- Sri Sumbhajee úgy gondolja mindez csupán blabla.- szólalt meg hirtelen a fent említett kalóz úr szóvívője.

- Hülye törvény!- folytatta volna, ám ekkor egy lövés hallatszott, és a szóvívő holtan esett össze.

Mindenki felháborodva a golyó tulajdonosa felé fordult, akit amint a pisztolyból származó gomolygó füst felszállt, meg is pillanthattak.

- A törvény örök. - mondta nyugodtan és ezen fenyegető belépő után mindenki vissza ereszkedett a helyére.

James az asztal túlsó oldaláról le sem vette a szemét róla. Teague Jackhez hasonló dülöngélő járással az asztalhoz lépett.

- Útban vagy fiam...- jegyezte meg, a neki még mindig háttal álló Jacknek, akinek szégyen szemre kénytelen kellett engedelmeskednie apjának.

Teague intett az embereinek, akik  kétoldalról egy nehéznek tűnő óriási könyvet cipeltek.

- A törvény...! Ez a törvény!- hallatszott mindenhonnan sutyorgás. Jack apja, füttyentett, és a lépcsőn felbukkant a mindig mindenhol feltűnő kulcsos kutya.

- De...de, de mi? Hogyan?- rökönyödött meg Pintel és Ragetti.

- Két teknőssel.- vont vállat Teague, mire én csak az égre néztem.

Mindenki árgus szemekkel figyelte ahogy a kapitány leoldja a réz lakatot a hatalmas könyvről, majd lassan kinyitja azt. Úgy tűnt otthonosan mozog a lapok közt, így pár másodpercen belül meg is lett a törvény szerinti jog.

- A tanács tagjai...joguk van...aha, Barbossának van igaza.- nézett fel Teague, mire Barbossa önelégülten biccentett.

- Várjunk egy percet!- lépett közelebb a könyvhöz Jack is, majd hangosan olvasni kezdte az egyik bekezdést.

- A kalóz király jogai: hadüzenet, tárgyalás, és béke kötés...ez érdekes!- jegyezte meg.

- Csak egy kihrály volt, az első tamácsban. És aligha lesz megegy.- szólt közbe a francia legyintve egyet.

- Aligha.- ismételte meg Teague.

- Miért nem?- kérdezte Elizabeth.

- Mert a király személyét meg kell szavazni.- feleltem Gibbsel kórusban.

- És egy kalóz nem szavaz másra, mint magára!- tette hozzá Barbossa határozottan.

- Akkor szavazzumk!- vetette föl Jack, mire többren is csak türelmetlenül morogtak, ezelőbbi apja pedig a háttérbe húzódva a lanton kezdett játszani.

- Nyugalom, nem vett észre.- szóltam halkan Jamesnek, aki idegesen toporgott mellettem.

- Legyen az Amman, a Korsar!- állt fel egy turbános kalóz.

- Legyen az Chevalle, a lovatlan lovag!- követte a francia.

- Sri Srumbahjee elődje Sri Srumbajee.- szólt a kalóz úr pót szónoka és jegyzője.

- Legyen az Ching!- állt föl a kínai hölgy.

- Legyen az Jocard!

- Elizabeth Swann.- szólt barátnőm is megcsóválva a fejét.

- Barbossa.

- Hát igen, ha már gyerekeskedünk, gyerekeskedjünk együtt...- morogtam az orrom alatt.

- Villanueva!- kiáltott a spanyol is, ám ezután csönd telepedett a teremre.

Homlokráncolva pillantottam fel, és meglepetten konstatáltam, hogy már megint mindenki engem les.

- Most mi van, én nem vagyok kalóz úr...!- néztem körbe zavarodottan.

- De látod a jövőt.- vágott vissza Jocard. Tudjátok, az a sötét bőrű, aki először csalónak tituállt.

- Tévedés, nem látom.- szóltam vissza, mire sokan felvonták a szemöldöküket.- Ez...ez nem látomás, vagy álom a jövőröl! Hanem csak egyszerű tény, amiről tudok! Mint mikor olvasol egy könyvet, megjegyzed, hogy miről szól és amikor úrja olvasod, már tudod mi fog következni, és mi lesz a vég kifejlett.

- Igen, épp ezért a tudásodért kapod meg részben ezt a jogot Eli.- vágott közbe Jack olyan hangon, mintha ez magától értetődő lenne, amire összevontam a szemöldökömet. Gyanús volt ez a hirtelen párt fogás. Csönd.

- Sorsunk részben a te kezedben van.- mondta Ching végül. Átgondoltam a hallottakat.

- Hát...Nincs mit veszítenem.- vontam vállat végül figyelmen kívül hagyva James figyelő pillantását.- Akkor Elena Grey.- tettem hozzá, jelölve magamat, a királyi pozícióra. Ezután mindenki Jackre nézett, egy amolyan "á, úgy is magára szavaz"-pillantással. Én viszont már tudtam, hogy ez nem így lesz.

- Elena Grey.- mondta ki jólérthetően, és hosszan rám nézett. Tudta, hogy tudom miért teszi ezt. Épp ezért nem lepődtem meg rajta. Ellentétben James, Elizabeth és Barbossával.

- Hogy?!- kiáltott fel ezelőbbi kettő egyszerre.

- Tudom, fura nem igaz?- kérdezte Jack vigyorogva.

Ez a ráadás azonban, már nemigen tetszett a tanács többi tagjának. Még úgy sem, hogy én tudtam közülük a jövőt. Felháborodva pattantak fel a székükből, egyik igyekezve túlkiabálni a másikat, miszerint szavazzanak rá, vagyépp, hogy igazságtalanság történt.

Most hátra fordultam Jameshez. Kétség és félelem volt leolvasható az arcáról. Szemét kérdőn függesztette rám, de nem szólt semmit. Egyenlőre.

Küldtem felé egy halvány mosolyt, jelezve, hogy ne aggódjon, tudom mit csinálok.

- Jól látom, hogy látszólag nem tisztelik a törvényt?- kiabálta túl a tömeget Jack kicsit sem feltűnően, amin Teague kapitánynál a szó szoros értelmében elpattant a húr. Ez elég volt a tanácsnak, mert látszólag nem akartak olyan sorsa jutni mint a szóvívő. Így aztán némán vissza ereszkedtek a székükbe.

- Legyen hát.- szólalt meg kis idő után először Ching, majd zordan hozzám intézte a szavait. - Halljuk most hogyan dönt a Kalóztanács királya!- mutatott rám.

Egy pillanatig hallgattam. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy idáig jutottam. Ha nem tudtam volna, hogy ez mind igaz, azt gondoltam volna valami vicc és elnevettem volna magamat, vagy legalábbis elvigyorodtam volna.

De sajna nem így volt, ezért komolynak kellett maradnom, mert minden szavamnak súlya volt. Tehát jó Karib tenger kalózai rajongó módjára, átvettem Elizabeth szövegét.

- Készüljön fel minden hajó. Mert holnap megütközünk.- mondtam ki határozottan. Jack küldött felém egy sokatmondó pillantást, amivel azt hiszem a háláját akarta kifejezni.

- Így hát...legyen háború!- jelentette be Sri Sumbhajee, ezzel először adva ki hangot saját magából.

Ekkor vált érthetővé a többiek számára miért kellett eddig neki szónok. Olyan magas lány hangot szerintem még az a Tanács tagjai életükben nem hallottak! Kivéve persze engem.

- Igen!- kiáltott fel valaki a tömegből, őt pedig követte a többi. Jack elégedetten fordított hátat nekünk, mikor James finoman a vállamra tette a kezét.

- Beszélhetnénk?- kérdezte komoly tekintettel. Vetettem egy pillantást, hátra, majd mikor megbizonyosodtam arról, hogy már nincs rám szügség, bólintottam.

Tehát elhagytuk a Tanács termet. James egészen az öbölig kivezetett, ott aztán a mólón megállva szembe fordult velem.
Nem szólt semmit csak a szemembe nézett. Én pedig vissza rá. Majd lehajtottam a fejemet.

- Nem tudsz lebeszélni erről. Már késő.- szólaltam meg csendesen. Hallgattunk.

- Tudom, hogy aggódsz értem.- folytattam.- De kérlek bízz bennem, és a harc tudásomban. Engedd, hogy úgy tegyek ahogy kell. Bár nem ígérhetem, hogy életben maradok...de ha mégis, esküszöm, hogy elmegyünk Alto Velo Isla-ra és ott új életet kezdünk majd. Együtt.- tettem hozzá megfogtam a jobb kezét.

- Elena, még csak nemrég kaphattalak vissza! És te máris egy háborúba akarsz menni?- kérdezte bosszúsan csillogó szemekkel.

- Kérlek ne nehezítsd a dolgot.- kértem csendesen.- Nem én akartam Kalózkirály lenni. De szügségük van rám.

- Akkor te itt maradsz!- jelentette ki James ellentmodást nem tűrően.

- Ilyet még viccből se mondj! Nem hagyom, hogy miután annyi szenvedés árán sikerült megmentenem, téged egyedül menj a harcba!- ripakodtam rá felháborodva.

- Pedig kénytelen leszel.

- Nem, és nem. Tudok vigyázni magamra.- ráztam meg a fejemet határozottan.

- Egy csata közben nem tudlak megvédeni!

- Nem is kell! Majd ott leszünk egymás közelében!- vetettem fel.

- Elena, értsd már meg, hogy nem kockáztathatom az életedet!- hajolt hozzám közelebb James.

- Te pedig értsd már meg, hogy azzal, hogy megmentettelek, elvesztettem a tudást a sorsod felett!- tört ki belőlem hirtelen dühösen, mire James meghökkent. Az egész öböl csak úgy viszhangzott a hangomtól. Mikor elült, pár pillanatra csönd telepedett ránk.

- Nem veszíthetjük el egymást. És külön sem válhatunk.- mondtam halkan.- Tudom, hogy meg akarsz védeni. De én is téged. Ez pedig csak úgy lehetséges ha mindketten ott vagyunk.

James nem szólt semmit, csupán fájdalommal teli szemekkel rám nézett. Legszívesebben szorosan magamhoz vontam volna, és megesküdtem volna neki, hogy semmi baj nem fog történni...de nem tehettem. Ami csak még fájdalmasabbá tette a helyzetet.

- Mi lesz az álmunkkal?- kérdezte csendesen. Felsóhajtottam.

- Nem tudom. De holnap...küzdjünk érte. És a közös jövőnkért.- néztem a szemébe szomorú-bíztatóan. Ekkor James hirtelen egy határozott mozdulattal magához rántott és hevesen megcsókolt. Azonnal viszonoztam és az arcára tettem a kezemet.

- Szeretlek.- mondta halkan mikor szétváltunk.

- Én is téged.- feleltem.- Együtt megyünk a világnak. És ha kell együtt is hagyjuk el azt. - James eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Én bízom benned. És követni foglak, bármerre is mész. A végéig.- mondta komolyan.

Ezt meghalván az arcom lángba borult és abban a pillanatban úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb lánya amiért az ég egykor Jamest sodorta az utamba.