- Nem rúgtak ki - sóhajtotta Celine, miközben kivett egy kupac ruhát a bőröndjéből. - Áthelyeztek a Royal Ballet-be.
- Az embereket nem helyezik át csak úgy a Royal Ballet-be - húzta össze résnyire a szemeit Maggie, az ágyamon ülve. Ő és Celine halálos nyugodtsággal diskuráltak legjobb barátnőnk visszatéréséről, én azonban egyre idegesebben ácsorogtam a tütümben, a szekrényajtónak dőlve. 
- Tudod, Milli - fordult felém Celine. - minimum arra számítottam, hogy a nyakamba ugrasz.
- Megtenném, de aggaszt valami - köszörültem meg a torkomat. Celine és Maggie is kérdőn vonták fel a szemöldöküket. És abban a pillanatban besétált... Maga az ördög. Legalábbis, az egyik fiókája.  
- Ez meg mi a jó franc? - fékezett le az ágyam lábánál Kat. Celine felegyenesedett, és állta ősellensége tekintetét. Ó, egek. Ki hinné, hogy Celine több hetet külföldön töltött? Úgy tűnik, minden ugyanott folytatódik, ahol abbahagyták. 
- Nem, nem káprázik a szemed. Szia, Kathrina - vigyorodott el Celine.
- Róma ilyen hamar rájött, hogy tehetségtelen és felesleges vagy? - vágta csípőre a kezeit Kat. 
- Nem, nyugi, engem nem ugyanezzel az indokkal küldtek haza - kacsintott egyet Celine Kat-re. Óvatosan Maggie-re pillantottam, jelezve, hogy ugrásra készen állok, ha bármelyikük megtámadná a másikat. Maggie a testvére felé biccentett, Kat így az ő reszortja lett. 
- Aha, és akkor mi a fenét keresel a szobámban? - billentette oldalra a fejét Kat. 
- A kollégiumban lakom, ebben a szobában. Hogy te hol laksz, az már nem az én problémám - vont vállat Celine, és egy egyszerű mozdulattal lesöpörte a földre Kat néhány füzetét az asztalról. Lehunytam a szemem, tudtam, hogy a bomba most fog robbanni. Szerencsére Maggie jobb reflexekkel van megáldva, mint én, úgyhogy ő hamarabb elkapta a nővére ruhájának ujját, mint ahogy én el tudtam volna rántani bármerre is Celine-t. Maggie leküzdötte Kat-et a padlóra, és rátérdelt a könyökére. 
- Meg vagy te húzatva? - visított fel Kat. - Ha eltört a karom, biztosan feljelentelek! - üvöltötte. 
- Nem tört el semmid - válaszolta neki nyugodtan Maggie. 
- De el fog, ha nem adod át a helyedet - szólalt meg Celine. Csendre intettem, de ő nem foglalkozott velem. Leguggolt Maggie mellé, épp Kat fölé. - Visszajöttem, Kat, úgyhogy költözz át egy másik szobába, különben elintézem, hogy anélkül darálják le a jelentkezési lapodat a Társulatban, hogy elolvasták volna - sosem láttam még ilyennek Celine-t. Persze, mindig küzdött azért, amit akart, és ezt általában el is érte. Kat-tel szemben előszeretettel alkalmazott alternatív eszközöket (például, betörtünk az osztályfőnökünk irodájába...), de nem gondoltam volna, hogy ilyen hatásosan képes fenyegetőzni. Merthogy Kat a következő pillanatban felhorkantott, elmorgott egy "jól van"-t, aztán lelökte magáról Maggie-t, egy táskába kábé öt perc alatt beledobálta az összes cuccát, és már ott sem volt. Annyira gyorsan és váratlanul történt minden, hogy egy darabig csak tátott szájjal bámultam a nagy elánnal bevágott ajtóra. Celine és Maggie persze ekkor már örömtáncot jártak, Kat-et szidalmazták, és koccintást emlegettek, én azonban alig akartam elhinni, hogy tényleg megszabadultam tőle. 
- Szerintem éjjel belopózik, és megfojt egy párnával - motyogtam. 
- Szóval nem sikerült három hét alatt sem kinőnöd ezt a beteges pesszimizmust - forgatta a szemét Celine. 
- Ez nem vicc, amióta elmentél, minden este egy ollóval aludtam, mert féltem, hogy rám ront! - hadakoztam. Maggie hevesen bólogatott.
- Kiskorunkban én az elhasznált spicc cipőjét raktam a párnám alá - amikor Celine és én is értetlenül néztünk rá, hozzátette. - Nagyot üt. 
- Semmi gond. Majd feldolgozza - legyintett Celine, és folytatta a kipakolást. Ekkor érkezett meg a következő vendégünk. Josh lófrált be a szobába, fülében a fülhallgatójával, a telefonját nyomkodva. 
- Nem kell a beszólás, csak megvárom Milli-t, felőlem akár egy mészárlást is megtervezhetsz, az sem... - valamit megérezhetett, mert abbahagyta a kiabálást (túl hangosan hallgatta a zenét), és felpillantott. Celine pedig ott állt vele szemben. Josh hitetlen arcot vágva vette ki a füléből a fülest. Először rám, majd Maggie-re nézett, végül vissza Celine-re, aki széttárta a karjait, afféle "itt vagyok" mozdulattal. 
- Szia - köszönt bizonytalanul Celine. Josh ledobta a telefonját az ágyamra, és odalépett a barátnőm elé. 
- Te valódi vagy, vagy túl sok hamburgert ettem, és már képzelődöm? - kérdezte gyanakodva, mire Celine belebokszolt a vállába. Josh a fájó ponthoz kapott, és feljajdult. - Ó, határozottan valódi vagy - egy bénácska mozdulattal átölelte Celine-t. Ez fura, azt hittem, tartják a kapcsolatot. Bár, egyikük sem szólt semmit a másikról, szóval ez intő jel lehetett volna. - Hogy kerülsz ide? - kérdezte Josh végül. 
- Áthelyeztek az itteni Társulatba - felelte Celine hanyagul, két kupac könyv elpakolása között. Josh a homlokát ráncolta. 
- Ez fura, nekünk nem szóltak. 
- Csak a jövő héten kezdek - válaszolta Celine a vállát vonogatva. 
- És te nem kapsz lakást? - faggatózott tovább Josh. Láttam Celine arcán, ahogy egyre feszültebbé válik, és a száját összepréselve felel.
- Nem. Nem mindenkinek Claire Boston az anyja - vágta rá Celine, Josh híres balett-táncos édesanyjára utalva. 
- Hé - emelte fel a kezét Josh. - Soha nem éltem vissza azzal, hogy ki az anyám. 
- Ez igaz - álltam ki Josh mellett. Valami nem stimmelt Celine-nel. Szinte percről percre torzult el az arca. 
- Na jó - csapta össze a tenyereit Maggie. - Most, hogy mindannyian újra együtt vagyunk - pillantott körbe. - Ünnepeljünk! 
- Nekem próbám lesz - húzta el a száját Josh.
- Akkor hogyhogy jöttél? - fonta össze maga előtt a karjait Maggie. Josh csettintett egyet, mintha csak valami baromi fontos jutott volna az eszébe, és kivett a hátizsákjából egy vaskos katalógust. 
- Átküldtem volna, de sehol nem találtam meg a neten - nyomta a kezembe. - Minden benne van a nemzetközileg jegyzett összes Társulatról, sikerességi sorrendben - kinyitotta a kiadványt, és gyorsan végiglapozta. - Orosz, olasz, spanyol, osztrák, portugál, kínai, japán... - sorolta. 
- Miről van szó? - ráncolta a homlokát Celine, a kiürült bőröndjét az ágya alá taszítva. 
- Milli lelép - közölte egyszerűen Josh. Celine-nek kikerekedtek a szemei, és úgy meredt rám, mintha legalábbis szivárványt köptem volna.
- Mi van? Hova? - kapkodta a fejét. Maggie nagyot sóhajtva huppant vissza az ágyamra, nyilván érezte, hogy ebből nem lesz egyhamar ünneplés. 
- Schwartz és Kat megkeserítik itt az életét. Le kell lépnie, mielőtt megbolondul - magyarázta Josh.
- Vagy a tesóm kinyírja álmában - tette hozzá rendkívül derűlátóan Maggie. Celine percekig csak hallgatott. Már épp levettem a tütümet, és bevonultam volna a fürdőbe, hogy a tragikus kimenetelű táncórám után lezuhanyozzak, amikor Celine újra rátalált a hangjára. 
- Nem vettek át a Royal Balett-be - a mosdóban kiesett a kezemből a törölköző. Visszamentem a szobába, ahol Josh és Maggie mozdulatlanul, teljesen lefagyva meredtek Celine-re, aki lerogyott az íróasztalához tartozó székre, és a tenyerébe temette az arcát. - Eljöttem a Társulattól. 
- Hogy mit csináltál? - kérdezte reszkető hangon Maggie, tökéletes szinkronban velem. 
- Eljöttem. Még nem állok készen rá - mondta ki Celine, ezúttal már ránk pillantva. 
- Viccelsz? - pattant fel Maggie. - Egész életedben erre készültél, hogyne állnál készen? 
- Nem arra - legyintett Celine. - Hanem elengedni titeket - sóhajtotta, és szinte biztos vagyok benne, hogy egy kínosan rövid másodpercig Josh szemébe nézett. Felállt, és odalépett hozzám. - Tudom, hogy te intézted el ezt nekem, és hogy mindent kockára tettél azért, hogy megkapjam azt a helyet Rómában, és ezért örökké hálás leszek neked, de én nem akarok ott táncolni. Nekem ez az otthonom. Itt vannak a barátaim, ide tartozom. Hozzátok - szorította meg a kezemet. 
- Hallod, téged elraboltak az ufók, és valami mutáns-Celine Parks-ot küldtek vissza helyetted? - szólalt meg Josh. - Mi a fenét műveltél azzal az érzéketlen jégkirálynővel, aki voltál?
- Előbb-utóbb mindenki felnő, nem? - mosolyodott el Celine, Josh felé fordulva. - De ne hidd, hogy most már picsogó kis liba leszek, aki elsírja magát egy kiscica láttán - tette hozzá elkomolyodva. Maggie felsikoltott örömében, tapsikolni kezdett, aztán összevont minket egy nagy, össz-baráti ölelésbe. Nos, valahogy így történt, hogy Celine Kőszikla Parks, aki azzal üdvözölt az első estémen a Nemzeti Sportakadémián, hogy "ide nem barátkozni jár az ember", feladta élete nagy lehetőségét azért, mert képtelen volt a barátai nélkül meglenni. Igaza volt. Előbb-utóbb tényleg mindenki felnő. 

-Új életet kezdtem, de ez nem azt jelenti, hogy olcsó ribanc módjára odadobom magam bárkinek - gyűrte össze a szalvétáját Celine az ebédlőben. Épp befejeztük a reggelinket, Maggie, ő és én szombaton, több mint egy héttel azután, hogy Celine beállított volna az akadémiára. 
- Nem bárkiről van szó, hanem Josh-ról - sóhajtotta Maggie. - Hiszen le is feküdtél vele, mielőtt elmentél Rómába! - fogta a fejét. Celine résnyire összehúzott szemekkel meredt a barátnőnkre.
 - Fogd már be! - sziszegte. - Nem jövök össze vele.
- De olyan cuki! - csapta össze a tenyereit Maggie. - Nem értem, mi bajod vele.
- Akkor randizz vele te - vetette oda neki Celine.
- Odáig van érted - csóválta a fejét Maggie. - Nem véletlenül hívott el randizni! 
- Duplarandira hívott - javította ki Celine. - És semmi kedvem egész este azt bámulni, ahogy a bátyád és Milena nyalják egymást. 
- Nem szoktuk... nyalni egymást. Nyilvánosan legalábbis - húztam el a számat, mire Maggie elvigyorodott. 
- Egy Royal Balett előadásra hívott - ezúttal Maggie helyesbített. 
- Na jó - dőlt hátra Celine, amolyan "most megmondom, mi van" stílusban. - Igen, kedvelem Josh-t. Jól néz ki, okos, és remekül táncol, de ezen kívül semmi közös nincs bennünk. Sőt, gyakorlatilag egymás szöges ellentétei vagyunk. Nem tudnék beleszeretni. Az elmúlt három évben nem sikerült, miért épp most történne meg? Annyira viszont fontos nekem, hogy ne hitegessem. Ezért nem megyek el vele az előadásra. Meg sehova máshova sem - azt hiszem, legalább olyan csalódott arcot vágtam, mint Maggie. És az addig rendben is van, hogy Celine viszonylag könnyedén túllép a dolgon, de Josh? Ezután hogy viszonyuljak hozzájuk? Ezért kell jól átgondolni, ha két barát esetleg többre adná a fejét... Mielőtt bármit reagálhattunk volna, üzenetet jelzett a telefonom.
- Este találkozunk? - kérdezte Maggie, miközben a tálcámat a mögöttünk lévő gyűjtőre raktam, és belebújtam a dzsekimbe. 
- Persze, az előadás előtt a szobában leszek, kábé fél órát - válaszoltam neki, majd gyors búcsút vettem mindkettejüktől, és már rohantam is ki, az akadémia épülete elé, ahol, igen, a világ legédesebb, legjóképűbb pasija ácsorgott, rám várva. Lepattogtam a lépcsőn, és konkrétan a nyakába ugrottam. Sebastian nevetve állta a rohamot, átkarolta a derekamat, és megpörgetett a levegőben. 
- Mitől van ilyen jókedved? - kérdezte mosolyogva, miután letett a földre. 
- Itt van Celine, itt vagy te, két hét múlva láthatom a családomat is, kell ennél több? - kulcsoltam össze az ujjainkat. Felszálltunk az akadémia előtt megálló buszra, és meg sem álltunk a világítótoronyig. Ami régen a siránkozásaink, a gondolkodás, és az egyedüllét helye volt, mostanra randihelyszínné avanzsált, és egek, úgy imádtam! Minden szombaton odamentünk, és egészen az este hatig kezdődő táncórámig ott beszélgettünk. Az a hely ismeri minden titkunkat, és általa mi is megismerhettük egymáséit. 
Amikor Sebastian belökte a nagy vasajtót, kezdtem egyre idegesebb lenni. Egy ideje nem beszéltünk a külföldi terveinkről, én azonban meghoztam a döntésemet, és ezt most kell elmondanom neki. Féltem, hogy rosszul fogadja majd, vagy hogy neki teljesen más elképzelései vannak a jövőről, de túl sokszor döntöttem már mások kedve szerint. Ideje a saját érdekeimet előtérbe helyezni. Sebastian elővette a hátizsákomból a barna plédet, és leterítette. 
- Mondani szeretnék valamit - kezdte, miközben letelepedtünk mindketten. - A külföldi dologról. 
- Én is - hunytam le a szemem. Nagyszerű. Bár nagyobb lenne a gyomrom egy gyűszűnél! - Te is eldöntötted, hogy mit szeretnél? - kérdeztem reszkető hangon. Sebastian bólintott. 
- Mi lenne, ha egyszerre mondanánk ki? - javasolta. Belegyezően biccentettem, és megfogtuk egymás kezét. - Oké, három, kettő, egy... - számolt vissza. 
- Nem megyek sehová - böktem ki, csukott szemekkel.
- Tavasszal Bécsben folytatom az egyetemet - mondta ki, velem egyszerre. Egy pillanatra mindketten megdermedtünk, aztán óvatosan ránéztem. Ő is ugyanolyan meglepett volt, mint én. - Azt hittem, te is el akarsz menni. Hogy megszabadulj Schwartz-tól, meg a zsarnok húgomtól. 
- Igen, így volt - bólintottam. - De Celine ráébresztett valamire - dörzsöltem meg a halántékomat. Sebastian kíváncsian pislogott. - Amíg vannak itt igazi barátaim, felesleges elmenekülnöm. 
- Értem - suttogta, lesütött szemekkel. 
- Mondd, te csak azért akarsz elmenni, hogy a szüleidet bosszantsd? - kérdeztem csendesen. Sebastian elhúzta tőlem a kezét, és hitetlenül felnevetett. 
- Azt hiszed, mindent miattuk csinálok? 
- Hát, régen eléggé úgy tűnt - feleltem. 
- Ha tudni akarod, ezt speciel támogatják - mondta. - Kifejezetten örülnek neki, hogy külföldön fogok tanulni. 
- Egyértelműen jövő időt használsz. Nem feltételest - jegyeztem meg, miközben már könnyek mardosták a szememet. 
- Igen, nos - vakarta meg a tarkóját. - Én mindenképp megyek, Milli - nézett mélyen a szemembe. És kész. Minden boldogságfelhőm, amim volt, szertefoszlott. 
Nem hibáztathattam. Ő is ugyanúgy gondolkodott, ahogy én. Többé nem mások szájíze szerint akarta meghozni a fontos döntéseit. És ez így rendben is van. Teljesen. Még akkor is, ha ezzel az amúgy is megtépázott szívem újra darabokra törik. 

Drágáim! 
Hatalmas bocsánatkéréssel tartozom nektek, amiért ennyit kellett várni az új részre...Őszintén sajnálom, hogy így elhúzódott :( Nagyon köszönöm a türelmeteket! 
A helyzet az, hogy Milli és a többiek története szép lassan (igazából csak azért lassan, mert sosincs időm írni :(  ) a végéhez közeledik. Terveim szerint még egy huszadik fejezet, és egy epilógus van hátra, de nem kizárt, hogy összesűrítem a kettőt. Nem azért teszek pontot a dolog végére, mert nem szeretném folytatni, vagy mert nincs időm rá (pedig nincs :'D ) hanem mert úgy érzem, kifújt a lendület, ebben ennyi volt, teljesen felesleges tovább húzni. Természetesen, ha valami korszakalkotó ötletem támad hozzá, elképzelhető egy harmadik rész is, de a közeljövőben nem látok erre nagy esélyt. Az írói utószóban majd ömlengek nektek arról, hogy milyen csodálatosak vagytok, és hogy mennyire hálás vagyok nektek, úgyhogy azt akkorra hagyom.
Akik a többi történetemet is követik, láthatják, hogy azok sem voltak aktívak mostanában, de az őszi szünetben mindenhol igyekszek frissíteni. Ott is elolvashatjátok majd ezeket a sorokat (kivétel a Parkolópályán, belőle még van pár fejezet ;) ), a régóta stagnáló Tűz és vizet hamarosan egy, remélhetőleg méltó befejezéssel lezárom, de ez nem azt jelenti, hogy vénségemre szépen kivonulnék innen, tartogatok még nektek néhány történetet, és nagyon bízom benne, hogy azokat is olyan szeretettel fogadjátok majd, mint az eddigieket :) 
Nagyon szépen köszönök mindent, tartsatok ki, mindjárt hosszú hétvége!!! <3