Másnap a nap első sugarai ébresztettek fel. Tartottam, a Jamesnek fogadott szavam és tegnap tényleg egyszer sem mozdultam ki az ágyból, ám akkor már semmi sem akadályozhatott meg attól, hogy azonnal kipattanjak onnan. Rögtön az ablakonhoz sétáltam és kinéztem rajta. Csodás látvány fogadott. Az aranyló víz végeláthatatlanul csillogott előttem, tetejében a felkelő nappal. Rögtön el is határoztam, hogy közelebbről is megszemlélem, ígyhát a fedélzetre iramodtam.

Nagyon korán lehetett ha még egy matrózt sem találtam ott. Jólesően körbe pillantottam a kicsit ugyan megtépázott, de még jó állapotban lévő hajón, azután úgy döntöttem felmegyek a kormányhoz. Ott viszont nem várt meglepetésbe botlottam. 

- Mikor az ember azt hinné, hogy ő az aki a legkorábban kel, kiderül hogy valaki még rajta is túltesz.- támaszkodtam meg James mellett. Ő majdhogynem már meg sem lepődött, hogy ott talál, így teljes nyugalommal válaszolt.

- Még apám mutatta meg micsoda szépséget találhat az ember ha korán kel.- jegyezte meg csendesen mosolyogva.

- Az apád hajózott? - kérdeztem érdeklődve, mert eddig még sosem mesélt nekem az apjáról.

James elmosolyodott és úgy láttam szemeiben elkalandoztak a gyermekkor emlékei.

- Igen, a brit Királyi Haditengerészet katonája volt és szigorúan tartotta magát ahhoz a szokáshoz, hogy korán talpon legyen. És erre nevelt engem is. - válaszolta James.

- Az ilyen ritka pillanatok emlékezetesek voltak és azóta is igyekszem még a nap első sugarai előtt kelni, hogy újra átélhessem őket.- tette hozzá némi töprengés után.

Ezen kénytelen voltam elmosolyodni mert ez tényleg egy olyan nem mindennapi érték volt az élettől amit nagyra becsültem.

- És... ő most...?- kezdtem bátortalanul.

- Meghalt.- találta ki a gondolatomat James keserű grimaszba húzva a száját. Erre nem tudtam mit reagálni így csak némán biccentettem. Hallgattunk.

- És...hogyan?- kérdeztem végül bátortalanul.

- Még egy tengeri csatában. Kalózok ellen.- mondta, majd mikor észre vette, hogy érdekel, némi csönd után mesélni kezdett.

- Akkoriban még csak 7 esztendős voltam. Apám mindenhová magával vitt, tanítgatott és úgy kívánta, hogy egyszer én is olyan legyek mint ő. Valamikor aztán kapott egy fontosabb küldetést amiben nekem elmondása szerint feltétlenül részt kellett vennem. Azt nem árulta el, hogy mi az, de úgy véltem tényleg fontos lehet ha nem akar arra a röpke időre sem nélkülözni amíg tiszteletemet teszem Daltonéknál.

- Azok meg kik?- kérdeztem teljesen ledöbbenve.

- A rokonaim. Apámnak volt egy huga, Nicola Norrington, aki hozzáment  Fitzwilliam Philip Daltonhoz és született két gyermekük, Fitzwilliam és Anna.- magyarázta.

- Ők ezek szerint az unokatestvéreid?- kérdeztem hatalmas szemeket meresztve, mert a téma kezdett egyre érdekesebbé válni.

- Igen.- bólintott James.- De mint mondtam, apám nem engedett el, viszont annál nagyobb volt  a meglepetésem az indulás napján mikor megjelent Fitzwilliam. Apám utólag elmondta, hogy ő is elengedhetetlen tagja lesz a bevetésnek.

- És mi volt a bevetés?- kérdeztem.

- Mint a hajó út során kiderült...- kezdte James sötéten - Egy kalóz hajó rajtaütése, kinek a kapitánya Edward Teague volt.

- Jack Sparrow apja?!- kiáltottam fel lesokkolva.

- Tessék?- fordult felém James megbotránkozva.

- Teague kapitány, Jack apja!- ismételtem meg csodálkozva.

- Nem az nem lehet...- rázta meg James a fejét hitetlenül.

- Én ismerem a jövőt vagy te?- kérdeztem karba font kezekkel.

- Ennek mi köze a jövőhöz?- kérdezett vissza James, ami nekem kezdett nem tetszeni.

- Csak annyi, hogy ő a Kalózkódex őrzője, és találkozni fogunk vele a Roncs öbölben.- feleltem felvont szemöldökkel.

- Nem, nem az nem lehet...- ismételte James egyre idegesebben.

- Miért nem?- kérdeztem értetlen, mire James bizalmasabbra véve a figurát, közelebb vont magához.

- Elena...akkor az volt a megbízatás, hogy váratlan támadást indítsunk ellenük.- ismételte korábban elhangzott szavait.-... egy tengeri csata alakult ki, én pedig az összecsapás során a vízbe estem... és ő mentett meg.- nézett a szemembe komolyan.

- Ne!- tátottam el a számat elképedve.

- De igen...- mondta James bólintva, de láttam rajta, hogy ezzel még nincs vége. És ezt ő is tudta.

- Hallgatlak.- mondtam aprót biccentve.

- Apám...látta amint Teague kihúz a vízből. És hogy vissza akar neki szolgáltatni.- kezdte lassan.- De ehelyett azt mondta...- folytatta, de úgy tűnt,  nehezére esik kiejteni a szavakatat.

- Mit mondott?- kérdeztem rá pár másodperc után óvatosan. James felnézett rám.

- Hogy inkább lát holtan, mint egy kalóz kezén.- monta komoran. És ekkor eszembe jutott az első rész. És lassan kezdtem megérteni.

- Inkább lássam az óceán mélyén, mint egy kalóz kezén.- idéztem halkan, egy pillanatra megfeledkezve Jamesről, akit igen csak lesápasztottak a szavaim.

- De hisz ezt akkor mondtam...- kezdte.

-...amikor Jack ellopta a Lopakodót.- bólintottam az emléken elmosolyodva. De rögtön le is olvadt. Mert tudatosult bennem ez mit jelent. James egész életére hatással voltak apja szavai. Ez késztette arra, hogy tényleg olyanná váljon mint ő. Ez vezette odáig, hogy parancsnok lett...és csak akkor döbbentem rá: Nem csak az mozgatta a fejében a drótot, hogy megszerezze a szívet mert senkinek érezte magát, hanem mert úgy érezte: ha nem tenné, szégyent hozna apja nevére. Így már összeállt a kép.

- Apád ezek szerint kalóz gyűlölő volt...- vontam le a következtetést.- De tudod, én nem értek egyet a nézeteivel.- folytattam a hátamat a korlátnak támasztva.

- A világ nem kalózokból és törvény tisztelő emberekből áll. Hanem jó és rossz emberekből. Ezutóbbiból márpedig mindkét oldalon akad bőven.- folytattam filizófikus világ szemléletem kinyilvánítását.

- Édesapád márpedig hála az előítéletességének és persze a töretlen antikalóz mániájának - tudom, hogy szeretted és nagyra becsülted - de sajna épp olyan rossz embernek számít mint bármelyik másik kalóz gyilkos. Ha legalább annyi szíve lett volna, hogy figyelembe veszi mennyi ember életét ontaná akkor talán más lenne a véleményem.- tettem hozzá. James maga elé meredt, bizonyára a szavaimat fontolva, majd kis szünet után megszólalt.

- Az igazat megvalva nem szerettem olyannyira mint feltételezed.- jegyezte meg.- Vas szigor volt a kezei alatt, még számomra is. És tényleg csoda számba ment ha volt hozzám egyátalán egy-két kedves szava.

- És eltekintve apád befojásától, te személy szerint is azzá akartál lenni mint ő?- kérdeztem őt kétejek közt.

- Régen igen...- felelte átkarolva.-...De mamár csak egy egyszerű családos ember szeretnék lenni.- tette hozzá lenézve rám, amin elmosolyodtam.

- De mégis hol lehetnénk békében család, ahova nem ért még el a Brit Királyság vagy a Kelet Indiai Társaság uralma?- kérdeztem csüggedten. Azonban ahogy felnéztem Jamesre, relytéjes mosolyt pillantottam meg az arcán, ami felkeltette az érdeklődésemet.

- Tudod...egyszer, mikor még Port Royal katonai tisztségnél szolgáltam... egy megbízatás alkalmával jártam egy szigeten. Az Alto Velo Isla-n.- kezdte James.- Tény, hogy egy parányi kis sziget, de egyszerű, tisztességes és meglepően kedves népek élnek ott. Senki sem zavarja meg csendes életüket. Még az angol katonaság sem, mert olyan csekély jelentékkel bíró szigetnek tartják, hogy ott nem történhetnek bajok. Nemmellesleg keveset ellenőrzött hely.

- Gondolod, hogy ott...tiszta lappal kezdhetnénk?- kérdeztem James gondolataiban olvasva.

- Egészen biztosan. Nagyon szép hely. És talán örülnének az új arcoknak.- bizonygatta.

- Semmi felfuvalkodott arisztokrata család? Semmi gazdag telepesek, vagy hercegi nyárilak?- kérdeztem.

- Az ég egyadta világon semmi.- felelte James mosolyogva, majd kis idő után azért hozzá tette.

- Szóval...eljönnél velem?- kérdezte engem fürkészve. Ahogy teljes egészemben hozzá fordultam és a szemébe néztem, láttam benne a már jól ismert érzelmekkel teli csillogást és az eddig soha nemlátott nagy reményt. Így a legboldogabb mosolyommal feleltem.

- Igen, el megyek veled oda és ahová csak akarsz.- feleltem ünnepéjesen.- Mert amit te jónak látsz, úgy az nekem is jó lesz. Meg persze Jane-nek is.- tettem hozzá. Jamest ha láttam már boldognak, akkor ez minden képzeletet felül múlt. Boldogan felnevetve kapott és pörgetett meg a levegőben amin én sem tudtam mást tenni csak mulatni a boldogságán. 

- Akkor már csak egy dolog maradt hátra.- mondta mikor ismét letett sugárzó mosollyal.

- És mi az?- kérdeztem mit sem sejtően oldalra billentve a fejemet. Ám minden világossá vált számomra mikor James könnyeden letérdelt élém és az egyik kezemet az övébe fogta. 

- Hjaj...- nevettem fel a fejemet rázva. Egészen felejetettettem akkor ezeket a régi jó szokásokat. Csak tudtam volna ki találta ki az egészet!

- Csupán csak, formalításból. - mondta James nevető szemekkel.

- Na jó. Halljam amit hallanom kell.- mondtam hitetlen mosollyal, de pirulva.

- Elena Grey...- kezdte James ünnepélyesen.- Bár nincs nálam gyűrű, mivel megpecsételhetném e szent pillanatott... de megtisztelnél azzal, hogy az életem hátralévő részét bearanyozod bátor és önzetlen szíveddel, embereket vidító személyeddel és gyönyörű mosolyoddal?- kérdezte őszintén a szemembe nézve. Mikor ehhez a részhez ért már rák vörös voltam és a szívem is rendszertelenül dobogott.

- Ki gondolta volna, hogy tizenhét évesen igent mondok egy ex tengernagynak.- motyogtam félhangosan.

- Nem hallottam kristály tisztán...- jegyezte meg James hamiskás mosollyal, mire zavaromban az égre emeltem a tekintetemet.

- Ahj, hallania kell ezt az egész világnak? A francba is, IGEN James, IGEN!- kiáltottam fel nyomatékosan, mire ő végre rázkódó vállakkal felállt és a nevetséges szituációban már mi sem tudtunk mást csinálni mint átölelni egymást és kínosan kinevetni magunkat. 

- Csakhogy túl vagyunk rajta.- hallottunk meg egy közeli hangot, mire Jamessel egy emberként fordultunk a személyhez.

- Mióta nézed a szerencsétlenkedésünket?- kérdeztem Elizabethet James kabátjába fúrva a fejem.

- Már vagy tíz perce.- felelte barátnőm, valószínüleg vigyorogva.

- Azt hiszem Elena ennyivel meg is van elégedve mára...- jegyezte meg James visszafolytott nevetéssel, amit meghallva erőt vettem magamon és felemeltem a kobakomat a melkasából.

- Hát az biztos, hogy mára, estig több izgalomra nem tartok igényt.- jelentettem ki határozott-nevető hangon.

***

A délelőtt további részében a fedélzeten üldögéltem Janenel, várva azt a percet amikor megpillanthatom a legendás Roncs öböl szigetét. James sokat volt velem, bár a legtöbbször Huangal és még néhány szingapúrival váltott szót. Gondolom arról, hogy egész biztosan tudják-e az utat oda fele. Én a szokásosnál kicsit szomorúbban fogadtam a hírt mikor a távolból már felsejlett a sziget hegyre emlékeztető sziluettje, mert ez azt jelenette, hogy ismét vissza térek a film vászonra amit már olyan jól ismerek és ahol egy csepet sem lesz könnyű dolgom, tekintve, hogy tárgyalás és utána háború követi egymást. És volt itt még valami, amit még nem osztottam meg Jamessel. És amit igyekeztem az utolsó pillanatra halogatni. Szomorú voltam, mert az elmúlt két nap öröme és békéje után ismét egy tortúra veszi kezdetét. Megint harcolni fogunk. De az egy élet-halál harc lesz. Ott fog kiderülni, hogy én és James túléljük-e majd a sorsdöntő háborút avagy sem.

Az információkat biztos forrásból: a https://fluch-der-karibik.fandom.com/ - ról és a Google térképről szedtem, hossza kutatások után.