Mikor kinyitottam a szemem, láttam ahogy Will hátrálni kezd Jack pedig felszólítja a kulcs odaadására. Will ehelyett elhátrált egészen Elizabethig majd egy óvatlan pillanatban kihúzta az övéből a kardot és Jackre fogta.

– Én megtartom ami ígértek. Kiszabadítom az apámat. Remélem megéred – mondta a William vészjóslóan. Ám ekkor újabb kard rántását hallottuk.

– Ez szerintem is rossz ötlet. Sajnálom – szólalt meg James is maga mögé rántva az idáig elfojtott fusztrációjának utat engedve.

– Tudtam, hogy előbb utóbb megkedve... – kezdte Jack elvigyorodva megközelíteni a parancsnokot de hirtelen fordult az kocka és most James rá fogta. Jack kicsit meglepődve de utánnozva a két másikat, ő is rá fogta Willre.

– Lord Becket magának szeretné a ládát – folytatta James zihálva. – Ha elviszem neki, újra kapitány vagyok.- monta komoran amitől a szívem megsajdult.

– Áh, a becsvágy ha megkísért – jegyezte meg Jack gúnyosan.

– Én inkább úgy mondanám a megváltás reménye – válaszolt James szintén gúnyosan elmosolyodva. Egy villanás, annyi kellett és már el is kezdődött a csetepaté. A hármas harc. 

– Elég! – kiáltott utánunk Elizabeth minden értelem nélkül hisz azok már egymással és egymás ellen vívott táncukkal voltak elfoglalva. Egy másodpercbe sem telt mire egy méter távolságba kerültek a ládától és a nyílt terepen folytatták a küzdelmet közben egymás kezéből kikapva a kulcsot. Út közben James a homokba lökte Willt (úgy tűnik ezt nagyon jól megtanulta amíg rajtam gyakorolt) mire Elizabeth aggódva odarohant hozzá, hogy felsegítse ehelyett egy nem túl kedves "őrizd a ládát" parancsot kapott amit barátnőm erősen ellenezve semmibe vett. Na és én? Én elkezdtem gondolkodni az élet nagy problémáin... Mégis mit csináltam volna?; igyekeztem Elizabeth közelében maradni! Bár az értékes de süket fülekre talált mondandójában nem akartam rásegíteni, hisz már így is úgy üvöltözött a trió után, hogy szerintem azt még Davy Jones is simán hallotta onnan a mélyből. Hogy a kő dobálást már meg se említsem. Közben a hátunk mögött előbukkant a két jómadár én pedig mit volt mit tenni, odamentem hozzájuk. Épp akkor fejezte be Ragetti az elemzést az állásról mikor odaértem.

– Vigyétek el tőlük a kísértést, de csak a csónakig. Előbb utóbb úgyis odaérnek.- mondtam elhúzva a számat. Mindketten meglepődtek a felszólalásomon de azért tették amit mondtam. Hiába a kemény kalózlány még mindíg bennem van.

– Áááhh...a meleg! – próbálta Elizabeth drámaian magára vonni a figyelmet miközben szabályosan eldőlt a homokban. Én viszont csak mosolyogva odasétáltam és a kezemet nyújtottam.

– Elizabeth... – kezdtem ugyanolyan drámai sóhajjal. – ...azt hiszem ez már egy lejárt lemez. A két év alatt már vagy háromszor használtad ezt a trükköt – segítettem fel majd oldalra állva a Pintel-Ragetti páros után néztünk ahogy heherészve kezükben a ládával a csónak felé rohannak.

– Ezek meg meglépnek a szajréval – kommentáltam az eseményt amit részben én idéztem meg. Elizabeth nem habozott, rögvest utánnuk rohant én pedig mivel nem akartam egyedül maradni vetettem még egy pillantást a hármas dulakodására majd Eliza után iramodtam. A dzsungelbe beérve felvetettem azt az ötletet, hogy vágjunk eléjük amit barátnőm beleegyezéssel nyugtázott és tizenöt percen belül már ott álltunk a két csibész előtt. Ám mikor Elizabeth már a kardjáért nyúlt volna észrevette, hogy azt jelenleg már használatba vették nem is olyan régen így én helyette is cselekedtem, de amilyen agyatlanok lefogadom, hogy akkor már arra sem emlékeztek, hogy én adtam nekik a tanácsot a láda meglépésével így csak kárörvendően ledobták a ládát és elővették a kardjaikat.

– Helló picik – mondta Pintel de épp mikor már támadó pózba vágtam magam gurult el mellettünk egy malom kerék a legtetején Jamessel és Willel, utánnuk pedig Jack rohant eszeveszetten. A jelenet egyszerre volt fura és nevetséges is, aztán mikor a két kalóz vissza tért ránk én fokozatosan hátráltam ezzel együtt Elizát is hátráltatva, ám ekkor egy fejsze csapódott be egy közeli pálmafába ami exkluzív vendégeink érkeztét jelentette. Ezt csak alátámasztotta a csatakiáltások és gyorsan közeledő kreatúrok. A két kalóz ezt látva betojva a másik irányba kezdtek rohanni, Eliza kezébe nyomva a kardjaikat. A lány egy pillanatig meglepődött ezen, de még időben eszébe jutottak az üldözőink és míg én igyekeztem még feltartani a váratlan vendégeinket azzal, hogy keresztbe tett kardal kivédtem két halálos csapást. Addig Pintel és Ragetti elkezdtek futni visszafelé Elizabeth társaságában, mire én is utánnuk iramodtam. Nem sok kellett ahhoz, hogy futás közben megsebezzenek, dehát tudjátok hogy van ez ha az életünkért rohanunk.

Szinte gepárd gyorsasággal értem be őket és mihejts eltávolodtunk kellően üldözőinktől Elizabeth-tel újult támadásba lendültünk. Persze közben nem is lett volna elég izgalmas ha a két okostojás nem ütközik egy pálmafának és ejtik el a ládát, amit a menekülésnél még felnyaláboltak így még mi lányok kicsit vissza tartottuk Jones legénységét addig ők megfeledkezve mindenről rohantak tovább. Eszem ágában sem volt a ládát még magam után cipelni így kihasználva, hogy mindenki megfeledkezett róla a harcban tovább tereltem az ellenfeleinket, a ládával ellentétes irányba. De rövidesen beértek bennünket így a három kardot (közdtük az enyémet is) egymásnak dobálva próbáltuk menteni egymás életét. Hozzá teszem nem volt könnyű mutatvány, mert bár James kellő képpen kiképezett ez azért még nekem is csak a szerencsén múlott. Aztán megint fordítottam az irányon és most vissza felé kezdtünk el rohanni.

Reméltem, hogy ezalatt Jack már kitranszportálta a szívet és már csak egy üres ládát cipel a két kalóz. Öt perc sem telt bele mire megérkezdtünk a csónakunkhoz ahol Jack már javában harcolt egy kreatúrral. Én addig gyakorlatilag hátra menetben harcoltam de egyszer elcsúsztam a sáros vízben és az akkor velemküzdő ellenfelem már épp készült volna elvágni a torkomat, de gondolva egyet felemeltem a kezem.

– Várj! Három, kettő, egy – számoltam visszafelé, és végszóra begurult a malom és az utazóik vízbe döngölve a fél legénységet, (köztük a velem végezni akarót is) amit én felállva egy elégedett mosollyal konstatáltam. A malom irányát még mindenki megállva a mozdulatában nézett végig amit én kihasználva közelebb araszoltam a csónakhoz de amint eldőlt a malom a játszma folytatódott én pedig újjabb ellenségemre akadva elindultam, hogy lekössem azt. Az volt a tervem, hogy egy ideig játszok az ellenfelemmel és amint James a csónakhoz ér, én hozzá rohanok mert beszélni akartam még vele utoljára. A tervem tökéletesen működött, közbe fél szemmel figyeltem ahogy Will és James hányingerrel küszködve kecmeregnek ki a hullámvasút jellegű kalandos járműből. És míg Will Elizabeth és a többiek segítségére sietett (legalábbis próbált merthogy közben elbotlott a saját lábában) addig James kissé még imbolyogva de a csónakunk felé kezdett el futni. Én csak erre várva egy mozdulattal intéztem el a tengeri szörnynek is minősíthető lényt és rohantam utánna. Már láttam ahogy kiveszi Jack mellényzsebéből a megbízó levelet és találja meg a homokkal teli üvegbe rakott szívet. Ám egy pillanatra elbizonytalanodott. Körbe nézett, de mindenki elfoglalt volt a saját problémáikkal, csak én sprinteltem hozzá úgy mint az őrült. És mintha csak lelassított verzióban láttam volna az egészet úgy fordult hozzám mikor odaértem. Nem mondott semmit azonban a szeme magától is beszélt.

– Tedd meg James. Értem – mondtam neki csendesen a kezébe relytve a szívet. – Gyorsan dugd el! – James erre megfodta a kezemet.

– Gyere velem! – mondta hirtelen. Egy pillanatra megmerevedtem. Aztán mintha csak lelassított felvétel lenne, úgy néztem fel James könyörgő szemibe. Komolyan gondolta, és ez a két szót, ahogyan kiejtette a szívemig hatolt. Hirtelen erős késztetést éreztem arra, hogy igent mondjak, de lényem egy része tudta, hogy ez nem volna helyes. 

– Szeretnék. De az alku kötelez. És nekem itt a helyem – feleltem szomorúan elmosolyodva. James egy pillanatra úgy tűnt mintha mondani akarna még valamit, de nem tehette, mert ahogy oldalra pillantottunk, megláttuk Pintel és Ragetti vészes közeledtét felénk így James mint a villám fordult meg és relytette el kabátjában a szívet majd mindketten kivonva a kardunkat a többiek segítségére siettünk. De nem tartott soká, mert Jones legénysége túlerőben volt és folyamatosan hátráltatott bennünket ami egészen vissza vezetett minket a kiinduló pontunkhoz. Persze érdekes mozzanat volt, hogy bár James tanított, saját tudása szerint kiképzett, elismerésre méltó kardforgatóvá tett... és mégis úgy fogta egész végig a kezemet mintha csak most lett volna először a kezemben kard. Nem mintha nem tetszett volna, hisz ez így még izgalmasabbá tette a kettőnk váll-vállvetett harcát a tengeri lényekkel szemben, de ettől függetlenül sem szerettem, ha gyerekként kezelnek.

– Ezt nem ússzuk meg élve – mondtam az végigmérve az állásunkat.

– A ládával nem. A csónakba!- kiáltotta James és a ládát a kezébe fogva már indulni készült.

– Megőrült?! – kérdezte Elizabeth kikelve magából.

– Ne várjanak rám – válaszolt James körbe pillatva de mielőtt még akár egy lépést is tehetett volna az ingjénél fogva vissza húztam.

– Ha meg mersz halni, én kinyírlak, vili?! – szóltam rá aggódás vegyes fájdalommal.

– Kevés az esély rá, amíg te itt vagy – válaszolt halványan elmosolyodva és Jones legénysége által követve elfutott.

– Bár igazad volna... – gondoltam szomorúan James után nézve, a legjobb barátom és társam után akivel valaha össze hozott a Karib tenger.

– Öhm... azt hiszem ezt vehetjük végakaratnak – kommentálta Jack is az eseményeket a maga módján, majd amilyen gyorsan csak tudtunk a csónakba tömörültünk és mint akiket üldöznek pedáloztunk vissza nyílegyenesen a Fekete Gyöngyhöz.