A korábbiak után egy hét telt el. Az élet ugyanúgy ment, kissebb-nagyobb a hajón történt kalandokkal. Ám mivel lassacskán végére értünk e békés, mégis eseménydús napoknak, épp ezen kalandok ecsetelésére szeretnék most sort keríteni. Kezdve azzal az esettel, amikor Jacknek hivatalosan is megbocsáltottam.

Úgy kezdődött, hogy Sparrow az utóbbi időben szokásához híven azzal szórakozott, hogy mikor adom fel a hallgatást vele szemben. Aztán ahogy ahogy egyre telt az idő, lassan odáig fajult a dolog, hogy mindenféle őrültséget kezdett el csinálni.

Azzal indított, hogy a kormánytól ahelyett, hogy nemes egyszerűséggel a lépcsőt vette volna használatba, egy kötélen lelendült és repülés közben majdnem levitte Norrington fejét amit ő akkor egy gyűlölt pillantásal jutalmazott. Viszont ellentétben azzal amit Jack várt volna, azaz kicsit veszek a némaságból, azután csak méginkább nem akartam vele szóba állni.
Volt is oka, hisz akkor Norrington pont órát tartott nekem.

Utóbb lehet, hogy nem kellett volna így tennem, mert ezzel aduászt adtam Jack kezébe. (Bár az se lett volna megoldás ha ezután megenyhülök, mert ezzel ugyanúgy tudattam volna, hogy nem tetszik amit csinál.) Ugyanis onnantól Sparrow direkt úgy intézte a „mutatványait", hogy szánt szándékkal a parancsnokot valami "véletlen" baleset érje munka közben. Szerencsére ez utóbbi nem történt meg komolyabban, de a kapitány is észre vette Jack mesterkedését, így legközelebb mikor együtt ebédeltünk szóvá is tette aggájait.

- Ne aggódjon, Jack tudja, hogy ezzel semmit nem fog elérni. – vontam vállat. – Különben is csak ijeszgetni akar. – folytattam.

- Azért nem ártana ha mostmár véget vetne ennek. Rossz nézni amit művel. – csóválta meg a fejét Norrington rosszallóan. – Mielőtt még valakinek baja esik.

- Ezzel magára céloz, mert félti az életét, vagy Jackre, akit egy gyilkossági kísérleténél ki talál nyírni? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mert átláttam a szitán. – Egyébként meg komolyan engem hibáztat azért, mert egyszerűen elegem van belőle, és hogy elkerüljem a konfliktust, inkább nem szólok hozzá ÉS ezért szánt szándékkal idegesít engem? – folytattam hitetlenül.

- Ha a kalózoknak nem lenne ekkora büszkeségük, akkor fele ennyi probléma sem lenne a legénységben. – emelte az égre a szemét Norrington sóhajtva.

- Maga kalóznak nevezett? – kaptam fel a fejemet hirtelen, és egy széles vigyor terült szét az arcomon. Norrington rájött, hogy megint elszolta magát, de ahelyett hogy mentegetőzni kezdett volna, egy pillanatra elbizonytalanodott.

- Nos...khm... – köszörülte a torkát, mire kitört belőlem a nevetés.

- Kár is szépíteni rajta. – ráztam meg a fejem még mindig rázkódva, mire az exparancsnok arcára is egy halvány mosoly kúszott.

- Jól gondolom, hogy Miss Grey szereti kiragadni a dolgok lényegét? – kérdezte a legcsekélyebb célzás nélkül.

- Igen uram, jól gondolja. – válaszoltam méltóságteljesen kihúzva magam, de arcomon továbbra is mosollyal. Ezután egy kis ideig csak néztünk Norringtonnal egymásra. Majd eszembe jutott az eredeti téma, mire kissé komolyabb kifejezést öltöttem.

- A lényeg az, hogy ha úgyítélem, nem érdemes már kerülni Jackket, ki fogok vele békülni.

- És ez mikorra várható? – kérdezett vissza ugyancsak jelentőség teljes pillantással vívás oktatóm. Egy pillanatig hallgattam.

- Még nem tudom. – mondtam végül bizonytalanul. Ám a java még csak ezután következett.

***

- Eli meddig fogod még a néma leventét játszani? – kérdezte Jack tetetett fáradsággal a hangjában pár nappal később.

- Hányszor mondjam még, hogy ne becézgess? – kérdeztem vissza dühösen a szememet forgatva és fújtam egyet.

- Figyelj Eli kíméljük meg magunkat a felesleges viszálykodástól, és alkut ajánlok. Ha nem bocsáltasz meg...

- Kértél te egyátalán bocsánatot, hogy megbocsáltsak? Simán ennyivel is meg lehetett volna úszni. – vágtam a szavába.

- Részlet kérdés. – vont vállat. – Szóval ha nem bocsájtasz meg...

- Miért kéne nekem megbocsáltanom bármit is? Semmit rosszat nem csináltam, te nem segítettél! - szóltam megint közbe fennhangon.

- Na most vajon hogyan fogja kivágni magát? – kérdeztem magamtól, élvezve a helyzetet.

-...akkor végzek vele. – fejezte be a mondatot Jack figyelmen kívül hagyva a közbe szólásaimat és drámai mozdulattal egyenesen a szemközti oldalon kötelet húzó Norrington irányába mutatott. Egy pillanatra elnémultam, ahogy a parancsnokra néztem, aki még mit sem sejtve dolgozott, de rögvest rendeztem az enyhén ledöbbent arcomat, és merészen vissza szóltam.

- Na azt én szeretném látni. – tettem karba a kezem mire Jack elvigyorodva intett két emberének akik odaballagtak Norringtonhoz és megfogták a vállát. A férfi érezhette, hogy itt baj lesz, mert azonnal ellenük szegült. Ám, kettő ellen nem igazán volt esélye, és bárhogy is rángatózott, nem szabadult.

- Mit jelentsen ez?! – rivallt rá Jackre miközben felénk kezdték el taszigálni. A kalóz kapitány azonban nem felelt, csak továbbra is elégedetten vigyorgott.

Hamarosan egy kötél is elő került, amivel össze csomózták a kezét és még a száját is betömték egy rongyal. Borzalmas volt látni, és tényleg sajnáltam az exparancsnokot. Minden egyes testrészem segíteni akart neki, de az eszem ellenezte. Tudni akartam Jack milyen módon akar ismételten rám ijeszteni. Amíg Norringtont kötözték, az kérdőn felnézett rám, én pedig válaszként igyekeztem egy megnyugtató pillantást küldeni felé.

- És most bemutatok neked egy izgalmas játékot. – mondta Jack színpadiasan.

- Elmagyaráznád a játék szabályait kérlek?- kérdeztem rosszat sejtően felvonva a szemöldökömet.

- Az egész azzal kezdődik, hogy Mr. Norringtont vízbe dobjuk.  Utána pedig mi át húzzuk a hajó feneke alatt. – válaszolt könnyedén. Erre nekem sunyi mosoly kúszott az arcomra. Tudtam, hogy mire készülnek, így csak kuncogva vártam a fejleményeket.

- Rá akarsz szedni mi? – gondoltam gúnyosan. –  Na majd lesd meg én mivel foglak benneteket meglepni! Carinánál lehet, hogy be fog válni, de nálam nem!

- Reméljük nem kagylók közé esett. – jegyezte meg Jack mikor hallottuk a vízbe placcsanást.

- Azám, nem lenne túl kellemes neki. – tette hozzá a közelben álló Gibbs.

- Rémes szaggató érzés, bár a cápa sokkal rosszabb, vagy a polip. –  értett egyet Sparrow.

- A polipok nem esznek embereket. – jegyeztem meg félig felvont szemöldökkel.

- De vannak olyan példányok amelyikeknek a csípése halálos. – tette hozzá Gibbs rosszul álcázott komolysággal.

- Polip a hajó előtt. – károgta Mr. Cotton papagája a kormány mögül.

- Reméljük nem a Kraken. – jegyeztem meg elgondolkozva az égre nézve és mikor lopva Jackkre pillantottam, láttam a félelmet átsuhanni az arcán, de csak folytatta.

- Hoppá, ezek szerint Folt kapitánynak mostmár nem a vízbe fulladástól kell félnie. – Na nekem eddig tartott. Kipukkadt belőlem a nevetés.

- A műsor, a show műsor az kell! – mondtam két nevetőgörcs között. – Nem is lenne érdekes az élet nélküle. –  Két idegesítőm csodálkozva meredt rám, mert nem értették, hogy mi olyan nevetséges. – Másokat megrémítettek volna... – folytattam mikor már tudtam beszélni. – de soha se akarjanak lóvá tenni olyat aki tudja a jövőt. – folytattam még mindig remegve az elfolytott nevetéstől. Ezzel sikerült zavarba hozni mindkettőjüket ami mondjuk Jack esetében ritkán sikerül.

- Pedig általában ez be szokott válni. – jegyezte meg Sparrow grimaszolva. Gibbs vetett rá egy jelentőség teljes pillantást.

- Rendben, szent a béke de csak egy feltétellel. – emeltem fel az ujjam hirtelen figyelmeztetőn.

- Mi lenne az? – kérdezte a kapitány azonnal lázba jőve.

- Hozd fel szegény Norringtont és az út hátralévő részében hagyd békén, valamint ne kíséreld meg kinyírni oké? Nekem még szügségem van rá.

- Biztos? – kérdezett vissza, erre én viszont adtam neki egy kissebb pofont.

- Áll az alku! – fogott velem kezet végülis Jack.

- Kösz. – bólintottam. Majd Sparrow ismét intett az embereinek, hogy hozzák fel a parancsnokunkat, amit ők kicsit morogva bár de megtettek. Csalódottak voltak, hisz arra számítottak, hogy majd biztos bedőlök a trükknek, és nagy rémültemben megnézem majd mit csináltak vele.

Mikor végülis felhúzták Norringtont a mentő csónakból amibe bele dobták, azt hittem, hogy eloldozzák, de ehelyett csak gúnyosan elmosolyodtak majd ott hagyták.

- Ez meg milyen viselkedés fiúk? – szóltam utánuk, de azok úgy tettek mintha meg sem hallották volna. Így hát beletörődve abba, hogy nem fognak segíteni, oda léptem a kapitányhoz és a tőrömet elővéve magam kezdtem eloldozni. Elsőként kivettem a szájából a rongyot.

- Mégis mi volt ez az egész? – szegezte nekem azonnal a kérdést enyhén bosszúsan.

- Jack meg akart félemlíteni. – feleltem szórakozottan. – Azt hitte, hogy maga a gyenge pontom, és rám ijeszthet azzal, hogy megöli.

-  Csodálatos... – morogta keserűen.

- Azért jól van? – kérdeztem alig hallható aggódással a hangomban.

- Voltam már jobban is. – vont vállat Norrington megmaszírozva az abban a percben szabaddá vált karját. – De ugye nem hitte el komolyan amit Sparrow mondott?

- Egy szavát sem, efelöl kétsége se legyen. – válaszoltam elmosolyogva. – Tudtam, hogy mit terveznek, nem véletlen hogy az előbb majdnem megfulladtam a nevetéstől.- mondtam épp elvágva egy kötelet.

- Maga tudta? – kérdezte Norrington.

- Jövendő mondó vagyok Mr. Norrington, persze hogy tudtam. – mondtam az utolsó kötéltől is megszabadítva a szegény kapitányt. Reménykedtem benne, hogy végre hinni fog nekem, hisz most aztán tényleg élő bizonyítékot adtam tudásomról.

- Mindenesetre még jó, hogy Eliza nem volt szemtanúja a dolognak. – tettem hozzá szembe fordulva Norringtonnal.

- Minek nem voltam szemtanúja? – hangzott fel egy ismert személy hangja. A parancsnokkal egy emberként fordultunk a irányába, ahol Elizabeth-tel találtuk szemben magunkat, kézenfogva a kislánnyal, aki amint meglátott hatalmas vigyorral megpróbált hozzám totyogni, de sajnos a nagy igyekezetében hasra esett.

- Szia kislány! – emeltem fel a babát a földről mosolyogva.

- Szóval? – kérdezte Eliza várakozón, mire rá kaptam a pillantásom.

- Ja, semminek. Csak az előbb, amíg a korlátnak dőltem túl hátra hajoltam és majdnem a vízbe estem. Mr. Norrington húzott vissza még épp idejében. Ezért mondtam, hogy még jó, hogy nem láttad amilyen szerencsérlen vagyok. – mondtam lesütve a szememet. Feltehetőleg nem tűnt fel Elizának, hogy ezt a mesét épp abban a pillanatban találtam ki, és a parancsnok is az első meglepetés után igyekezett olyan képet vágni hozzá, mintha tényleg így történt volna, és nem őt akarták volna kicsinálni. Ettől függetlenül alapos szidást kaptam drága barátnőmtől.

- Elena, hogy lehetsz ilyen felelőtlen? És ha vízbe estél volna? Akkor is James ugrik utánad? – kérdezte felháborodva Eliza (Az utóbbira Norrington bár a napbarnított arcán alig látszott, de kissé elpirult.), és még folytatta volna, de mivel tudta, hogy ezzel nem érne el semmit csak dühösen megrázta a fejét. – Néha van egy olyan érzésem, hogy nincs ki az összes kereked Elena. – mondta kicsit lecsillapodva.

- Ez vagyok én. – vontam vállat és a következő pillanatban a fejem fölé emeltem, és megröptettem a kicsit, amit ő lelkes nevetéssel fogadott.

- Inkább tedd le, semmi szükség, hogy őt is veszélybe sodord. – szólt rám figyelmeztetően Elizabeth.

- Különben ti mit kerestek itt? – adtam vissza neki az apróságot, aki erre lebiggyesztette a száját.

- Gondoltam meglátogatunk munka közben. – vont vállat Eliza.

- Jókor jöttetek, épp most fog kezdődni a szünetem, úgyhogy tudok beszélni. – vidultam fel, majd Norringtonhoz fordultam. – Van kedve csatlakozni? – kérdeztem.

- Szíves elnézésünket kérem, sok dolgom van. – mondta Norrington a szemembe sem nézve, majd minden további nélkül ott hagyott bennünket. Elizabeth arcán halvány bűntudatot véltem felfedezni, én viszont csak értetlen meredtem a távolodó parancsnok után.