Kedves Naplóm!

A születésnapom óta két nap telt el. De semmi említésre méltót nem tudnék közölni, hacsak nem azt, hogy mindenkitől kaptam egy „Boldog születésnapot!" kívánságot és Willnek hála (vagy csak annak, hogy épp aznapra esett a szülinapom) már tudtuk merrefelé kéne megközelítőleg mennünk. Legalábbis Barbossa szavaiból ezt vettem ki. De tudtam, hogy csak azért titkolózik itt nekünk mert el kell vesznünk ahhoz, hogy megtaláljunk valamint. Időjárást illetően csak annyiban lett jobb a helyzet, hogy végre kiértünk a jéghegyek zónájából és a levegő is normális hőmérsékletűre melegedett. Végre nem kell azért aggódnom, hogy megfagyunk! Bár a tenger is kicsit megváltozott. Valahogy...túl csendes és tükörsima lett. Szinte már nem e világinak tűnik. Este még a legapróbb csillagokat is tisztán látni lehet mind égen mind vízen, annyira tiszta és lágy. Csodálatos látványt nyújt. Múlt este már csak ezért is képes voltam átvirrasztani az egész éjszakát. Hónapok óta akkor éreztem úgy, hogy jól vagyok. Békét és nyugalmat sugárzott, a film pedig meg sem közelítette a valóságot. A hajón továbbra sincs semmi tenni való, de ha akartam volna sem dolgozhattam volna hisz Janet továbbra is fel kell ügyelnem. Mostanában nem beszélek túl sokat és az életvidám énem is úgy tűnik nyári vakációra ment. Pontosabban télire. Valószínűleg James után...de ebbe nem akarok bele menni, már így sem múlik el nap, hogy ne kezdenék el nosztalgiázni és gondolni rá. Ő jár mindíg a fejemben. De nem akarom az olvasót romantikus regényekbe illő kijelentéseimmel untatni, csak... hiányzik. De nem számít, most is idekint ülök a hajó végében és hol az eget bámulom, hol a vizet. De most, hogy írom lehet, hogy ez az olaj lámpa mellettem némileg rontja a rálátást úgyhogy azt hiszem erről a napról ennyit.

Ezt írta:

Elena Grey 1729 május 14 késő este

Eloltottam a fénylő lámpát, így sötétbe burkolóztam. Vagyis nem teljesen, hisz a csillagok fénye jóformán Holdhoz volt hasonlítható. Hát eljött ez a nap is. Pár perc, talán óra múlva elérkezünk a világ végére ahol aztán a semmibe zuhanva kitudja hogyan érünk földet. Tudtam, hogy túl fogjuk élni, mégis némi félelemmel töltött el a gondolata.

- Miért vág ilyen fancsali képet?- szólalt meg mellőlem Barbossa. Tudni illik ő irányította a hajót és mivel a „kormány" hátul foglalt helyet így volt alkalmunk élvezni egymás társaságát, ami kb annyiból állt, hogy néha kérdeztünk valamit a másikunk pedig válaszolt.

- Hagyjuk.- ráztam meg a fejemet unottan. Pár percig még némán ott ültem, majd gondolva egyet elindultam Jane-ért mert nem akartam egyedül hagyni arra a pillanatra. Végig mentem a hajón, a szemem sarkából láttam, hogy a többiek még beszélgetnek a fedett részben. Mások viszont elkülönülve üldögélnek valahol a gondolataiba merülve. Willt is hasonló pozícióban találtam aki Elizabethet figyelte ami mostanában a szokásává vált.

- Miért nem mész oda hozzá?- ültem le mellé. William barátom szaggatottan felsóhajtott.

- És mit mondjak neki?- kérdezett vissza fejét végre felém fordítva.

- Amit gondolsz.- vontam vállat. Nem akartam sokáig ott maradni mert tudtam, hogy hamarosan bekövetkezik amitől félek és minél előbb szerettem volna Janet magam mellett tudni. Halkan benyitottam a szobámba ahol legnagyobb meglepetésemre mindent találtam csak nem egy alvó kislányt. Mint már oly sokszor most is az ablaknál gugolt.

- Mégis mit tetszik csinálni kisasszonyka?- tettem csípőre a kezem. Jane egy pillanatra meglepődött a váratlan felbukkanásomon de amikor rám nézett csak ártatlanul mosolygott.

- Vajon hányadszorra csinálja már ezt?- kérdeztem magamtól elgondolkodva. De hangosan csak annyit mondtam:

- Végülis nem számít. Így is úgy is felkeltél volna.- Jane kérdőn oldalra billentette a fejét én viszont csak karomba vettem és vissza mentem vele a fedélzetre.

- Gyere, nézzük együtt a csillagokat.- néztem le a kislányra mosolyogva.- Amíg még tehetjük.- tettem hozzá, de ezt már csak halkan. A szemem sarkából láttam, hogy Will próbálkozott mert Elizabeth futó lépésben haladt el mellettem rám se nézve. Azóta sem lett jobb a helyzet kettőnket illetően. Kerültük egymást és már egyáltalán nem beszéltünk, még akkor sem ha szügség lett volna rá. De nem akartam most ezzel törődni hisz tudtam, hogy már csak alig pár perc maradt az érkezésig. Ismét vissza mentem a hajó hátuljába és ott leülve mostmár hárman néztük a csillagokat. Már ha Barbossát bele lehet számolni. 

- Hát a kislány? Miért ébresztetted fel?- kérdezte a ölembe lepillantva.

- Nem is aludt. És különben is mindjárt megérkezünk.- mondtam vállat vonva és már hallottam is Will vészes lépteit felénk amiket több is követni kezdett.

- Barbossa, elől!- kiáltott rá William a kapitányra hátra tekintgetve Barbossa először rám nézett majd diadalittasan felkiáltott.

- Aye! Sikerült, elvesztünk!

- Hogy?- kérdezte Elizabeth furán nézve a kapitányt.

- Virágom el kell veszni hogy rá találj egyhelyre amire nem lehet. Különben mindenki tudná, hogy hol van.- felelte a kapitány bölcselkedve.

- Gyorsulunk...- tette hozzá Gibbs kihajolva tétován.

- Aye!- bólintott Barbossa nyugodtan. Egy másodpercre mindenki tehetetlenül forgolódott végül Will ismét úgy döntött kezébe veszi az irányítást.

- Mindenki a helyére!- kiáltotta és előre szaladt a többiek pedig követték, köztük én is. Vicces volt látni, hogy a hirtelen utasításra mindenki hanyat homlok rohan a helyére. Ragetti még a kezében lévő tálat és pálcikát (azóta megtanulták használni) is eldobva rohant előre. Én bár előre mentem de nem szándékoztam a fordulásban segétkezni hisz úgyis értelmetlen lett volna. Inkább igyekeztem nem láb alatt lenni de azért én is a hajó orrába mentem csak, hogy lássam alig pár méterrel odébb egy hatalmas lyukban eltűnik a tenger a semmiben.

- Kormányt balra, élesen balra! Fordulás! kiabált Will pánikszerűen, mire a pincében alvó matrózok is felriadtak álmukból és szaporán kezdték tenni a dolgukat.

- Neeem! Hagyjátok! Had menjen csak előre!- szakította félbe Willt Barbossa.

- Hát ennyit az ég nézésről.- gondoltam lemondóan.

- Hoppá...- jegyezte meg Ragetti előre szaladva.

- Hová hoztál?!- rivalt rá Eliza Barbossára dühösen.

- Ne legyen ily morcos. Talán eltűntünk e világról már, és ezek az utolsó kedves szavak.- mondta mézesmázosan.

- Mozogjatok!- kiabált William továbbra sem adva fel, hogy elkerülhetjük a végzetünket.

- Fordítsd balra!- kiáltott fel Elizabeth és a kormányhoz rohant.- Elena segíts már!- nézett rám villámló tekintettel. Hosszú ideje ez volt az első mondata amit hozzám intézett, én viszont csak görcsösen kapaszodni kezdtem a korlátba.

- Ennek így kell lennie.- mondtam megrázva a fejemet. A hajó érezhetően fordulni kezdtett.

- Kapaszokdj!- órdított Will, amit a többiek meg is fogadtak, csak Barbossa állt ott elégedetten az iránytűt nézegetve. Jane ilyedten sikkantott fel én viszont most képtelen voltam csitítani mert értelmetlen lett volna. Lassacskán zuhanni kezdtünk és minden ami mozdítható volt az a mélybe röpült. Én előre sem mertem nézni de amikor dőlni kezdtem egy rémült kiáltás hagyta el a számat. Az utolsó amit hallottam az Barbossa győzedelmes kacaja volt mielőtt minden elsötétült volna. Mind a hajó mind mi a mélybe zuhantunk.