Egy kórházban ébredtem. Egy fiatal lány ült mellettem és szorongatta a kezem. Fájt minden testrészem. De egy ennél is nagyobb gondom volt. Nem tudtam semmit. Sem azt, hogy ki vagyok, sem azt, hogy mit keresek ott és azt sem, hogy mi történt. Az ég világon semmi nem jutott eszembe a múltamról. Nem voltak emlékeim. Csoda, hogy még a szavakat tudtam kimondani. Bár kiderült, hogy csak az egyszerűebbek mennek. Ahogy észrevett a lány, hogy őt nézem boldog mosoly jelent meg az arcán és megszólalt:

-Ne mondj semmit, ne csinálj semmit. Megyek és szólók egy orvosnak -ahogy kiejtette a szavakat a száján, már itt sem volt. Pár perc elteltével megjelent egy orvossal. Kissé öregedő férfi volt, hosszú köpenyben.

-Jó napot, jó napot! Hogy van a betegünk? -kérdezte kedvesen és közbe kiküldte a lányt, hogy meg tudjon vizsgálni.

-Nem tudom -feleltem és mivel rég beszélhettem utoljára megköszörültem a torkom -Mi a nevem? És mi történt velem? Semmire sem emlékszem -próbáltam érthetően beszélni, ami nagyjából sikerült is.

-Miley a neved és leestél otthon, miközben az ablakot pucultad. Nem volt nagy az esés, de elég erősen beverted a fejed. Már azt hittük, hogy elveszítünk téged. Fél órát feküdtél a házatok előtt. Mikor kiértünk nem dobogott a szíved, és pulzusod sem volt. De a gyors csapatnak és Istennek köszönhetően vissza tudtunk hozni.

-Azt mondja, hogy pár percig halott voltam? -néztem rá értetlenül.

-Sajnálom, de igen. Most viszont pihenjen. Nekem is mennem kell -búcsúzkodott, de közbe szóltam.

-Csak még egy kérdés -kértem tőle, mire megállt az ajtóba és bólintva jelezte, hogy mondhatom.

-Ki az a lány, aki itt volt velem?

-A legjobb barátnője. A baleset óta végig itt volt melletted.

-Köszönöm -válaszoltam, és figyeltem, ahogy kimegy az ajtón. Fejemet kényelmesen visszatettem a párnára, és becsuktam a szemem. Visszajött a lány is és mint eddig, most is odaült mellém.

-Nyugalom Miley itt vagyok -suttogta és megfogta a kezem. Nagyon fáradt voltam, a szememet nem tudtam kinyitni. De egy dolog biztosra vált számomra. Én nem Miley vagyok. Én nem az vagyok, akinek őt gondolnak. Az a pár dolog, amit meséltek nekem teljesen idegen számomra. Barátnő? Sose voltam az a barátkozós fajta. És ablak puculás? Tuti összekevernek valakivel. Ilyen szintre, hogy én takarítsak, sose alacsonyodnék le. Igaz, hogy nem emlékszek semmi konkrét dologra a múltamból, de ez mind kizárt.

Mikor újra felébredtem a szobába már sötétség volt. Egyedül a gépek monitorjai világítottak és a lány kezébe a telefon. Valószinűleg olvashatott, mivel jó ideje a telefonja kijelzőjét nézte, anélkül, hogy arrébb pörgette volna. Néztem egy ideig, de meguntam a némaságot, így megszólaltam.

-Szia még nem is beszélgettünk. Pedig úgy hiszem, hogy egy ideje már itt ülsz -köszöntem és küldtem felé egy mosolyt. Oké az előbb mondtam, hogy nem vagyok az a barátkozós fajta, de ő ki tudja mióta itt van mellettem és nem akarok vele bunkó lenni.

-Hát nem olyan régóta -legyintett -Hogy érzed magad? -tudakolta, mire megráztam a fejem.

-Zavarodottan. Te hogy éreznéd magad, ha felébrednél egyszer egy kórházban és nem emlékeznél semmire? -kérdeztem vissza, mire nevetve válaszolt.

-Jó igazad van. Bocsi a kérdésért -mondta, majd a szemembe nézett és azt kérdezte -Megölelhetlek? Tudom, hogy nem tudod, hogy ki vagyok és egy ölelés számodra idegentől fura lehet. De olyan jó lenne -nézett rám kérőn, mire nem tudtam nemet mondani.

-Gyere ide -tártam szét a karjaimat, már amennyire tudtam. Egy ölelés után visszatért a helyére és úgy beszélgettünk tovább -Elmondod mi a neved?

-Katie. Nagyon jó barátnők vagyunk, mindig mindent együtt csináltunk. Amikor történt a baleset, akkor is közösen takarítottunk volna. Legalábbis így terveztük, csak miközbe mentem hozzád, beugrottam egy boltba. Te meg azt hihetted, hogy nem megyek, ezért álltál neki egyedül. Ha ott lettem volna vigyázhattam volna rád. Úr- Isten annyira sajnálom Miley -hangja nagyon szomorú volt és elkezdett könnyezni is. Nem vagyok Miley! De ezt a tényt félre kellett tennem, hiszen ott sírt Katie

-Hidd el nekem, ez nem a te hibád. Lehet, hogy a baleset akkor is megtörtént volna -mondtam, de ő még mindig pityergett. Lassan elkezdtem simogatni, és közbe becsuktam a szemem. Nem beszélgettünk fél óránál többet, de nagyon kimerültem.