A tökéletes perc hamar elszállt. Ugyanis hirtelen kopoktattak. James és én ijedten rebbentünk szét, illetve James ezzel a lendülettel a háta mögé is rántott.

- Ki az?- kiáltott ki, ám a hangja a szokásostól eltérően kissé fátyolosan hatott. Nyilván, épp úgy mint én, még nem tért teljesen magához a történtek után.

- Tengernagy, Mr. Mercer megbízott, hogy adjam át az üzenetét önnek, miszerint ellenőrizze a foglyokat!- szűrődött át egy katona hangja.

- Itt az esély, hogy jóvá tedd a dolgokat és kiszabadítsd Elizabethéket.- súgtam oda Jamesnek, aki egy pillanatra rám nézett, majd vissza kiáltott.

- Üzenem, hogy elindultam!- szólt, majd megfordult.- Gyorsan, vedd vissza a páncélt! Ha szerencsénk van, senki sem vesz észre.- mondta én pedig gyorsan a holmimhoz rohantam és magamra kaptam.

- Ha meg észre vesznek, majd azt mondod szökni próbáltam.- tettem hozzá vissza dobva a fejemre a sisakot, ami kapucni ellenére is igencsak nagyot koppant a fejemen.

- Áucs.- kaptam oda.

- Minden rendben?- kérdezte James aggódva.

- Max egy púppal több.- vontam vállat, amin ő elmosolyodott és a kezét felém nyújtotta. Nem kérdés, hogy elfogadtam, majd James résnyire kinyitotta az ajtaját és egy pillanat multán megszólalt.

- Tiszta a levegő.- mondta, és maga után húzva, kiléptünk a fedélzetre.

Írói szemszög:

Eközben lent a cellában már nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Janet csak kis híjja volt, hogy nem fedezték fel, mert bár Shuang kétségbeesetten próbálta nyugtatni őt, Elena hiánya nagyon felkavarta a kisbabát. Szerencsére Elizabeth épp a legjobkor érkezett, így a kislány többé-kevésbé megbékélt. Shuang idegesen ült a cellájuk sarkában. Meg tudta, hogy Elizabeth szoros kapcsolatban áll Elenával és nemileg talán meg is könnyebbült, hogy nincs teljesen egyedül egy talán fél éves gyermekkel egy kísértet hajón, amit mindenféle furcsa halfejű lény őriz. Az viszont még annál is inkább aggasztotta őt, hogy vajon mi történhetett a kalóz lánnyal. Hisz még nem sokkal ezelőtt ő is velük jött, azonban a cellába már nem követte őket. Rettegett. Mit csinálhattak vele? Mi lesz, ha ő is arra a sorsra jut a többiekkel? És mégis meddig fognak ott raboskodni? Ekkor azonban Shuang sötét gondolatait egy ugyancsak nem éppen vidám Elizabeth zavarta meg. Sikerült szót váltania Will apjával,Bocskor Billel, mindazonáltal nem úgy alakultak a dolgok mint ahogyan azt tervezte. Ennek ellenére nyugalmat erőltetett az arcára, miközben legugolt a kétségbeesett lány mellé.

- Hé...- szólította meg tétován. Shuang rémülten kapta föl a fejét, majd mikor látta, hogy csak Elizabeth, kicsit megnyugodott.

- Csak szeretném megköszönni, amiért segítesz Elenának. Mostanában nem volt igazán önmaga és most, hogy végre ismét találkozhatott Jamessel...

- Ki az a James?- kérdezett közbe Shuang félénken.

- Az... akivel nem sokkal ezelőtt beszéltem.- felelte Eliza egy sóhaj kíséretében az égre nézve.- És akitől többet vártam...- tette hozzá csendesen. Hallgattak.

- Hátha Elena kisasszony tud segíteni rajta.- jegyezte meg Shuang bátortalanul.- Biztosan őt akarja megmenteni.

- Megmenteni?- kérdezett vissza Eliza megrökönyödve.

- Azt mondta, meg akar menteni egy számára fontos személyt. Ezalatt biztosan az urat értette.- vélekedett a lány. Elizabethet gondolkodóba ejtették a hallottak. Szóval erre ment volna ki az egész? Hogy találkozzon Jamessel? Habár, ha valaki, hát Elena biztos, hogy tud hatni Jamesre. Ez viszont még nem ok arra, hogy megbocsáltson. Kisvártatva léptek zajai hangoztak fel a lépcső felől, majd két alak tűnt fel, akik egyenesen a zárkájukhoz közeledtek.

Elena szemszöge:

James előkapta a kulcsot a zsebéből, majd egy fürge mozdulattal megforgatta a zárban. Én ezt az időt kihasználva sokadszorra is levettem a sisakomat meg a kapucnimat, csak, hogy a legénység tudják kivel van dolguk.

- Jöjjenek.- szólt James a zárkában körbe pillantva azonban az emberek - akár csak Elizabeth - nem mozdultak.

- Gyorsan!- tette hozzá sürgetően, mire barátnőm, enyhén biccentett a matrózoknak, akik kissé vonakodva, de megindultak. Elizabeth utolsóként jött ki a börtönből. Először rám pillantott, majd Jamesre.

- Miért csinálod?- kérdezte kétkedve az utóbbihoz intézve szavait. James támogatást várón felém fordult, mire bíztatóan megszorítottam a kezét.

- Hogy jó helyre álljak.- felelte komolyan barátnőmre nézve. Ő egy kis ideig hallgatott, majd hirtelen a pillantása az össze kulcsolt kezünkre révedt. Erre én zavartan a padlót kezdtem el vizsgálni.

- Inkább nem akarok róla tudni.- mondta Elizabeth halványan elmosolyodva, amivel végre megtört a jég. Drága barátnőm félreérthetetlen célzására zavart-tüntetően megköszörültem a torkomat.

- Ezt inkább ne most beszéljük meg.- jegyeztem meg óvatosan Jamesre pillantva, visszont csak ekkor tűnt fel, hogy más is maradt a cellában.

- Te jó ég, Shuang!- léptem oda a nemrég feltápászkodott lányhoz.

- Jól vagyok kisasszony, de kérem menjünk!- pillantott rám kérlelő szemekkel, mire bólintottam, és James vezetésével megindultunk. A hajónkat a Hollandi végéhez kötötték, épp ezért nekünk az utóbbi farába kellett eljutnunk, anélkül, hogy észre vennének. Mondanom sem kell, hogy nem volt egyszerű mutatvány. Mivel kénytelenek voltunk az ágyú nyílásokat használva végig mászni hajó oldalán. Jamesnek persze könnyebb volt, hisz tengernagyként oda ment ahova akart. Kínos percek voltak, annyi szent. Ott kapaszkodtam a hajóba, az élet és a halál közt egyensúlyozva. Egy rossz lépés és a tengerbe esek...na jó, ennyire azért nem volt drasztikus, tudtam úszni, de akkor is félelmetes volt olyan magasan. Shuang mögött haladtam, hogy szemmel tarthassam őt és Janet arra az esetre, ha baj történne, megcsúszna vagy ehhez hasonló. Hála az égnek nem történt ilyesmi. Mikor az első elöl járó embereink elérték a hajó végét, James már javában ott várakozott és - feltehetőleg engem keresve - árgus szemekkel figyelte ahogy a szingapúriak egyenként szállnak át a peremről a kötelekre és gyors iramban  vissza másznak a hajójukra. Mikor én is eljutottam a ,,megállóhoz" úgy néztem igen csak megkönnyebbült. Azonban ahogy megfordultam, hogy ellenőrizzem mindenki megvan-e, Shuangot pillantottam meg aki abban a pillanatban engem nézett és már nyúlt volna a bababhordóhoz amiből nem volt nehéz rájönni, hogy mostmár vissza szeretné szolgáltatni a kis Janet. Látszott rajta, hogy ez a hirtelen felelősség vállalás igencsak megviselte, azonban nekem más terveim voltak akkorra.

- Tudom, hogy szeretnéd, ha vissza venném Janet, most hogy sikerült véghezvinnem amit akartam...- válaszoltam a ki nem mondott kérdésre lassan elé sétálva.- ...De még egyszer szügségem volna a segítségedre. Azután ígérem, hogy több szívességet nem fogok kérni már tőled. Így is többet támogattál mint amennyit elvárhattam volna tőled. - tettem hozzá megértően bólintva. Shuang egy pillanatig hallgatott.

- Én tartozom hálával azért amiért ily határtalan jóságos hozzám. Bármikor szívesen állok szolgálatára.- mondta elcsukló hangon.

- Na, azért odáig ne menjünk.- ráztam meg a mutató ujjamat félmosollyal.- Nem tartozol hűséggel sem nekem sem másnak. Azt szeretném, ha saját akarotodból döntenél úgy, ahogy. Tehát megkérdezem: Biztos, hogy vállalod a kockázatot és segítesz nekem még egyszer, akkor is ha az életed a tét?- kérdeztem halál komolyan. Shuang egy másodpercig még viszakozott. Majd határozottan bólintott.

- Igen.

- Rendben.-bólintottam.- Tehát mint azt tudjuk, valahogyan át kéne juttatnunk Janet.- kezdtem a pár perccel ezelőtt felnyitott baba hordozóra mutatva, amiből épp egy Jane kandikált ki. (Előzetesen letakartuk, nehogy felsikítson az életveszélyes átkelésünket látva). Eközben intettem James és Elizabethnek is, hogy jöjjenek közelebb. Azelőtt feltehetőleg épp a kalóztanácsról volt szó.

- Tehát, vázolom a tervet. Shuang, te fogsz elől mászni a köteleken. Utánna felkötjük a Janet a hordójával együt és Elizabeth zárja a sort, így közös erővel át tudjátok csúsztatni a veszélyes szakaszon, a túloldalra.- ismertettem az elképzelésemet.

- Elena, megőrültél? Jane ki fog esni a táskából!- sziszegte Elizabeth idegesen.

- Nem ha hozzá kötözöm.- mondtam, majd elő húztam a ruhám alól egy még a cellák fele lenyúlt vékony kötelet, majd Shuang oldalához lehajolva, nem túl szorosra, de tartósan körbe tekertem Jane körül a köteleket, a végén pedig három csomót is kötöttem rá. Szegény kislány alig látszott ki a kötelekből.

- Most egy kicsit maradj így.- kértem őt, de Jane abban a pillanatban jobban el volt foglalva azzal, hogy örvendezzen amiért újra lát, minthogy komolyabban foglalkozzon a gyakorlatilag kötözött sonka helyzetével.

- Elena ez nem helyes, ő még csak egy baba!- makacskodott Elizabeth.

- Mert neked van jobb ötleted?- kérdeztem vissza dühbe gurulva.- Én sem azért teszem mert annyira imádom nézni amint Jane életveszélyben van! De nem tudok mást tenni, úgyhogy leszel szives elfogadni a helyzetet!- szóltam rá erélyesen így ő bosszankodva de végülis együt működött velünk. Shuang óvatosan le vette a válláról a baba hordót, én pedig a váll részénél szétvágtam, majd a két hajót összekapcsoló kötélre függesztettem. Shuang kénytelen kellve fölkapaszkodott a kötélre, s bár eleinte úgy tűnt fél, ahhoz képest macskát meghazutoló ügyességgel kezdett mászni nem felejtve el ügyelni Janere is. Pár pillanattal később Elizabeth is követte őket. Így nem maradt már más hátra csak én meg James.

- Amint átérnek, mi jövünk.- súgtam halkan, de közben le sem vettem a szememet a három távolodó alakról. James hasonló képpen figyelte őket és biztatóan megfogta a kezemet. Ám ekkor kiáltást hallottunk mögülünk.

- Ki van ott?!- a hirtelen hangra ijedten rezzentem össze, James pedig autómatikusan, akárcsak a szobájában maga mögé rántott és kivonta a kardját. A fejemet hárta rántottam, ám Elizabethék még csak a kötél háromnegyedénél jártak. Ismét előre kaptam a fejemet és Jamessel egy emelettel fejjebbről megpillantottuk Bocskor Billt, Will barátom apját. Amint meglátott bennünket, gyors léptekkel elindult lefelé hozzánk.

- Menj. Megyek utánnad. - szólt James idegesen. Túl ismerős volt ez a jelenet. Mondhatni a sors döntő pillanat. Ez volt az a perc, mikor rajtam múllott, hogy kettőnk közül kinek az akarata lesz erősebb. Az enyém, vagy Jamesé?

- Ne hazudj James, nem foglak itt hagyni, vagy velem jössz vagy itt maradok!- néztem rá ellentmondást nem tűrően, és talán a kelleténél kicsit hevesebben reagálva.

- Most nincs helye vitának! Menj!- kiáltott rám sürgetően James, én viszont nem tágítottam.

- Nem foglak mégegyszer elveszíteni!- csúszott ki. James döbbenten kapta felém a fejét. Egy másodpercre nem tudtam, hogy kéne erre reagálni, így hát megadtam magam.

- Ha tudnád annak idején, hányszor meg hányszor néztem végig ezt a jelenetet.- hajtottam le a fejemet.- És mióta megismertelek hányszor kívántam azt, bár ne tudnék róla.- tettem hozzá halkan.

- Elena...

- Nem James. Én nem követem el azt a hibát mint Elizabeth.- mondtam határozottan a szemébe nézve.- Én szeretlek téged és nem fogom hagyni, hogy feláldozd magad értem. Vagy együt vagy sehogy.- mondtam végre kiejtve azokat a szavakat amiket már oly régen szerettem volna. Sokféle képpen elképzeltem már ezt a jelenetet, hogy mit fogok mondani, hogy mi lesz erre James reakciója. Azonban arra tényleg nem számítottam ami ezután jött. James ugyanis a szavaimat hallva egy pillanatra megdermedt. Majd mint valami lassított felvételben, úgy csúszott ki lassan az ujjai közül kardja markolata, ami ezáltal engedve a vonzás törvényének, hangos koppanással ért földet a fapallón. Egy lépéssel előttem termett és heves csókba húzott. Ekkor omlott le igazán minden fal köztünk. Mostmár tudtam, hogy többé nem kell titkolnom a jövőt, mert bármily borzalmas dolog is jön, James mindig ott lesz velem ha szügségem van rá ahogyan azt eddig is tette és ahogy azt mindig is  tenni akarta. Ebben a pillanatban viszont a háta mögül megpillantottam a halált hozó szigonnyal közeledő Bocskor Billt, és hirtelen vissza tértem a valóságba.

- James!- kiáltottam fel rémülten, mire ő hátra nézve rögtön átlátta a helyzetet, majd reflexből előhúzva a pisztolyát és a férfire lőtt. Azonban az az élő-holt státuszának köszönhetően nem halt meg. Idegesen kikaptam James kezéből a pisztolyt és a két hajót össze kötő kötélre lőttem, ami sikeresen elvállt egymástól. Mégis csak volt értelme azoknak íjász óráknak.

- Ugorj!- kiáltott oda James hirtelen nekem, majd mindenféle gondolkodás, vagy előzetes megbeszélés néo átmásztunk a korláton és egyenesen a vízbe vetettük magunkat.