Gond nélkül át értünk a szomszédos hajóra. El akartak vezetni minket, de én egy pillanatra megálltam a fedélzeten, és búcsút intettem a Fekete Gyöngynek. A kalózok ezt látva biztos levonták a következtetést, miszerint nincs ki mind a négy kerekem, de akkor ez nem nagyon foglalkoztatott. Sao Feng elégedetten nézett körbe a hajóján. Engem és Elizabeth-et a hajó gyomrába vezettek. A kalóz úr ott megállt szót váltani pár szolgáló lánnyal, természetesen a saját nyelvükön, mert hát miért is értsük? A két nő ezután kezüket maguk elé helyezve fejet hajtottak uruk előtt, majd egyik Elizának, a másik nekem intett, hogy kövessem. Hozzá teszem, hogy egymással ellentétes irányba. Már épp kezdtem gyanakodni, hogy talán tényleg a börtönbe akarnak záratni, mikor a lány megállt egy ajtó előtt amit kinyitva egy kissebb szobába vezetett.

- Fürödj meg.- mondta felém fordulva. Kínaiakat idéző arca kifejezéstelen maradt és röviddel később távozot. Még meglepődni sem volt időm, nem, hogy utána szólni. De jobb ötletem nem lévén szót fogadtam. Persze nem feledkeztem meg a kis Janeről sem aki egész végig az oldal táskámban pihent, és az egyetlen ok amiért addig senki sem fedezte fel, az az volt, hogy végig a kis kezét fogtam és persze mert a rajta lévő takaró miatt senkinek sem tűnt fel. Természetesen ő esett át legelőször a fürdésen, de mivel nem volt nálam váltó ruha, kénytelen voltam vissza öltöztetni a még Szingapúrban beszerzett baba ruhákba, ami nagyjából egy kis Jack (a majom) méretű nadrágocskából és egy kabát szerű pokrócból állt.

- Szegény kis Janem. Annyi mindent kellett már elszenvedned miattam, hogy már nem tudom eldönteni jó ötlet volt-e téged magammal hozni. Soha nem vigyázok rád eléggé és mindig olyan dolgokon kell átmenned miattam, amin egy hozzád hasonló pár hónapos babának egyáltalán nem szabadna.- mondtam szomorúan csóválva a fejem miközben az utolsó pelenkát adtam rá ami még a táskámban fellelhető volt. A két hónap alatt gyakran megesett, hogy Szingapúrba utazásunk alatt miattam kellett a többieknek várni, mert kénytelen voltam szerezni valahonnan pelenkát. Hozzá teszem nem éppen kellemes küldetés volt.

Jane nem felelt, csak érdeklődve nézte a ténykedésemet. Bár az ember mégis, hogy várhatná el egy épphogy fél éves babától, hogy beszéljen?

- Tényleg...Ha elkezdődik a háború...hova fogom tenni Janet?- villant be hirtelen a gondolat.- Az biztos, hogy nem vehet részt benne, hisz akár meg is hallhat...- szögeztem le azonnal.-...Rám viszont szükség lesz a harcban. De az alatt kire bízhatnám őt?- kérdeztem magamtól és kezdtem egyre idegesebb lenni.- Elizabeth harcolni fog, Dalmát nos...felszabadítják és mást pedig nem ismerek akiben megbízhatok.- ebben a pillanatban kopoktattak. Rémülten össze rezzentem, de Janet eltakarni már nem volt időm, mert belépett ugyanaz a lány aki korábban ide vezetett. Kezében tisztán mosott ruhákat pillantottam meg, ám mikor tekintete a kis Janere siklott elkerekedett szemekkel nézett hol rá, hol rám. Egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni, így fogalmam sincs, hogy hogyan tudtam utána megszólalni.

- Kérlek ne mond el az uradnak, hogy őt is magammal hoztam! Nem volt kire bíznom, és nem hagyhattam egyedül kalózok közt!- cincogtam félve. A nő egy pillanatig megmukkanni sem tudott a döbbenettől. Mondjuk meg is tudom érteni, hisz nem mindennap derül ki, hogy a lánynak - akit max csak 10 perce, hogy hagyott ott - van egy babája is. Pár pillanat multán kétségbeesett arccal, de remegve bólogatni kezdett.

- Köszönöm!- borultam a vállára magamon kívül. Nagy kő esett le a szívemről.

- Jól van, jól van, csak csendesen!- pisszentett le rémülten, erős akcentussal.- A falnak is füle van!

- Bocsánat.- fogtam be azonnal a számat.- De tényleg nagyon hálás vagyok!- tettem hozzá.

- Rendben, rendben.- legyintett sürgetően. - De most aztán tényleg fürödj meg!- rázta meg az újját és minden kertelés nélkül a kezembe nyomta a ruhákat, majd beparancsolt a fürdőkádba. Mielőtt beleültem volna a kellemes vízbe vetettem egy pillantást az új ruhákra, tartva attól, hogy valami szoknyás fazon, de legnagyobb megkönnyebbülésemre rendes nadrágot, inget és pár szingapúri tradicionális kiegészítőt kaptam. A mosakodást igyekeztem minél rövidebbre fogni, mert el akartam kerülni Jane esetleges bőgését ha nem lát a közelben, ám amikor vissza tértem a szobába, legnagyobb meglepetésemre csend fogadott. Jane az ágyon nézelődött, a lány pedig kissé feszülten az ujját tördelte.

- Köszönöm, hogy felügyelted amíg nem voltam itt.- léptem hozzá, mire ő rémülten pördült meg a sarkán, egyenesen az irányomba. Mintha attól tartott volna, hogy valaki meglátja, hogy tilosban sántikál nálam.

- Nyugi, csak én vagyok az.- mondtam megnyugtatóan felemelve a kezem. A nő egy kicsit megenyhült, de rögvest kétségbeesetten szólt hozzám.

- Mennem kell! Ha az uram megtudja, hogy itt vagyok...

- Ugyan miből tudná?- kérdeztem meglepődve.- Ugye nem fogsz beárulni?- vágtam közbe gyanakvóra váltva.

- Dehogy!- rázta meg a fejét riadtan.- De vissza kell mennem, mert ha nem teszem fejemet veszik!- mondta szinte már könyörögve. Elgondolkozva fürkésztem a nőt és láttam rajta, hogy tényleg fél Sao Feng-től. Nyilvánvaló volt, hogy nem éppen kellő tisztelettel bántak vele odáig. Akár egy házimanóval. És
épp ezért nem örültem volna ha elmegy.

- Ha beüt a káosz, könnyen megeshet, hogy Jones emberei keze által elesik. Azt pedig nem enghetem meg.- suhant át a gondolat a fejemen. De ezt igyekeztem az arcomon nem mutatni.

- Mi a neved?- kérdeztem végül kedvesen a nőt.

- Shuang kisasszony.- mondta félénken meghajolva.

- Nagyon örvendek Shuang. Az én nevem Elena Grey, de szólíts nyugodtan csak Elenának.- nyújtottam barátságosan kezet. A lány bizonytalanul bár, de elfogadta.

- Nagyon köszönöm, hogy megismerhettem kisasszony, de mostmár tényleg mennem kell.- mondta.

- Várj egy kicsit...- intettem egy pillanatra megálljt, mert hirtelen valami szöget ütött a fejembe. És lassan, de biztosan kezdett kirajzolódni egy részlet. Egy terv részlete. Egy pillanatra megdermedtem a mozdulatomba, míg mindent átgondoltam. Majd lassan és komolyan Shuang felé fordultam.

- Tudom, hogy félsz az uradtól és attól, hogy ő megbüntet...- kezdtem.- De mindennél jobban szügségem lenne a segítségedre.- mondtam komolyan.- Tudom, hogy nem teheted...- tettem hozzá gyorsan, látva, hogy mentegetőzni kezdene.-...De van egy számomra nagyon fontos személy. Akit ha nem találok meg minél előbb, meg fogják ölni. És én meg akarom menteni ezt a személyt. De félek, hogy ha megmenteném más élet is kárba veszne.- néztem aggódva Jane irányába.- Ezért ha valaha is fontos volt neked az emberek sorsa, kérlek - csak kérlek -  segíts nekem.- mondtam. Még soha semmit nem gondoltam olyan komolyan mint akkor. Shuang egy ideig tétován járatta a tekintetét köztem és az ajtó között, majd egy idő után bizonytalanul felém fordult.

- Mit tehetnék?