Amikor azt hittem, Miss Schwartz mestere a megalázásnak, óriásit tévedtem. Kat Reynolds gond nélkül kenterbe veri őt, bármikor. 
Még csak egy hét telt el azóta, hogy visszatolta a csinos fenekét Angliába, és beköltözött a szobámba, annyiszor tiport a sárba (egyszer szó szerint is), hogy már meguntam számon tartani. Az egész azzal kezdődött, hogy az öltözőben minden egyes alkalommal úgy beszélt rólam fennhangon, mintha a közelben sem lennék. Amikor emlékeztettem őt arra, hogy mellette ülök, egy egyszerű mozdulattal lelökte a táskámat a földre, majd rátaposott. Kétszer. Ekkor még szembeszálltam vele. Kiabáltam és elhordtam mindennek. Aztán elkövettem életem talán egyik legnagyobb hibáját. Kicsúszott a számon, hogy én intéztem el, hogy visszajöjjön, és Celine menjen ki a helyére. A keze már lendült is, az utolsó pillanatban az öltözőnkbe berontó Maggie akadályozta meg, hogy felpofozzon. A barátnőm kimentett az ördög karmai közül, aki odabent olyan szörnyű patáliát csapott, hogy szerintem még Celine is hallotta Olaszországban. Üvöltött, sírt, szitkozódott, és olyan tintát nem tűrő szavakkal illetett engem, hogy még én is belepirultam a folyosón. Maggie megpróbált lenyugtatni, amikor arról kezdtem hadarni neki, hogy a nővére éjszaka minden bizonnyal megfojt egy párnával, de ez a fajta jövőkép túlságosan reálisnak tűnt. Reszketve jártam be az összes órámra azon a napon, mindvégig arra vártam, hogy Kat mikor támad nekem. Legnagyobb meglepetésemre a többiek jól fogadták a visszatérését, mindannyian ujjongtak, és azt hajtogatták, hogy szuper lesz tanulni tőle ismét. A rosszindulaton kívül nem nagyon láttam mást ebben a lányban, úgyhogy én nem osztottam ezt a véleményt, de persze ez is egy álláspont. A baj inkább az volt vele, hogy ezáltal minden szövetségesem odaveszett az osztályból, egyedül Maggie-re számíthattam, de vele leginkább csak este találkoztam. 
Végül Kat mégsem ölt meg (vagyis, egyelőre), de előszeretettel cseszegetett. Egyik alkalommal, amikor a zuhogó esőben az udvaron keresztül gyalogoltam át az uszodába, épp szembejött velem. Reméltem, hogy köszönés nélkül túl lehetünk az ügyön, de ő megtorpant, megkérdezte, hogy az esőfelhő tényleg csak engem követ-e, majd közölte, hogy tűnjek el az útjából, és egy jókorát lökött rajtam, aminek következtében seggel beleestem a műfüves pálya mellett felgyülemlett sártócsába. Szerettem volna utánakiáltani, hogy menjen a pokolba, de rájöttem, hogy ő ott tulajdonképpen maga a királynő, úgyhogy valami durvább helyet kell kitalálnom, ahová elküldhetem, még ha csak fejben is. Feltápászkodtam, és a nadrágomat dörzsölve léptem be az uszoda épületébe. Arra számítottam, hogy üres lesz az öltöző, elvégre a beosztás szerint minden edzés véget ért aznapra, ezért meglepődtem, hogy egy lány épp akkor lépett ki a vizesblokkból, amikor becsuktam az ajtót. Sőt, mi több, ismertem is ezt a lányt. 
- Szia, Sophia - köszöntem neki. Bár korábban voltunk párszor moziban, és beszélőviszonyban voltunk, ő és Nina levegőnek néz, amióta kiderült, hogy én kavartam bele a lányok szerződéseibe. - Te is szoktál úszni? - érdeklődtem kedvesen, miközben lepakoltam a táskámat, és levettem a nadrágomat, hogy felmérjem, mekkora a kár benne. Konkrétan úgy festettem, mintha bekakáltam volna. Nagyszerű. 
- Összefutottál Kat-tel? - biccentett a tropára ment gatyám felé Sophia. Elhúzott szájjal bólintottam. - Figyelj, nem akarok vészmadár lenni, vagy ilyesmi, de vadászik rád. Légy óvatos! - figyelmeztetett. 
- Miért vagy rendes velem? - kérdeztem zavartan. - Azt hittem, utálsz - Sophia beledobta a fésűjét a táskájába, és rám nézett. 
- Ebben az iskolában farkastörvények uralkodnak, Milli. A gyengék elhullanak, az erősek győznek. Nincs ebben semmi meglepő - vonta meg a vállát. - Mindannyian azt hittük, Celine a gyenge és Kat az erős. De te igazságot tettél. Rossz, hogy nincs itt, tényleg nagyon hiányzik, de sokkal jobban megérdemli azt a helyet, mint Kat. És tudod mit? - becipzárazta a táskáját, és a vállára kapta. - Irigyellek, amiért meg merted ezt tenni. Ha bárki más jön rá hasonlóra, valószínűleg meghúzza magát csendben, és eltűri a hazugságokat meg a kavarást. Példakép vagy, Milli - mosolygott rám, majd magamra hagyott. Melegség öntött el Sophia szavai hatására, és hirtelenjében nem is tűnt minden olyan kilátástalannak. Ha ő nem látja annak, nekem miért kéne?

A szokásos másfél órás úszásom után fáradtan, a táskámban tartott tartalék melegítőnadrágomban baktattam vissza a szobába. Sejtettem, hogy Kat már ott lesz, és fel is készültem mindenre, csak épp arra nem, ami fogadott. Már kintről hallottam, hogy beszélget valakivel, és hamar felismertem a partnere hangját is. 
- Esküszöm, nem értelek - mondta Kat. - Megkaphatnál bárkit, akárkit ezen a bolygón, és neked épp ő kell. Komolyan mondom, szánalmas vagy.
- Épp azért kell ő, mert akárkit megkaphatnék - felelte Sebastian. Lélegzetvisszafojtva vártam a folytatást, az ajtónkra úgy rátapadva, mint egy matrica. - Mi a fenét kezdenék egy átlagos csajjal? Vagy mondjuk egy olyannal, mint te - röhögte el magát a fiú. Lehunytam a szemem. Imádom a nevetését. 
- Ugyan - horkantott fel Kat. - Tényleg nem tűnik fel, mit művel? Téged lebeszél a vívásról, engem meg kirúgat az olasz társulatból... 
- Még hozzád képest is ostobaság ezzel dobálózni - válaszolta fojtott hangon Sebastian. Egyből tudtam, hogy Kat átlépett egy határt, és a bátyja nem hagyja, hogy még veszélyesebb területekre merészkedjen. - Pontosan tudod, hogy én hagytam ott a vívást, és Milli véleménye akkor sem befolyásolt volna, ha akkor együtt vagyunk. De nem voltunk - nyomatékosította. - A szerződésedről meg annyit, hogy az már akkor is egy ordas nagy kamu volt, amikor a papírra egy betű sem volt még leírva. 
- Tönkretesz téged, Sebastian - próbálkozott tovább Kat. Úgy döntöttem, még egy reakciót várok meg, aztán közbelépek. Nem az zavart, hogy áskálódik, az már totál megszokott volt, sokkal inkább az, hogy a kapcsolatomat akarja tönkretenni. Azt hittem, betartja azt a minimális szabályt, hogy a magánélet tabu, de ezek szerint sokkal gátlástalanabb, mint hittem. Eszembe jutottak Sophia szavai. Példakép lennék? A példaképek kiállnak magukért, és harcolnak az igazukért. Tavaly harcoltam Celine és Sebastian igazáért. Itt az ideje a magaméért is tenni valamit. 
- Épp ellenkezőleg - hangzott a válasz Sebastian-tól. Mielőtt benyitottam volna, vettem egy mély levegőt, és összeszedtem minden bátorságomat. Kicsit abszurd, hogy az életemet féltve lépek be a saját szobámba. 
- Sziasztok - köszöntem nekik, mire mindketten felém kapták a fejüket. Kat rosszalló pillantással méltatott, Sebastian pedig felpattant, odalépett hozzám, és puszit nyomott az arcomra. 
- Megyünk? - kérdezte reménykedve. 
- Megvársz odakint? Csak egy perc - pillantottam rá mosolyogva. Sebastian felröhögött.
- Arra kérsz, hogy hagyjalak kettesben vele? - mutatott a húgára úgy, mintha maga a megtestesült gonoszság állna velem szemben. Oké, béna hasonlat. Tényleg maga a megtestesült gonoszság állt velem szemben. Lábujjhegyre álltam, és adtam egy puszit a fiú arcára. 
- Ne aggódj - suttogtam, mire Sebastian vetett egy hosszú, jelentőségteljes pillantást Kat-re, majd megszorította a kezemet, és kiment. A szobatársam maga előtt összefont karokkal, harci beállásban várta, hogy mit akarok tőle. - Tudod, Kat, azt gondoltam, van egy íratlan szabály a táncosok között - léptem közelebb hozzá. A testtartása mit sem változott, csak a szemöldökét húzta fel, jelezve, mennyire szánalmasnak tart. - Az, hogy a táncteremben harcolunk egymással, nem pedig a magánéletben. 
- Látszik, mennyire naiv vagy - billentette oldalra a fejét szánakozón Kat. - Különben is, miért maradnék a tánctermen belül, ha te egyszer Olaszországig nyújtózkodtál, hogy visszavágj nekem? 
- Akár hiszed, akár nem, annak semmi köze nem volt hozzád. Celine miatt tettem - mondtam. A hangom sokkal határozottabb volt, mint hittem. - Rosszkor voltál rossz helyen - vontam vállat, tettetve, hogy ugyanolyan rangú vagyok, mint ő. Ez cseppet sem volt így. Rettegtem tőle, és a kicsinyes bosszú hadjáratától, aminek első állomásaként épp azt vette célba, aki még a táncnál is fontosabb számomra.  
- Nos, te is rosszkor voltál rossz helyen, amikor megismerkedtél a bátyámmal - felelte. - Ne hidd, hogy annyiban hagyom, hogy derékba törted a nemzetközi karrieremet. 
- Ugyan már! - csóváltam a fejem. - Ezer lehetőséged lesz még befutni külföldön. Semmitől sem vágtalak el. 
- Akkor mégis miért erőltetted annyira, hogy Celine-é legyen a pozícióm? - emelte fel a hangját. Tudtam, hogy ha nem állítom le, Sebastian hamarosan beront, és kicipel innen azelőtt, hogy tisztázhattam volna a helyzetet ezzel a kis ördögfajzattal. 
- Mert ő érdemelte ki, és nem te! - üvöltöttem, majd visszafogottabban hozzátettem: - Jó lenne, ha beletörődnél végre. Az állás Celine-é, a szoba pedig kettőnkké. Nem érdekel, hogy mennyivel táncolsz jobban nálam, leszarom, hogy népszerűbb vagy, és a legkevésbé sem hat meg, hogy Miss Schwartz úgy nyalja a seggedet, mintha te lennél a királynő, de egy dolog biztos. Ezt az évet így kell lehúznunk. Ezen a tizenöt négyzetméteren, kettesben. Úgyhogy mindkettőnk érdekében mondom, hogy sokkal jobb lenne, ha befejeznénk ezt az állandó háborúskodást - Kat egy pillanatra elgondolkodott, aztán mélyen a szemembe nézve válaszolt. 
- Nem fogok megfutamodni, csak mert te arra kérsz. 
- Jó - biccentettem, bár nem erre a reakcióra számítottam. Oké, nem is arra, hogy a karjaimba omolva, könnyekben kitörve közli, hogy mindig is a barátjának tartott, de ez a hideg ellenállás meglepett. - De akkor ne csodálkozz, ha felveszem a kesztyűt. 

- Ezt mondta? Szó szerint? - tömte a szájába a hamburgere utolsó falatjait Josh. Ő, Maggie és én egy belvárosi gyorsétteremben ültünk, az egyik eldugott asztalnál. Josh étrendje már nem annyira kötött, a társulatban úgy vannak vele, hogy aki akar táncolni, úgyis ügyel arra, hogy ne hízzon el, a suliban viszont komoly étrendet kell tartanunk, amit persze sokan megszegnek, így csak icipici lelkiismeret-furdalásom volt az extra mini sajtburgerem eltüntetése után. Maggie izgatottan szürcsölte a kóláját. 
- Ez nagyon para! Kiskorunkban engem is folyton fenyegetett, de anyáék aztán szerencsére bedugtak egy sportsuliba, úgyhogy csak hétvégente találkoztunk - mondta Maggie.
- Figyelj, szerintem szólnod kéne az igazgatónak. Nem hinném, hogy ezt csak úgy mondja - javasolta Josh. Nagyot sóhajtottam.
- Gondolod, hogy akkor megoldódik? 
- Mindenesetre, kapsz egy új szobatársat - bólintott Josh. 
- Vagy leszarnak, ahogy engem is két éve, mikor új szobatársért könyörögtem. Az a lány minden este az én ágyamban aludt - fonta össze maga előtt a karjait sértődötten Maggie. 
- Lehet, hogy rossz ötlet volt elintézni Celine olasz helyét - temettem a tenyerembe az arcomat. 
- Szivi, ez baromság - tette a kezemre a kezét Maggie. - Celine-nek ott a helye! Egész életében hálás lesz neked, amiért igazságot szolgáltattál. 
- Igen, egyfelől örülök, hogy jól alakulnak a dolgai, másfelől viszont komoly esély van arra, hogy amikor meglátogatom Rómában, felkeresem a helyi maffiát, hogy nyírják ki a drágalátos nővéredet... - motyogtam. Maggie elröhögte magát. 
- Nem te lennél az első, aki felbérel erre valakit. 
- Na jó - Josh hangos csörgéssel összegyűrte a hambija csomagolását. - Ez agyrém. A csaj totál be van kattanva! - mutatott a halántékára. - Muszáj bemenned az igazgatóhoz - rázta a fejét. 
- Tudjátok mi a vicces? - dörzsölte a tenyereit Maggie. Kérdőn pillantottunk rá. Elképzelésem sem volt, mi lehet számára vicces. - Tavaly ilyenkor Sebastian és Benett, most meg Kat miatt kell üléseznünk minden nap. Élmény veled barátkozni - vigyorgott. Egy darabig pislogás nélkül meredtem rá, vártam, hogy abbahagyja a nevetést, de úgy tűnt, komolyan gondolja. - Most mi van? - fordult körbe. - Ha már az én életem egy kalap nagy unalom, legalább a barátaimé legyen izgalmas! 
- Az olimpia válogatóversenyére készülsz, és nem izgalmas az életed? - rázta a fejét értetlenül Josh. Maggie vállat vont. 
- Jó, az nem olyan. Ezek szaftos dolgok - mosolyodott el újra. 
- Én is tuti jól szórakoznék, ha nem az én életem lenne veszélyben a szobatársam miatt - legyintettem. Mielőtt folytathattuk volna a helyzet kielemzését, megcsörrent Josh telefonja. Láttam, hogy valami "Adam" keresi, úgyhogy nem faggatóztam. Josh közölte, hogy próbára kell mennie, így elköszönt tőlünk, és megígértette velem, hogy beszélek az igazgatóval. Miután lelépett, Maggie és én is összecuccoltunk, és a kollégium felé vettük az irányt. 
- Kérdezhetek valamit? - húzódott közelebb hozzám Maggie menet közben. 
- Persze - bólintottam. Megálltunk egy piros lámpánál, így szembefordult velem. 
- Boldog vagy a bátyámmal? - egy pillanatra kizökkentett a kérdése. Nem is értettem, miért tette fel. - Úgy értem - nevetett fel, amikor kiszúrta az értetlenséget az arcomon. - Vele akarsz maradni, ugye? Sebastian sosem volt még ennyire odáig senkiért, pedig, hidd el, randizott pár lánnyal.
- Kösz, ezzel most megnyugtatsz - röhögtem el magam. Maggie csendre intett, és folytatta. 
- Boldog, és végre teljes az élete. Azt tanulja, ami érdekli, és azzal van, akit szeret. Te vagy a legjobb barátnőm, de ha tönkreteszed a tesómat, át fogom értékelni ezt - rázogatta meg előttem a mutatóujját, amolyan fenyegetésszerűen. 
- Ez most a kötelező tesós-szöveg volt? - karoltam belé, miközben átsétáltunk a zebrán. Maggie vállat vont. 
- Bocsi, de úgy éreztem, muszáj tudnod erről. A szüleink utálják, hogy Sebastian már nem vív, de ő most sokkal boldogabb, mint a páston volt. És ez túlnyomórészt neked köszönhető - elégedett mosollyal sétáltam vissza a szobámba. Már az sem érdekelt, hogy Kat miféle meglepetéseket tartogat a számomra. Pedig tudhattam volna, hogy a tarsolya nem ürül ki egyhamar. 

Sziasztok! :) 

Annyira nagyon örülök, hogy végre tudok nektek új résszel szolgálni! :) Tudom, hogy az utóbbi időben (na jó, nem is annyira az utóbbiban) elég passzív voltam, de sajnos túl sok túl nagy változás zajlott le felém (új suli, új város, új lakótárs- lecseréltem a szüleimet, haha), és sokkal nehezebb volt beilleszkedni és megszokni mindent, mint hittem. A hab a tortán pedig az, hogy mire mindez sikerült, kezdődik is a vizsgaidőszak. Juhé! Persze az én agyam ilyenkor a legtermékenyebb. Amikor ráérek, és lenne időm egy komplett Háború és békét megírni, a gondolataim úgy táncolnak, mint az illuminált fiatalok péntek éjszaka, de egyetlen értelmes ötlet sem születik belőle, bezzeg ha nyakamba szakad minden (nem vicc, tényleg MINDEN), annyi megvalósítható gondolatom támad, hogy hadsereget kell hívnom ellenük. Na szóval, itt tartunk most. 
Ennek ellenére vannak nagyon-nagyon hűséges, kedves, édes, aranyos olvasók, akik kitartóak- nekik nem tudom elégszer megköszönni azt, hogy mellettem állnak. Ketten közülük jelöltek a Christmaschallange-re, ami szerintem szuper ötlet, hatalmas pacsi annak, aki kitalálta! Én sajnos nem tudok tevékenyen részt venni benne (9 vizsgám lesz. Itt az idő, hogy sajnáljatok.), és nem is tudok olyan sok embert megjelölni, de aki megkapta, a lehetőségeihez mérten próbálja teljesíteni! :) @SVcherry és @FollowDia, köszönöm, hogy rám gondoltatok, és jelöltetek, sok sikert a teljesítéshez! :) 
A másik jelölésem @lenaskam nevéhez fűződik, akitől díjat kaptam. Nagyon szépen köszönöm! :) 13 tényt nem írnék magamról, a korábbi bejegyzéseknél minden lényeges infó megtalálható rólam, de azt muszáj hozzátennem, hogy öregasszonynak hittem magam a wattpados társadalomhoz képest, Barbi tényei között azonban megtaláltam.... Én is húsz éves leszek jövőre...Szóval nem egyedül vagyok ilyen idős *-* Ráadásul, a tizenhárom tény közül hét tökéletesen passzol rám is :) Na, ha már itt tartunk, még MUSZÁJ megnéznem egy részt a sorozatomból, reggel pedig korán kelek, úgyhogy ezzel zárnám is a fejezetet. 
Ha véletlenül (nem is annyira véletlenül, sajnos komoly esély van rá) nem tudnék jelentkezni az ünnepekig, legyetek jók, ünnepeljetek, örüljetek mindennek, élvezzetek minden percet, díszítsétek a karácsonyfát, szaglásszátok a sütit, csináljatok hóangyalt, hóembert, mindent, és vigyázzatok magatokra! :) 

Kellemes ünnepeket, szuper szünetet, és újult erővel kezdődő, boldog új évet kívánok mindenkinek! :) 

Luca