni nekik. Miller ügyet se vet rá, és már a harmadik táncra kéri fel Isabellt. A városiak megszólják majd őket, és nem csupán a két ostobát, de a tökkelütött bátyját is, aki mindebből semmit nem vesz észre, egész este mellette üldögélt, félig elfordulva, és Taylor Kendallal értekezik a tehenekről.

Natasa felsóhajtott, és ivott még egy korty vörösbort. Charlest nem érdekli, hogy a felesége már a harmadik táncot ropja egy másik férfival? Nyilvánvalóan nem, azon borong a sógorával, hogy az északi kaszálón nem sikerült időben begyűjteni a szénát, valószínűleg tönkre tette a tegnapi vihar.

Rá nem jellemző módon a könyökével oldalba bökte Charlest.

A férfi felé fordult.

– Te nem akarsz táncolni? – kérdezte Natasa.

Charles, mintha álomból ébredne, fordult a terem közepe felé.

– Nem – felelte rövid megfontolás után. – Te se táncolsz.

– Mert engem évek óta senki nem mer felkérni – mondta Natasa egy kisebb fintor kíséretében. Nem mintha lenne kinek táncba vinnie. A hozzá illő fiatalemberek mind megnősültek, a legtöbbnek megszületett az első gyermeke is.

– Szeretnéd, ha táncolnék veled? – kérdezte Charles.

– A feleségeddel kéne – fújt Natasa a bátyja értetlenségét látva.

Charles megkereste a tekintetével Isabellt, aki kipirulva dőlt Müller mellkasának. Összeráncolta a szemöldökét.

– Talán valóban fel kellene kérnem.

– Mielőtt bolondot csinál magából – fűzte hozzá Natasa.

– Isabell csak jókedvű.

– De ezt rajtad kívül nem tudja senki.

Charles dünnyögött valamit, és ő is a borospohárból merített elszántságot.

– Isabell utál engem – mondta.

– Jaj, dehogy utál – fakadt ki Natasa, mert elege volt, hogy neki kell mindenkit a jó irányba terelgetnie. – De biztosan meg fog utálni, ha így viselkedsz.

– Hogy?

– Úgy, hogy szabad prédának hagyod. Hogy nem törődsz vele, hogy azonnal lemondasz róla.

Charles letette a poharat, felemelkedett a székről, megigazította magán a zakóját, és elindult, hogy lekérje a feleségét.

Natasa is felpattant, mert attól tartott, Müller Isabelltől megfosztva, majd ráfanyalodik. Nagyon nem akart szamár lenni Isabell helyett. Tele töltötte a poharát, majd a hosszú asztal és a székek mögött oldalazva kisietett a teremből, fel az emeleti tárgyalóterembe.

Itt láttam meg először, jutott eszébe a lépcsőn a meghallgatás napja. Akkor alig tudott kevesebbet Müllerről, mint most. Bár vannak apróságok, amiket megfigyelt. Például, hogy kézmosás után soha nem használ törülközőt, csak lerázza a kezéről a vizet. És előtte mindig feltűri az ingujját. Évekig dolgozott hajókon, Natasa el tudta képzelni, két hónap után milyen állapotok uralkodhattak ott. Nem csoda, hogy gyanakvással tekint a rongyokra. Erre elmosolyodott. Maga se értette, mi fogta meg a férfiban, miért engedte a múltkor, hogy megcsókolja, egyáltalán, miért nem viselkedett vele úgy, ahogy mindenkivel szokott. Hűvösen. Nyilván azért kereste fel a csók reggelén a rendelőben, mert vágyott látni, és remélt valami hasonlót. A csókot megkapta, de az a magyarázkodás utána, meg ez a nyilvánvaló figyelem, amit Isabell iránt tanúsít, erre nyilvánvalóan nagyon nem vágyott.

Felcsavarta a világítást a tárgyalóban, de nem ült le a hosszú asztal mellé, hanem kezében a borral az ablak elé állt, és kibámult a sötétbe. Érezte, hogy a szemét ellepik a könnyek. Ostoba vagyok, korholta magát. Akár egy csitri, feljövök ide pityeregni. Nevetséges.

– Valami baj van? – szólalt meg egy eltéveszthetetlen férfihang mögötte. – Rosszul érzi magát?

Natasa olyan hirtelen pördült hátra, hogy a borból néhány csepp a kezére csorgott.

Miller az ajtóban áll, és az arcán annyi féle érzelem látszott, hogy Natasa számba venni is nehezen tudta. A nyilvánvaló aggodalom mellett bűntudat, és valami kiszolgáltatottság, fájdalom is, amit rokonnak érzett a sajátjával.

– Láttam, hogy kijött a teremből, és nagyon sápadt volt – magyarázta Müller – Féltem, hogy netán rosszul érzi magát, ájulás kerülgeti, vagy valami ..

Natasa nem hagyta, hogy befejezze a mondatát.

– És? – kérdezte emelt hangon, és lecsapta a poharat az asztalra. Oda is löttyent kevés a borból, de Natasát nem érdekelte a politúr. – Ha elájulok, mit csinál? Eszméletre csókol?

– Kérem! Ne legyen velem ellenséges! – lépett beljebb Miller a terembe. Megragadta a legközelebbi szék karfáját, mintha támaszra lenne szüksége. – Nem szándékoltan bántom magát

Natasa keserűen felnevetett.

– Véletlenül, gondolom.

– Bizonyos körülmények... – kezdte Müller. – Bizonyos körülmények összjátéka, amiről nem beszélhetek... Dolgok, bizonyos dolgok megakadályoznak, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Amire vágyom, mert...

– Elég – emelte fel Natasa mindkét kezét. – Ne magyarázkodjon. Nincs velem semmi elszámolni valója. Nem bántott meg, nem haragszom magára. Vagyis kicsit igen, mégpedig azért, amit a sógornőmmel művel.

Müller meghökkent, az iménti fájdalmas kifejezés eltűnt az arcáról. Megfeszült a szája, ahogy mindig, amikor valami kellemetlenül érintette.

– Semmit nem művelek a sógornőjével.

– Ó, dehogy nem – kiáltott fel keserűen Natasa. – Isabell tapasztalatlan, nem ismeri a férfiakat, és könnyen befolyásolható. Maga pedig kompromittálja.

– Mivel? Hogy megtáncoltatom, mert a tuskó férje egész este a széket nyomja?

– A tuskó férje a bátyám. Ne beszéljen így róla! – szegte fel az állát Natasa. Nem hiába töltött egy évet a cári udvarnál. Nagyon lekezelő tudott lenni, ha akart.

– Tudom, hogy a bátyja, és ez kellőképpen megbonyolítja az életem – mormolta Müller, elengedte a szék karfáját, és megkerülve az asztalt,közelebb sétál Natasához.

– Tehát jól van. Nem készül elájulni? – kérdezte, mintha az előbb nem kiabáltak volna kishíján egymással.

– Jól vagyok. Ne aggódjon.

Müller megállt Natasától vagy három lépésnyire és végigfuttatta az alakján a tekintetét.

– Gyönyörű ma este Miss Krilov – mondta szinte révületben. – Mint egy indián hercegnő, ebben a ruhában, a gyönyörű hajával.

– Furcsa hasonlatai vannak – felelte meghökkenve és pirulva Natasa Meglepte a férfi hirtelen hangulatváltozása. – A múltkor tavasztündér, most indián hercegnő.

A férfi, szája sarkában kis mosollyal nézett a szemébe. Ha mosolygott olyan fájdalmasan jóképű volt, hogy Natasának elállt tőle a lélegzete.

– Maga összekutyulja a gondolataimat, megvallom.

– Igen, ezt már említette – próbálta Natasa a valóság talaján tartani a beszélgetést – Nem látott még hozzám hasonlóan szép nőt. Ami nem lep meg, hisz matrózok között töltötte eddig az életét.

Müller tett egy lépést felé, és tétován előre nyúlt, mintha meg akarná fogni kezét, aztán félbehagyta a mozdulatot.

– Nem csak gyönyörű, de van magában valami lélegzetelállító. Ahogy jár, akár egy királynő ebben a poros, koszlott kisvárosban, a világ végén. És hogy semmi nem kerüli el a figyelmét.

Még egy lépést közelebb lépett, és Natasa azon vette magát észre, hogy hátrál tőle.

A férfi észlelte az elhúzódását, megrázta a fejét, mintha a kábulattól szeretne szabadulni, és eltűnt az arcáról a mélázó kifejezés.

– Bocsásson meg nekem – mondta, és Natasa nem értette, pontosan mire gondol, de eszébe se volt megkérdezni.

Müller sarkon fordult, és határozott léptekkel elhagyta a termet. Natasa még hallotta, ahogy leszalad a lépcsőn, majd sírni kezdett.