Elena szemszöge:

Elszántan trappoltam Elizabetht-hez, aki az utóbbi időben feltűnően került, és szabadidejét is egyedül kezdte tölteni. Csak olyankor szólt ha feltétlenül szügséges volt. Valójában függetlenül a Willnek adott szavamtól is szerettem volna már sort keríteni erre a beszélgetésre, de addig vagy nem volt rá idő, vagy jó alkalom. Most viszont elhatároztam, hogy ha törik ha szakad, de Eliza most nem ússza meg. A pincében akadtam rá végülis. Szokásához híven most is került mindenkit viszont mikor meghallotta elszánt lépteimet, rögvest felém fordult.

– Mi az Elena?

– Semmi különös. Csak beszélni szerettem vona veled – vontam vállat, majd lopva ellenőrizzem hogy van-e a közelben bárki is, de minden csendes volt. Tettem pár lépést felé.

– Ne is próbálj előttem titkolózni Elizabeth. Te is tudod nagyon jól, hogy tudom mit tettél – folytattam. Eliza szólásra nyitotta a száját, de rögtön be is csukta. Egy pillanatra maga elé meredt majd kisvártatva megszólalt.

– Ez az én saram – felelte végül kissé hűvösen.

– Tiéd vagy sem, ez így nincs rendben. Ha mást nem, hát Willnek elmondhatnád! – róttam meg bosszankodva. Csönd.

– Mitől félsz? – kérdeztem aztán egy fokkal kedvesebben. – Én csak jót akarok neked. Rossz látni hogy ennyire elkülöníted magad mindenkitől. Beszéljük meg – folytattam jóval halkabban. Barátnőm nem szólt semmit, csak elhúzódott tőlem. 

– Csak legyen meg Jack. És akkor minden rendbe jön... – felelte végül. Felsóhajtottam.

– A titkok előbb-utóbb kitudódnak – mondtam végül, és már elindultam az ellenkező irányba, mikor barátnőm dühbe gurulva felpattant, és elém vágott.

– Nem volt más választásom! Ha nem hagyom ott, akkor Jones és a Kraken tovább üldözött volna bennünket, ki tudja meddig. Gondolj bele, kockáztatnám a többiek életét egy kalóz kapitányért? Aki ráadásul képes a saját barátait is lelkiismeret nélkül odavetni a gonosznak, ha cserébe szabad lesz? És ezt mondjam el Willnek? Soha nem fog megbocsáltani nekem, ha megtudja! Így is bűnösnek érzem magam emiatt, azt hittem legalább te megkímélsz attól, hogy a szememre hányod, és támogatsz ha már tudod mit tettem! – vágta az arcomba, és mielőtt akár csak megmukkanhattam volna, sarkon fordult, és elrohant.

 Tudtam, hogy ezek a szavak már nagyon régen nyomták a szívét. Az utolsó mondata viszont betalált. Segítő szándékkal álltam elé, és csak könnyíteni szerettem volna a lelkén egy kicsit. Ez viszont csak a megnyílás útján keresztül működött volna, amit Elizabeth saját akaratából megtagadott. Így nem hogy segítettem rajta, csak még inkább rontottam a helyzeten. 

Pár percig még ott álltam mint egy szobor és az sem enyhített túlságosan a tényálláson, hogy Jane apró kezét együttérzően az enyémre helyezte Elizabeth távozását követően. Fájt, hogy képes volt a legjobb barátnőm így ellökni magától hirtelen. Most át tudtam érezni milyen lehetett ez fordítva amikor olyan dolog miatt vesztem én vele össze, ami nem az ő hibája volt. Szomorúan sóhajtottam és úgy döntöttem inkább nem erőltetem többet a dolgot.

A köd továbbra sem akart más vizeket boldogítani, így hát kissé botladozva de valahogy vissza jutottam a kabinomhoz. A hajón nemigen akadt tennivaló, hisz egyenletes hátszél lökésekkel siklottunk az ismeretlen, vége láthatatlan vizen. A legénység inkább tető alá húzódott a nyirkos idő miatt. Mikor azonban már a kabinom kilincsén volt a kezem, Will keresztezte az utamat. Felnéztem rá, és szavak nélkül lekommunikáltuk mi történt.

– Megpróbáltam – szólaltam meg végül – Nem fogja elmondani addig amíg más nem teszi helyette – tettem hozzá. Nem firtatott tovább, nekem pedig már nem volt más keresnivalóm, így hát betérve a kabinomba, leültem az ágyamra és magam elé helyeztem a kis Janet.

– Na, szerinted most mihez kezdjünk? – kérdeztem a kislányt halványan elmosolyodva. Ekkor azonban újabb meglepetés ért. 

– Jéms! – felelt panaszosan. 

James. Csak egyetlen egy szó. Egy név. És mégis mekkora jelentést vonz magával. A fejembe idéz száz, meg száz emléket és gondolatot. Ez mind csak egy szavába került Janenek. Mindazonáltal nem gondoltam volna, hogy James bármit is mozgatott volna Jane fantáziájában. Mindig csak egyszerű kedvességgel nézett rá, de úgy látszott Janenek ennyi is elég volt, hogy szívébe és emlékezetébe zárja őt. Csak egy alkalmat tudtam fel idézni amikor közelebbi találkozásban volt részük mint az én karomban. 

Visszaemlékezés

„A fedélzeten voltunk, Elizabeth tanácsára, és épp a kis Janet próbáltam szórakoztatni, kevés sikerrel. Míg oda nem jött James.

– Nem bírsz vele?

– Nem igen – sóhajtottam fel a hordón türelmetlenül rugkapálózó kislányra pillantva. – Újabban semmi sem akarja lekötni. 

Jane hangos visítással próbálta magára vonni a figyelmet. Én csak lemondóan felemeltem a hordóról és a karomba fogtam. A kislány azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem kezét James felé kezdte el lóbálni. Egy pillanatig csak pislogtam.

– Azt hiszem téged akar – jegyeztem meg. James felvonta a szemöldökét meglepetésében. 

– Szabad? – kérdeztem James felé nyújtva a kislányt, akit a kapitány vonakodva, de a karjába vett.

James vegyes érzelmekkel a szemében nézett rám, majd Janere, aki a közelebbi arcot látva rögvest elnémult és érdeklődve vizslatta a kapitányt. Ez azonban mindössze öt percig tarthatott mert utána ismét magasba lendítette pici kezeit hevesen felém integetve.

– Szándékosan a bolondját akarod járatni velünk mi? A kis szemtelen... – forgattam meg a szemem. Miután ismét megtörtént a csere, James előhalászott az egyik zsebéből egy maréknyi gombot ami még korábban kalandos útja során leszakadtak neki, én pedig hasznosítva azt, játszani kezdtem a kislánnyal itt a gomb hol a gombot."

Vissza emlékezés vége

– Honnan jegyzed meg ezeket a szavakat? – kérdeztem Janet pár perc multán. Viszont csak egy sor gügyögést kaptam válaszul, mire mosolyogva megcsóváltam a fejem. Jane azonban már nem találta olyan viccesnek és még komolyabban, geszrikulálva kezdett beszélni. Igyekeztem komoly képpel hallgatni őt, de egy idő után szomorúan megcsóváltam a fejem.

– Bárcsak érteném azt amit mondasz kicsim... de sajnos még nem értheted mi folyik körülöttünk – mondtam neki megsimogatva a buksiját, majd az ágyamon pihenő kis piros könyvemet a kezembe véve, kinyitottam. Jane az ölemből átkúszott az ágyra és szakértő módjára elő halászott a táskámból pár viharvert ceruzát.

Üdv újra itt!

Először is: köszönöm az 1K megtekintést, nagyon boldoggá tettetek, sosem gondoltam volna, hogy ennyien olvasni fogják ezt a könyvet. Valamelyest sikerült végeznem az eddigi fejezetek át retusálásával, de még lehet, hogy nem teljesen tökéletesek, akinek van türelme és kedve hozzá az újra olvashatja őket. Hozzá teszem az XVII. és a  XXVII. fejezetet szinte majdhogynem teljesen átírtam. Nem azt modom, hogy elégedett vagyok a teljesítményemmel de túl elégedetlen sem. Mára ennyi, mégegyszer hálás köszönetem és hamarosan jön a kövi rész.

junattehar