– Egy gyáva vagy – állapította meg Timi, ahogy ott pihegtem kimerülve a meztelen testén.

– Miért is? – kérdeztem vissza.

– Mert ennyi idő után sem mersz eléállni, hogy bevalld neki, szereted.

– Elnézést, Miss Hagyomhogyamásikpótszernekhasználjon, elfelejtettem, hogy erkölcsi magaslaton tetszik állni – nyomtam a combom a puncijának.

– A nagy különbség az – lökte el a lábam – hogy én pontosan tudom, mire számítsak kettőnktől. Már bocsáss meg, tényleg imádom ezt az őrült, nárcisztikus kis csomagot – körözött a tenyerével az arcom előtt – de örökbe nem kellenél.

Három hónap után ismertem már eléggé Timit, hogy tudjam, ne kérdezzek tőle olyasmit, amire nem fogom szeretni a választ.

– Vele ez akkor is más – védekeztem. – Mennyiben segítene, ha elárulnám neki, mit érzek? Úgy sem viszonozná, viszont még a barátságunkat is tönkretenném vele. Igazán nagyszerű ötletnek hangzik.

– Ezek szerint eldöntöd helyette, hogy megérdemli-e tudni az igazságot. – Nem kérdés volt.

– Igen. Ha amit eltitkolok, nem árt neki, viszont az igazság kiderülése csak tönkretenné a kapcsolatunkat, szerintem jogom van magamban tartani. Nem egy árulást tartok titokban, vagy ilyesmi.

– Ejjj – simogatta meg az arcom Timi. – Eljön majd az idő, mikor te is belátod, hogy ez nem feltétlenül igaz. Nem vagyok benne biztos, hogy Adri nem találná árulásnak, hogy olyasvalakivel osztja meg a titkait, aki nem barátként – válaszolni próbáltam, ezért gyorsan javította magát – nem csak barátként tekint rá. Mást mondasz el a barátodnak, és mást a szerelmednek. Mindkettő előtt vannak titkaid, és te Adri azon titkait ismered, amit pontosan a szerelme elől takargatna.

– Mondtam már, hogy mennyire utálom, mikor valaki érettebb nálam?

– Tényleg? Akkor miért egy olyan nő mellét puszilgattad pár perce, aki az anyád lehetne?

Felemeltem a fejem, és nagyon csúnyán néztem rá, de ő csak mosolygott.

– Különben is – folytattam, miután újra visszafeküdtem a mellére – amint találok valakit, nem fogok utána sóvárogni tovább.

– Igen, persze – éreztem Timit bólogatni. – Mert az legutóbb is olyan jól bevált az őrült csajjal, ugye?

– Már bánom, hogy elmondtam neked.

– Hé, mindannyiunk életében van egy Zsuzsi. Te csak egyszerűen vonzod a típust, úgyhogy neked kettő jutott.

– Neked mennyi?

– Veled együtt?

– Hé, nem én vagyok, akinek 46 évesen csak dugibarátnőre futja.

– Viszont te vagy az, akinek talán juthatna több, csak gyáva lépni.

– Azt hittem ellenzed a leszbikus-heteró kapcsolatokat.

– Ellenzem is. De a ti esetetekben szerintem mindkettőtöknek jobb lenne, ha gyorsan túlesnétek rajta. Hidd el, el fog jutni arra a pontra, hogy elképzelje, milyen lenne összejönni veled.

– Adri nem.

– Adri nem – ismételte el gúnyolódó hangon. – El fog jutni, ha nem jutott már el korábban. Látom milyen jók vagytok együtt, szerintem ha létezett valaha leszbikus és hetró közti barátság, aminek volt minimális esélye egy tartós kapcsolatra, az a tiétek.

– Szóval neked, egy leszbikusnak nem lennék jó barátnőnek, de neki meg igen?

– Pontosan – simogatta el a hajam az arcomból. – És senki másnak sem leszel jó barátnőnek, amíg Adri tölti ki a fejed. Pótszerek keresése helyett jobban tennéd, ha fejest ugranál az ismeretlenbe. Nem annyira ijesztő az, mint most hiszed.

– Pótszerek, úgy mint te magad?

– Ó, édes! – hajolt föl és lehelt csókot a homlokomra. – Ne álltasd magad, te is az vagy. A munka meg a két gyerek mellett se időm se kedvem nincs párt keresni. Ha létezne élő lélegző vibrátor, rád nem is lenne szükségem.

– Te komolyan egy szexjátékhoz hasonlítottál?

– Ne játszd a sértődöttet – kacsintott rám. – Tudom, hogy élvezed az ilyesmit.

– Te túl jól ismersz – löktem fel magam lovaglóülésbe a csípője körül.

Timi a fenekemre csapott és rám kacsintott.

– Na, mi lesz akkor? Munkára!

Így telt az elmúlt pár hónap. Nappal a publikus órákban szinte elválaszthatatlanok voltunk Adrival, az esti-éjszakai búcsúink után – már amikor nem nála aludtam – viszont általában egyenesen Timi karjai közé siettem. Mondanám, hogy ez köztünk amolyan barátság extrákkal volt, de a hangsúly teljes egészében az extrákra tevődött. Kedveltük egymást, de nem eléggé ahhoz, hogy ténylegesen törődjünk a másik érzelmeivel, szóval erős túlzás lenne ezt barátságnak nevezni. A szerelmi életünk átbeszélésén kívül igazából még csak közös témánk sem akadt. Nem is csoda, a nagyobbik gyereke, a lánya, alig négy évvel volt fiatalabb nálam. Egyszer véletlenül még össze is futottam vele az egyik reggel, mikor elaludtunk Timivel, és nem sikerült időben lelépnem. Kedves lánynak tűnt amúgy, bár egy epés megjegyzést azért megeresztett arról, hogy túl fiatal vagyok az anyjához. Ezzel nehéz lett volna vitába szállnom, hisz pontosan feleannyi voltam, mint ő.

Nem mintha panaszkodhatnék erre a korszakra. Talán még soha korábban nem volt ilyen boldog pár hónapom. Sülve-főve együtt voltam Adrival, akibe ismét halálosan bele voltam esve, a szexet sem kellett nélkülöznöm és még csak hazudnom sem kellett miatta senkinek. Félig-meddig még a lepukkant nővérszálóról is sikerült elszabadulnom, hisz az időm nagy részében vagy Adrinál, vagy Timinél aludtam, amikor pedig nem, anyámékat látogattam meg, vagy vigyáztam Ádira amíg a bátyámék kimozdultak valahova.

Csakhogy semmi sem tarthat örökké, vagy az univerzum gondolta, hogy nem bűnhődtem még eléget a Zsuzsi érzelmeivel játszásért, úgyhogy a jó világnak alig pár hónap után végeszakadt. Hiába ült el a személyem által gerjesztett kezdeti pletyka a melóhelyen, az, hogy tényleg minden szabadidőnket együtt töltöttük Adrival, lassan újabbakat indított útjára. Végül is miért ne tette volna? A csapodár leszbi csaj, aki egy másik alakulatnál tönkretett már egy ártatlan lányt, most kivetette a hálóját egy frissen szakított szintén ártatlan lányra. Ha nem ismerem magam, én is gondolkodás nélkül elhiszem a dolgot.

Magam miatt még nem is zavart volna a szóbeszéd, mert őszintén, az évek során immunissá váltam rá. Az viszont bántott, hogy Adri neve is felvetődött, mert tudtam, számára ha leszbikusnak nézik az még mindig megalázó. Engem elfogadott, de nagyban azért nem változott még meg a gondolkodása a témával kapcsolatban. Megtettem én mindent, hogy oszlassam a pletykát, például őszintén beszélgettem a kollégáimmal a kapcsolatomról Zsuzsival, elmondtam, hogy mekkora hibákat követtem el akkor, hogy ezek egyike az volt, hogy kolléganővel kezdtem, amit sosem teszek meg újra. Ha valaki kérdezett Adriról, kertelés nélkül megmondtam, hogy csak barátok vagyunk, és ő sosem állna össze egy másik nővel, de igazából semmi sem hatott. Ha pletykáról van szó, az emberek semmit sem tekintenek kézzelfoghatóbb bizonyítéknak, mint a tagadást.

Egyébként Adrinak legyen mondva, beleállt a harcba, megvédett a Zsuzsival kapcsolatos pletykáktól és minden kettőnkkel kapcsolatos érdeklődésre sértődés nélkül tudta elmondani, hogy csak barátok vagyunk. Nem mintha ez jobban hatott volna, mint az én szavaim, így a pletykák kezdtek egyre jobban elharapózni. Egyik-másik olyan szaftos volt, hogy még én is belepirultam, pedig tényleg nem vagyok szégyenlős.

Ekkoriban tűnt fel Adri életében egy Áron nevű díszpinty. Egy randioldalon találkoztak, Áron pedig külsőleg pont Adri típusa volt. Belsőleg viszont... Hát nagyon nem. Ami engem illetett, a legkevésbé sem tűntek egymásnak valónak, de Adri a célját – ami valószínűleg csak tudatalatti volt – elérte vele, lassan abbamaradt a pletyka kettőnkről. Persze még mindig exszeretők voltunk a többség szemében, de az már kevésbé érdekes, különösen úgy, hogy a barátságunk nyilvánvaló töretlensége miatt nem lehetett szaftos pletykákat gyártani a durva szakításunkról.

Áron ennek ellenére sem vált szimpatikusabbá számomra. Egy ritka nagy seggfej volt, viszont Adri valahogy mégis tudta kezelni. Tulajdonképp a seggfej nem is feltétlenül jó szó, a hülye jobban körülírja a helyzetet. Na jó, a hülye seggfej. És emellett sajnos vicces is volt, ami a külseje és eltúlzott önbizalma mellett a sármjának nagy részéért volt felelős. Hiába nem álltak intellektuálisan még csak közel sem egy szinten, Áron vitathatatlanul szórakoztató személyiség volt, és ezen még az sem rontott sokat, hogy az esetek jó egy harmadában rajta nevettek és nem vele. Az a furcsa, hogy a hozzá hasonló férfiismerőseimet általában kifejezetten kedveltem, másrészről viszont azok nem jártak Adrival.

Lehet, hogy valahol menekülés volt Adri részéről ez a kapcsolat, mégsem mondhatnám, hogy Áron lett volna az ő Zsuzsija. Volt köztük valami furcsa kémia, amiről gyűlöltem beismerni, hogy működött, de egy idő után már nem lehetett tagadni. Épp ezért is haraptam a nyelvembe, és nem szóltam soha egyetlen rossz szót sem Áronra.

Adri látszólag lassan révbe ért, nekem viszont hirtelen semmi sem alakult jól. Áron miatt értelemszerűen egyre kevesebb barátnői időnk maradt, aztán Timi jelentette be, hogy úgy néz ki, komolyan összejön valakivel, végül pedig a nővérszállón kaptam egy új szobatársat, akinél idegesítőbb nőt még az életemben nem ismertem. Nagyszerű keveréke volt a butának és a tudálékosnak, emellett még módszeresen bele is ütötte mindenbe az orrát. Az első pár együtt töltött nap után beszereztem egy jó drága fejhallgatót, és gyakorlatilag még az étkezések idejére sem vettem le, hogy ne kelljen vele semmilyen mértékben kommunikálnom. A helyzeten aztán tovább rontott, mikor egyszer meglátta a randioldalt, amit böngésztem. Persze értem én, totálisan az én hibám volt, hisz melyik normális emberrel ne fordulhatna elő, hogy véletlenül előveszi a szobatársa laptopját annak fiókjából, és megnyitja a böngészési előzményeket? Innentől kezdve folyamatosan azon hisztizett, hogy ne kukkoljam (eszem ágában sem lett volna, még ha fizet érte se) meg különben is, miféle perverz némber vagyok én, hogy egyáltalán be merészeltem költözni ide, egy helyre, ahol a nők nyugalomra vágynak, nem arra, hogy szexuális ragadozók vadásszanak rájuk. A helyzeten csak rontott, mikor közöltem vele, hogy bottal se piszkálnám meg, még ha valaki az unokaöcsém fejéhez pisztolyt szorítva próbálna is rákényszeríteni. Mindkettőnk legnagyobb szerencsétlenségére a nővérszálló tele volt, és a többi lakó ismerte már annyira, hogy ne akarjon vele összeköltözni. Az is lehet persze, hogy tőlem tartottak, de ennek némiképp ellentmond, hogy vele ellentétben velem a többség elég jókat elbeszélgetett, és néhányukkal még közös programokra is jártunk.

Ha már a randioldalak szóbajöttek az imént, hát valamikor itt adtam föl a velük való próbálkozást. Voltam én regisztrálva társkereső oldalra, ahonnan napjában tíz levélből nyolc pasitól jött, egy legalábbis gyanúsan nem tűnt nőnek, és a fennmaradó eggyel lehetett talán valami kapcsolatot kialakítani, de igazán sok köszönet abban sem volt. Mindez leányálomnak számított a szexrandi oldalhoz képest, amivel szintén próbálkoztam. Ott meg aztán tényleg elvétve találkoztam csak másik lánnyal, olyannal meg aztán egyáltalán nem, aki nem a pasija mellé keresett harmadikat. A megnyomorodott társas életem hónapjaiban összesen három lánnyal találkoztam ezekről az oldalakról, ebből az egyik randi már a tervezett végét sem élte meg, és a másik kettővel sem ítéltük úgy, hogy különösebben érdemes lenne megismételni az estét.

Hónapokon keresztül nem hogy párom nem volt, még le sem feküdtem senkivel, ami felnőtt életem leghosszabb aszályát jelentette. Függetlenül ettől sem mondhatnám azért, hogy kifejezetten boldogtalan lettem volna. A krach beütését követő kezdeti önsajnálattól pár hét alatt megszabadultam, és azt követően tulajdonképp kellemesen éltem az életem. Maradt egy csomó idő szórakozni járni az ismerőseimmel, elkezdtem újra edzeni, az Ádira vigyázást már említettem, anyámékat is sűrűbben látogattam meg és persze azért Adrival is össze-összefutottunk néha egy csajos estére, igaz, jóval ritkábban, mint szerettem volna.

Tulajdonképp minden szuperül alakult, kivéve a szerelmi életemet. Ennek az időszaknak a végén már leszbi bárokba is lementem, holott azoktól többnyire mindig levert a víz. Világ életemben húspiac jellegűnek éreztem mindet, és pontosan ebből kifolyólag inkább a hozzám hasonló csajok jártak oda, nem pedig azok, akiket a zsáneremnek mondanék. Persze szükség törvényt bont és így egy közel egyéves időszak után legalább a szexre sikerült találnom valakit, így tulajdonképp nagyon komoly panaszkodnivalóm az életre nem is maradt.

Végre megbékéltem magammal, és a hibákkal is, amiket addig elkövettem, így talán a sors is úgy ítélte meg, hogy kijár végre nekem egy kis jutalom. Nem is sejtettem, de ez a jutalom ott várt rám a következő sarkon túl.