Általában nyomon szoktam követni a friss LMBTQ megjelenéseket. Több oldal is szépen szemlézni szokta ezeket, én pedig legtöbbször borító alapján döntök, mert a fülszöveg ismerete néha elvesz az olvasási élményből, de ha csak a borítót látom, megjelenik bennem egy ötlet, egy érzés, hogy mit képzelek bele a történetbe. Nagyon érdekes játék ez, és sokat lehet belőle tanulni is.

Agnes Borinsky Sasha Masha című könyve ebből a szempontból kivétel volt, mert annyira érdekes volt a címe, meg a borító üzenete is, hogy elolvastam a fülszöveget. Mindig is akartam transz főszereplővel íródó könyvet olvasni, így nagyon megörültem neki.

A kötet csupán 240 oldal, ami már elültetett bennem egyfajta félelmet, hogy összecsapott írással fogok találkozni, leginkább akkor rettentem meg, amikor onnan indultunk, hogy a főszereplőnk Alex, egy fiú, akit éppen kiszúrt magának egy lány. Én meg pislogtam sebesen, hogy kétszáznegyven oldalacska alatt hogyan lesz ebből transz regény.

De lett!

Az egész történet számomra újfajta megközelítést nyújtott, mert a feleszmélés pillanatát állította a középpontba. Nem egy transz lány szenvedését láttam, aki utálja a testét és küzd, hogy hogyan coming outoljon, hanem Alexnél kezdtünk, aki járni kezd egy lánnyal, de mégis nem érzi magát jól a bőrében.

It was the thing I’d felt when I saw my big hands on her thin arms: that these hands weren’t right, somehow. I’d have moments when I felt that about my whole body. It was too big, too bulky. It was … what, exactly? Wrong was really the only word. This was worse than being not-Real. It was Real in the wrong direction.

A legjobb barátnője leszbikus, és Alex egyszer csak ellátogat egy LMBTQ támogató csoportba, aztán itt megismerkedik Andre-vel, egy meleg fiúval, aki segít neki rájönni a dolgokra.

A már említett probléma, miszerint a regény túl rövid egy ekkora témához, sajnos beigazolódott. Többször is elhamarkodottnak, nem eléggé előkészítettnek éreztem részeket.

Why had I gotten so worked up about these stupid shirts? If my dad was right, I wasn’t supposed to care about clothes. I shoved my anxiety down in a dark corner of my brain, shut the door on it, and put on the shirt.

Például Alex szüleiben én nem voltam biztos, hogy jól fogadnák a dolgot, pedig Alex bízott bennük. Vagy van benne egy hosszú és fontos jelenet, ami nem volt eléggé megtámogatva a főszereplő érzéseivel. Ugyanis itt egy fiú, aki felvesz egy női estélyi ruhát egy meleg klubba, ez oké. De ha ő nem fogadja el önmagát, akkor nem tudom elhinni, hogy fogja magát és így beül egy étterembe, legyenek mellette akárhányan is meleg barátok, akik megvédik. Nem volt hiteles. Sajnos ezt többször is éreztem. Alex az egyik oldalon azt gondolja: jaj de félek, mi van velem, magamat sem ismerem, majd a következőn pedig bátran bevallja, hogy ő Sasha Masha? Sajnos ezekre a helyekre kellett volna pont az a hiányzó plusz oldalszám.

But some part of me believed that what they said was true: that I was just a boy in a dress, and that a boy in a dress was a pathetic, worthless thing.

Ami viszont nagyon feldobta a kedvem, az a révbe nem érő szerelmi szál. Szinte elvárás, hogy egy ilyen témánál jöjjön a nagy szerelem, aki felnyitja a szekrényben kuporgó főszereplőnk szemét és a könyv végére bátran felvállalják egymást (vagy ugye nem, de én olyat nem olvasok :D). Itt viszont a szerelem kívül marad a regény lapjain, ami nagyon friss és üde megközelítés volt. Persze Andre betölti a crush szereplét, de végül megmarad leginkább mentornak Sasha Masha életében.

És most, hogy visszaolvastam, elgondolkoztam, hogy hogyan is kellett volna helyesen használnom Alex nevét. A történet címében szereplő Sasha Masha a név, amit Alex választ magának. Az LMBTQ beszélgetésen például így mutatkozik be, a meleg baráti köre is így ismeri. Mégis még én, olvasó is leginkább Alexként hivatkozom rá, pedig tiszteletben kellene tartani Sasha Mashát, igaz? Csakhogy a történet Alexszel indul, és több, mint a feléig csak nagyon apró jelek vannak Sasha Masha létezésére. Az olvasó, legalábbis én, meg is szokom Alexet.

Nem tudom, hogy ez szándékos-e, hogy az olvasó is kilépjen a komfortzónából Sasha Masha megjelenésével. Sajnos azt hiszem, ez inkább véletlen, de azért ügyes húzás.

“And what pronouns do you use, Sasha Masha?”
I hadn’t thought that far ahead. Seventeen years of reflex kicked in.
“Oh, um. He-him, I guess.”

Valójában nagyon vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Mert egyrészről nagyon fontos, hogy újabb transz YA jelent meg, transz író tollából, ráadásul pont a felismerésre fekteti a hangsúlyt, mégis a karaktereken kellett volna még dolgozni, időben elnyújtani a cselekményt, vagy épp jobban bemutatni a szülőkkel való kapcsolatot, azért mégis éleztem olvasni, érdekes volt. Mostanában sok könyvet hagyok félbe, de ez két nap alatt lecsúszott.

Sometimes, though, I felt like a small dog my mom dressed up and sent out into the world.

Az utolsó jelenet pedig zseniális és biztosan sokáig velem marad még. Ezért is megérte elolvasni :)

(2023: Nem maradt sokáig velem, fogalmam sincs, mi volt az utolsó jelenet.)