- Nézd - rontott be Maggie a szobánkba, egy rakat prospektussal felszerelkezve. Az ágyamon ülve lapozgattam egy balettos könyvet, és élveztem, hogy Kat végre nem szívja a véremet, mert a csatlósaival elment valahová. A barátnőm levágódott mellém, és kiterítette a színes magazinokat előttem. - Párizs, Milánó, Bécs, Stockholm... Mindenhol vannak kapcsolatai az akadémiának! És te választhatsz! - tapsikolt Maggie izgatottan.
- Tudod - köszörültem meg a torkomat. - Kicsit rosszul esik, hogy ennyire örülsz, hogy elhúzok - Maggie meglökte a vállamat. 
- Ne viccelj. Ha tehetném, ideláncolnálak az ágyadhoz! - mutatott az ágykeretemre. - De tudom, hogy Kat és Schwartz addig fojtogatnak majd, amíg végül fel nem adod. Azt pedig nem hagyhatom - mosolyodott el óvatosan. 
- Néha azt gondolom, ez a lehető legrosszabb ötlet - emeltem fel az egyik prospektust. - Máskor meg alig várom, hogy leléphessek. 
- Helyesen fogsz dönteni - szorította meg a kezemet Maggie. 
- Gondolod? - sóhajtottam. A barátnőm mélyen a szemembe nézett, és bólintott. Reméltem, hogy igaza lesz.

Aznap délután már egy kicsit nyugodtabban mentem le a kortárs órámra. Mintha átszakadt volna bennem egyfajta gát, mivel már tudtam, hogy van más lehetőségem. Ettől függetlenül rosszul éreztem magam, amiért egyedül kellett lecaplatnom a földszintre, Celine és Josh nélkül. A folyosó dugig volt diákokkal, sportfelszerelésben és tütüben szaladgáló emberekkel, hangzavar és izgatottság keringett a levegőben, én mégis magányos voltam. A legjobb barátnőmet elküldtem egy másik országba, a legjobb barátom meg betáncolta magát a Társulatba, megszabadulva ezáltal a gonoszsággal túltelített Schwartz-tól, és a rosszindulattal megtöltött Kat Reyndols-tól. Maggie-nek megvolt a saját baja az edzéseivel és a vívással, amit, a bátyjával ellenben ő tényleg komolyan is gondolt. Csak én voltam tanácstalan a jövőmet illetően. És még én akarok egy idegen országban új életet kezdeni? Ahol sem a nyelvet nem beszélem, és még csak nem is ismerek senkit, egyáltalán senkit? Mégis mit képzelek én? A bizonytalanság lassan kúszott fel a gyomromból, és körülölelte a torkomat, fokozatosan erősödő szorítással. 
- Szia, Hercegnő - szegődött mellém az egyik kanyarban Sebastian. Váratlanul ért, hogy a semmiből feltűnt, és összekulcsolta az ujjainkat. A diákság zöme már megszokta, hogy mindenki nagy-nagy bálványa, Sebastian Reynolds már nem az akadémia tanulója, mégis, amikor betette ide a lábát, megszámlálhatatlan nyáltócsa képződött a lányok közelében. Arról meg már nem is beszélve, hogy velem, az utólag csatlakozó "új lánnyal" jár, aki visszahozta sokak nagy ellenségét, Kat-et Olaszországból. A hírnevem gyakran megelőzött engem. 
- Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle csodálkozva, merthogy meg voltam róla győződve, hogy órája van az egyetemen. 
- Hiányoztál, gondoltam, benézek - mosolyodott el. - Baj? 
- Dehogy - menet közben lábujjhegyre álltam, és megpusziltam enyhén borostás arcát. Amióta nem kell betartani a szigorú sportolói kötelezettségeket, néha elhanyagolja a borotválkozást is, és ha őszinte akarok lenni, iszonyatosan jól áll neki. - Milyen napod volt?
- Szétnéztem a külföldi egyetemek között - mondta. - Maggie nem mutatta meg a prospektusokat?
- De, megmutatta - bólintottam. 
- És neked melyik tetszik? - faggatott. - Én legszívesebben Bécsbe mennék, de... - Sebastian azonnal kiszúrta, hogy fancsali képet vágok, mert megtorpant, és szembefordított magával. - Hé, mi a baj? - ráncolta a homlokát. Mivel a vonuló tanulócsorda kis híján elgázolt minket, Sebastian behúzott maga után egy csendes sarokba, ahol nem zavartunk senkit az ácsorgásunkkal. - Történt valami? Összevesztél Kat-tel? - találgatott Sebastian kétségbeesetten.
- Nem, nem erről van szó - dörzsöltem meg a halántékomat. - Csak egy kicsit megijedtem. 
- Mitől? - szorította meg a kezemet Sebastian.
- Én egyedül egy tök idegen helyen? - tártam szét a karjaimat. - Hisz ide is olyan nehezen illeszkedtem be...
- Viccelsz? - nevetett fel Sebastian. - Maggie, Celine és Josh az első perctől kezdve melletted vannak, és én is a buli óta... - itt elharapta a mondatot, holott pont a legérdekesebb rész következett volna. 
- És te is mi? - rántottam meg a kezét. Sebastian lesütötte a szemét, és kínosan mosolyogva csóválta a fejét. 
- Én sem tudlak kiverni a fejemből azóta - vallotta be, a szemembe nézve. 
- Amióta megszántál egy zsepivel a saját bulidon? - vigyorodtam el. Sebastian félszegen bólintott, magához húzott, és megpuszilta a fejem búbját. 
- Nem kell félned, oké? - simogatta a hátamat. - Nem kötelező elmennünk, ez csak egy lehetőség. Gondolkozz rajta, és döntsd el, jó? Minden rendben lesz - suttogta a fülembe. Ennél megnyugtatóbbat soha nem hallottam még. 

- Amennyiben Miss Larson nem kíván egy újabb felemelő délutánt a raktárban eltölteni, a terem közepére fárad, és a partnerével bemutatja a koreográfiát - szólalt meg Schwartz, miközben még csak le sem nyújtottunk. 
- Szükségem van még pár percre- feleltem, utalva arra, hogy előbb talán bemelegítenék, és nyújtanék még. 
- Nincs pár perce - közölte ridegen, majd tapsolt kettőt. Láttam, hogy Brandon is még csak félúton járt a bemelegítésnél, így ő is elhúzott szájjal sétált középre.
- Nem hiszem el, hogy pont egy olyan csaj a párom, akit ennyire rühell a tanár - morogta, mire belekönyököltem az oldalába. Éreztem a vádlimon, hogy még nem heverte ki teljesen a tegnapi futóedzést, és hogy a nyújtás sem volt elég, de felesleges lett volna tovább háborúskodni Schwartz-cal. Beálltunk a kezdő pozícióba Brandon-nal, aki a fülembe súgott. - Hé, csináld lazán! Inkább rikácsoljon, minthogy lesérülj - azt hiszem, most először éreztem hálát azért, mert ő a partnerem. Valamiért elhittem neki, hogy aggódik értem, és kivételesen nem csak amiatt, hogy egy esetleges sérülés esetén ő partner nélkül maradna. Hálám jeléül megszorítottam a kezét, mire ő elmosolyodott, és elkezdte a koreográfiát a zene indulásakor. Követtem a mozdulatait, bár meglehetősen lomhán, és gyakran a spiccet sem tartottam ki, mert még nem éreztem biztonságosnak. Schwartz ezt azonnal kiszúrta, és leállította a zenét. 
- Maga mégis mit képzel, milyen órán van? A spicc az spicc,  még egy olyan vidéki tánciskolai növendék is tudhatná ezt, mint maga - mély levegőt vettem, és igyekeztem elengedni a fülem mellett a sértegetését. Nem lenne tanácsos egy hét alatt másodszorra is az igazgatónál végeznem, csak mert újabb összetűzésbe kerültem a tanárommal. - Elölről, és ha lehet, ezúttal táncoljon, Miss Larson, ne sétálgasson! - visszaálltunk a pozícióba Brandon-nal, aki bujkáló vigyorral az arcán fogta át a derekamat. A zene ismét megszólalt, én pedig próbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból, csakhogy egy rossz lépésnél kibicsaklott a megfeszült bokám, és elestem. Brandon azonnal abbahagyta a táncolást, és leguggolt mellém, de Schwartz mintha észre sem vette volna. Nyilalló fájdalom hasított a bokámba, és szörnyen dühös lettem, mert tudtam, hogy pár perces bemelegítéssel ez elkerülhető lett volna. Az osztály többi tagja kétségbeesetten kapkodta a fejét, egyedül Kat nézegette unottan a manikűrjét. 
- Esetleg bemutassam én a koreográfiát? - tette fel a kezét a drágalátos szobatársam. Schwartz leállította a zenét, és sóhajtva bólintott. A galiba csak annyi volt, hogy én még mindig a terem közepén ültem, kezemet a bokámra szorítva. 
- Nagyon fáj? - kérdezte Brandon. Összeszorított fogakkal megráztam a fejem, és hagytam, hogy a párom óvatosan felhúzzon a padlóról. Kat belibegett a helyünkre, és Kyle-lal eltáncolták a koreográfiát. - Hozok jeget - pattant fel Brandon, majd anélkül kislisszant a teremből, hogy engedélyt kért volna. Valójában Schwartz egyáltalán nem Brandon-nal volt elfoglalva, sokkal inkább Kat technikájának kifogástalanságát ecsetelte. A partnerem percek múlva visszaért, és csendesen beosont a fal mellett hozzám, majd egy rongyba tekert jégdarabot szorított a fájó bokámra. 
- Miért vagy velem ilyen kedves most? - suttogtam, mire ő elengedte a jeget. - Azt hittem, csak bajt hozok rád.
- Bírom a csajokat, akik nyíltan megkérdezik, hogy lefeküdnék-e velük - vont vállat, gonosz vigyorral az arcán. Meglöktem a vállát, ő pedig felnevetett. - Nyugi, tudom, hogy nem vagy gázos, csak folyton rosszkor vagy rossz helyen - na igen, ennél pontosabban aligha fogalmazhatott volna. 
- Ahelyett, hogy Miss Larson az ujja köré csavarja Mr. White-ot is, koncentrálhatnának a... - Brandon felállt, így láthatóvá vált a jég a bokámon. - Az meg mi? - bökött a lábam felé Schwartz résnyire összehúzott szemekkel. 
- Jég - feleltem rezzenéstelen arccal. 
- Hogy kerül oda? - fonta össze maga előtt a karjait Schwartz. 
- Én hoztam - jelentkezett Brandon. Értetlenül pislogtam. Szívesen falaztam volna neki, elvégre ő is segített rajtam. - Milli bokája fájt, mert anélkül táncolt, hogy bemelegített volna. 
- És ez talán az én hibám? - bökött bele a saját mellkasába a tanárnő. 
- Nos, tulajdonképpen Milli szólt, hogy szüksége van még egy kis időre... - húzta el a száját Brandon. Láttam, ahogy Miss Schwartz arcán viharfelhők gyülekeznek, és pontosan tudtam, mi a következő lépés. 
- Brandon White és Milena Larson, az óra után jelenésük van az irodámban! - hűha, szóval már nem is az igazgatóhoz küld? Fura. - Most pedig, kezdő pozíció, mindenki! - Brandon tanácstalanul ácsorgott mellettem, mire Schwartz dühösen rivallt ránk. - Larson és White is! Azonnal! - sóhajtva leraktam a jeget a földre, és megmozgattam a bokámat, hogy ellenőrizzem, tudok-e táncolni. A jég segített, már nem fájt annyira, és gond nélkül mozgott is, úgyhogy beálltam Brandon-nal a pozícióba. 
- Nem kellett volna megvédened - mondtam neki, miközben kiforgatott a koreográfia szerint. 
- Elegem van ebből a hárpiából - közölte. - Meg hogy igazságtalanul hibáztat téged mindenért. 
- Felesleges volt beleártanod magad. 
- Francokat - ellenkezett két lépés között. - Lásd be, hogy többé nem vagy képes egyedül megbirkózni ezzel - forgatta a szemét. 
- Ezt nem hiszem el! - állította le a zenét Schwartz. - Miss Larson, úgy tűnik, talkshow-nak képzeli az óráimat! Maga és Mr. White, kifelé! - intett az ajtó felé. Tulajdonképpen már vártam, mikor jön elő a kedvenc fenyítésével, és cseppet sem lepődtem meg. Eleresztettem Brandon-t, és kisétáltam a teremből, Brandon pedig követett. Becsapta maga mögött az ajtót, és levágódtunk a földre. Nem érdekelt, hogy koszos lesz a tütüm, vagy hogy hideg a padló. Egyre inkább úgy éreztem, Schwartz a véremet akarja. És talán nem átvitt értelemben. 
- Na tessék! - hallottunk meg egy hangot szemből. - Épp hogy csak kiteszem a lábamat Londonból, te már megint bajba kerülsz? - összeugrott a gyomrom, amikor felismertem a hangot. Két nagy bőrönddel, és milliónyi táskával felaggatva, Celine Parks állt előttem.