Sötétség. Ez jellemzi azt az időtlenséget amiben zuhantam. Már azt sem tudtam megkülönböztetni mikor van nyitva vagy csukva a szemem, mert nem sok különbség volt a kettő között. Csak a fülem csengett a távoli hangoktól. Egy ideig még ki vettem belőlük egy-egy szót.

– Vonjátok fel a zászlót... csak a halott nem beszél... – De aztán már össze folyt és csak értelmetlen hangok kánonját hallottam. Aztán már azt sem. Minden elcsöndesült. Azt hiszem, hogy eszméletemet vesztettem, mert mikor legközelebb magamhoz tértem valami nedveset éreztem körülöttem. Vízben lehettem.

Megpróbáltam kinyitni a szemem de azonnal vissza is csuktam mert kis híján megvakultam az erős fénysugárzástól. Majd szép lassan ismét neki futottam és láss csodát, a kék eget pillanatom meg, közepén Nappal! Lepillantva megláttam Janet, aki még eszméletlenül feküdt ugyanúgy az ölemben ahogy a zuhanás előtt magamhoz szorítottam. Felültem volna, de féltem hogy akkor ismét víz alá kerülnénk. Annyit viszont biztosan láttam, hogy a hajónk maradványai céltalanul úsztak a felszínen mindenfelé.

Egy idő után már fájni kezdett a szemem a sok lefelé nézéstől így tekintetemet ismét az égre emeltem. Fáradt voltam. De ahogy ott a vízen sodródtam, egyfajta nyugalom kerített hatalmába. A csöndet csak a víz hullámzása törte meg.

Pár percig még így lebegtem a felszínen, mígnem a lábam valami puhához ért. De csak egy pillanatra. Lejjebb merítettem a lábamat és megint csak hozzá értem. Homok volt, azaz a víz kezdett egyre sekélyebb lenni. Így erőlködve igyekeztem óvatosan a fekvésből felemelkedni,  kinyújtottam az egyik karomat és átfagyott lábaimat is ígyekeztem evezésre ösztökélni, vagy jobban mondva ugrálásra, mert bár már éreztem a homokot a talpan alatt, a fejem még jócskán a víz alatt lett volna ha nem lököm fel magamat időnként a felszínre. Hogy Janeről már ne is beszéljek.

Lassan de biztosan haladva elindultam az előttem kirajzolódó, fehérlő homokbuckák felé ami Davy Jones elátkozott szigetét jelezte. Egy idő után már mozgó pontokat is észre vettem a parton. Viszont a szemüvegem hiányába sajnos nem láttam élesen, ám feltételeztem, hogy Will és a többiek próbálhatnak hozzám hasonlóan kikecmeregni a partra. Hamarosan ez be is bizonyosodott, mikor nekem is sikerült botladozva ki mászni a tengerből. Eközben Jane is észhez tért és enyhén vacogva bújt hozzám.

– Nyugalom, minden rendben – simogattam megnyugtatóan, egy kis puszit nyomva a fejére. Nem sírt, vagy kiabált ahogy máskor tette volna. Annál nagyobb volt a megrázkódtatása. Elvégre egy hajó törés nem valami könnyen megemészthető dolog, főleg nem ha valaki olyan kicsi mint Jane. Letettem a homokba had melegedjen egy kicsit és leültem mellé.

– Istenemre mondom, elátkozott egy hely – jegyezte meg Gibbs tőlem pár méterre. Csurom vizes ruhájával jobban hasonlított egy partra vetett halra mint kalózra.

– De hol van Jack? Nincs itt egy lélek sem! – nézett körbe Elizabeth idegesen, aki szintén semmivel sem nézett ki jobban.

– Hát pedig itt van – szólaltam meg én is a kislányt átölelve.

– Jól mondja. Davy Jones sosem adja vissza amit elrabolt – tette hozzá Barbossa a homok piramisokat kémlelve.

– Mit számít ez? Most itt ragadtunk mi is akárcsak Jack! – szólt Will, de közben a pillantásom a Jane mellett el mászó fehér rákokon akadt meg, akik Dalmához közeledtek, sőt Tia egyet már a kezében is tartott.

Jack (a majom) is hasonló érdeklődéssel nézte őket a jobbomon, kis mancsaiban a térképet tartva.

– Ravasz Jack... közeledni már – szólt Dalma felénk fordulva, majd a fejemet oldalra fordítva megláttam egy ismerős hajó, ismerős vitorláit. Mintudatlan  elvigyorodtam tudva hogy most mi fog következni. A Fekete Gyöngy tűnt fel, néztem lassított felvételben, árbócán királyian fölszegett állal Jack. De ó fájdalom, az epikus zene hiányában már kevésbé volt oly „fenséges" a jelenet. A fejemet a másik irányba fordítva azonban Will és a többiek arckifejezését látva minden kárpótlást nyert.

– Na mi az, elvitte a cica a nyelveteket? – kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben a hajó kecsesen lecsusszant egy homokbuckán és a nyílt vízbe úszott. Többen is rám néztek de olyan kifejezéssel az arcukon, hogy azt hittem már ufóvá változtam.

– Ez nem lehet – szólalt meg Tai Huang káprázó szemekkel a Gyöngyöt szugerálva. Úgy tűnt a hajó felbukkanása Janet is kizökkentette a történtek hatása alól, mert ujjongva a hajóra kezdett mutogatni, amitől én is jobb kedvre derültem.

– Na, régen volt már ilyen jó műsor – gondoltam és éreztem, hogy vissza tért belém egy kis pozitív energia. – Tán Jack megtalálásának okán?- kérdezte a belső hangom – Neeem, semmi köze hozzá. Mégis hogy jövök én ahhoz? Utálom amióta csak ismerem – válaszolt teljes meggyőződéssel a másik énem. – Vagy mégis? Na jó... talán egy kicsit... de tényleg csak egy kicsit!

– A hajó... – mutatott Ragetti elcsukló hangon a Gyöngyre, ami jelenleg ereje teljében úszott ki a nyílt vízre. Bevallom nekem is a szívemhez nőtt a hajó és szívesebben súroltam ott a padlót mint mondjuk egy Szingapúri nyaralón.

Pár perc múlva egy csónakot lehetett megpillantani nem messze.

– Verjetek hátba és ne adjatok rumot, ez Jack! – kiáltott föl Gibbs vígan és a közeledő csónakhoz vette az irányt, a többiek pedig követték.

– Itt a kapitány! Éljen! Istennek hála! – meg ehhez hasonló kiáltások hangoztak fel a legénység tagjai közül, miközben Jack azzal a jellegzetes járásával oda tántorgott hozzánk.

– Mr. Gibbs! – szólalt meg először a drága kapitány élesen az első tisztjéhez fordulva.

– Jelen kapitány! – felelte Gibbs egy öleléssel viaskodva. Én fölvéve Janet igyekeztem hátrébb maradni. Ugyanis szerettem volna a meglepetés erejével élni.

– Azt látom! És remélem meg tudja magyarázni ezt a disznó ólat! – szólt rá Jack erélyesen, amitől néha napján a falra tudtam volna mászni.

– Uram? – kérdezett vissza Gibbs megilletődve.

– A hajón rendszeres és kiterjedt rendetlenség ütötte fel a fejét, miért? Mi az oka uram? – magyarázta Sparrow kapitány úgy téve mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon.

– Uram ön... ez itt Davy Jones tömlöce kapitány – mondta az első tiszt bizonytalanul a felettesére nézve. Jack erre egy pillanatra hatás szünetet tartott és szemével oldalra tekintett mielőtt válaszolt volna a feltevésre.

– Nem mondja? Tudom hol vagyok – folytatta egy tinédzsert megszégyenítő stílusban. – Azt hiszi nem..?! – kérdezte összehúzott szemöldökkel.

– Jack Sparrow! – csendült fel kicsit odébbról Barbossa hangja, és kivált a többiek közül.

– Ó, Hector! Hiányoztam, nem igaz? – sétált oda Jack most Barbossához önelégülten.

– Igen. Isla de Muerta emlékszel? Lelőttél...

Meg mertem volna esküdni rá, hogy ha nem megmenteni jöttünk volna Jackket, akkor abban a pillanatban tuti hogy egymásnak estek volna és folytatták volna ott ahol Isla de Muertán abba hagyták.

– Öhm... Hülye vicc volt – felelte rá Jack kínosan elvigyorodva majd tovább lépett.

– Tia Dalma, egy kis utazás? Kellemes színfoltot viszel bármelyik delifjúba. – jegyezte meg Dalma elé állva. Tia hirtelenjében nem tudott mit mondani csak hitetlenül elmosolyodott a megjegyzésen.

– Azt hiszi, képzeleg – kommentáltam.

– Ó Eli, micsoda megtiszteltetés! – fordult most hozzám változatlanul egy idióta fellépésével – Na és mi a helyzet Folt kapitánnyal? Még mindig küzdötök a sorsotok ellen?- kérdezte vigyorogva.

– Nem téma... – oltottam le elkomorodva, de Jack látszólag továbbra sem vette észre magát.

– No meg Jane a semmire kellő kis potyautas. Mond Jackyyy! – hajolt le most a kislányhoz és a kezével játszani kezdett Jane orra előtt.

– Jajj – jött a válasz Janetől, mire Jack egy pillanatra hátrahőkölve vissza húzta a kezét és úgy nézett a kislányra mint egy földön kívülire. Én pedig mind ezt látva kitört belőlem a nevetés.

– Ez árulás! Emberek, ti is láthatjátok, hogy zendülés történt! – mutatott drámaian Jack Janere, majd vissza fordult hozzá. – Csak az a szerencséd, hogy ilyen pöttöm vagy még, különben már felelned kéne a bűneidért – mondta komolyan felmutatva a mutató ujját, majd felegyenesedve tovább lépett a soron következőre, ezesetben Willre.

– William áruld el nekem... azért jöttél, hogy segítsek megmenteni elrabolt hölgyed szívét, vagy inkább szíved hölgyét? Választhatsz – kérdezte vállat vonva.

– Nem – felelte Will jól elfedett ingerültséggel végig nézve "szívünknek oly kedves" kapitányunkon.

– Akkor miért volnál itt William? Szóval nem is vagy! Jól mondom? Te úgy vagy, hogy nem is vagy! – folytatta a hitetlen csevejt Sparrow zavartalanul amin el kellett folytanom egy kuncogást.

– Jack – lépett elő Eliza is komolyan. – Ez valóság, hidd el.

Jack egy pillanatra felvette azt a hülye arckifejezését amikor nem ért valamit majd egy másodpercnyi értelmetlen geszteikulálás után vissza ment a sor legelejére ahol bizalmasan Gibbshez fordult.

– Jones dugott ide? – kérdezte az első tisztjét, látszólag kezdve kapizsgálni, hogy mi is történik körülötte.

– Aye! – bólintott Gibbs értetlen.

– Jöttünk, hogy megmentsünk! – vált ki Eliza a többiek közül komolyan. Valahogy mindig az volt az érzésem amikor Elizabeth-től ezt a mondatot hallottam mintha ezzel próbálna egyenlíteni amiért az ő hibájából Jack ide került. De nem először mondanám erre azt, hogy talán nem érezte volna magát annyira rosszul, ha beavatta volna a hozzá közel állókat. De persze akkor utólag már nem igen tudtam volna már ezzel a tanácsommal mit kezdeni, így inkább csak karba font kézzel néztem tovább az ismert jelenetet, sóhajtva megcsóválva a fejemet.