Csak estére ébredtem fel. Akkor is a partról jövő nevetgélésekre. 

- Elena! Ideje felkelni!- kopogtatott be az ajtómon Jack.

- Ahm... Megyek!- kiáltottam vissza félálomba. Végül tíz perc után kinyitottam az ajtómat és az újonnan szerzett ruháimban léptem ki a szobából.

- Csini vagy.- mondta Jack elvigyorodva de akkor rögtön nem volt erőm ahhoz, hogy vitatkozzak vele így inkább elengedtem a fülem mellett a megjegyzést.

- És én mit csináljak addig amíg ti össze szeditek a lelkeket?- kérdeztem elfojtva egy ásítást.

- Hát a kisasszony nem akar velünk jönni?- lepődött meg Gibbs.

- Nincs kedvem részegesek társaságában lenni.- fintorogtam.

- Akkor menj el sétálni.- dobta fel az ötletet Jack.- Vagy valami.- vont vállat.

- Sétálni...- néztem rá hitetlenül karba téve a kezem.

- Azt mondtad nem akarsz velünk jönni, ennél fogva már csak két opció marad miszerint, elmész sétálni vagy itt maradsz a hajón.- mondta Jack nagyvonalakban gesztrikulálva.

- Inkább az utóbbit választanám, semmi kedvem bajba keveredni.- feleltem tartózkodóan. Így esett, hogy a hajón maradtam. De jobb dolgom nem lévén csak untottan néztem ahogy Jack és Gibbs alakja távolodik a hajótól majd eltűnnek.

- Lehet mégis inkább el kellett volna mennem sétálni...- gondoltam miközben céltalanul szédelegtem a fedélzeten. Már minden részét ismertem és mivel már körülbelül egy hete a Gyöngyön hajókáztam ki kellett volna használnom az alkalmat amíg a szárazföldön vagyunk, mert utánna kitudja mennyi idő fog eltelni mire ismét alkalmam lesz szilárd talajon állni. Ezt így végig gondolva már nem voltam egész biztosan abban, hogy helyesen döntöttem. Tehetetlenül ácsorogtam egy darabig a szigetet bámulva és azon agyaltam, hogy most mit is csináljak. Végül aztán elhatároznom, hogy mégis sétálok egyet és teszek egy kis kört a dokkok közt. Ennek megfelelően lassan lelépkedtem a rámpán majd találomra elindultam balfele. Útközben csak alig pár matrózt láttam a hajók közelében. És akiket láttam azok is vagy már féllábbal a részeg álomban vagy szimplán ki voltak dőlve. Nyilván mindenki más kocsmában vagy az utcán vígadt. Titokban megdicsértem magamat amiért nem a zsúfolt viskók között való sétálás mellett döntöttem és inkább a város szélén maradtam. De őszinte ámulatomra láttam mindenféle hajót, vitorástól elkezdve egészen kalóz és teher szállítókig. Némelyikben felismertem a fleute hajó típust. Másokban karavellát, megint másokban galeonokat. Sőt akadt néhány lugger halász hajó is aminek nincs fedélzete csak egy lugger vitorlája. Sikerült meglepnem titeket? No igen, e tudásra még a tizenkettedik születésnapomra kapott hajós könyvemben tettem szert amiben minden le volt írva a régi korok hajóikról egészen napjainkig. Nekem különösen a 17. századi hajó típusok nyerték el a tetszésemet így magától értetődő volt, hogy ezen téren nagy ismerettel rendelkezten.

Az én kedvenc hajó részem a lobogó volt. Főleg ha az kalóz lobogó volt. Emlékszem pár nappal ezelőtt addig húztam Jack fülét amíg meg nem engedte, hogy felhúzzam azt. A többiek igen csak meglepődtek azon amikor megláttak csillogó szemekkel a zászlóra feltekintve. Most viszont legnagyobb sajnálatomra egyik hajónál sem volt felhúzva. Bár minek is lett volna, mikor ki voltak kötve? Jó fél órával később mikor kiértem a kikötő végébe és egyben a part kezdetére, úgy döntöttem, hogy ideje volna visszafelé venni az irányt, nehogy elinduljanak nélkülem. Ám mikor már épp fordultam volna valami megtorpanásra késztetett. A közelből halk babasírást véltem meghallani. Vissza fordultam és a partot kémlelve a sötétben észre vettem egy fekete foltot. Tartózkodóan megindultam felé mert nem voltam benne biztos, hogy ez nem egy csapda-e. De hamar megbizonyosodtam róla, hogy nem az. A homokban egy legfeljebb pár hónapos baba feküdt és eszeveszetten sírt. Ruha nem volt rajta, de még csak egy levélke sem mellette, hogy akkor viseld gondját vagy valami, csupán egy vékony ronggyal volt bebugyolálva.

- Ez fura...vajon mit kereshet itt egy kis gyerek gyakorlatilag pucéran a parton, anya nélkül?- kérdeztem magamtól miközben körbe fordultam, hátha van valaki a közelben rajtam kívül. De csalódnom kellett, így mit volt mit tenni felvettem a gyereket a földről. A gyermek erre azonnal elhallgatott és érdeklődve nézett rám. Én eléggé együgyű arccal néztem vissza rá. Közben azon agyaltam, hogy most mit kezdjek az aprósággal. A külsejéből ítélve lánynak tippeltem be, de a sok kosztól lehetett volna akár fiú is. Egy ideig tanácstalanul ácsorogtam és azon töprengtem, hogy most mit csináljak.

- Adjam le valamelyik hajónál, hogy másnap adják be valami gyermek megörzőbe? Egyátalán van itt olyan, hogy gyermek megörző?... Nem, az nem jó, a 17. századból kiindulva, pláne Tortugán nem számíthat jó bánásmódban... De én meg nem vihetem magammal, veszélyes volna ez neki!... Itt maradni meg nem fogok miatta...- cikáztak a gondolatok a fejemben. Azt az ötletet, hogy vissza teszem a homokba és vissza megyek a Gyöngyre, automatikusan el vetettem, hisz ki tudja ki találja meg utánnam és mit tesz vele. De hiába tépelődtem azon mi lenne a helyes döntés csak nem jutottam semmire. Végül megráztam a fejemet majd feszengve elindultam vissza felé ezúttal már egy kis babával kiegészülve. Tartottam tőle mit fog szólni Jack, de már nem volt visszaút. Akadály nélkül jutottam vissza a Gyöngyhöz de mikor már újra a fedélzeten álltam és továbbra sem volt senki sem a közelben, kezdett rossz érzés elfogni. Pár perccel később végre ismerős alakokat vettem észre a hajó felé közeledni. És mikor már látó távolságomon belül kerültek a szemem fel ragyogott. Ugyanis Jack, Gibbs és az újonnan felvett matrózok mögött megpillantottam  Elizabeth Swannt és a sáros, rangja vesztett James Norrington. Izgatottan mentem eléjük, közben kikerülve egy jókora rumos üveg rakományt.

- Sparrow kapitány!- próbálta Elizabeth magára vonni Jack figyelmét. Azonban A kapitány még csak vissza fordulni sem méltóztatott.

- Szolgáljon a Gyöngyön, van még hely.- mondta inkább.

- A szerelmem után jöttem.- tette hozzá Eliza célozva valamire. Jack egy pillanatra megtorpant. Valószínűleg félreértelmezte a mondatot.

- Ez nagyon hízelgő fiam, de az egyetlen szerelmem a tenger.- felelt rá kimérten még mindíg a hátát mutatva.

- Nyugodj meg Jack. Ennyire azért nem vagyunk oda érted.- szóltam felé szarkasztikusan miután sikerült mögéje kerülni, amivel végre Jack megfordult és velünk találta szembe magát.

- Eli! Mintha azt mondtad volna, hogy a hajón maradsz.- jegyezte meg összeráncolt szemöldökkel nézve a lábamra ami most a kikötő fadeszkáját taposta.

- Változott a terv.- vontam vállat.- Amúgy nem rémlik, de engedélyt adtam valaha is, hogy becézz?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Tán van valami probléma vele?- kérdezte gyermekien elvigyorodva. Majd mosolya még jobban kiszélesedett mikor a hátam mögött Elizát és Norringtont pillantotta meg.

- Elizabeth! Ezt dugja el.- tette hozzá Gibbsnek kicsit halkabban és a kezébe adta az eddig magánál hordott két rumos üveget, amit az elsőtiszt hirtelenjében nem is tudta hova tegyen. Ezután Jack most Elizához ment oda.

- Tudja ez a kabát nem áll jól önnek, egy szép ruha vagy semmi és sajnos nincs ruha a kabinomban.- kezdte a már jól ismert szövegelést.

- Minek nekünk az ha hordhatunk menőbb cuccokat is?- szóltam közbe félmosollyal. Elizabeth elengedte a füle mellett a beleszólásainkat és a tárgyra tért.

- Jack, Will maga után indult. Hol van most?- kérdezte komolyan és ahogy észrevettem kicsit idegesen is.

- Drágám.- lépett közelebb Jack Lizához megértőn.- Az a szomorú és szivet tépő igazság... egy sor ostoba, előre nem látott szerencsétlen körülménynek, melynek természetesen semmi köze hozzám... szegény Willt besorozták Davy Jones legénységébe.- ért mondandójának végére ártatlanul elvigyorodva.

- Davy Jones?- kérdezett vissza értetlenül a lány.

- Óó, igen a zsák tényleg megtalálta az  foltját.- gondoltam aranyosan a Will-Elizabeth párosra gondolva.

Erre Norrington épp akkor öklendezte fel az est folyamán elfogyasztott rumot.

- Jaj ne... Matróz lett a Bolygó Hollandin?- kérdezett közbe remegve. 

- Ahhoz képest, hogy leittad magad a sárga földig egész jól megy neked a gondolkodás.- jegyeztem meg gondolatban. De azért közelebb léptem hozzá hogyha kell, segíthessek neki.

- Szörnyen nézel ki, mit keresel itt?- kérdezte Jack most Norringtont helyezve a rivalda fénybe.

- Maga vett fel. Nem az én hibám, hogy alacsony a mérce.- felelte az exparancsnok sötéten.

- Ezzel egyet kell értenem.- mondtam együttérzőn megveregetve a vállát, amit a férfi egy meglepett pillantással jutalmazott.

- Jó a parfümöd.- kommentált Jack amin nem tudtam egy kuncogást elfojtani.

- Jack!- szóltam rá, jelezve, hogy eltér a tárgytól amivel persze csak azt sikerült elérnem, hogy ismét én lettem a csevegés tárgya.

- Hát ez meg micsoda?- tévedt Jack szeme a karomban tartott babára.

- Öhm... egyedül volt és gondoltam...

- Nem.- mondta Jack minden kertelés nélkül.

- Én ezt nem tartom jó ötletnek...- jegyeztem meg tétován.

- Akkor mihez akarsz kezdeni vele?- vágott a szavamba Jack. Lenéztem a csöpségre.
Bele gondoltam milyen életet kéne élnie itt Tortugán ha itthagynám, ahol másból nagyon nem lehet megélni csak rablásból és zsebtolvajlásból, miközben nem adatott meg neki a lehetőség, hogy egy jobb emberré válhasson és ha felnő, legyen mire emlékeznie a gyerekkorból. Nem vagyok túlzásba menően érzelgős de ha elgondolom akkor a szüleim nélkül én sem lennék igazán most az aki.

- Hát...nem tudom, magammal hozhatom? - kérdeztem.- Vállalom érte a felelősséget.-
tettem hozzá gyorsan Jackre nézve. Egy darabig elgondolkozva figyelt majd vállat vont.

- Végül is... két nő mellé ez a gyerek már nem oszt nem szoroz. De aztán vigyázzál rá, mert nem vagyok hajlandó utánna rohangálni és egyfolytában az életét menteni. Savy?

- Aye! Köszönöm.- bólintottam elmosolyodva. Ezután kicsit hátrébb álltam és onnan hallgattam tovább a párbeszédet Jack, Eliza és néhol Norrington közbe szólásaival. Őszintén szólva már nem nagyon érdekelt mit csinálnak ezért a gondolataimat kicsit szabadjára engedtem. Mígnem egy kiáltás szakított ki az elmélkedésből.

- Eli, indulunk!- szólt Jack mire én össze rezzentem.

- Továbbra sem engedtem meg, hogy becézz!-kiáltottam vissza neki de azért megindultak a Gyöngy irányába. Norrington mellé léptem és segíteni akartam neki valamiben, ugyanis láttam rajta, hogy már nem sokáig bírja, viszont tevékenységemet megzavarta Pintel aki oda döcögött hozzánk és egy gúnyos köszönés kíséretében egy kecskét nyomott az exparancsnok kezébe miközben hátulról nem túl kedvesen taszigálni kezdték felfelé a hajóra.

- Várjon, segítek.- nyújtottam felé a fél kezem mivel a másikban a babát fogtam. Norrington oda adta a kecskét én pedig óvatosan a földre helyeztem az állatot, a kötelet pedig a kezébe adtam.

- Köszönöm.- mormogta oda még nekem és botladozva elindult a fedélzetre. Én csak bólintottam és a kabinomba siettem ahol nemsokára egy alapos fürdetésben részesítettem az apróságot, adtam neki ennivalót és le fektettem. Nem volt benne túl nagy tapasztalatom és valószínüleg ha valaki látott volna tuti kinevetett volna a bénázásaimat látva, de hát így jártam. Miután nagysokára elaludt vissza mentem a fedélzetre dolgozni, hisz egész délután és este aludtam így bőven kipihentem magam.