Az előző rész tartalmából:

-Senki sem rabolhatja el a fiam!-kiáltottam rá. Erre többen rám néztek, köztük a férfi is, és én egyből felismertem. Rettenetesen féltem, hogy ő lesz az. És ő volt. Nem más, mint...

Dorián! Igen ő volt az! Nem hittem el, de tudtam, hogy valamit tennem kell.
-Lám csak, lám!-nézett rám gúnyos mosollyal az arcán.-Ki van itt?
-Engedd el Benit!-mondtam határozott hangon.-Most!
-Nem! Mindenki azt kapja, amit megérdemel!
Mostmár csöndben volt a tömeg. Mindenki minket nézett, és (majdnem) teljes csönd volt a pláza azon részén, ahol álltunk.
-Engedd el! Ez törvény sértés!

-Nem érdekel!
-Anyaa!-sírta Beni, miközben Dorián erősen szorította a karját.
-Engedd el! MOST!
-

NEM! Elviszem magammal!
-Nem hiszem-szólt egyszercsak egy férfi a tömegből. Egy elég izmos férfi volt, megállt Dorián előtt, és rá nézett.-Engedd el a gyereket. Most.
Nem kiabált, még csak nem is emelte fel a hangját. Egyszerűen csak rászólt.
-Nem.
-Uram, kérem tegye amit mondtam. Ellenkező esetben ki kell hívnom a rendőrséget.
-Ahh, hát hogyne-mondta Dorián nyugodt hangon, majd egyszercsak felemelte a hangját, nem is kicsit.-Akkor küzdjünk meg a gyerekért!!!
-Nem a magáé a gyerek!
-Na majd meglátjuk kié lesz!-sziszegte Dorián és mindkét kezét felemelte ökölbe szorítva, mintha boxolni akarna. Erre a mindenki hátrált pár lépést, csak én nem, mert Dorián elengedte Beni kezét, aki rögtön odaszaladt hozzám, sírva. Felvettem és magamhoz öleltem.
-Jól van, semmi baj!
Dorián ellökte a férfit, aki nem számított rá, és hátra ,,lépett" párat a lendülettől. Ekkor Dorián felém indult, mire leraktam Benit a földre és elé álltam.
-Mit akarsz tulajdonképpen?-sziszegtem ennek az álnok kígyónak.
-Azt, hogy nektek minél rosszabb legyen!
Majd... ellökött! Elestem volna, de szerencsére egy kb. velem egykorú nő elkapott.
-Menj innen Dorián! Ne lássalak többet!-kiáltottam el magam.
-Különben mi lesz?
-Feljelentelek. Ez mostmár biztos.
-Csak ezt tudod? Árulkodni? Hát ez szánalmas!
-Te vagy a szánalmas!
Megfogta a karom és nem engedett el, sőt. Egyre erősebben szorított.
-Engedj. EL!-üvöltöttem az arcába és a másik kezemmel felpofoztam. Dorián megtántorodott, és az arcához kapott.
-Ezért még megfizetsz!-üvöltötte el magát és megindult felém, de ebben a pillanatban odalépett az izmos férfi, pár másodperccel később pedig a biztonsági őrök is odaértek és gyorsan véget vettettek a cirkusznak.
-Elnézést, hölgyem-lépett oda hozzám az egyik biztonsági.-Lenne szíves velünk jönni? A rendőrségen majd elintézik ezt az embert, de maga kell hozzá.
-Elnézést, uram-válaszoltam erőltetett mosollyal az arcomon.-Itt vagyok egy 4 és egy 2 éves gyerekkel. Tessék itt a számom, majd hívjon a rendőrség, ha kellek.
-Megértem-mosolyodott el az őr.-Akkor, majd megmondom a rendőröknek.
-Köszönöm!
Felvettem Benit, aki még mindig pityergett, és visszamentem Kittihez.
-Mennyit láttál?
-Mindent! Jól vagy?-nézett rám aggódva a húgom.
-Nem-mondtam halkan, hogy csak ő hallja.-De van aki rosszabbul van.
Kitti szomorúan nézett rám, és inkább Szonjával és Micivel kezdett foglalkozni.
-Elnézést!-hallottam egy férfi hangot. Ijedten fordultam meg, de csak az ,,izmos" férfi volt az.-Jól vannak?
-Nagyjából-húztam el a szám, mert Beni például elég erősen szorította a kezem.-Nagyon szépen köszönjük, hogy segített!
-Ugyanmár semmiség!-legyintett a férfi.
-Tudja, ez az ember már a gimiben megkeserítette az életünket, de ez elég hosszú sztori. Ha gondolja, egyszer elmesélem.
-Szívesen hallanám-mosolyogott el a férfi.-Itt a számom, ha ráér, hívjon fel.
-Köszönöm!-vettem el a papírt, amin egy telefonszám és egy név állt.
A férfi elment, én pedig leguggoltam Benihez, aki ugyan már nem sírt, de egész testében remegett.
-Gyere ide anyához!-magamhoz öleltem, mire kitört belőle a sírás.-Shht! Semmi baj! Itt vagyok!
-Ne hajagudj anya!-sírta Beni.
-Nem haragszom, kicsim! De legközelebb hallgass anyára és ne mászkálj egyedül ilyen helyeken! Hidd el, jót akarok neked!
-Soha többet nem megyek el! Megígéjem!
Beni még mindig sírt egy kicsit. Legszivesebben én is elsírtam volna magam, de nem akartam a gyerekek előtt, ezért inkább úgy ahogy összeszedtem magam, és miután összeszedtük a cuccunkat, visszaindultuk a parkolóba.
Amíg el nem hagytuk az étterem részt, páran odaszóltak, hogy minden oké-e, amire én csak annyit válaszoltam, hogy minden rendben lesz.
Kittiéktől elköszöntünk a parkolóban.
-Majd hívj, vagy üzenj, hogy mi van.
-Rendben és köszi!
Hazaindultunk. Kb. fél óra múlva hazaértünk. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy Dave már otthon van. Bementünk a lakásba; Szonja egyből az apjához rohant. Én lepakoltam a csomagokat, Beni pedig folyamatosan mellettem állt, és nem mozdult el.
-Valami baj van?-Dave a férjem; ergo látja rajtam, ha valami van.
-Mondjuk, hogy igen. Benikém el tudod mesélni apának, hogy mi történt?
Pszichológiai dolog. Ha el tudja mondani, akkor már jók vagyunk.
Beni mesélni kezdett Dave pedig felvont szemöldökkel hallgatta.
Közben én gyorsan megfürdettem Szonját, majd visszamentünk Beniékhez, aki pont befejezte a mesélést.
Dave elképedve nézett rám.
-Ez... mind igaz?
-Nem hiszel a fiadnak?
-De, csak... olyan hihetetlen!
-Hát igen, eléggé az-értettem egyet.
-Elviszem Benit fürdeni, te addig altasd el Szonját. Utána megbeszéljük-mondta Dave.
-A nap legjobb ötlete-sóhajtottam, majd kézenfogtam Szotyit, és lefektettem aludni.
Tíz perc múlva már aludt, mint a bunda, és Beni következett.
-Gyere Beni!
-Nem fogok tudni elaludni!-sírta el magát Beni aznap már nem először.
-Dehogynem! Gyere, ide fekszem melléd, amíg elalszol.
Végül persze elaludt.
Miután becsuktam magam mögött a gyerekszoba ajtaját, Dave aggódva nézett rám.
-Kinga! Mond el! Kérlek!
Leültem a kanapéra Dave mellé, és elmeséltem neki, hogy mi történt. Az egészet. Az elejétől a végéig. Úgy ahogy volt.
-Ez igaz?
-Miért hazudnék?
Dave megölelt. A következő pillanatban csörgött a telefonom.
-Szia Kitti!-szóltam bele.
-Kinga, elfelejtetted mondani, hogy ki volt az a férfi!-mondta dühösen a húgom a vonal másik végén.
-Azthittem láttad. De amúgy...fontos ez?
-Igen! Én a plázában nem láttam, hogy ki volt az.
-Akkor honnan tudod?
-Benne vagytok a hírekben!
-Hogy mi??????
A távirányító után nyúltam és bekapcsoltam a tévét. És tényleg. Ott voltunk. Döbbenten néztem a képernyőre. Valaki le videózta.

Dave szemszöge:

Mikor megláttam a tévében az egész eseményt, amit Kinga az előbb elmondott, lefagytam. Eddig is éreztem, hogy ennek mekkora súlya van, de ahogy meg is láttam! És mit láttam? A feleségemet, ahogy kiabál a férfivel. A kisfiamat, ahogy szorítják a karját. És a férfit. Doriánt! Dühösen néztem Kingára, aki eközben lerakta a telefont és teljesen összetörve nézte a tévét.
-Kinga! Jól vagy?-kérdeztem, miközben megsimítottam a karját.
-Szerinted?-nézett rám szomorúan, és láttam, hogy egy könnycsepp kicsordul a szeméből. Kinga ritkán sír, de Dorián miatt nem először. Lassan tíz éve, hogy legutóbb sírni láttam miatta. Rég volt, de emlékszem minden egyes pillanatára.

~Visszaemlékezés~

Szilveszter éjszaka volt. Illetve már hajnal. Egy bulizóban töltöttük az estét, bent a városban. Nem ittam, Kinga se, de azért tömegközlekedéssel mentünk. Már hazafele jöttünk, olyan három óra fele -hajnalban. A bulizó helyről a villamosig sétálni kellett kb. 10 percet. Éppen ezt az utat tettük meg. Kézenfogva, egymás mellett mentünk, és beszélgettünk, amikor egyszercsak valaki elrántotta Kingát. Ijedten fordultam oda, és megláttam Doriánt (!!!) amint Kingát rángatja.
-Engedd el, te szemét állat!-indultam meg feléjük, de valaki megfogott hátulról.
Hátranéztem. Dorián egyik ,,csatlósa" volt az.
-Hagyj békén!-orditotta Kinga Dorián arcába.
-Nem, babám! Az enyém vagy!
-Soha!-üvöltötte Kinga.-Nekem már van barátom!
-Igen? És ki az?
-Ő ott!-mutatott rám a barátnőm (akkor még ,,csak" a barátnőm volt).-Ő a legrendesebb fiú a világon! Nem cserélem el, semmiért!
Ez, azon kívül is, hogy milyen helyzetben voltunk, nagyon jól esett.
-Engedd el, Dorián!-kértem én is.
-Nem! Megérdemel valamit-nézett pszichopata tekintettel Kingára.
-Hagyj békén!-mondta Kinga kétségbeesett arccal. Ritkán ijed meg, ajaj!-Utoljára mondom! HAGYJ BÉKÉN!
-NEM! Dolgom van veled!-üvöltötte Dorián és elkezdte ráncigálni Kingát vissza a bulizó felé.
Kinga irtó dühös lett, és lekevert egyet Doriánnak. Mire az megállt. Rá nézett nagyon dühösen, és... és felpofozta Kingát, de olyan erősen, hogy a barátnőm a földre zuhant.
-Kinga!-suttogtam rémülten, de nem tehettem semmit.
Dorián most felém indult. Megállt előttem, de ebben a pillanatban a mögöttem álló srác engedett a szorításon és én kirántottam az egyik kezemet, behúztam egyet a srácnak, tökön rúgtam Doriánt, és Kingához rohantam.
A barátnőm a földön feküdt, én pedig letérdeltem mellé.
-Kinga, jól vagy?-kérdeztem aggódva, és felemeltem a fejét.
-Nem annyira-suttogta és elcsuklott a hangja.
-Gyere, menjünk haza-húztam fel a földről.
Ránéztem az arcára. Tök piros volt. Megérintettem, mire felszisszent a fájdalomtól.
-Mennyire fáj?
-Nem fáj.
-Ne hazudj!
-Nem hazudok!
-Kinga. Most pofoztak meg. Most az egyszer nem kell az erős nőt játszanod. Elhiszem, sőt, tudom, hogy az vagy, akkor is, ha néha nem tudod már magad tartani.
Hát, ennyi kellett csak, Kinga elsírta magát.
-Most ennyire fáj?
-Eléggé fáj, de nem ezért sírok!
-Akkor miért?
-Hogy lehet nekem ilyen tökéletes barátom?-kérdezte sírva.
Elmosolyodtam, és magamhoz öleltem.
-És nekem ilyen tökéletes barátnőm?-suttogtam a fülébe.
-Hé babáim! Elég az enyelgésből, figyeljetek rám!
Hát, Dorián még nem nyugodott meg teljesen.
-Milyen gyávák vagytok ti, hogy nem szálltok szembe az ellenséggel!?-és még ő üvöltözik velünk?
-Az a gyáva, aki megüt egy lányt!-üvöltöttem vissza neki.
-Ki ütött meg kit?-a biztonsági őr a bulizó helyről jókor érkezett meg.
Pár perccel később már a rendőrség parkolt le mellettünk. Megadtam a számomat a rendőröknek, hogy majd hívjanak föl, de nekünk most haza kell mennünk. Amit meglepően elfogadtak, így hazamehettünk.
Mire hazaértünk Kingának tiszta lila volt az arca. Lejegeltük és lefeküdtünk aludni. Másnap reggelre már zöld volt, de legalább bizonyíték volt arra, hogy megütötték. A rendőrségen majd a bíróságon is jól jártunk, mert Doriánt és a bűntársat megbüntették, mi pedig mehettünk haza.

~Visszaemlékezés vége~

Hát így történt akkor régen.
-Miért nem tud békén hagyni minket?-kérdezte Kinga sírva. Azthiszem dühében sírt.
-Mert ő Dorián. Egy állat.
-Esküszöm elintézem a rendőrségen, hogy lecsukják!-mondta Kinga.
-Egyetértek! Én is ott leszek!
Kis csönd.
-Tudod mi a pozitívum?-kérdeztem.-Kettő is van.
-Na mi?-nézett rám fáradtan Kinga.
-Az első, hogy nem történt nagyobb baj.
-Még jó! Megöltem volna ha csinál valamit Benivel!
-Én is, hidd el!
-Na de mi a második?
-Hogy van bizonyíték!
-A videó! Basszus! Fel kellett volna vennünk!
Kinga gyorsan visszakapcsolta a tévét, de már késő volt. Már mást mondtak a híradóban.
-Basszus! Most nincs bizonyíték!-bosszankodott Kinga.
-Dehogynem! Van egy csomó szemtanu! Például az a férfi, aki megadta a számát!-jutott eszembe.
Kinga értetlenül nézett rám.
-Most mi van?-kérdeztem.
-Mikor lettél te ilyen okos?
-Hát... van egy csodálatos feleségem...-mondtam, mire Kinga megcsókolt.
(...)
Még beszélgettünk kicsit, aztán lefeküdtünk, mert nagyon fáradtak voltunk már -főleg Kinga.
Másnap felhívtuk a férfit és megkérdeztük, hogy el tud-e jönni velünk majd a bíróságra. Szerencsére igent mondott. Mint kiderült Balogh Ádámnak hívják, és önvédelmet oktat. Kedves ember, van egy felesége, aki ráadásul várandós, szóval jön a baba!
A rendőrség is hívott másnap, megbeszéltük a tárgyalás időpontját, és az is kiderült, hogy Doriánt a tárgyalásig (ami mellesleg ettól a naptól számítva még több mint három hétre van, mert ugye jönnek az ünnepek) őrizetbe vették, mert nem ez volt az első ilyen eset vele.
Beni nagyjából kiheverte a történteket, de mondjuk én ezen nem lepődtem meg; az anyja pszichológus.
Szóval mondhatjuk minden rendben lett. Nagyjából. Kíváncsi vagyok a tárgyalásra, és nagyon várom, hogy túl legyünk rajta, de előtte még itt a karácsonyi őrület. Hjaj de jó lesz!

FONTOS, OLVASD EL!

EZ A RÉSZE FONTOS!!!:
Ha elcsúszik az új bekezdésnél a sztori, az nem direkt van, a wattpad cseszi el!!!

Hali! Itt is folytatás! Remélem tetszett. Bár ebben nem történt olyan sok minden, mégis tök hosszú lett. Több mint 1800 szó! Ez az eddigi leghosszabb rész ebben a könyvben! Na. Kommenteljetek sokat, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! (Aki itt jár, és nincs kedve írni [😳] az ha csak egy emojit rak, már annak nagyon fogok örülni.) Ha tetszett vote, és légyszi kommentelj! Köszi!
Ha kíváncsi vagy, hogy telt Kingáéknak a karácsony, olvasd továbbra is a könyvem, mert hamarosan jön a következő rész!
Addig is puszi!😘

Jázmin❤

U.i.: Köszi annak, aki végig olvasta!😘❤💛💚💙💜