Elena szemszöge:

Kedves naplóm!

Hát... mit is mondhatnék. Szingapúrból való kifutásunk óta öt nap telt el. Eseménytelenül. Vagyis nem teljesen eseménytelenül, mert minden nap valami más elemmel kell megküzdeniük az embereknek. Hol a szél fúj, hol a tenger hullámzik, hol jégcsapok lógnak még az állunkról is. De ennek meg lehet az oka, elvégre ha jól saccolom valahol az Csendes óceán déli részén lehetünk. Már ha nincs más ami megmagyarázná a most másodnapja tartó Isten hidegét. A kabinom sem segített túl sokat a dolgon, mert nagyjából annyit ér mintha, egy vékony sálat tekernék a nyakam köré: semmit. Jane is csak azért nem fagyott meg mert igyekeztem rögtönzött tüzet csinálni a szobámban. Most persze nyilván az lenne a következő kérdésed: Mégis hogyan? Hát...most megfogtál. Röviden, a fürdőkabin dézsájába rendeztem be egy kis tábor tüzet, azon az elven hogy az úgyis kőből van, tehát az nem kaphat lángra és nem terjedhet. Viszont most biztosan fel tennéd a még jobb kérdést: Honnan van neked fád a tűzhöz? Nos...öhm...fogalmazzunk úgy, hogy azóta a konyhai tüzeléshez való fa anyagok száma jelentősen... megcsappant. Nem részletezném. Senki sem tud róla és ha valaki mégis megtudná, rövid úton repítenének a fagyhalál vizébe a váddal: „Megkísérelte a hajót és utasait eltüzelni!" De hát most mit mondjak, nem volt más választásom! Különben nincs túl sok fedett rész ezeken a Szingapúri hajókon ahogy észrevettem... mondjuk az is igaz, hogy nem éppen a sakrvidékek felfedezésére tervezték. Akárhogy is, nem hittem volna, hogy jégben és fagyban fogom ünnepelni a tizenhetedik születésnapomat. Igen, 1729 május 12-két írunk. Ekkor még szerintem az ük nagyanyám sem volt gondolat, nem hogy én. De ettől eltekintve sem mondom, hogy kiérdemeltem ezt az életévet, mivel otthon alig múlt el kábé három-négy hónap a 16. születésnapom óta, és máris ugrok nem kevesebb mint fél évet a 17.-re. De hát csak nem ünnepelhetem másodjára is a 16. születésnapomat! Én a magam részéről kitörően lelkes vagyok, hisz ez az első születésnapom a Karib tengeren. Ezt persze nem szándékozom világgá kürtölni, de mindenesetre ha mondjuk megjegyzem valakinek csak úgy mellékesen azért örülnék ha legalább egyszer hallanám bárkitől morogni egy „Boldog szülinapot!", vagy valami ilyesmit. Ez is sokat jelentene nekem, hisz kalózok révén nem számíthatok szülinapi tortára meg ajándékokra a többiektől. Nem is kell, hisz itt vagyok és ez több mint amennyit megérdemelnék. De mindegy is, sajnos attól tartok a mostani jelentésemet be kell hogy fejezzem, mert mellettem Jane kezd mocorogni és még tüzet kell gyújtanom. 

Ezt írta:

Elena Grey 1729 május 12. kora reggel

Ekkor egy panaszos ásítást hallottam az ágyból. Oda fordultam és láttam, hogy Jane már kezd ébredezni így letettem a ceruzát és a fürdőbe indultam, hogy össze rakjak egy kis tüzet aminél melegedhet egy kicsit. Nem volt már túl sok fajasábom és többet még ha akartam volna sem tudtam volna szervózni mert mindet elzárták és csakis a főzéshez vehettek ki belőle, akkor is csak annyit amennyi feltétlenül szükséges volt. Ezért, hogy spóroljunk velük kénytelenek voltunk hat pokróccal és két sállal aludni. Magamat nem féletettem, Janet annál inkább. Ő nem volt annyira hozzá szokva ezekhez a minden napos időjárás változásokhoz és mire igazodtunk volna hozzá egy annál is rosszabb következett.

– Gyere Jane melegedünk egy kicsit – emeltem fel az ágyikórol és a fürdőbe vittem. Minden percét ki kellett élveznünk amíg még volt mi mellett melegednünk és mielőtt ki mentünk volna a fagyba ennivalót szerezni. Jobban mondva én. Mivel ez a pár nap azon ritka alkalmak közé tartoztak amikor „előrelátó" voltam így a tűz mellett már szófogadón melegedett a tej is amit aztán Janenek szántam. Hozzá teszem ahhoz sem volt valami könnyű hozzájutni ugyanis a tej errefelé nem terem meg csak úgy a dobozokban, hanem a kecskét is meg kell fejni ha akarsz. Éppenséggel volt is egy a hajón, ott is a pincében és meg is fejtem. De inkább ne akarjátok tudni, hogy milyen érzés volt csinálni. Egy vödörnyi jött össze még elöző nap úgyhogy aznap meg épphogy másnapra volt mit adnom a kislánynak. Utánna viszont megint le kellett mennem. Szerencsére ez a része a dolognak már nem tartozott a titokhoz mivel még Dalmánál sikerült megértetnem a csapattal, hogy Janenek még tejre van szügsége mert egyenlőre nincs foga, hogy rendesen enni tudjon. Az már más téma, hogy ezt mindet két hetembe telt megmagyarázni és épp ezért már csak egy kicsin múlt, hogy nem lettem biológia tanár. Miután túlestünk a reggeli szokásokon kiléptem a szobámból előtte azonban kénytelen kelve eloltottam a tüzet aminek a melegét korábban igyekeztem belegyezni a kabin többi zugába. Legnagyobb meglepetésemre már mindenki talpon volt. Helyesebben szólva oda voltak fagyva a helyükhöz, télapót megszégyenítő jégvirágokkal az arcukon. Az egész hajót belepte a fagy és hó. A vitorlák is csak befagyottan meredtek az égnek és fogadni mertem volna, hogy ha teljes erőből beleboxolnék sem mozdultak volna meg egykönnyen. Az embereken viszont megesett a szívem amikor megláttam őket. Különösen a kis Jackken aki mellé le ülve azonnal beburkoltam egy sállal ami számára takarónak is beillett.

– Fiúk, ti nem fagytok halálra? Bent nem lenne jobb? –néztem végig rajtuk értetlen mert számomra magas volt, hogy hogyan képesek kibírni ezt a hideget, ráadásul pokróc nélkül.

– Ugyan, bent is ugyanolyan fagy lenne mint idekint, akkor már nem mindegy? – kérdezte az egyik matróz tőlem nem messze legyintve egyet. Ami azt illeti ezen tudtam volna vitatkozni de inkább nem akartam fölösleges dolgokon kötekedni, így inkább a kalózra hagytam.

- Arról viszont tényleg nem volt szó, hogy megfagyunk.- morogta mellőlem Pintel vacogva.

- Biztos oka van annak amiért ennyire meg kell szenvednünk.- vélekedett a mindíg jó megfigyelő Ragetti. De a nyakát már ő sem tudta megmozdítani.

- Miért nem hozza a banya vissza Jackket? Ugyanúgy ahogy egykor Barbossát?- folytatta Pintel a panasz áradatát mire én a könyökömmel erősen megböktem, jelezve, hogy ez nem épp a kellő tisztesség Dalma felé.

- Mert Barbossa csak volni meghalt.- lépett elénk Tia élesen.- Jack Sparrow van rab most. A teste és lelke. Az a hely nem halál, de büntetés. Legrosszabb sors mit ember hozni magára. Lenni rab örökké. Így lenni az aki Davy Jones bezár.- mondta majd sértett fővel arrébb sétált. Én csak helyselően bólintottam, majd felállva Will felé vettem az irányt. Már második napja, hogy a térképet tekergeti folyamatosan, aminek az oka, hogy egy jó ideje nem tudjuk merre tartunk csak sodródunk a vízen.

- Továbbra sincs semmi?- kérdeztem mellé támaszkodva.

- Sajnos nem.- mondta reszketegen és az arcát is pirosracsípte már a jeges szél. Így gondolva egyet levettem magamról egy takarót a hatból és egyet rá terítettem amire kaptam egy hálás pillantást. Én csak kedvesen rámosolyogtam majd folytattam az utamat a hajó orrába. Ki akartam nézni, hogy lássam hol is tartunk. A szálingozó hó és jég hegyeken kívül nemigen láttam túl sok mindent de azért arra sem mondhatom, hogy unalmas volt, hisz életemben először láttam jéghegyeket. Csodálatos egyben rémisztő látványt nyújtottak. Jane is hatalmas szemekkel nézte ahogy elhaladtunk mellettük és persze aki egész végig a karomban pihent.

- Minden rendben kisasszony?- kérdezte valaki a hátam mögül bizonytalanul. Mint kiderült Marty volt figyelmes követőm amivel igencsak meglepett.

- Persze...minden szuper.- feleltem halványan elmosolyodva.

- Már megint ezek a fura szavak...- csóválta meg a fejét mire én elnevettem magam.

- Pedig aztán volt vagy öt hónapotok hozzászokni.- jegyeztem meg huncutul.

- Könnyű azt mondani annak aki 2020-ból származik.- felelte Marty.

- Lehet...- mondtam csendesen elkomolyodva.- Ott más az élet és nem korántsem mondhatnám, hogy jó értelemben...Itt minden még a társaság ellenére is ezerszer jobb.- tettem hozzá határozottan. Alacsony kollégám ezt nem tudta mire vélni így hát szótlanul vissza sétált a többiekhez. Pár percel később én is követtem mert lassacskán nekem is kezdtek jégvirágok fagyni az arcomra. Azonban ahogy visszafelé kezdtem el sétálni mozgolódást véltem észlelni a hajó végében és többen is egy körben álltak.

- Mi történt?- kérdeztem összevont szemöldökkel.

- Will talált valamit a térképen. Egy rímet.- mondta Pintel kicsit izgatottan. Előre pillantottam ahol az említett épp akkor nyújtotta oda Barbossának a térképet.

- Végre valami ami ismerős történés.- jegyeztem meg elmosolyodva.