Elena szemszöge:

Két hónappal Jack "halála" után Szingapúr keskeny utcáit róttam, hogy elérkezzek a kijelölt helyemre. Azaz Tia mellé. Szívesebben mentem volna Barbossáékkal, de mivel gyerekkel voltam, így a terep ügynökségről lemondhattam. Férfi ruhákkal álcázva magamat lépkedtem el pár rozoga viskó mellett, ami körül gyanús alakok is lézengtek. Közvetlenül mellettem a víz folyt el egyenletes ütemben, a túlsó oldalon pedig egy kis csapat Brit katonaság haladt el. Látszólag nem vettek észre.

 Ekkor egy közeli híd alól elő bukkant egy ladikon céltalanul evező fiú. Legalábbis ezt hihették azok az emberek  akik csak egy pillantásra méltatták. De nem én! Kalapjával elfedte az arcát, ám mikor elhaladt mellettem, fejfedője takarásából rám pillantott. Én a hátam mögött össze kulcsoltam a kezemet és mutató ujjammal egyenesen hátra mutattam. A "fiú" értette a jelzésemet és csendben dúdolni kezdett egy ismert kalóz dalt. Valószínüleg már sejtitek, hogy az a fiú nem más volt mint Elizabeth Swann, aki egészen addig a jelre várt hogy indulhasson. Előzőleg egy ruha boltból léptem ki, szemmel kellett kísérnem, hogy Will sikeresen bejutott-e a fürdőházba, hogy elhozza a térképet. Természetesen tudtam, hogy nem fog sikerrel járni, de nem is az volt a dolgom, hogy segítsek neki bejutni. Gondolom érdekelne titeket hogy mi lett volna ha elkapják. Ezesetben a ruhabolt előtti ladikokon keresztül át kellett volna jutnom a túloldalra és Willel együtt ártalmatlanítani a szembe jövő rosszakaróinkat. Végszügség esetére természetesen Barbossa is segített volna, hisz ott bujkált nem messze tőlünk várva Elizabethet, hogy megérkezzen és a dal miatt felfedezhessék őket Sao Feng emberei. Ez a b.)- terv elárulhatom, hogy tőlem származott még arról a napról, mikor elhagytuk a Fekete Gyöngyöt. Persze a tervezgetésben nem csak én voltam részes, hisz mindenkire akire számíthattunk ki kellett találni egy szerepet amíg Szingapúrban vagyunk. Hogy az ideút megtervezéséről már ne is beszéljek. Na de vissza térve az én szerepemre, elégedetten léptem oda egy árus kocsihoz ami épp akkor gurult a hídra, mögötte pedig egy fátyollal elfedett nő állt.

– Mit kívánni idegen? – kérdezte a nő felemelve a fejét és kezében láthatóvá vált egy bebugyolált kis csomag.

– Egy utat – feleltem a biztonság kedvéért elváltoztatott hangon. Elégedetten tapasztaltam, hogy képes vagyok fiúnak hangzani. A nő bólintott és átnyújtotta nekem a kis csomagot ami nem más volt mint Jane. Először nem ismert meg de aztán mikor meglátta az arcomat megnyugodva elmosolyodott.

– Nyomhatod Jack! – szóltam le a karavánon üldögélő majomnak aki erre elkezdte tekerni a zene dobozt és egy régiesen hangzó dal csendült fel. Pontosan az amit Elizabeth énekelt és aminek angolul Hoist the Colours, másnéven Emeljük a színeket a címe. Ezzel adtunk jelet a legénység többi tagjának, hogy indulhatnak Elizabethék után a csatornákon keresztül. Akik egyébként abban a pillanatban alattunk igyekezték feltörni a rácsokat.

– Will Turner sikeresen bejutni? – kérdezte Dalma bizalmasan közelebb hajolva.

– Minden úgy ment mint a karikacsapás – bólintottam – Az már más kérdés, hogy sikerül-e megszerezni azt amit meg kell... – tettem hozzá eltöprengve.

– Elena Grey úgyis tudni jól – mondta az istennő elmosolyodva.

– Nos, úgy vélem kell valaki utánpótlásra, ha egyszer elmégy közülünk – válaszoltam neki, ám ez úgy tűnt mintha ez kicsit el komorította volna Dalmát, így inkább csendbe burkolództam.

A furcsa polipkar szerű állványról kalitkák lógtak le, amikben madarak csiviteltek, miközben Jack szabályosan tekerte a kurblit. No meg ott volt Mr.Cotton papagája is. Azért volt erre szügség, hogy a zene elnyomhassa a híd alatt munkálkodó legénység zaját. Egy darabig tiszta volt a levegő, csupán elvétve bukkant fel néhány ember akik a bizar piacszerűségen sétáltak. Viszont nem sokkal később felbukkant pár tiszt, akik az zenét meghallva rögvest körénk sereglett. Az egyik leemelte a lándzsájával a kis Jackket a kurbliról így a zene elhallgatott, a másik pedig tüntetően piszkálni kezdte a kocsi alatt lévő szalma réteget ellenőrizve, hogy nincs-e benne valami illegális elrelytve.

– Maguk nem tartózkodhatnak itt – szólt ránk szigorúan a vezetőjük.

– Az édesanyja tudni mindíg, hogy te lenni aki a kelméket a kútba dobta – szólt Tia váratlanul, a kalapja takarásából relytéjesen. – ...De megbocsáltott érte – folytatta a látszólagos parancsnok felé fordulva aki megrökönyödötten bámult rá.

– Erről maga honnan tud? – kérdezte aztán a katona megrökönyödve.

– A kanáriktól – felelte Dalma susogva és torz mosolyra húzta a száját. A tiszt nem tudta mire vélni ezeket a szavakat, így csak végig nézett a karavánunkon és intve az embereinek, sietve távoztak. Mivel Jackket a földre helyezték így most lelkesen mászott vissza a tekerőre és a zene folytatódott. 

– Te mindenkiről tudsz valamit? – kérdeztem Tiához fordulva.

– Elena Grey tapasztalni már saját magán – válaszolta az istennő. – Arra nem gondolni te, hogy a szüleid csak vigyázni akartak rád ezért volt ők szigorúak hozzád?– folytatta most felém fordulva.

– Dehogynem. Tökéletesen tisztában vagyok ezzel. De még ők sem védhetnek meg minden bajtól és veszélytől. Ezt ők is tudták – válaszoltam lehajtott fejjel a szüleim emlékére.

– Elena Grey ne higyje, hogy többé nem látni szüleit. De önmagán múlik, hogy mikor jönni el az az idő – mondta Tia átható tekintettel.

– Most semmiképp sem jöhet el ez az idő. Nem nélkülözhetnek engem – ráztam meg a fejem határozottan.

– Fontos lenni számodra valaki akit te nem hagyhat itt – mondta Dalma olvasva a gondolataimban.

– Te már csak tudod – mosolyodtam el. –De igen, nem hagyhatom itt őt csak úgy. És a többieket sem – hagytam rá, és már a gondolataimba merültem volna, ha Tia nem szegez nekem egy utolsó kérdést.

– Tudni Elena, hogy a te Ő mit követett el?

– Igen. És megbocsáltok neki – bólintottam. Ezután csönd telepedett ránk amit csak a zene láda és a kanárik hangja tört meg.

– Fogadok, hogy most lépnek be a szaunába – töprengtem magamban. – Kár, hogy én nem lehetek ott, pedig szívesen megnéztem volna ahogy Eliza a elárasztja az egész asztalt a fegyvereivel. Mondjuk én sem panaszkodhatok, állig fel vagyok fegyverezve – gondoltam a ruhám alá bújtatott soook, sok pisztolyra és egyébre. A kard már csak hab volt a tortán, de azt nem is relytettem el, hisz ott volt az övemre rögzítve. Úgy tíz perccel később égtelen nagy zsivajra és durrogásra lettünk figyelmesek. A hangok balról érkeztek, kitört a Mercer által kezdett káosz. A tömeg lerohanta a piacot és nem kellett sok idő, hogy hozzánk is elérjen. 

– Gyere, idulnunk kell! – ragadta meg a karomat Tia és fedezékbe húzott bennünket miután meggyújtotta a tüzijátékokat amik a szalmába voltak elrelytve. Másodperceken belül megjelentek a tisztek és a parancsnok a híd másik végén vezényelni kezdte a csapatát.

– Fegyvert vállhoz! Cél! Tűz! – és a katonái sor tüzet nyitottak. De ez csak az első felvonás volt. A második már nem volt ilyen szerencsés. Idő közben a madarak elhagyták a kocsit és Tia és én kipillantva láttuk amikor ugyanezeket a parancsokat kiadta a vezérük ám a tűznél nem ők tüzeltek, hanem ők lettek a tüzelés áldozatai.

– Gyere! – szólt Dalma ismét megfogva a karomat és vezetni kezdett engem a tömegen keresztül, igyekezve kerülni az összetűzést. De egyszer aztán mégis megtaláltak, így akkor a minket megpillantó tiszt, kapott tőlem egy erős fejbevágást. Nem akartam öldökölni ártatlan embereket csak mert parancsokat teljesítettek, így hát ott hagytuk továbbra is keresve a többieket. Eközben Jane sajnos megint megijedt a sok durrogástól és csattogástól, viszont ezúttal nem kezdett el sírni. Az igazat megvallva nem hoztam volna magammal ha nem lett volna muszáj mert nem kívántam, hogy még több szörnyűséget kelljen átélnie, de nem bíztam meg senkiben sem aki segíteni tudott volna Elizabeth-en és Tián kívül. A kikötő fele menet végül aztán csak bele botlottunk a csapatba.

– Meg van a térkép? – kérdeztem Barbossával kórusba azonnal amint Will odaért a sebtiben össze szedett legénységgel.

– Nem csak az – felelte William a kapitányunk kezébe dobva a térképet – Hajók és emberek.

– Hol van Sao Feng? – kérdezte Eliza.

– Találkozni fogunk vele a Roncs öbölben – válaszolt Will magabiztosan.

– Gyerünk! – irányított minket Barbossa a kikötő felé. Elizabeth egy pillanatra bizalmatlan pillantást vetett a jegyesére, majd ők is követtek minket. Nem sokkal később már mindenki az új hajón volt és Gibbs, valamint az egyik szingapúri, aki úgy tűnt az új emberek vezérének számított, parancsokat kezdtek osztogatni nekünk. Igen, még nekem is. Mostmár képes voltam a teendőimet végezni, Tia vigyázott Janere. De azóta igyekeztem minél kevesebbszer segítséget kérni, mert jobban szerettem személyesen foglalkozni vele. De akkor szügség volt rám, így igyekeztem Gibbs parancsához híven egyenesben tartani a hajót. De hamar rájöttem, hogy még sincs annyira nincs szükség a segítségemre mint gondoltam, mert volt matróz épp elég.

– Sao Fengnek nincs hová relytőznie... gondolod, hogy ott lesz a tanácson? – kérdezte Eliza amint oda gördültem hozzá és Tiához.

– Ki tudni ezt – rázta meg a fejét Tia. – Jár félelem a vizen, amitől még a vad és gonosz kalózok is rettegnek. 

– Épp ezért olyasmit szándékozok a jövőben tenni ami eldöntendővé teszi ezt a kérdést – jelentettem ki határozottan.

– Mire készülni Elena Grey? – kérdezte Dalma rosszat sejtve rám nézve.

– Szerintem ezt Tia Dalma nagyon jól tudja... – válaszoltam röviden de annál jelentőség teljesebben és át vettem tőle a kis Janet.

Halihó!

Íme az új fejezet. Amint azt észre vehettétek egy kimaradt jelenetet is bele vettem a történetbe ami addig folyt le míg Elizabethék beléptek a fürdőházba. A fordításnál kaptam egy kis segítséget, illetve lehet, hogy elő fordul még, hogy kimaradt jeleneteket is bele fogok vennni a történetbe. Hamarosan jön a következő fejezet! :)

junattehar