Ekkor megpillantottam valakit a hídon. Egy Pelegost harcost. Will is észre vette, mert pisszegni kezdett és megállásra kényszeríteni a többieket. Mindenki megállt és vártunk volna míg elmegy mellettünk, de sajnos a másik csapat úgy döntött kihasznállja az alkalmat és előnybe kerülnek. Vigyorogva húztak el mellettünk, mikor a turbános inda helyett kifogott egy kígyót és rémülten felkiáltott aminek következtében a többiek is halálra rémültek, és meglepetésükben még a tartó köteleiket is elengedték. Elkezdtek vissza felé zuhanni, de már túl magasan voltak ahhoz, hogy a kötél amin lógtak ezután még meg tartsa őket. Így az elszakadt, és teljes gőzzel a szakadékba zuhantak. Mi többiek elborzadva néztük a jelenetet de a sziget lakó is észrevett ám bennünket a nagy hangoskodásban. Mindenki felnézett majd Will ismét csak elordította magát és a mászás folytatódott.

- Jack-et ha jól saccolom most raknák tűzre, ha nem kéne miattunk félbe szakítani a ceremóniát. Ah, mindjárt fennt vagyunk!- gondoltam áldva az eget, hogy annak idején tesi órán tanultam kötélmászást. Imádtam sportolni és amíg otthon voltam és az iskolában, feliratkoztam az összes külön órára legyen az úszás, futás vagy kosár labda. Csak egyetlen egyre nem engedtek a szüleim járni amit pedig a legjobban tanulni szerettem volna: a vívást. Amiért a későbbiekben még nagyon mérges voltam rájuk. Pedig a kaland többi részében szügségem lett volna rá, de erről majd a későbbiekben még hallani fogtok. Most ott tartottunk, hogy már csak alig pár centi kellett ahhoz, hogy teljesen felérjünk a tetejére, végül egy enyhe döccenéssel ismét szilárd talajon állt a lábunk. 

- Vágjuk le! Kell egy kő! – kiabált Will a tartó kötélre célozva amin korábban himbálóztunk mire én rögvest észbe kaptam és a csizmámból elő húztam a tőrömet. 

- Várj! Tessék használd ezt, de siessünk a kannibálok már a nyomunkban vannak!- intettem őt. Még vacakolt egy kicsit mert a kötél nehezen szakadt el, de nem volt időnk piszmogni mert ahogy hátra néztem láttam feltűnni a fogva ejtőinket a láthatáron, mire egyszerre üvöltöttük el magunkat Willel.

- Gurítsuk! – és még épp időben, mert kötél végül is kötélnek állt és így már kevésbé megkötötten . Igen tudom ez egy kicsit eléggé Jackkes megfogalmazás volt. Úgy látszik az utóbbi időben rossz hatással volt rám. Vissza térve a témához a következő pillanatban már gurultunk, gurultunk és gurultunk is. Forgott velem az egész világ de jó értelemben mert kifejezetten élveztem (a többiekkel ellentétben) de amikor a  fel gurultunk egy pálma fára már kevésbé örültem mert a következő momentumban már egymás hegyén- hátán feküdtünk. Balszerencsémre épp Willre kerültem ami egy kissé kínos volt számomra de nem maradt idő ezzel bíbelődni mert a kannibálok vészesen közeledtek. 

- Emeljük fel!- kiáltotta William mikor már sikerült neki alólam kievickélni.

- Mintha szoknya lenne!- tette hozzá Gibbs. Feláltamba még láttam, hogy Marty nem is tudta felemelni a csontból készült börtönünket mert olyan kicsi volt, hogy még így is a derekáig ért. Erre persze el kellett fojtanom egy kuncogást, azonban nekem is mozognom kellett ám nem csak nézni. A Pelegostok egyre közeledtek mi pedig akármannyire is igyekeztünk nem tudtunk gyorsabban menni. 

- Várjunk!- kiáltottam fel megrémülve a felismeréstől mivel akkor eszembe jutott valami amit jóllehet korábban nem felejtettem el, eddig viszont eszembe se jutott: egy újabb szakadék! Ám ezt közölni már sajnos nem tudtam mert hirtelen megbotlottam és jól megvágtam az arcomat egy éles kiálló csontba a kalitkánk aljából. De nem foglalkozhattam vele mert ahogy futottunk hirtelen az elöl szaladók lába alól kicsúszott a talaj és így a hozzám hasonló hátul lévőket magukkal rántották a hasadékba. A ketrecünk néhol összeütközött a fallal, sőt egyszer majdnem össze is nyomott bennünket de nagyjából épségben csobbantunk bele a vízbe ahol végre a rács megadta magát és ketté vált.

- Hupsz, ezt jól elcsesztem! Ez a rész teljesen kiment a fejemből.- gondoltam magamat átkozva.

 Innentől már úsznunk kellett mert a szigetlakók már ott álltak a peremen és az íjjaikat kifeszítve nyilazni kezdtek bennünket. Ebből a szempontból előnyösebb volt a víz alatt maradni de hát levegő nélkül senki sem tanult meg még úszni ezen a világon. Sajnos. Végül behúzódtunk egy közeli fal mélyedésbe és ott próbáltunk menedéket találni, kevés sikerrel. Felnéztem a többiek arcára ahol már a feladás tünetei kezdtek el mutatkozni. Összeszorítottam a fogaimat és némán imádkoztam, hogy ne ez legyen itt a vég. Természetesen tudtam, hogy nem ez lenne de némiképp aggódtam, hogy az akciómmal semmit sem szúrtam-e el és Jack is rendben van-e. (Már ha az ő esetében jól lehet lenni.) Ekkor egy kisfiú rohant a törzse felé eszeveszetten kiáltozva. Titokban kieresztettem a benn tartott levegőt és már mosolyogva néztem végig ahogy a harcosok megfordulnak és a másik irányba kezdenek el futni. A többiek össze néztek én pedig választ adtam a fejükben megfogalmazódott kérdésre:

- Jack. Ő is szökésben van. Bár ő... khm elegánsabb utazást alkalmaz.- mondtam somolyogva és eszembe jutott Jack képe amíg mi megyünk tovább addig ő zuhan a mélybe és vele a gyümölcsökkel megtüzdelt bambusz rúd és esés közben sorban bombázza szét az egymás után jövő hidakat.

- Erre gyertek.- kezdett el terelgetni bennünket Gibbs és nem telt bele sok idő, már eszeveszetten rohantunk a hajóhoz ahol Pintel és Ragetti már vártak. Futtomban még láttam megpillantani az első részben látott kulcshordó kutyát de nem figyeltem rá annyira. (Ha már a hajón leszek úgyis látni fogom még.- gondoltam.) Mikor oda értünk még épp hallottam amint Pintel ordítozik Ragettinek, hogy húzza fel a köteleket. Gibbs meg sem lepődve a két jómadár megjelenésén megdícsérte őket és Pintel már épp kezdett volna magyarázkodni ittlétük okát amikor Will is közbe szólt.

- De hol van Jack? Én nem megyek el nélküle!- jelentette ki határozottan.

- Hé!- hangzott föl a távolból Jack kiáltása és még épp elcsíptem amint ráfordul a hajó felé vezető útra. Willnek már épp egy megkönnyebbült mosoly gördült vona a szája sarkába, de hamar lehűtöttem a lelkesedését.

- Nincs egyedül.- szúrtam oda a többieket és végszóra elő is tűntek a kannibálok nem sokkal Jack háta mögött.

- Na tűnjünk el.- szólalt meg Will lemondó arckifejzéssel mire Gibbs kissé pánkiolva osztotta ki a parancsokat.

- Mindenki a fedélzetre!- kiáltotta.

Normál esetben nevettem volna ahogy látom Jackket rohanni a felbőszült szigetlakók elől, pláne így, hogy páhojból nézhetem a műsort de sajnos nem így történt mert akkor éppen azzal voltam elfoglalva, hogy felmásszak a hajóra. És akármennyire is voltam edzésben a hintázós-forgós-vizes kalandunk után kimerültem és az arcomra szerzett sebből is már egy ideje elkezdett folyni a vér. Erre persze rögtön beugrottak Astrid szavai miszterint " Ez csak úgy buli a sebhej is van." de most nem igazán akaródzott ebben egyet érteni vele. Ám nem maradt túl sok időm az elmélkedésre mert amint felértem a hajóra rögvest oda ugrottam a matrózokhoz segíteni vitorlát bontani.

- Kár. Így lemaradok arról a részről amikor Jack utánunk kiált, hogy várjatok.- jegyeztem meg tüntetően szomorkodva viszont akkor senkinek sem volt nagyon ideje vagy kedve a marhaságaimat hallgatni. Dolgom végeztével kinéztem a korláton ahol Jack már a kapaszkodón volt és magamban már előre derültem azon, hogy mi fog történni.

- Ágyő hű népem, véssétek jól eszetekbe e napot mert e napon majdnem elkaptátok...- kezdte Jack a szokásos szövegét, de a befejezést meggátolta egy nagyobbacsa hullám ami beszéd közben kicsit megfürdette a mi jó kapitányunkat.

- Gonosz hullám, nem csak a festéket mostad le Jack arcáról hanem a lelkesedést is.- fedtem meg gondolatban a hullámot rázkódó vállakkal.

-...Jack Sparrow kapitányt.- fejezte be Jacky mondandóját már kevésbé fennkölten, sőt inkább már fanyarogva mire én már totál kész voltam és a következő pillanatban majdnem kétrét görnyegtem a nevetéstől amit a legénység értetlen tekintettel jutalmazott.

- Úgy tűnik kipipálhatom a listámon az első kalandot.- jutott eszembe vidáman.