Eltelt harminc másodperc majd egy teljes perc. Már nem bírtam sokáig. Eltelt még egy perc és egyre csak kezdtem szédülni. Kótyagosan néztem körbe de a többieknek legnagyobb megdöbbenésemre kutya bajuk sem volt! Sőt, Pintel és Ragetti nyitott szájjal nézelődtek a vízben. Le néztem Janere, de ő is tátotszájjal úgy forgatta a fejét mintha nem is a víz alatt lennénk. Erre a fordulatra úgy döntöttem én sem folytogatom magam fölöslegesen és kiengettem a maradék levegőt. Láss csodát, hiába voltam a víz alatt, teljesen normálisan kaptam levegőt. Hogy hogy volt ez lehetséges azt betudtam a világ vége megmagyarázhatatlan relytelmeinek. Igyekeztem úgy fogódzkodni, hogyha majd megindulunk "felfelé" ne a hajón kívülre hanem sokkal inkább a közepe felé essek. Viszont a Gyöngyön az eddig szilárdan álló dolgok most megindultak lefele ami igazából ha a "zöld fény int" ahogy a versike hangzott a felszín iránya lesz. De az ágyúkkal együtt Will is hirtelen elengedte a korlátot aminek Elizabeth kétségbeesett rugkapálózással adott hangot de a Turner fiú volt olyan szerencsés, hogy sikerült még időben megkapaszkodnia a kötél létrában. Néhány másodpercig még így maradtunk, aztán amikor hirtelen lepillantottam a sötét mély egyszerre felvilágosodott és egy láthatatlan erő elkezdtett minket a felszínre tolni. Még erősebben kellett megmarkoljam a korlátot majd egy pillanat múlva külső szemmel nézve gyakorlatilag kirobbant a tengerből a mi hőn szeretett Fekete Gyöngyünk. Levegőért kapkodva igyekeztünk feltápászkodni méghozzá úgy, hogy a hajóról leömlő víz zuhatag ne sodorjon el minket. Köhögve botorkáltam a korláthoz mert mindenem remegett ezután a kaland után és nem volt kedvem most még önkéntesen vízbe fulladni.

- Van szelünk végre!- szólalt meg elsőnek Mr. Gibbs aki ugyan csak kábán próbált feltápászkodni, majd amikor ez megtörtént sokan vele együtt előre tekintettek ahol a felkelő napot pillanthattuk meg. Ennek Elizabeth is rövidesen hangot adott. Barbossa mintha csak erre várt volna rántott elő pár pillanattal később két piszolyt és szegezte az egyiket Elizabethnek, a máskiat Jacknek. Barátnőm ugyanezzel a mozdulattal elő kapta a sajátját mi Willel pedig szinkronban kaptuk elő a mieinket és szegeztük Barbossára. Erre viszont Gibbs rám és Willre, Jack pedig Barbossára és ugyancsak Willre szegezett fegyvert. Sőt, még a kis Jacky (a majom)- nak is sikerült valami mini pisztolyt szereznie amit most szegény Mr. Cotton papagájára irányított.

- Kerítsünk pisztolyt, oldozz ki, gyorstan!- szólalt meg Pintel aki még mindíg a levegőben fejjel lefelé lógott az árbócnak kötözve Ragetti társaságában. Pár percnyi feszült csönd keletkezett és a hangulat olyan fagyott lett, hogy egy épp akkor arra felbukkanó ember álmában sem feltételezte volna, hogy azelőtt még mindenki összetartva, egyidejüleg futott a közös cél érdekében. Majd kisvártatva Barbossa elröhögte magát. Majd Jack is...és Will...és Elizabeth. Gibbs és én pedig csak álltunk ott "mi a jó rák történik itten?"-arcot vágva. De mindez csak egy percig tartott, mert Barbossa megelégelte és ránk szólt.

- Elég már!- és az előbb le engedett pisztolyok ismét a levegőbe lendültek.- A kalóz tanács gyülekezik a Roncs öbölben és Jack, te velem együtt eljössz, ne is próbálj meglógni!- folytatta a "térképész" ellentmondást nem türően Jack felé fordulva.

- Vajon mi lett volna itt, ha nem lennének vizesek a golyók...?- gondoltam halkan felsóhajtva, de erre nem volt nehéz válaszolni: valószínüleg mindannyiunk holtan feküdne most a hajón. Aztán eszembe jutott az is, hogy, milyen könnyelműen is veszik egyesek a halált bizonyos helyzetekkben. Akár csak a gimis osztálytársaim a jegyeiket...de ezt inkább nem részletezném...

- Én mégis megfogok.- kontrázott Jack lazán.- Ha a tanács gyülekezik én az ellenkező irányba megyek.- mondta lesajnálóan megcsóválva a fejét.

- A Tanács meg akar küzdeni Beckettel és nélküled nem megy!- kapta felé Elizabeth a fejét.

- Bárhogyis, itt maradsz Jack!- tette hozzá Will határozottan.

- Szóval inkább elmenekülnél a gondok elől mint mindíg.- szögeztem le.- Ha te elmész mi megtartjuk ám a Gyöngyöt! Ez sem izgat?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Mint azt már korábban is mondtam: ez csak egy hajó. Majd szerzek egy másikat.

- Másik Fekete Gyöngyöt?- kérdeztem vissza hitetlenkedve.

- Ha nem fogunk össze Beckett végezni fog velünk egyenként, és nem marad senki csak te!- vágott közbe Barbossa türelmetlenül.

- Ez egész jól hangzik. Jack Sparrow kapitány az utolsó kalóz .- gondolkodott el Jack vigyorogva.

- Á, és egyedül harcolhat Jonessal, gondolom erre is van valami terved.- mondta Barbossa savanyúan méregetve vetélytársát.

- Még nincs de majd lesz.- felelte Jack könnyedén.- Mert nem megyek vissza Jones börtönébe, elhiheted.- mondta és valószínűleg ezt a "végdő búcsúnak" szánta Barbossának ám mikor meghúzta a ravaszt egy vizes kattanáson kívül nem hallatszott semmi. Erre mindenki megpróbálta lelőni a mellette lévőt de mindegyik ugyanúgy végződött: egy csattanással.

- Vizes lett.- jegyezte meg Gibbs szemrehányóan mintha csak mi lennénk érte a felelősek. A többiek, köztük én is lemondóan megvsóváltuk a fejünket és szét széledtünk. Pintel azonban nem felejtett el még egy utolsó megjegyzést tenni a dologgal kapcsolatban, noha duzzogva kellett konstatálnia, hogy ez már senkit nem érdekelte.

- Bunkónak azért még jó!- kiabált vissza mekünk. Erre Ragetti csak, hogy megbizonyosodjon róla társa fejéhez vágta a pisztolya végét, aki erre dühösen felé fordult. Magas barátja ennek hatására kínosan vigyorogva gyorsan elnézést kért. Sóhajtva ültem vissza a lépcsőre ahol kábé tizenöt perccel ezelőtt gubbasztottam és veges érzelmekkel emlékeztettem magamat arra, hogy nemsokára megkezdődik a történet azon része amiben hamarosan rajtam múlik majd egy ember élete. Vagyis James. A tét hatalmas volt és nem kockáztathattam. Röviddel a történtek után össze gyűltünk a térkép előtt ahol megvitattuk mi is a következő tennivalónk.

- Ezen a szigeten van egy forrás.- bökött Will a térképre határozottan.- Szerzünk egy kis vizet, aztán lelődözzük egymást később.- vázolta fel a csodálatos tervet.

- Az útóbbit nem lehetne elnapolni?- kérdeztem elhúzva a számat. De persze ez a része szokás szerint már senkit sem érdekelt.

- Te menj a vizesekkel, én addig örzöm a hajót.- fordult Barbossához Jack „kicsit sem feltűnő" hangsúllyal.

- Sose bíznám a hajómat egy ilyen kóklerre.- közölte Barbossa lenézően.

- Hát akkor menjetek együtt és bízzátok rám a hajót.- szólt rájuk már-már nyájasan Will, majd mikor észre vette a rajta akadt szempárokat még zavartan hozzá tette: -... Átmenetileg.- Így hát a legénység készülődni kezdett a partraszálláshoz, én viszont a kabinomba indultam. Ott lekaptam magamról a régi még Szingapúrban beszerzett gönceimet és úgy döntöttem ideje újra úgy kinézni mint az igazi Elena, ugyanis nem sokára a tettek mezejére lépek, fáradság ide vagy oda. Egy határozott mozdulattal szélesre tártam a szekrényem ajtaját amiben szerencsére még árválkodott pár régi ruha ami reményeim szerint jók voltak rám. Janet letettem az ágyra aki kíváncsian nézte, hogy mit tevékenykedek. Végül kivettem egy elnyűtt szürke inget meg egy elől kicsit kopott, de száraz farmert. Mindkettőt figyelmesen megszemléltem majd hirtelen ötlettől vezérelve oda fordultam örök kísérőmhöz és szeretett kislánykámhoz.

- Mit gondolsz passzolnak hozzám?- kérdeztem magam elé tartva a két ruha darabot, hogy ő is lássa. Jane egy pillanatig elgondolkozva nézte a ruhákat majd mintha értette volna mi a kérdés (bár kitudja lehet, hogy értette) nemtetszően megrázta a fejét. Olyan aranyosan rázta meg a fejét, hogy képtelen voltam nem elnevetni magamat.

- Na, belőled aztán jó divat tanácsos válna.- jegyeztem meg rámosolyogva és kivettem egy másik inget ami ellentétben a másikkal fehér volt. Már kábé tíz perce ment a divat tanácsadás mikor hirtelen kopogást hallottam az ajtóm felől.

- Tessék!- kiáltottam ki mire az ajtó kinyílt és Will lépett be rajta.

- Szervusz Elena.- köszönt becsukva maga mögött az ajtót.

- Szia Will.- köszöntem vissza.- Mi járatban erre felé?- kérdeztem.

- Hamarosan indul a víz szerző csapat.- mondta bizonytalanul rám nézve.

- Sejtettem. És?- kérdeztem vissza akasztva két térdig érő nadrágot amit korábban csak oda vetettem az ágyra.

- Te nem mész velük?- kérdezte barátom értetlenkedve.

- Miért tenném? Ki vigyázna utánna Janere?- kérdeztem vissza mostmár teljes egészében neki szentelve a figyelmemet.- Mellesleg, per pillanat akadnak fontosabb dolgaim is itt a hajón ami nem engedi meg, hogy velük menjek.- tettem hozzá komolyan. Will megértően bólintott majd mikor öt perc után is még ott állt megkérdeztem:

- A kereszted miatt vagy ilyen feldúlt?- néztem rá, és szerintem telibe találtam mert a Turner fiú sóhajtva lehajtotta a fejét. 

- Szóval csak ezért jött.- vontam le a következtetést gondolatban.- Hogy ha már valaki ismeri a jövőt és tudja mit fog tenni akkor ennyi erővel simán lelkizhet is vele.

- Árulónak fognak tartani...- mondta.

- Az is vagy.- mondtam kíméletlenül bólintva.- De ennek így kell lennie. Máskülönben nem tudnám megtenni azt amit hamarosan megtenni készülök.- tártam szét a kezem majd elmentem a fürdőbe felvenni a ruhámat, majd rá a Szingapúrit. Vissza térve Will még mindig ott várakozott.

- Mire készüsz?- kérdezte furcsálódva végig nézve rajtam. Feleltem volna, ám ekkor hangoskodásra lettem figyelmes fentről. Erre rémülten magamra kaptam a baba hordózót amibe belefektettem Janet, majd egy sötét takarót terítettem rá, hogy ne vegye észre senki, de kapjon levegőt és Willel együtt a fedélzetre siettünk. Azonban ahogy felértünk nyomban megpillantottunk egy gyorsan közeledő szingapúri hajót. A legénység pedig mintha csak erre várt volna szegeztek nekünk pisztolyt és fogtak le minket. A szívem hevesen vert és remegve vártam mikor jön el az én időm, mikor is majd lépnem kell.