Nem furcsa, hogy időnként mennyire képesek összesűrűsödni az életünk meghatározó eseményei egyetlen viszonylag rövid időszakba? Néha hetekig, hónapokig, vagy akár évekig semmi, aztán pár nap alatt fenekestül felfordul a világ. Nekem ilyen volt egy borongósan induló márciusi hét.

A hétfő még semmi jelét nem adta, hogy bármi egetverő dolog várna rám mostanában, a kedd azonban... Keresztülbaktattam az épületünkön, hogy megejtsük a szokásos reggeli kávézásunkat Adrival, de az irodájába érve szörnyű látvány fogadott. Adri kisírt szemmel ült az asztala mögött, és nem állt messze attól, hogy újfent potyogni kezdjenek a könnyei.

– Mi a baj, Cica? – néztem rá ijedten.

– Szakítottunk Áronnal.

– Tessék!? Miért? Mikor?

– A múlt éjjel.

– Miért nem hívtál?

– Túl... túl késő volt... már. Nem akartalak zavarni. Úgy sem... tudtál volna felvidítani.

Azért én megpróbáltam volna, ha hagyja. És határozottan nem vettem volna zavarásnak.

– Na jó, de miért szakítottatok?

– Mert...

Valaki kopogtatott, és egy másodperccel később már nyitott is be az ajtón. Egy sötét hajú pasi volt, valami főhadnagy, akit még sosem láttam korábban.

– Adri, tudnál nekem segíteni – magyarázta a férfi egy halom iratba temetett tekintettel, de amint felnézett, rögtön megtorpant. – Uh-óh. Elnézést. Nem akartam zavarni. Visszajövök később.

– Nem zavarsz Bence – szipogta Adri.

– Nem-nem – erősködött a férfi. – Nem sürgős, majd visszajövök egy alkalmasabb időpontban.

És mire Adri válaszolhatott volna, már kint is volt az irodából.

– Az új részlegvezető helyettesünk – válaszolta meg Adri a kérdést, amit fel sem akartam tenni.

– Miért szakítottatok? – tereltem vissza a beszélgetést a korábbi mederbe.

– Mert... mert szóba kerültél, és... és Áron megkérdezte, hogy össszehozzon-e egy barátjával, és... mikor mondtam neki... hogy téged nem a pasik érdekelnek... támadt egy ötlete.

– Óh – hökkentem meg. Nem az első heteró barátnőm volt, akinek felvetett ilyesmit a párja, de egyértelműen az első, akinél talán bele is mentem volna.

– Azt akarta, hogy mi hárman... tudod.

– Igen – bólogattam. – Ezt már a támadt egy ötletéből is kitaláltam.

– Mondtam neki, hogy ezt mégis hogy képzeli...

– Adri – vágtam a szavába. – Tényleg távol álljon tőlem, hogy megvédjem a pasit, de... de ilyesmit sok pár kipróbál, hogy feldobja a szexuális életét. Nem azt mondom, hogy bele kellett volna egyezned, jobban ismerlek annál, mintsem hogy azt higyjem, téged érdekelhetne, de abban, hogy megkérdezte, még nincs semmi.

– Hát nekem van! – vágta rá dühösen Adri. – Te talán tettél már ilyet?

– Hát olyannal, akivel komoly volt köztünk, nem, de...

– Látod!? Ha szeret, miért nem vagyok neki elég én? Talán egy év alatt rám lehetett unni?

– Jaj Cica – léptem oda hozzá, hogy megöleljem. – Dehogy lehet rád unni egy év alatt. De egy seggfejjel jártál, akik seggfej módon gondolkodnak. A pasik fantáziáját mindig izgatja a két nővel dolog, ők már csak ilyenek. Szerintem még azok is, akik nem mondják ki.

– Hát, akkor meg tartotta volna magában! – csattant fel Adri, kilökve magát az ölelésemből.

Úgy tűnt, hogy az, hogy próbáltam tompítani a pasija kérésének élét a szemében, a sírástól megszabadította, viszont egyben fel is dühítette. Ennyit arról, hogy megéri-e őszintének lenni egy ilyen pillanatban.

– Cica – emeltem fel védekezőleg a kezem – nem azt mondom, hogy fogadd vissza tárt karokkal, csak lásd be, hogy amit kért, az tipikus férfidolog. Nem megcsalt, vagy ilyesmi.

– Tudod mit? – nézett rám dühösen. – Inkább hagyj most magamra!

Szomorúan sóhajtottam egyet, és kifordultam az irodájából. Tényleg utáltam magamnak bevallani, de még Áron volt a legnormálisabb a pasijai közül és kifejezetten jól működtek párként. Hogy hármast kérni Adritól óriási hülyeség volt? Igen. Nem hiszem, hogy valaha is ismertem volna bárkit, akinél a monogámia szó nála nagyobb jelentőséggel bírt. De akkor is úgy éreztem, hogy túlreagálja a dolgot, és utáltam volna magam, ha hagyom, hogy egy jó kapcsolatot egyetlen buta kérdés miatt dobjon el magától.

Aztán mégis így tettem. Mikor visszamentem délután az irodájába, már úgy voltam vele, hogy a kapcsolata Áronnal halott ügy. Adri még nálam is konokabb tudott lenni időnként, valami egetrengető érv kellett volna, hogy megváltozzon a véleménye, olyan pedig nem volt a tarsolyomban. A további győződéssel csak azt hazardíroztam volna, hogy tőlem is eltávolodik, annál pedig én önzőbb vagyok, hogy ilyesmit jótékonykodásból megkockáztassak.

– Cica – dugtam be az orrom a nyitott irodaajtón.

– Mit akarsz? – nézett fel.

– Bocsánatot kérni.

Letette a szemüvegét az irathalomra amivel addig foglalatoskodott és a fejét ingatva csak annyit mondott.

– Csukd be magad mögött az ajtót.

Beléptem, és azonnal belekezdtem a mea culpázásba.

– Cica, bocsáss meg, ha azt éreztettem veled, hogy nem állok száz százalékban melletted, bárhogy is döntesz. Csak azt akarom, ami neked a legjobb, és időnként elfelejtem, hogy nem mindenben gondolkodunk ugyanúgy. Remélem tudod, hogy rám bármikor, bármiben számíthatsz. Ha azt mondod, hogy feldaraboltad Áront és szeretnéd eltűntetni a maradványait, csak annyit kérdek majd, hogy hozzak-e magammal ásót.

Mire a végére értem, már mosolygott.

– Fanni nem haragszom rád. Vagyis... nem igazán. Tudom, nem kellene. Elfogadtam már, hogy te lazábban veszed az ilyen szexuális jellegű dolgokat, de nekem ez nem megy. És nem is feltétlenül Áron kérdése zaklatott fel, hanem az, hogy egy év után annyira sem ismer, hogy tudja, mennyire nem vagyok ilyesmire kapható. Nem akarok egy ennyire érzéketlen pasival lenni.

Bólogattam.

– Hogy érzed magad?

– Szarul. Tényleg azt hittem, hogy vele más lesz.

– Esküszöm, hogy utoljára kérdem meg, de biztosan ezt akarod? Nem bocsátasz meg neki?

– Nem fogok. Az a vonat elment.

– Na és nekem?

Széttárta a karjait és intett, hogy menjek oda hozzá.

– Neked nincs mit megbocsátanom, te buta.

Felállt és megöleltük egymást. Ezzel le is zártuk a nagyon kevés nézeteltérésünk egyik legnagyobbikát. És igen, ez a vita köztünk már kifejezetten komolynak számított.

A nap újabb csajos estével ért véget, épp úgy, mint a következő. És ezzel el is érkeztünk a csütörtökhöz, ami a tényleges kezdete volt életem egyik legfurább részének. Úgy értem számomra legfurább, mástól ez pont, hogy a normális lenne. Bizonyos mértékig. Majd meglátjátok.

A szokásos reggeli kávézásunk közepette voltunk Adrival, mikor az új főhadnagy ismét feltűnt.

– Upsz – torpant meg egy pillantara. – Megint rosszkor zavarok?

– Nem – intett neki Adri – Gyere nyugodtan.

– Bizony. Majd később beszéljük meg, hogy hogyan vegyük át a világ felett az uralmat – csatlakoztam a beszélgetéshez.

A pasi belépett az irodába, mire Adri felállt és megérintette mindkettőnk vállát.

– Még be sem mutattalak egymásnak titeket. Burka Fanni, Hosszú Bence – gesztikulált a kezeivel.

– Oh – hümmögött egyet a pasi.

– Igen – bólogattam széles mosollyal az arcomon. – AZ a Fanni. Az emberevő – mondtam morgós hangon.

– Amennyire én hallottam, te mást szoktál enni – replikázta azonnal Bence.

– Sssz – szívtam a fogaim. – Ez magyarul nem igazán jött ki.

– Mindegy, a lényeg, hogy leesett – vigyorgott. – Ha ennél jobbat akarsz, legközelebb valami prémes állatról dobjál fel labdát, és arra lesz magyarul is találó válaszom.

– Látod cica – néztem Adrira miközben Bence felé böktem a fejemmel – ezért nem szabad ö... tiszteket engedni egy komoly beszélgetés közelébe.

– Uram Isten! – kapkodta idegesen körbe a fejét Bence. – Tiszt? Hol?

– Ne kezdj szócsatába vele – mondta nekem Adri. – Még te sem nyerhetsz.

– Bizony – bólogatott hevesen Bence. – Nem tudsz olyat mondani, amivel zavarba hozhatnál. Nekem is van egy olyan húgom, mint te.

– Leszbikus?

– Tudálékos. De tudtam, hogy rá fogsz harapni erre.

– Szia Cica, én mentem – néztem Adrira és kifordultam az irodából. – Veled meg tisztúr legközelebb számolunk – vetettem hátra már a folyosóról.

Amolyan sidenote jelleggel megjegyezném, hogy bármennyire is lehetetlennek gondolja sok pasi a barátkozást egy leszbikus lánnyal/nővel, igazából nem annyira kivitelezhetetlen az a számukra. Ha feltételezzük, hogy 100 pontot kell gyűjteni a baráti viszony eléréséhez, akkor 50 könnyű pontot lehet szerezni már azzal, ha nem kérdez vagy mond semmi hülyeséget az első néhány beszélgetés alkalmával. Újabb 10, ha kibírja ezekkel a közelebbi ismeretség eléréséig. Nem mondom, hogy ez egy aranyszabály, de nagyjából a normális leszbikusokkal működik.

Aztán ott van Bence, aki ezeket a szabályokat már az első alkalommal felrúgta, a folyosón mégis széles vigyorral az arcomon vonultam végig. Annyira természetes módon ömlött belőle a hülyeség, hogy képtelen voltam nem jól szórakozni rajta. Igaz, rólam soha nem is állította senki, hogy a normális leszbikusok közé tartozom. A normálisságot amúgy is túlbecsülik.

A péntek reggeli kávézásunk közben ismét beesett Bence, de ez már jóval kevésbé tűnt véletlennek, mint az előző kettő.

– Megbeszélték már a hölgyek, hogy hogyan olvasztják be Ausztriát az első hadmozdulat során? – dugta be a fejét az ajtón.

– Nincs olyasmire szükség. Nőként szofisztikáltabb fegyvereink vannak a háborúzásnál – szúrtam vissza neki.

– Egy szofisztikált fegyveretek jut csak eszembe, de azzal te nem sokra mész, ha férfiak ellen sosem használod.

– Nem kell azt elsütni, hogy elérje a hatást – kacsintottam.

– Lehet, de az okos vezetők azért nem véletlenül tartanak erődemonstrációkat.

Törtem pár pillanatig a fejem valami frappáns visszavágáson, de semmi nem jutott eszembe, úgyhogy Adri felé fordultam.

– Én nem kedvelem ezt a te új főnöködet.

– Igen, én is hallottam, hogy nagy seggfej a fickó – csatlakozott hozzám Bence.

– Nincs véletlenül valami dolgod egészen máshol?

– Lenne, de onnan nem tudnék az idegeidre menni – vigyorgott önelégülten, amitől nem bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam.

Ez pillanatok alatt napi munkaidős rutinná vált számunkra. Kávéztunk Adrival, Bence beugrott, szívtuk egymás vérét pár percig, majd mindenki ment a dolgára. Két-három hete mehetett már ez így, mikor egyszer, miután Bence elhagyta az irodát, Adri odalépett az ajtóhoz, és bezárta.

– Hú, aggódnom kéne? – kérdeztem tőle.

– Nem, csak van itt valami, amiről beszélnünk kellene és nem akarom, hogy megzavarjon valaki közben.

– Ez eléggé „beszélnünk kell" jellegűnek tűnt.

– Nyugi nem arról van szó – kihúzta a székét az íróasztala felőlem lévő odalára, és leült rá, aztán meglapogatta az előtte lévő másik széket, hogy csatlakozzak hozzá.

– Ez tényleg komolynak tűnik – állapítottam meg, amíg helyet foglaltam.

– Fanni – nézett mélyen a szemembe – számbavetted már annak a lehetőségét, hogy te... flörtölsz Bencével?

– Dehogyis! – kiáltottam fel. – Jó fej, de hát, pasi. Engem nem érdekelnek a pasik.

– Jó. Átfogalmazom. Fanni, te flörtölsz Bencével.

– Kussolj. Te flörtölsz Bencével.

– Először is, nem az esetem, másodszor most vagyok túl egy csúnya szakításon ami után az utolsó, amire vágyok az egy mindent bonyolító munkahely affér, harmadszor pedig én nem is létezem számotokra, mikor egy helyiségben vagytok.

– Miről beszélsz? Az a mi kis reggeli rituálénk, hogy találkozunk az irodádban, és elviccelődünk egymással.

– Mi volt az utolsó dolog, amit mondtam ilyenkor?

– Ömm... – túrtam mélyen az emlékeim közé. Nem igazán találtam semmit, és néhány másodpercnyi tűnődésem elég is volt Adrinak, hogy bizonyítottnak vegye az állítását.

– Látod? Semmi sem jut eszedbe, mert én csak háttérnek vagyok ott a szócsatáitoknál.

– Sajnálom Cica, hidd el tényleg nem akarlak...

– Félreérted – mosolygott rám. – Nem bánom a dolgot. Örülök nektek, mert nagyon szép pár lennétek.

– Cica, tudod, hogy én...

– Leszbikus vagy, igen. Viszont két év után ismerlek már annyira, hogy tudjam, az nem baráti csipkelődés, amit Bencével művelsz. És szerintem a részéről is több annál.

– Ez nem így működik. Sosem érdekeltek a pasik.

– Azt mondtad voltak kísérleteid.

– Igen. Kettő, de szikrát igazán sosem éreztem egyikkel sem.

– Jó, nézd – sóhajtotta Adri – tényleg nem akarok rád erőltetni semmit, eszem ágában sem állna megváltoztatni téged, de azért nem vagyok vak. Tényleg annyira kizárt dolog, hogy létezik férfi, aki megmozdíthat benned valamit?

– Igen. Ahogy nyilván az is kizárt, hogy létezik nő, aki benned mozdít meg valamit. Vagy nincs igazam?

Bólogatott.

– De. Csak tudod... én nem is próbáltam másik nővel, te viszont... – vitte fel a hangsúlyát.

– Épp azért lehetek még nálad is biztosabb. Nekem van összehasonlítási alapom.

Adri sóhajtott egyet.

– Jó. Biztos, hogy ebben több tapasztalatod van, de remélem nem bánod, hogy szóvá tettem a dolgot.

– Dehogyis bánom. Szerintem túl vagyunk már azon, hogy tojáshéjon kelljen lépkednünk, ha kényes témákra terelődik a szó.

Újabb bizonyíték, hogy mennyire tévedhetetlen vagyok: Adrinak volt igaza, még ha eddig a pontig a leghalványabb fogalmam sem volt erről. A nap folyamán lekötöttek a szokásos munkahelyi teendők, este a film, amit Adrival néztünk, aztán meg a csacsogás az ágyba kerülésig, viszont az ágyban... Az ágyban bizony maradt időm gondolkodni. Basszus, hát tényleg jóképű volt Bence és ezt még én sem vonhattam kétségbe. Épp eléggé voltak lágyak az arcvonásai, hogy még férfias legyen, de valahol feminim is egyben. Magas volt, a vállai szélesek, a hangja pedig enyhén reszelős, ami az egyetlen olyan tulajdonság, ami egy férfi iránt is képes valamennyire beindítani. Ha heteró, vagy bi lettem volna, egyetlen pillanatig sem gondolkodom azon, hogy bejön-e, de így annyira elképzelhetetlennek tűnt, és közben meg valahol mégis ez volt a helyzet. Képtelen voltam kiverni a fejemből a bogarat, amit Adri ültetett a fülembe. (Igen, tudom, hogy ez mennyire képzavaros.) Egész éjjel csak forgolódtam az ágyban és mérlegeltem az összes beszélgetésünket. Mindent, amit én mondtam, mindent, amit ő mondott, és bármennyire is utáltam erre a következtetésre jutni, rá kellett jönnöm, hogy még a legközelebbi férfi barátaimmal sem mentem bele soha olyan sikamlós oltogatásokba, mint vele alig két-három alkalom után. És élveztem is. Nem csak úgy humor szintjén, hanem zsigerből, és csupa olyan dolog miatt, amik erősen a szexuális zaklatás határát súrolták volna, ha bárki másnak mondjuk. És súrolás alatt azt értem, hogy olyan messze lépték át a határt, hogy azt már egy űrtávcsővel visszatekintve sem lehetett volna látni. Tény, voltak már hasonló beszélgetéseim másokkal is. Hogy mi volt azokban a közös? Mind csajok voltak és előbb vagy utóbb mindegyikükkel az ágyban kötöttem ki.

Reggel öt felé sikerült elaludnom, hogy alig egy órával később Adrinak szó szerint ki kelljen rugdosnia az ágyból.

Soha ekkora szükségem nem volt még arra a reggeli lórúgásnyi koffeinre a melóhelyen, Adrinak viszont ki kellett rohannia vécére, és így ott maradtam egyedül, szemezve a lefőtt kávéval.

– Szia – hallottam Bence hangját a hátam mögül.

– Szia – válaszoltam neki elhaló hangon, továbbra is a kávéfőzőt szuggerálva.

– Hát neked meg mi bajod?

– Kávé. Adri vécén. Álmos – nyöszörögtem az íróasztalra borulva.

– Durva este?

– Sajnos nem. Csak rosszul aludtam.

Bence odalépett mellém, és székestől arrébb taszajtott, majd kényelmesen töltött magának egy csészével.

– Hé!

– Mi az? – kérdezte, miközben az ízesítéssel foglalatoskodott.

– Adri még nincs itt.

– Akkor majd vele is iszunk egyet. Tessék – löttyintett egy adagot az én csészémbe is.

– Tuskó.

– Nyafka liba.

– Feltűnően kedves vagy ma reggel – nyögtem továbbra is asztalra borult fejjel.

– Megvan annak is az oka.

– Kivételesen beszedted a gyógyszered?

– Kizárt. Annak szörnyű mellékhatása van. Udvariassá tesz.

– Akkor?

– Semmi. Csak gondoltam egy jó adag sértegetés után furcsán venné ki magát, mikor randira hívlak.

– Mi!? – kaptam fel azonnal a fejem.

– Jól hallottad. Először arra gondoltam, hogy ténylegesen udvariatlan dolog lenne felvetni a dolgot, aztán viszont leesett, hogy kettőnk közül ez csak nekem nem kellemetlen, úgyhogy megkérdem: eljönnél velem egy szörnyű, rémes vacsorára, amit aztán mindketten jól megbánhatunk?

– Adri ültetett bogarat a füledbe? Ő szervezte meg ezt az egészet, hogy kettesben maradjunk, ugye?

– Az elsőre a válasz, igen, a második pedig több mint valószínű, de én nem voltam beavatva. Szóval?

– Ezt nem gondolhatod komolyan.

– Már miért ne? Azért azt el kell ismerned, hogy ez – ingatta a mutatóujját kettőnk között – bőven túl van azon, ameddig egy pasival elmennénk.

– Sajnálom, ha tőlem kell megtudnod, de te is pasi vagy.

– És még milyen dögös pasi. De nyugi, te sem nézel ki sokkal rosszabbul, úgyhogy ezen hajlandó vagyok túllépni.

– Seggfej.

– Ribi. Na? Nem tudtam nem észrevenni, hogy kikerülted a válaszadást.

– Minden áron azt akarod, hogy leromboljam az egód?

– Kizárt, hogy az sikerüljön. Vagy még nagyobbra nő, amiért elcsábítottam egy leszbit, vagy nincs semmi, mert egy leszbi utasított vissza. Na mi lesz? Elmegyünk vacsizni, és legfeljebb ha jól érzed magad, a végén nem teszek ginát az italodba.

– Ugye tudod, hogy ez mennyire mélyen ízléstelen poén volt?

– Igen – bólintotta. – És ha te nem pontosan erre lennél vevő, már ott díszelegne egy fenyítés egy húszoldalnyi csatolt indoklással a kartonomon.

– Nem vagy te egy kicsit túlzottan nyomulós?

– Nem tudom. Lehet az ég túlzottan kék, vagy egy fagyi túlzottan csokis? Választ viszont még mindig nem adtál.

– Mert egyértelmű.

– Azért jó lenne hallani is.

– Miért nem hagyod már ezt annyiban?

– Csupán csak egy dolgot kell tenned, ha tényleg azt akarod. Komoly arccal rámnézel, és azt mondod: „nem akarok tőled semmit, hagyjál békén, nem megyek veled randira te perverz állat."

Fapofát erőltetve magamra Bencére néztem és szólásra nyitottam a szám, de már belekezdeni sem bírtam a mondandómba, mert az arcára kiülő kóborkiskutya tekintettől kiszakadt belőlem a nevetés.

– Seggfej – ez volt az egyedüli, ami nagyjából érthetően hagyta el a szám a nevetésroham közepén. Mikor sikerült lenyugodnom, vettem egy mély levegőt, behunytam a szemem, és azt mondtam – Jó. Legyen.

– Tessék? Nem hallottam tisztán.

– Jó, legyen. Elmegyek veled egy randi randira.

– Helyes – rikkantotta Bence. – Szombat este kilencre legyél kész, küldöm érted a limuzint.

– Mibe mentem én bele? – mormoltam a nem létező bajszom alatt.

– Nem bánod meg – vigyorgott Bence. – Na mennem kell, mert sok olyan helyen van még dolgom, ahol te nem érsz el, hogy visszamondd a randit. – Megállt a kijáratban és még egyszer utoljára visszanézett, mielőtt egy pillanat alatt felszívódott volna. – Légyszi most kivételesen ne öltözz majd kurvásan, jó?

És mit ad isten, nagyjából kettő és fél másodperccel azután, hogy Bence távozott, Adri visszaért a vécéről.

– Már vége is a kávézásnak? – kérdezte ártatlan tekintettel, de mivel én csak egy lesújtó pillantással válaszoltam neki, folytatta. – Jó, nem számít. Akkor is igazam volt, nem?

– Sosem néztem ki belőled, hogy ilyen kavarógép vagy.

– Az egyenruhás Kupidó kedvesebben hangzik – állapította meg olyan ábrándosan romantikus szemekkel, hogy szinte láttam, amint a pupillái szívalakot öltenek. – Na, és eldöntötted már, hogy mit veszel fel a randira?

– Cica, nincs még harminc másodperce, hogy egyáltalán igent mondtam rá.

– Akkor is. Mit veszel fel?

– Az egész héten ez lesz a téma, igaz? – sóhajtottam.

Adri lelkesen bólogatott.

Uram Isten, mibe egyeztem én bele!

Három délután ment rá, hogy megtaláljuk az ideális ruhát a számomra. Nem azért, mert ne láttam volna már a harmadik boltban is olyat, amit tetszett, hanem mert Adri maximalizmusa csúcsra pörgött, és nem engedett megvenni semmit, ami nem volt abszolút tökéletes az Ő ízlése szerint. Időnként rosszul is érzetem magam, amiért látszólag sokkal izgatottabb volt a randi miatt, mint én. Nagyon komolyan vette a Kupidó szerepkört, még gyorstalpalót is tartott a férfiakkal való randizásról. Én továbbra is úgy érzetem, hogy ez egy letudni való kötelesség lesz, ami hetekig tartó kínos csendeket eredményez majd Bence és köztem, de Adri lelkesedése ijesztően ragadós tud lenni.

Szombat estére már én is kezdtem izgulni. Alig ismert terepre tévedtem a Bencével randizással, és még annál is ismeretlenebbre a csajos dresszel, kényelmetlen tűsarkúval és szolid sminkkel, amiket Adri erőltetett rám. Annyira nem voltam önmagam, hogy mikor Bence meglátott kilépni a nővérszállóból, először keresztül is nézett rajtam, mert nem ismert fel.

Az estét aztán igyekezett a lehető legklisésebben alakítani, legalábbis ami a programokat illeti. Disztingvált vacsora egy elegáns belvárosi étteremben, ami valahogy mindkettőnk számára idegen terepnek bizonyult. Hosszú hallgatások, egymás szemének kerülése és kínosan hosszúnak tűnő étkezés. Nem fogok túlozni, ha az étteremben ér véget az esténk, ez lett volna életem legpocsékabb randija, és ebbe az is beletartozik, mikor Zsuzsi jelenetet rendezett Adri miatt. De nem ért ott véget.

A számunkra idegenül ható közegből kilépve azonnal változott a helyzet. Bence felajánlotta, hogy sétáljunk el a Margit-szigetre, ha már egyszer úgyis csak egy-két kilométerre vagyunk onnan. Végignéztem magamon és villámgyorsan megállapítottam, hogy ez rettenetes ötlet.

– Látod ezt a cipőt a lábamon? – mutattam neki a harmincezres tűsarkút, amire Adri beszélt rá.

– Igen?

– Próbáltál már te kilométereket sétálni tűsarkúban?

– Nem, és gyanítom te sem. Ezért is akarok olyan messzire menni. Ne csak nekem legyen már szenvedés ez a randi – Na ez már jobban hasonlított arra a Bencére, aki miatt egyáltalán megfordult a fejemben, hogy randizzak egy pasival.

– Neked szenvedés? Harminc boltot jártam körbe, hogy rátaláljak erre a ruhára, aztán egy szót se szóltál hozzám az étteremben!

– Olyan ruha esetleg nem volt, amiben van melled?

– Azt hittem tetszeni fog. Ott vettem, ahol te a nadrágod – mutattam az ágyékára.

– Bocsi, de ez nem mozdul meg akárkiért.

– Ha értem nem mozdul meg, akkor lehet, egy csapatban játszunk.

– Azt hiszed annyira jó nő vagy?

– Jobb nő, mint te pasi.

– Nekem sikerült randira vinni egy leszbit. Neked sikerült randiznod egy meleggel?

– Ha próbálnám, összejönne, de nem érdekelnek a pasik.

– Tekintve, hogy vagy egy centire vagy tőlem, ezt erősen kétlem.

Ekkor tudatosult csak bennem, hogy valahogy a vita során egyre közelebb kerültünk egymáshoz és már egészen a másikhoz aurájában állunk.

Hátrahőköltem, mire ő elkezdett mosolyogni.

– Na, végre kezd alakulni a randi.

– Seggfej – bokszoltam bele a vállába.

– Gyere – karolta át a derekamat. – Valamiért sejtettem, hogy szükség lehet ilyesmire.

– Mire? – kérdeztem miközben lassan az autója felé andalogtunk. – Mire? – kérdeztem újra. – Mire-mire-mire-mire – ismételgettem amíg oda nem értünk a kocsihoz.

Kinyitotta a csomagtartót, mire ránéztem.

– Most jön a kloroform?

– Nem, hanem ez – húzott elő egy pár igen elhasznált edzőcipőt.

– Mi ez?

– Cipők. Neked.

– Nem megy a ruhához.

– Lehet, de tudsz majd benne sétálni.

Sóhajtottam egyet, de azért elfogadtam a felajánlást. Leültem a csomagtartó szélére, és megszabadultam a tűsarkúaktól, amik már ennyi idő alatt is véresre dörzsölték a lábfejemet.

– Egyáltalán honnan vannak neked ekkora cipőid?

– Lenyúltam a húgomtól – vigyorogta.

– Minden bátty seggfej?

– Csak ha a húguk azzá teszi őket.

Kényelmesnek még véletlenül sem nevezném a Bencétől kapott lábbeliket, de jelentős előrelépést jelentettek a dögös tűsarkúakhoz képest, amiket valószínűleg az inkvizíció fejlesztett ki a hozzám hasonló rosszéletű nőszemélyek büntetésére.

Amíg én kényelmesebb cipőbe vedlettem, Bence is megszabadult a nyakkendőjétől és kicsit kijjebb gombolta az ingjét. Neki így laza pasi külseje lett, én viszont ritka nevetségesen festhettem az oldalt felsliccelt fekete dresszben és szürke, elnyűtt edzőcipőben.

– Mi vett rá végül, hogy elhívj? – kérdeztem Bencétől már a szigeten sétálva.

– Nem mi, hanem ki.

– Adri.

Bólogatott.

– Ha ő nem mondja, hogy ez nálad több ugratásnál, eszembe sem jutott volna megszánni téged egy randival.

Megtaszajtottam a vállammal.

– Na jó – folytatta. – Nekem sem voltál egészen közömbös. De én már az első találkozás után elképzeltelek pucéran. Mondjuk Adrit is. Meg kettőtöket együtt. Főképp azt.

– Meglepődtem volna, ha nem. Perverz disznó.

– Merd azt mondani, hogy neked még sosem jutott eszedbe.

– Sosem – néztem a szemébe hihetően sértődött tekintetet erőltetve magamra.

Bence vigyorogni kezdett.

– Dehogyis nem.

– Egy disznó vagy – taszajtottam rajta. – meg sem lepődöm, hogy minden nőről meztelenül álmodozol.

– Jaj de kis szemérmesnek tetszik most lenni. Nem ezt vártam volna azok után, amit a laptopodon láttam.

– Kutakodtál a laptopomon? – löktem el magamtól dühösen, még mielőtt leesett volna, hogy csak blöffölt.

– Nem – röhögött torka szakadtából – de most már érdekelne mi van rajta.

– Sosem tudod meg.

Megint megragadott a derekamnál fogva.

– Fogod te azt még önszántadból is megmutatni. Megöl a kíváncsiság, hogy mi lehet a zsánered.

– Annyit elárulok, hogy olyanok, akiknek nincs farka.

– Jó, de az lehet az ügyviteles Cilitől a töfig bárki.

– Ha már ügyvitel, miért a Cili? Na és Kovácsné?

Eltűnődött.

– Hm... Kovácsné. Érthető. Végülis ha pár évvel fiatalabb lenne és megborotválkozna, emlékeztetne anyámra.

– Fúj!

– Mi fúj? Azt hittem a leszbikusok szeretik a borotválatlanságot.

– Nem, ha az arcon van a szőr. És nem minden leszbikus, például a jelenlévő sem.

– Ezek szerint kopaszka vagy?

– Ezt sem fogod megtudni soha – húztam fel kihívóan a szemöldököm.

– Fogadunk?

– Komolyan rombolnád az esélyeidet azzal, hogy plusz motivációt adsz NEM lefeküdni veled?

– Ezek szerint megfordult a fejedben.

– Ahogy az is, hogy ki kéne próbálnom a tüsi hajat, de akkor is a jobbik eszem nyert.

– De megfordult a fejedben – vigyorgott.

– Tipikus pasi vagy.

– Annyira azért nem, ha egyszer eljöttél velem.

– Meg is bántam azóta ezerszer. Azt hittem egy férfi gáláns az első randin, és nem kétes utalgatásokkal próbál meghódítani.

– Egy: látszik, hogy tényleg nem szoktál pasikkal randizni. Kettő: ki mondta, hogy meg akarlak hódítani?

– Például a kezed, ami egy ideje már délebbre jár a derekamnál.

– És te mégsem pofoztál még fel, úgyhogy ne játszd a szende szüzet.

– Csak megszántalak. Tudom, hogy soha többet nem lesz esélyed a mocskos mancsod egy ilyen seggre tenni.

– Te egy igaz szamaritánus vagy. – Megállított és a derekamnál fogva magával szembe penderített. – Eddig milyen érzés ez a jótékonykodás?

– Lehetne rosszabb is – szorítottam magam közel hozzá.

– Tőled ezt bóknak veszem – súgta a számba pár centiről.

– Mivel próbálkozik uram? – nyitottam szét az ajkaim.

– Megcsókolok egy leszbikust.

– Tényleg? – böktem meg az orrát az enyémmel. – És ő hagyni fogja?

– Jelenleg nem érdekel – felelte ahogy az ajkaival finoman végigcirógatta az enyémeket.

– Seggfej – lehelltem a szájába.

– Ribi – mondta, mielőtt az ajkaink egybeforrtak volna. Olyan áramütésszerű érzés szaladt végig a testemen, amit eddig nagyon kevés nő tudott belőlem kiváltani az első csókkal.

Talán percekre is megfagyhatott körülöttünk a világ, mire megálltunk levegőt venni. Bence nyomott még egy csókot a homlokomra, aztán visszafordított és folytattuk a sétát. Kisebb csend következett, de ez egész más volt, mint az étterembéli. Semmi kínos nem volt benne, csak hallgattuk egymás légzését, és az ébredező tavasz esti hangjait. Végül Bence törte meg a csendet.

– Fanni?

– Igen?

– Szerinted menni fog ez neked? Csak hogy tudjam, mire számítsak.

– Nem tudom. Azt sem hittem volna, hogy valaha megcsókolok még egy pasit, és erre most csak az jár az eszemben, hogy mikor ismételjük meg újra.

Elmosolyodott.

– Még csak nem is ebben vagyok a legjobb.

– Ne szaladjunk ennyire előre – nevettem el magam. – Addig úgy sem jutunk el, amíg biztos nem leszek magamban. Majd kialakul.

Már aznap este kialakult.