Másnap reggel a hajókabinom félhomályában ébredtem. Álmosan pislogva megdörzsöltem a szemem, és tekintetem automatikusan az ablakon át beszűrődő fény felé fordítottam. De csak fehérséget láttam. Feltápászkodtam, és kinéztem az ablakon, azonban a kilátás semmivel sem javult. Éktelen nagy köd volt odakint. Miután elvégeztem a megszokott rutinjaimat, és felöltöztettem Janet, úgy terveztem felmérem a terepet a konyhába vezető szakaszig, mivel kénytelen voltam magam emlékeztetni arra, hogy nem a Gyöngyön vagyok többé, így nem ártott megtanulni az új hajón a járást. A hajó fedélzetére igyekve, konkrétan magam előtt kellett tartanom a kezemet mint egy zombi, nehogy nekiütközzek valakinek, vagy valaminek De hát hiába igyekeztem óvatos lenni, még így is sikerült felfelé menet szabályosan belebotlanom Willbe.

– Áu! Jaj bocsánat Elena, nem láttalak – szabadkozott barátom amint sikerült kivennie valamit belőlem.

– Ezt én is mondhatnám. Átkozott nagy a köd ma – jegyeztem meg a homlokomat dörzsölve.

– Hová igyekszel?

– Jelenleg ki akarom tejfelezni hogy merre van a konyha – válaszoltam elmosolyodva. Will nem értette, hogy függ össze a kettő vagy egyátalán az utóbbi mit akar jelenteni, ezért fura ábrázattal kérdezett vissza.

– Mit csinálni?

– Semmi, csak van egy régi mese otthon, amiben az erdőlakók felfedezés helyett tejfelezést mondanak – nevettem el magamat barátom arcát látva. – De lényegében azért indultam el, hogy felfedezzem a konyhát. Bár ilyen időjárás mellett kétszer olyan izgalmas ez.- tettem hozzá komolyabban.

– Épp most jövök onnan. Ha akarod megmutatom az utat odáig.

– Az jó volna, köszönöm – biccentetttem. Will karon ragadott és óvatosan vezetni kezdett a pokoli ködben. Már- már csodával határosnak tartottam, hogy ő képes ebben a  időben közlekedni. Ami azt illeti utunkat nem nevezhetném túlságosan hosszúnak, mégis volt jelentősége.

– Mi a helyzet veled és Elizával? – kérdeztem váratlanul elöl haladó vezetőmet. Will erre megtorpant és lassan megfordulva a szemembe nézett.

– Te tudod miért ilyen? – kérdezte reménykedve.

– Emlékszel arra, hogy mit mondtam neked a Gyöngyön azután a nap után hogy sikerült becsípnem? – kérdeztem vissza. Will egy pillanatra elgondolkozva maga elé meredt, majd remegő hangon megszólalt.

– Azt... hogy nem minden az aminek látszik – mondta felismeréssel a tekintetében.

– Igen – bólintottam. – Ezért hiszed azt most, hogy ezt korábban azért mondtam, mert kiderül: Elizabeth nem téged szeret hanem Jack-et. De én nem erre céloztam mikor azt mondtam. Az érem másik felét sem szabad vizsgálatlanul hagyni – Ám barátom arcán annál több minden volt látható mint gondoltam volna. Amit nem kellett volna furcsálnom, hisz először fordult elő életében, hogy valaki kimondta hangosan a gondolatait.

– Gondold át a hallottakat. Tedd fel magadban a kérdést: Biztos, hogy Elizabeth, Jack halála miatt kerül téged? Nem lehet-e, hogy valami más nyomja a szívét? – tanácsoltam Willnek mire ő megfontoltan lehajtottam a fejét.

– Mi más miatt lehetne ilyen? Elena, te úgyis tudod, hát mond meg te mi tehette őt ilyen összetörté! – kérlelt a Turner fiú. Már nyitottam a számat, hogy elutasítsam a kérését, azonban újra átgondoltam a kérdését.

– Bűntudata van – válaszoltam neki végül csöndesen. – Valami nyomja a szívét – Will meglepődött.

– Bűntudata? De hát miért? És miért nem bízik meg bennem eléggé ahhoz, hogy ezt elmondja nekem? –  kérdezte megsemmisülten. Fájt őt így látnom, de nem tehettem semmit. Már így is többet mondtam mint kellett volna.

– Sosincs túl késő ahhoz, hogy helyre hozzuk a dolgokat. Én sajnos nem mondhatom el miért tartja magát Eliza bűnösnek, de annyit megígérhetek, hogy beszélni fogok a fejével – mondtam biztosítva Willt arról, hogy rám számíthat. Ő bólintott majd így felelt:

– Benned megbízom... és remélem tényleg tudsz segíteni rajtunk.

– Azon leszek – biccentettem. Pár másodpercig még egyhelyben toporogtunk, de aztán megjelent mögöttem Barbossa is.

– Tán megzavarok egy titkos megbeszélést? – kérdezte a kapitány kéjesen somolyogva.

– Már nincs mit megbeszélnünk – felelte szárazon Will.

– Épp egy tejfelezésre indultam Willel –  tettem hozzá derűsen.

– Itt aligha talál tejet felezésre Miss Grey. De ha kiderül, hogy nem csak jövendölésre képes, akkor emelem kalapom – mondta Barbossa már-már lenézőn.

– Kikérem magamnak! Még hogy csak jövendölésre vagyok képes! Ha tudná, hogy korábban micsoda palacsinta partyt rittyentettem ide, akkor most egészen máshogy vélekedne! – ráztam meg a mutató ujjamat felháborodva, amin Will sem múlasztott el mosolyodni a jó emlékekre. – De üsse kavics, ezúttal eltekintek a szokványos büntetéstől mert, mindjárt éhen halok – folytattam nagy kegyesen, mire Barbossa meg is jegyezte.

– Miss Elena, Ön valósággal elbűvölő.

– Tisztában vagyok vele – bólintottam méltóság teljesen – Will megígérte, hogy elkísér a konyába a rémes idő ellenére úgyhogy ha nem haragszik, elmennék reggelizni.

– Dehogy is – bólintott Barbossa gúnyos félmosollyal, így Will vezetésével feljutottam a konyhába.

Mr. Gibbs, Marty, Cotton, Pintel és Ragettit még az asztalnál találtuk, mindegyikük morcosan pillantgatva az előttük heverő tálakra. Csak Ragetti volt olyan lelkes és igyekezett két szál csipesszel megfogni egy rízs szemet amit megevésre szánt, de a művelet kevés sikert aratott.

– Na mi van fiúk, nem jó a reggeli? – kérdeztem őket lehuppanva közéjük.

– Rízst reggelire? Ki hallott még ilyet...! – morogta Gibbs az orra alatt.

– Akkor már legalább húst is raktak volna bele! – zsémbelődött Pintel is.

– Szerintem nem olyan rossz – vélekedett Ragetti egy rízs szemet nézegetve, mielőtt bekapta.

– Vagy egy kanalat is adhattak volna hozzá – tette hozzá Marty a táljára meredve. Ebben a pillanatban jött oda pár szingapúri "matróz" és nekem is oda csúsztattak egy rizses tálat, némi fűszerrel a tetején.

– A mi népünk nem engedheti meg magának a sok felesleget – fordult egyikük a barátaimhoz.

– Elismerem, hogy Szingapúr nem épp a hús termelésről híres, de azért a kanalat tényleg feltalálhatták volna már – jegyeztem meg miközben nekem sem túl sok lelkesedéssel az arcomon nekiláttam a válltáskámba egy kanál után turkálni. Az elmúlt pár hónap során kissé megkopott és fakulásnak indult, míg a belsejében már nem csak az a pár személyes tárgyam pihent mint ide kerülésemkor, hanem jócskán több. Azok is leginkább egy kisbaba neveléséről árulkodtak. Pár perc után szerencsésen felmutattam a keresett tárgyat és ha nem is akkora lelkesedéssel de neki kezdtem a reggelim elfogyasztásának. 

– Nekünk nem is adsz? – kérdezte pár percel később Pintel, mire oldalra néztem és csak akkor esett le, hogy eddig mindenki engem bámult. Egy pillanatra megálltam a rágásba.

– Nincs nálam több! – szóltam rájuk teli szájjal.

– Akkor majd eszünk a tiéddel – intett Marty.

– Most azt ne mondjátok, hogy olyan kanállal akartok enni ami már mindenki szájában volt! – néztem rájuk hitetlenül. De nem érkezett válasz.

– Nemár fiúk, hogy lehettek ennyire higéniátlanok? – korholtam őket. – Akkor legalább öblítsétek le! – Ebbe végülis beleeggyeztek és így elkezdődött a kanalam körbejárása.

Azután már nem foglalkoztam tulságosan a dologgal, inkább a térképet silabizáló szingapúri vezetőt kezdtem figyelni. Nagy szakértelemmel forgatta a kör sávjait. Pár perccel később odajött Tai Huanghoz, – mert mint később hallottam, így hívták a férfit – egy embere és halkan mondott valamit neki az ő nyelvükön, majd mindketten lopva elvigyorodtak. Szinte biztos voltam benne, hogy értesültek voltak Sao Feng terveiről és ezért igyekeztek feltűnés mentesen beszélni.

Gond terhelten felsóhajtottam, majd valahogyan a korlát felé botorkáltam és megpróbáltam az orrom hegyénél tovább látni. De hamar feladtam, mert bele kellett törődnöm, hogy a köd nem fog csak úgy feloszlani a kedvemért. Még akkor sem ha ezt a jövő tudója szeretné.

–  Mondja csak, mi nyomja a kis szivecskéjét Miss Elena? – búgott fel a hátam mögül Barbossa jámbor hangja, mire összerezzentem.

– Miért sompojog a hátam mögött Barbarossa kapitány? – kérdeztem vissza.

– Én kérdeztem először – sétált mellém a kapitány már-már szelídnek mondható hangnemben, mire én csak felhorkantottam.

– Miből gondolja, hogyha teszi nekem a szépet megnyílnak a kapuim? Vagy tán oka van annak, hogy ismét megzavart? – kérdeztem várakozón felvonva a szemöldökömet.

– Igen csak erős szavak egy fiatal hölgy szájából. Már meg sem lehet érdeklődni az egyik emberem hogylétét? Ha jól sejtem Jack sem azért kedvelt meg mert olyan remek éjszakákat töltött el önnel – mondta karbatéve a kezét.

– Csak úgy közölném, hogy semmilyen éjszakát nem töltöttem Sparrowal. És...– Itt egy pillanatra felsóhajtottam. – ...ha annyira érdekli, mostanában eléggé nyomott vagyok – mondtam, és már amennyire lehetett a padlót kezdtem el tanulmányozni.

– A jövő miatt? – kérdezte Barbossa végig engem figyelve. Igen, mint észre vehettétek, ő is be lett avatva a ,,csodámba".

– Csak részben – feleltem nehézkesen. Még ennyi idő után is fájdalommal gondoltam vissza a Jamestől való elválásra. Pedig mostmár aztán két hónap is eltelt. Csönd.

– Aha. Na és hogy hívják? – kérdezte Barbossa tüntetően az eget pásztázta.

– Kit?

– Hát a szeretőjét.

– Honnan veszi, hogy van szeretőm? – kérdeztem meghökkenten.

– Kár is tagadnia Miss Elena, ismerem ezt a nézést. Olyan képet vágott mintha elvesztette volna az élete értelmét. Csak nem Jack az?

– Jaj, hagyjon már békén Sparrowal! Ő csak egy barát...vagy még annyi sem.- szóltam rá  türelmemet vesztve.

– Akkor ki? – kérdezett vissza és tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni amíg el nem mondom így morogva kiböktem.

– James Norrington.

– Norrington? Hm...  valahonnan ismerős a név. Nem ő az egykori Lopakodó parancsnoka? – töprengett hangosan.

– Csak volt – mondtam halkan és a semmibe bámultam. Éreztem, hogy Barbossa továbbra is érdeklődve figyel, így kelletlenül de elmeséltem, hogy mi történt két éve Jamessel és, hogy hol volt szerencsénk találkozni. A kapitány hümmögött egy kicsit majd megkérdezte:

– És nincs semmi esélye arra, hogy viszont láthassa?

– Nekem nincs, ha nem teszek érte valamit – mondtam megcsóválva a fejemet.

– Hát miért nem tesz? Akarja hogy kirakjam a hajóról?

– Mi van?! elment az esze!

– Ha így meg tudja keresni magának... –  vont vállat a kapitány.

– Látom maga különösen rá specializálódott arra a mesterségre: Hogyan rakjunk ki egy ártatlan embert a tenger kellős közepén egy szigetre – jegyeztem meg gúnyosan.

– Eddig csak jót tettek azoknak, akikkel ez megtörtént –  mondta cinikusan.

– Egyre megy. A lényeg az, hogy megoldom enélkül a nyaralás nélkül is a dolgot.

– Ahogy gondolja – mondta biccentve egyet és faképnél hagyott. Én pár percig még ott álltam, aztán sóhajtva elindultam felcsípni Janet, hogy aztán elbeszélgethessek Elizabeth-tel.

Sziasztok!
Mostanában nem volt rész mert megakadtam egy bizonyos jelenetnél, közbe sokat gondolkodtam a történetem pár elkövetkezendő fejezetén. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy mivel ilyen jól működik ez a más "szemszögből" való mesélés, felváltva fogok hozni egy-egy fejezetet hol James Norrington körül történő eseményekről, hol Elena útjáról és tetteiről. Igyekszem majd továbbra is nyaralás ellenére hozni a fejezeteket.

junattehar