Írói szemszög:

Shuang feszengve hagyta el Elena szobáját. Ha nem a saját két szemével látta volna, hogy a legendás Fekete Gyöngyről jön, sohasem feltételezte volna róla, hogy ő egy kalóz. Túl kedves és túl jószívű volt ahhoz, hogy olyan galád dolgokra legyen képes. Ráadásul meg akarja menteni egy szerettét... Ilyesmit nem sok kalóz vállalt volna fel részéről. Arról már nem is beszélve, hogy életében ő volt az első ember aki kedvesen szólt hozzá. Már csak ezért is rosszul érezte volna magát ha nem segít ennek a szegény édesanyának.

„-Ha esetleg délután tájban urad megparancsolná, hogy keresd fel Calipso szobáját valami miatt, azt kérlek tudasd velem. Ha pedig ez nem állna módodban, akkor kérlek, hogy dolgod végeztével azonnal gyere ide vissza, mert szügségem lesz rád."- idézte fel magában a kalóz lány szavait. És pontosan úgy tett ahogyan az kérte.

Elena szemszöge:

Nyugtalan voltam a tervvel kapcsolatban. Ha jól saccoltam legfelljebb öt-tíz percünk lesz arra, hogy átadjam Shuangnak Janet, azután pedig magamra ölteni a kapuznit. Azért is fohászkodtam, hogy ne érjen minket ágyu golyó, tekintve, hogy engem a hajó keleti részébe szállásoltak el (míg Elizát a nyugatiba) és nem tudtam, hogy mennyi az esélye annak, hogy a golyó elrepül egészen idáig. 

ÉS, arra még nem is gondoltam, hogy amikor vissza kell jutnunk ide, Janet hogyan fogom én vagy Shuang vissza hozni. Mivel, hogy kötélen kellett majd átmásznunk. Nekem persze ez nem jelentett problémát, hisz volt elég alkalmam eme tudásomat precíziteni, de úgy, hogy közben Janere is kell vigyáznom kell...

- Ne felejtsem el megkérdezni Shuangot, tud-e félkézzel kötelet mászni.- gondoltam idegesen fel-alá járkálva, amit a kislány nem éppen jó szemmel nézett. Nem szerette, ha ideges vagyok. És egy idő után azt hiszem meg is elégelte a nyugtalankodásomat, mert rám szólt.

- Aja!

Erre én hirtelen össze rezzentem.

- Psszt! Csendesebben! A végén még meghallanak, aztán kitudja mit csinálnak velem, amiért téged is magammal hoztalak!- szóltam rá szemrehányóan. Jane csak dühösen keresztbe fonta a karjait, ami olyan aranyosan nézett ki, hogy nem tudtam rá haragudni így hát megadóan leültem mellé.

- Rendben.- fújtam ki a levegőt.- Mit gondolsz mit csináljunk estig?- szegeztem neki a kérdést a lurkónak. Ő erre nem tudott felelni, így jobb ötlet híján már sokadjára is elő vettem a mindig jól bevált kis piros könyvemet, aminek a háromnegyede már tele volt sok-sok rajzzal és mellé írt kicsi megjegyzésekkel és dátumokkal.

- Istenem, mire vége lesz ennek a kalandnak vehetek egy új naplót.- csóváltam meg a fejemet mosolyogva, majd elkezdtem Janenek különbféle alakzatokat mutatni. Az elkövetkező pár órában igyekeztem nem gondolni arra, hogy az est kiket is fog elhozni és inkább csak a lányra koncentráltam. Próbáltam játékosan szavakat tanítgatni és lerajzolni hozzá
neki, csak hogy rásegítsem a fejlődésben.

- Hisz ki tudja, talán ez lesz az utolsó nap amit még békében tölthetek a lányommal.- gondoltam szomorúan, de rögvest meg is ráztam a fejem, hogy kiűzzem a sötét gondolatokat a fejemből. De akárhogy is, fel kellett készülnöm mindenre amiről sejtettem, hogy megtörténhet.

- Shuang kedves lány. Lehet, hogy először még ügyetlen lesz, de majd bele tanul a gyerek nevelésbe ahogy azt én is tettem egykoron.- gondoltam délután fele. Egészen pontosan azelőtt, hogy Jane panaszos sírásba nem kezdett. Már napközben nem először fordult elő, de akkor még szerencsére el tudtam csitítani. Ezúttal viszont nem jártam szerencsével. Próbáltam ringatni, játszani vele, ellenőriztem a pelenkáját...és akkor leesett.

- B*szki, hisz ez a gyerek ma még semmi rendeset nem evett!- villant be az agyamba a világ legfézenfekvőbb dolga. A reggelire pépesre vágott almán kívül semmit sem sikerült adnom neki ( az utóbbit is csak nagy nehezen tudtam belediktálni azután, hogy előtte másfél órán át próbáltam elmagyarázni neki, hogy nincs nálam több tej, ezért nem tudok adni neki). Hatalmas szerencsémre abban a pillanatban lépett be Shuang egy tálcával a kezében.

- Ezt Uram küldi.- nyújtotta át nekem.- Tettem rá egy korsó tejet is a csöpségnek.- tette hozzá Janere pillantva. Ez hirtelen annyira váratlanul ért, miszerint nem csak rám, de rögtön a lányomra is emlékezett, hogy egy pillanatra megmukkanni sem tudtam és szó nélkül vettem el a nekem szánt ételhordót.

- Nem tudom hogy fogom ezt mind meghálálni.- mondtam a nőnek komolyan.

- Nincs mit meghálálnod kisasszony, szivesen tettem mindezt.

- Na de azért mégis! Nem minden nap találkozok ilyen kedves, lánnyal akiben elsőre megbízhatok.- mondtam őszintén. Shuangnak azt hiszem tetszett a bók mert zavartan mosolyogva elmotyogott egy köszönöm-öt.

- Én...én sem találkozok minden nap ilyen kedves anyukával.- felelte kicsit bátortalanul, amin én is elmosolyodtam.

- Ez nagyon megtisztelő.- feleltem kedvesen megfogva a kezét.- No de most menj, nehogy bajba keveredjünk. És akkor...tudod...majd értesíts, ha Calipsonál voltál.- tetten hozzá óvatosan biccentve.

-  Természetesen.- bólintott Shuang, majd távozott.

Miután a lány elment, rögvest az ágyam felé fordultam, hogy megszemléljem az imént letett étel rakományt, ám Jane már ott tornyosult fölötte és hatalmas lelkesedéssel próbálta felemelni a tejeskorsót ami végülis nem sikerült neki, de annál inkább fennált a veszély, hogy kilötyköli.

- Várj, Jane ne csináld ezt! Tedd le, különben magadra öntöd!- rohantam rémülten oda, majd gyorsan kikaptam a kezéből és a szekrényre tettem amit ő egy felháborodott kiáltással jutalmazott.

- Mindjárt, csak átöntöm a cumisüvegbe.- szóltam neki bosszankodva, majd a táskámból elő húztam a keresett tárgyat. Mint kiderült a korsó akkora volt az üveg méretéhez képest, hogy kétszer is újra tudtam és kellett is töltenem. 

- Tehát összegezzünk. Jane épp most ivott meg egy felnőtt ember méretű tejadagot egyhuzamra és ez meg se kottyan neki.- közvetítettem a naplómnak vigyorogva nézve az elégedett pici lányt. Ezután én is meg ebéd-uzsonna-vacsoráztam ami lényegében egy tál fűszeres rízsből és pár szelet sajtból állt. Hogy az utóbbi hogy került ide, az számomra rejtély maradt, de abban biztos voltam, hogy ha valami, hát a fűszeres rízs a legkevésbé sem fog hiányozni.

Az órák rohamosan teltek-múltak. És ahogy napközben próbáltam az idegességet magam alá gyűrni, úgy kezdett ez szép lassacskán visszatértni. Szinte öt percenként lestem ki az ablakon.

- A Nap már félig lebukott...mostmár a három negyedére...már csak egy halovány csík maradt.

 Janet először ismét bosszantani kezdte a feszengésem, de valahonnan azt hiszem már kezdte sejteni, hogy e tettem nem alaptalan.

- Úgy utálom ezt a vihar előtti csendet!- gondoltam mérgesen.- Ha ennek vége, esküszöm kalóz szabadságot veszek ki! ...Egyátalán van ilyen, hogy kalóz szabadság...? Majd meg kell kérdeznem Jackket.- jegyeztem fel magamnak fejben. Shuangról viszont délután óta nem hallottam. Az ő helyzete is kezdett izgatni.

Írói szemszög:

Elizabeth kelletlenül türte, hogy a szolgáló lányok minden egyes gyűrődést elsimítanak a ruháján. Nem is értette a hirtelen jött figyelemre méltó bánásmód okát. Megfürdették, kapott enni, és utána ilyen díszes sejmekbe öltöztetik. Nagyon várta már ki és mikor fogja elmagyarázni mi történik éppen. Hirtelen halk léptek zaja hallatszott a áta mögül és mikor megfordult, Sao Fenget pillantotta meg aki mondott valamit az ő nyelvükön, majd tapsolt kettőt, a szolgálók fejet hajtottak előtte, majd sorban távoztak. Shuang a torkában dobogó szívvel hagyta el a Nagy Calipso szobáját és indult meg Elenához. Nem tudta mit fognak szólni ha az emberek látják, hogy nem is parancsra megy a lányhoz. Az meg sem fordult a fejében, hogy ugyan miből gondolnák róla, hogy nem éppen az Ura parancsát teljesíti. Az pedig még annál is jobban érdekelte, hogy vajon Elena milyen munkát akar majd rábízni. Ekkor azonban egy hangos robbanás rázta meg az egész hajót. A lány a hatalmas rengés miatt elesett, arcához pedig a hajó kissebb részecskéi kezdtek közelíteni. Megrémülni sem volt ideje és jött a következő golyó. Shuang az arca elé kapta a kezét, hogy védje magát, és próbált felálni, ám az ágyúk okozta hirtelen felbojdulásban ez szinte lehetetlen volt. De nem adta fel. Mert aznap már jóval korábban megfogadta, hogy az élete árán is, de segíteni fog a kalóz lánynak.

Elena szemszöge:

Már komolyan azon kezdtem gondolkodni, hogy inkább én magam megyek el megkeresni Shuangot. Csak hogy ezzel az a hangyányi kis gond volt, hogy ugye Janet nem hagyhattam egyedül. Azelőtt pedig próbáltam megértetni vele, hogy amíg Shuangnál lesz ,egy hangot se adjon ki magáról ha nem akarja, hogy bajba kerüljön. Nem tudom hogy ez akkor mennyire sikerült, de az ezután következőket figyelembe véve, valamit biztosan megértett belőle. Az utolsó amire emlékszem, hogy merengve figyeltem Jane fészkelődését az oldal hordóban...mielőtt eldördült volna a halált hozó Hollandi ágyúi. Még sosem rémültem meg annyira mint akkor. Jane felsikított én pedig azonnal utánna kaptam, hogy a karjaimba zárjam. A szobában borult minden ami mozdítható volt és még a csillár is megremegett a fejünk fölött. A kislány elsírta magát én pedig pánikolva a kapucnim után nyúltam, ám Shuang még mindíg sehol sem volt. Az első golyót követte a második majd a harmadik. Az egyik kezemmel kihúztam a farzsebemből a pisztolyomat miközben próbáltam Janet csitítani. Hirtelen egy csapásra semmi sem volt biztonságos és mikor már azt vártam, hogy az ajtómat a britek fogják kidönteni, legnagyobb meglepetésemre és megkönnyebbülésemre Shuang rontott be a helyiségbe.

- Kisasszony, el kell tűnnie!- kiáltotta felém a hatalmas hangzavarban.

- Nem!- kiáltottam vissza ellentmondást nem tűrően.- Gyorsan vegye fel magára ezt!- ordítottam, majd villám sebességgel oda rohantam hozzá és átakasztottam rá Janet és remegő kezekkel bedugtam a szintén előre kikészített fülhallgatómat a fülébe zajvédés céljára.

- Sssss, minden rendben lesz Jane.- hajoltam le hozzá megnyugtatóan megfogva a kezecskéjét, majd letakarva őt Shuanghoz fordultam.- Vigyázz rá és ne fedezzék fel!- szóltam mert felülről hallani lehetett a kint dúló csatát ami másodpercek kérdése volt hogy oda is elérjen. Shuang megszólalni sem tudott nekem viszont magamra kellett kapnom a kapucnit és a fejemre tettem egy a szobában talált szingapúri sisakot. Épphogy sikerült magamat felismerhetetlenné tenni, mikor a katonák a szobámba értek, és dárdáikat ránk segezték. Shuang és én automatikusan feltettük a kezünket, mire a zsoldosok durván megragadtak minket és a nyakunknak fegyvert szegezve kitaszigáltak a fedélzetre. Shuang még vetett rám egy rémült pillantást és kezével észrevétlenül a táskába nyúlva be fogta Jane száját. Én azonban már nem aggódtam. A tervem legfontosabb része egy hajszál híjján ugyan, de sikerült.