- Na mi van Jack? Csak nem irígykedsz Mr. Norringtonra mert ő értelmesebb társaság mint te?- kérdeztem szemtelenül felemelve az állam.

- Csak gondoltam szólok, hogy a csacsogás helyett akad más tennivaló is. Tekintve, hogy a legénységhez tartoztok.- közölte az említett szárazon Norringtonra pillantva.

- Ha tudni akarja uram...- kezdte a volt parancsnok hűvösen de Jack a szavába vágott.

- Kapitány.

Norrington élesen beszívta a levegőt mielőtt folytatta volna.

-...Épp azon voltam, hogy segítsek Miss Greynek a munkában.- monda izzó szemekkel.

Jack gyanakvó, félig felvont szemöldökkel végigmérte a férfit, majd tüntetően levegőnek nézve őt ismét felém fordult.

- Nem számít, te veled viszont ha akarod kivételt tehetek.- pillantott rám egy olyan sokat mondó pillantással miközben leplezetlenül vigyorgott valamin.- Egy sokkal kellemesebb és...izgalmasabb idő érdekében.- folytatta olyan dolgokra célozgatva amikre soha az életben nem akrtam sort keríteni Jack Sparrow társaságában.

- Majd ha fagy.- villant meg dühösen a szemem.- Ami engem illet, már itt sem vagyok.- és Norringtont megragadva vissza rántottam a kötelekhez. Jack pár másodpercig még állt ott, majd miután unalmasnak ítélte a társaságot, tovább állt

- Sparrow mindíg ezt csinálja?- kérdezte Norrington összevont szemöldökkel felém fordulva miközben két oldalról dolgoztunk.

- Csak mikor nem tud mit kezdeni magával.- forgattam a szemem.- De eddig ez volt az első eset, hogy meg akart volna környékezni.- tettem hozzá bosszúsan.- Én még túl fiatal vagyok az ilyesmihez és különben sem akarnék még rá sort keríteni. Főleg nem Jack Sparrow társaságában.- mondtam keserűen megúzva egy kötelet. Norrington pár percig hallgatott.

- Ezt meglepve hallom.- jegyezte meg alig észrevehető iróniával

- Nem minden lány lehet tőle elájulva.- feleltem grimaszot vágva. Norringtonnak ezt meghallva látszólag jobb kedve lett , így meglepően hamarabb végeztünk mint vártam.

- Akkor köszönöm a segítséget Mr. Norrington. Jó volt kivételesen olyasvalakivel beszélgetni akinek ki van mind a négy kereke.- jegyeztem meg ironikus mosollyal.

- Nem tesz semmit. Ha később is segítségre szorulna, szívesen állok rendelkezésére.- felelte a kapitány kedvesen biccentve egyet, majd szétváltunk.

- Ejha! Nem gondoltam volna, hogy ilyen szórakoztató lesz majd az első beszélgetésem Norringtonnal.- gondoltam vigyorogva.- Végül is ha már itt vagyok legalább annyit tehetek érte, hogy megpróbálom elviselhetöbbé tenni számára az életet itt.

A nap további részében nem sok minden történt azon kívül, hogy rengeteg dolgom volt. A szokásosnál is több. Egyszer már az is megfordult a fejemben idő közben, hogy ez az egész Jack műve. Kinéztem volna belőle, de azt nem tudtam volna elképzelni, hogy csak azért teszi mert korábban elutasítottam.

Nagysokára elérkezett a régvárt szünet. Váltottam pár szót a többiekkel és megkaptam a napi ebéd adagomat. Senki sem volt itt egy vérbeli szakács, de az átlagos színvonal többé kevésbé mindíg meg maradt, noha sosem kérdeztem rá semelyiknek a receptjére. Már épp leültem volna a szokásos helyemre mikor pillantásom megakadt a sötét sarokban, magányosan ülő Norringtonon. Nem mintha máskor nem ott ült volna egyedül, viszont volt valami furcsa megérzésem ami azt súgta, hogy kivételesen menjek oda hozzá.

- Maga mindíg egyedül van?- kérdeztem az asztalánál megállva. A kapitány meglepetten pillantott fel rám az ebédjéből, de amint láttam egyátalán nem zavartam meg.

- Nem várhatja el tőlem, hogy a társaság közepe legyek és mindenki csak velem akarjon beszélgetni.- mondta kétértelműen felsóhajtva.

- De magányosan sem jó folytonosan lenni.- ültem le mellé csipkelődve.

- Ki mondta, hogy magányos vagyok?

- Hát igen, azt kénytelen voltam elkergetni hogy legyen hely nekem is.- mondtam elvigyorodva.

- Szóval minek köszönhetem különösebb érdeklődését Miss Grey?- kérdezte Norrington felvont szemöldökkel idézve a korábban elhangzottakból, amin felnevettem.

- Elmentem magány űzőnek, hogy boldogíthassak másokat a jelenlétemmel.- feleltem hozva a formámat.

- Ha ezt nem mondja sosem jövök rá.- mondta a férfi komolyan megcsóválva a fejét.

- Nem engedhetem meg az áldozataimnak, hogy hülyén haljanak meg.- mondtam leereszkedően, majd én is nekiláttam az ebéd elfogyasztásának. Közben igyekeztem a nevethetnékemet a levesembe folytani, mert nem akartam egyikünket sem fulladás általi halálra ítélni. Egy ideig igyekeztünk nem egymársa nézni. De amikor rá néztem Norringtonra, ő leplezetlenül fintorogva nyelte a folyékony eledelt amire nem felejtettem el egy megjegyzést tenni.

- Ne aggódjon, volt már ennél sokkal rosszabb is ebédre.- néztem rá kicsit komolyabban, de aztán rövid töprengés után hozzá tettem:

-... Mondjuk az is igaz, hogy annak az ebédnek az alkotója én voltam...

Erre Norrington inkább megköszörülte a torkát és tüntetően gyorsabban kezdte el kanalazni a levesét, amit látva kitört belőlem a nevetés. Ez persze a legényég többi tagjának is felkeltette az érdeklődését, mert amikor végre sikerült abbahagynom, egy csomó szempár szegeződött rám.

- Mi olyan vicces?- kérdezte Pintel furcsán méregetve.

- Ó...öhm...semmi!- szóltam és igyekeztem lejjebb süllyedni ültemben, kevés sikerrel. Végül is mindenki vissza fordult a társalgójához vagy épp elfoglaltságához én pedig megkönnyebbülten süppedtem vissza az eredeti helyzetembe. Oldalra nézve viszont azt kellett látnom, hogy most meg Norrington mulat rajtam, noha igyekezett a legcsekéjebb jelét sem adni ennek. Sikertelenül.

- Persze nevessen ki.- mondtam drámaian megsértődve.

- Már megbocsásson de ezt az egészet ön idézte elő.- jegyezte meg Norrington folytott nevetéssel.

- Akkor is!- vágtam rá duzzogva.

- Viszont komolyra fordítva a szót...miért jött?- kérdezte a kapitány kissé bizalmasan hangnemben. Én viszont csak vállat vontam.

- Miért ne?- kérdeztem vissza.- Gondoltam kicsit feldobom a hangulatot. De ha most esetleg úgy gondolja, hogy nem vagyok százas, akkor megnyugtathatom: csak a kimerültség beszél belőlem.- tettem hozzá fáradtan felsóhajtva.- Nagyon sok dolgom volt ma.

- Mi ennek az oka?- kérdezte a férfi egy kanál leves közben.

- Nem tudom. Igazából arra gyanakszom, hogy esetleg Jacknek köszönhető, hogy ma ilyen sok segítséget kértek tőlem.- vallottam be.- A többieket is kérdeztem de vagy jól tudnak hazudni vagy tényleg nem ő áll a dolog mögött.

Norrington meglepődött.

- Ok nélkül aligha hiszem, hogy igazságtalan lenne önnel.- jegyezte meg. - Legalábbis korábbi viselkedéséből ítélve.- tette hozzá sötéten a földre szegezve a tekintetét. Ám amikor észlelte, hogy figyelem, nyomban rendezte az arcvonásait.

- Tagadni sem tudja, hogy nem szívleli a kapitányt.- mondtam egy pici mosoly kíséretében.

- Sajna én sem tudom azt mondani, hogy túlzottan kedvelném.- folytattam.- Bár vannak pillanatok amikor lehet vele értelmesen is bájcsevegni. Ritka alkalmakkor.- tettem hozzá vissza koncentrálva az evésre.

- Mondja csak mióta szolgál a hajón?- kérdezte Norrington kicsivel később rám pillantva.

- Talán egy-két hete. De ami azt illeti már így is sikerült az első pár napban slamasztikába keverednem.- tettem hozzá elmosolyodva az első kalandom emlékére, amivel kihívtam Norrington kérdőn pillantását.

- Mi az? Ha eltekintünk attól, hogy egy párszor majdnem otthagytuk a fogunkat, egész jó móka volt. Szereztem egy seb helyet is a bokámra!- tártam szét a kezeim vigyorogva. A férfi továbbra is úgy nézett rám mint aki nem normális.

- Nézze Mr. Norrington, én nem vagyok az a fajta úri hölgy aki a legkisebb kosztól is a ruhája szegélyén eszméletét veszti. Vagy épp olyan, aki több figyelmet fordít a külsejére mint amennyi elegendő. Fura vagyok. Olyan dolgokat szeretek amiktől más lányok valószínűleg irtóznának. A jövőbeli ismereteim meg már csak hab a tortán.- mondtam őszintén. A férfi nem felelt azonnal.

- Jól sejtem, hogy jól megértik egymást Elizabeth-tel?- kérdezte váratlanul kicsit sem célozgatva. Először értetlenül néztem oldalra, aztán amikor leesett a tantusz, ismét kitört belőlem a nevetés, de ezúttal ügyeltem rá, hogy ne keltsek vele feltűnést.

- Rá tapintott a lényegre.- feleltem pár perccel később még mindig rázkódó vállakkal.- Bár ő nem hiszem, hogy érdek nélkül részt venne kalandokban mint én. Ugye most is csak Will miatt van itt. Aki pedig miatta, meg Jack miatt ment el. Meg azért mert különben akasztás várt volna rájuk.

Norrington épp arra készült, hogy megvakarja a tarkóját, ám amint meghallotta az utolsó mondatomat, megállt a mozdulatában.

- Tessék?!- kiáltott föl megrökönyödve és teljes testével felém fordult. Én egy kis fázis késéssel reagáltam.

- Ó...ezt talán nem kellett volna megemlítenem?- kérdeztem kínosan elmosolyodva. De a kapitány választ sem várva folytatta.

- Hogy történt ez? Mondja el mi történt!- parancsolta ellentmondást nem tűrően, ami egy másodpercre még engem is megriasztott, de kimutatni nem akartam.

- Hé, nyugalom, nem kell leordítani a fejemet!- hőköltem hátra. Az exparancsnok észre vehette a pillanatnyi rémületet a szememben, mert vissza fogta magát és zavartan lehajtottam a fejét.

- Bocsásson meg kérem, nem akartam udvariatlan lenni.

- Előfordul.- biccentettem tartózkodóan, majd kicsit később, látva a férfi várakozó pillantását kénytelen kellve felvázoltam a helyzetet.

- Nos...igen akasztás várt volna rájuk ha ott maradnak, akár csak magára, amiért a Keleti Indiai társaság szerint „Segítettek megszökni egy bizonyos Jack Sparrow kapitánynak."- mondtam idéző jelet mutatva.

- És?- fordult felém, közelebb hajolva hozzám és a szemében félelmet véltem megcsillanni látni.

- És ezért Will elindult, hogy kiváltsa magukat. De Elizabethnek sikerült utánna nem sokkal kijutnia és a többit meg már maga is tudja.- fejeztem be. Norrington össze vonta a szemöldökét.

- És nem, ezt nem Elizabeth-től tudom.- tettem hozzá teljes komolysággal. Nem mintha hittem volna, hogy ezzel sikerül őt meggyőznöm arról, hogy tényleg ismerem a jövőt. A férfi nem szólt semmit, csak maga elé meredt.

- Szóval összegezve: a gerle pár kijutott a tömlöcből, élnek, már csak egymásra kéne találniuk és utánna jöhet a boldogan élnek míg meg nem halnak rész.- tettem hozzá.

- Kár, hogy a dolgok nem ilyen egyszerűek.- mondtam pár perccel később elfintorodva.  A kapitány hirtelen fel nézett rám, és már nyitotta volna a száját, hogy kérdezzen, azonban épp ekkor jelent meg Mr. Gibbs és a szünet végét kiáltotta, így vissza kellett mennünk a helyünkre.

Illetve a többieknek, mert én fogtam egy nagy üveg tejet, még egy adag levest, intettem a kérdések közt hagyott Norringtonnak, és vissza mentem a szobámba, ahol is Elizabeth szintén megebédelt én pedig a kislányt etettem meg.